Borzalmas eredménye lett egy szépészeti műtétnek: a nő nem hall az egyik fülére és eltorzult az arca
Valóságos rémálommá vált egy 48 éves skót nő szépészeti beavatkozása.
Decemberben újabb műtétre készül, hogy helyrehozzák, amit egy litvániai klinika elrontott.
A nő pokoljárásáról először a Daily Record számolt be. Angela Paterson tavaly szeptemberben utazott a litvániai klinikára, ahol arcplasztikát, nyakplasztikát és felső szemhéjplasztikát végeztek rajta.
Bár az aszimmetria idővel enyhült, beszéd közben még mindig látszik. Az ilyen beavatkozásoknál az arcideg ágának sérülése okozhatja az alsó ajak aszimmetriáját.
„Az önbizalmam és a mentális egészségem is megsínylette az egészet” – mondta a nő. „Ez igazán traumatikus. Már nem járok el otthonról. Azért csináltattam meg, hogy magabiztosabbnak, fiatalabbnak és jobban érezzem magam a bőrömben. Most pedig csak nézem magam, és azt mondom: ‘Ezzel nem vagyok elégedett’.”
A műtét után egy hónappal jelezte a klinikának, hogy bár a felépülése „jól” halad, az álla körül dudorokat érez, és pöszén beszél a szája aszimmetriája miatt. A klinika akkor azt közölte, hogy ezek a tünetek normálisak a gyógyulás ezen szakaszában. Később a tartós halláscsökkenés, a nyakán lévő hegesedés és a feszes varratok miatt „összetorlódott” szeme miatt is panaszt tett.
A szóvivőjük szerint minden pácienst előre tájékoztatnak a kockázatokról. „Minden pácienst, beleértve Ms Patersont is, a műtét előtt tájékoztatnak a kockázatokról és a lehetséges szövődményekről, és ők írásban megerősítik, hogy tisztában vannak ezekkel a kockázatokkal” – közölte a szóvivő. „A műtét utáni hegesedés egyike azoknak a szövődményeknek, amelyekről Ms Patersont a műtét előtt tájékoztatták. Ezt a szövődményt a szervezet műtétre adott reakciója okozza, és befolyásolhatják a páciens testalkatának olyan különböző tényezői, amelyeket a műtét előtt nem lehet megállapítani.”
Mivel időközben a biztosítása lejárt, a litvániai utat már nem tudta finanszírozni, így jogi útra terelte az ügyet – sikertelenül. A Brexit óta a határon átnyúló jogérvényesítés bonyolultabb, és a brit ügyvédek joghatóság hiányára hivatkozva nem vállalták az ügyét.
„Amikor az ember külföldi orvosi műhibák után keres az interneten, rengeteg ügyvéd jelenik meg, de amikor felhívja őket, és megemlíti Litvániát, azt mondják, hogy az nem tartozik a joghatóságuk alá” – magyarázta Angela. „De amit szeretnék megértetni az emberekkel, az az, hogy egy bíróság nem fog képviselni egy litvániai ügyben. Törökország esetében igen. Ezt nem tudtam, mielőtt elutaztam. Ahhoz, hogy pereskedjek, sok-sok ezer fontot kellene előre kifizetnem egy litván ügyvédnek, valószínűleg többet, mint maga a műtét volt.”
Angela most abban bízik, hogy egy törökországi korrekciós műtét véget vet a megpróbáltatásainak. A nyakát és a szemét helyreállító beavatkozás az utazással együtt több mint 7000 fontba, vagyis nagyjából 3,2 millió forintba kerül majd.
Via The Sun