INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Rácz-Gyuricza Dóra: Ha Jenővel előbb találkozunk, valószínűleg már nem lennénk együtt

Rácz Jenő feleségével nemcsak szerelemről és kapcsolatokról, hanem a negatív kommentekről, önelfogadásról és a várandósságáról is beszélgettünk.
Sassy - sassy.hu
2022. október 26.


Megosztom
Link másolása

A Konyhafőnök versenyzőjeként. Az életét mégsem a főzés, hanem a szerelem miatt forgatta fel a műsor, ugyanis itt ismerkedtek meg és szerettek egymásba a sztárséffel, Rácz Jenővel. Azóta már össze is házasodtak, és első gyermeküket várják. Dórinak közel 140 ezer követője van az Instagramon, ahol legtöbbször személyes történeteket és motiváló posztokat oszt meg. A negatív kommentek, beszólások viszont őt sem kerülik el.

- A posztjaid és a veled készült cikkek, riportok kapcsán nekem az a benyomásom rólad, hogy egy nagyon erős, magabiztos, pozitív személyiség vagy. Te hogy tekintesz magadra?

- Magabiztosan állíthatom magamról, hogy magabiztos vagyok. Szerintem a nehezebb napokon is sok erőt ad, ha az ember ezt gondolja magáról. Sok helyen lehet ezt olvasni, de tényleg így van, hogy ha nem is érzed magabiztosnak magad, akkor játszd el, hogy az vagy! Ez nagyon sokat segít és dob az emberen kívülről.

- Mindig ilyen magabiztos voltál, vagy emögött kemény meló van?

- Igazából mindkettő. Azt nem állítom, hogy mindig ennyire magabiztos lettem volna, viszont alapvetően korábban is egy jókedvű ember voltam, aki törekedett arra, hogy jó legyen körülötte lenni, imádom szórakoztatni az embereket. És ahhoz, hogy az ember másokat jól tudjon szórakoztatni, kell, hogy legyen egy kiállása. Gyerekkorom óta sokszor voltak fellépéseim, táncoltam, énekeltem, és szerintem az önbizalmam is erősödött attól, hogy sokat voltam színpadon. De azért volt is dolgom ezzel bőven.

- Évekkel ezelőtt szerepeltél A Konyhafőnök című műsorban, de igazán akkor ismertek meg az emberek, amikor összejöttetek Rácz Jenővel. Mesélsz egy kicsit arról a Dóriról, aki még mindezek előtt voltál?

- Brazíliában születtem, a családom még most is ott él. Egyébként szerintem innen hozom az extra habitusom, hiszen ott mindenki nagyon vidám, teljesen más a hangulat. Már a szüleim is kint születtek, de mindketten magyarok, és sokat jártunk Magyarországra is. Így már azelőtt is sokat láttam a világból, mielőtt Jenővel találkoztam volna. A szüleim 30 év körüliek voltak, amikor ideköltöztünk Magyarországra.

Tiniként, ahogy ismerkedtem a srácokkal, és ahogy vették el az önbizalmam a randikon, azt éreztem, hogy nem fogom megtalálni a szerelmet egy magyar srác mellett, mert nagyon más a hozzáállásuk a nőkhöz, mint amit én gondoltam. Jenő nagy ajándék volt az élettől, hiszen magyar, viszont tíz évig nem volt itthon, és hozza magával a külföldről összeszedett jókedvet, a szereplést, hogy ő is szeret szórakoztatni.

Szóval benne megtaláltam azt a pikantériát, ami bennem is megvan.

- Milyen tapasztalataid voltak Jenő előtt a szerelemben?

- Nem volt sok párkapcsolatom, viszont az a néhány több évig tartott, és mind nagy szerelmek voltak. Az az igazság, hogy volt részem mindenben, amit egy párkereső lány átél. Én is választottam borzasztóan, és fogadtam el olyan szituációkat, amiket ma már biztosan nem, sőt, azt se fogadnám el, ha csak egy barátnőmmel történne, nemhogy velem. De utólag visszagondolva minden egyes ilyen melléfogás és negatív dolog kellett, mert ez vezetett ahhoz, hogy most meg tudjam becsülni mindazt a jót, ami Jenőben megvan.

Sokat beszélgettünk vele arról, hogy mi lett volna, ha előbb találkozunk, és valószínűleg akkor már nem lennénk együtt. Vagy az is lehet, hogy nem is érdekeltük volna a másikat, ha mondjuk tíz éve találkozunk.

Pontosan azért, mert rengeteget változtunk ezalatt, és mert nagyon kellettek az akkori tapasztalatok. Ezért annak, aki még keresi a szerelmet, azt tudom tanácsolni, hogy minden rossz tapasztalásuk egy baromi nagy tanítás, viszont addig, amíg nem tanulnak belőle, újra és újra meg fogják kapni!

- Amikor már sokadszorra se jön össze, akkor azért nehéz pozitívnak maradni. Ilyenkor szerintem mindenkiben előjön az, hogy “jaj, én úgyse találom meg az igazit”, vagy “áhh, nekem tuti nem lesz ilyen jó kapcsolatom”. Te hogyan tudtad ezt átfordítani magadban?

- Én mindig megpróbálom megérteni, hogy miért kaptam ezt, és megnézem a másik fél szempontjából, hogy ő miért volt velem ilyen vagy olyan. Ezt kapcsolatoknál és például a rosszindulatú kommenteknél is alkalmazni szoktam. Általában a vége az, hogy nem mérges leszek, hanem megsajnálom a másik embert. Mennyire rossz lehet már az élete annak, aki otthon ül magányosan, és nem bírja ki, hogy ne írjon egy rosszindulatú kommentet mondjuk egy bikinis képem alá, nem?

- Ezekre a negatív kommentekre hogy szoktál reagálni?

- Soha, senkit nem küldök el a fenébe, nem vagyok trágár, amikor válaszolok, de azért mindig megpróbálok rávilágítani arra, hogy ez most komoly?! A napokban például írt egy lány, hogy terhesen ne játsszak már a macskámmal, mert el fogom kapni a toxoplazmózist, és ő ennél sokkal felelősségteljesebbnek gondolt, veszélyeztetem a gyerekemet. Kedvesen visszaírtam neki, hogy kifaggattam az orvosomat arról, mit lehet és mit nem. Ő azt mondta, hogy arra figyeljek, hogy ne én cseréljem az almot, de egyébként ennyi. Erre jött a válasz, hogy de nem csak így kaphatom el stb. Aztán megkértem rá, hogy ha lehet, ne írogasson vadidegen anyukáknak, hogy szerinte felelőtlenek, mert ettől se az ő napja nem lesz jobb, se az enyém. Persze ezután leírta, hogy ő nem akarta, hogy rosszul érezzem magam emiatt.

De például volt, hogy kiírtam, mennyit híztam eddig a terhesség alatt, majd valaki beszólt, hogy már ideje lenne visszavennem a kajálásból, mert a védőnő rám fog szólni. Persze sok mosolygós emojival.

Ezeken csak röhögni szoktam.

- A közösségi médiában egyébként sajnos már szinte mindenkit érintenek ezek a beszólogatások...

- Felháborítónak tartom, hogy ha valaki például elbújik egy álprofil mögé, akkor azt mondhat, amit csak akar, és ennek semmi következménye nincs. Emlékeztetném őket a karmára, mert az egy létező dolog! Egyébként már jóval azelőtt is kaptam negatív kommenteket, hogy Jenőt ismertem volna. Ez nálam akkor kezdődött, amikor a tesómmal elindítottuk a YouTube-csatornánkat. Nyilván tabu témákról beszélünk, mint például a női nemiszerv, vagy, hogy szőrösek vagyunk, így számítottunk rá, hogy lesznek olyan emberek, akiknek ez nem tetszik. De rájöttünk, hogy sokszor a negatív kommentek mögött inkább a tudatlanság áll. Ráadásul a legtöbbször még a videót se nézik végig, azt se tudták, miről van szó, csak kommenteltek. Tehát nem a tartalmakra reagálnak, hanem egy gyűlölethullámot lovagolnak meg.

Jenő nem kap annyi negatív kommentet, nekem jut több, hiszen személyesebb tartalmakat posztolok, Jenő inkább szakmai dolgokat. Egy szépen tálalt ételre nem igazán tudják azt írni, hogy "anyád"...vagy ha igen, az teljesen off. Én is többségében inkább pozitív dolgokat kapok egyébként, de mindig ott az a pár ember, aki csak odaírja, hogy egy ostoba liba vagyok, vagy felkapaszkodtam Jenő hátán, eltartott vagyok. De hát ezekre mit lehet reagálni? Ilyenkor elgondolkodom, hogy vannak emberek, akik néznek egy lányt, aki szerelmes és kedves dolgokat posztol, és azért, mert mondjuk az ő életük nem ilyen, az enyémet is kamunak gondolják...

- Említetted a testvéreddel közös YouTube-csatornátokat, ahol főként tabu témákról készítetek videókat. Honnan jött az ötlet?

- Mindketten szeretjük a YouTube-ot, a vloggereket, és sokszor, amikor néztük a videókat, azt gondoltuk, hogy tartalmatlanok, mégis nagyon sok emberhez eljutnak. Volt egy csomó téma, amire azt mondtuk, hogy szívesen néznénk róla videót magyarul is, mert csak külföldi csatornákon foglalkoztak vele. Aztán elindítottuk a csatornát, és egy idő után rájöttünk, hogy egy csomó fiú követ minket, mert érdekli őket, hogy mit gondolnak a lányok, hogyan működünk stb. Így ezekről is csináltunk tartalmat. De vannak szexuális felvilágosítással kapcsolatos videók is, ahol ennek a témának a lelki oldaláról is beszélünk, mert az teljesen off, ezekről senki sem beszél. Pedig nagyon fontos lenne. Szóval edukációs céllal készítünk tartalmakat, de poénosan. Most egy ideje ugyan nem volt friss videó, de mindenképp szeretnénk folytatni, csak most nagyon sok más is van.

- Az Instádon sokat foglalkozol az önelfogadás témakörével is. Voltak ezzel problémáid korábban?

- Persze! Pedig én olyan családban nőttem fel, ahol sokat dicsértük egymást, ami szerintem nagyon fontos dolog. De amikor az ember kiskamasz, és nagyon furán néz ki, fogalma sincs, mi a stílusa, akkor előjönnek ezek a problémák.

Amikor nagykorú lettem, akkor kezdtem el azzal foglalkozni, hogy miért hasonlítgatom állandóan magam másokhoz, hogy mielőtt megveszek egy ruhát, miért azon agyalok, hogy vajon annak a csajnak tetszene-e, akire féltékeny vagyok. Ez egy nagyon hosszú út, nekem is egy építőkockás játék volt, sok-sok évbe telt, mire a külsőmmel kapcsolatban magabiztos lettem.

Aztán bizony van, hogy mire felépíted magad, jön egy srác, aki kirúgja alólad a talajt, és kezdheted előlről. Ilyenkor jön az, hogy biztos nem voltam elég szép, vagy elég vékony, ezek nálam is mind megvoltak.

Egyébként volt, hogy évekkel később például meg is kérdeztem az egyik exem, hogy azért nem működött ez, mert nem tetszettem eléggé? Azt mondta, hogy se előttem, se utánam nem volt ilyen jó csaja, és egyáltalán nem erről van szó. Ez egy elég nagy wow-élmény volt.

- A várandósságod alatt vannak emiatt nehéz pillanatok? Hiszen ilyenkor az ember teste folyamatosan változik, sokan ezt nehezen tudják kezelni.

- Kevés olyan nővel találkoztam, aki azt mondta, hogy neki ez zökkenőmentes volt, és az egész terhessége alatt úgy nézett magára, hogy mennyire gyönyörű, és ez az egész mennyire csodás. Elég nehéz is lenne egy olyan világban, ami arról szól, hogyan legyünk minél vékonyabbak. Egy életen át ezt nyomták neked, aztán ráállsz a mérlegre, és napról-napra egyre többet mutat. Ez nehéz, és ezt magamon is tapasztalom.

Soha életben nem volt a testem még ilyen nehéz, vagy például most már kicsit rám az M-es sportcucc, pedig eddig S-es voltam, változik a bőröm is. Nagyon furcsa mindezt megtapasztalni. Pedig én nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszem, hogy mozogjak. De ezt sem szabad túlzásba vinni, igyekszem megtalálni az arany középutat. Ez most egy újabb tanulási folyamat.

Nagyon sokat segít ebben az egészben a férjem, a családom és a barátaim is, mindenki dicsér, és nagyon kedvesek.

- Már csak pár hét, és megszületik a kislányotok, Kamilla. Milyenek most a mindennapok?

- Mindketten nagyon sokat dolgozunk. Most a hatodik hónapban már azért érzem, hogy nem bírom fizikailag úgy, mint eddig. Ez egy picit ijesztő, mert elég pörgős személyiség vagyok. Hétköznap dolgozunk, pénteken és szombaton suliba járok, így csak a vasárnapunk marad arra, hogy együtt legyünk, családozzunk. Elég kevés idő jut pihenésre, de most már igyekszem tényleg jobban visszakapcsolni. Ezért is mentünk el még egy utolsó nyaralásra kettesben nemrég. Nagyon meghajtottuk a tavalyi év végét, konkrétan alig láttuk egymást Jenővel. Szóval már nagyon szükségünk volt erre.

Nagyon jól éreztük magunkat, sőt, még egy picit el is pityeredtem a végén, hogy milyen szép volt, és mennyire hálás vagyok, amiért ilyen csodálatos férjem van.

Nemsokára lezárul egy fejezet az életünkben, mert már soha többet nem leszünk így ketten, hiszen ha elmegyünk majd később kettesben nyaralni, akkor is  mindig a kislányuk fog a fejünkben járni.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
Felrobbantotta az internetet az amerikai fiú, aki magyarul próbál rendelni egy gyorsétteremben - videóval!
Mindenki ugyanazt gondolja, aki megnézte a felvételt!

Megosztom
Link másolása

Aki próbált már külföldön valamelyik gyorsétterem autós részén rendelni, az tudja hogy elég embert próbáló feladat megérteni, mit is mond vagy kérdez éppen az éttermi dolgozó a furcsán minden eltorzító headsetben. Nem csoda, hogy csak azok vállalkoznak erre, akik tényleg jól beszélik az adott nyelvet. A többség inkább besétál és úgy veszi meg az ételt.

Nem így egy amerikai férfi, aki úgy döntött, magyarul fog rendelni egy magyar gyorsétterem drive részén.

A rendelés videója alig 24 óra alatt közel 100.000 megtekintésnél jár, és egyszerűen mindenki imádja!

@exotranq That was great practice! Let me know how I did thank you @Burger King for the meal! #fyp #xyzbca #hungary #american #language #viral #challenge #food ♬ original sound - exotranc

A több száz kommentelő dicséri a fiú bátorságát, hogy ezt a nyelvet tanulja:

„Elképesztő, hogy sokakban van ambíció egy ilyen kis ország ilyen nehéz nyelvét megtanulni . Gratulálok, nagyon jó volt! ” - írja egyikük.

„Nagyon szépen beszélsz viszont a legjobban a kedvességed és a tiszteleted ” - tette hozzá egy másik néző.

„Úriember vagy, rengeteg magyar nem képes ilyen illedelmesen rendelni! Csak így tovább!” - írta egy harmadikuk.

Volt, aki még ennél is tovább ment: „Jobban beszélsz, mint sok magyar, gratulálok”.

Szerinted is ügyesen rendelt vagy még lenne mit gyakorolnia?


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
Vilmos herceg bérlője vagyok - Egy szép reggel váratlanul megérkeztek a tehenek…
Kiderül, hogy a háznak lelke van, méghozzá elég kedves. És akkor jönnek a tehenek…

Megosztom
Link másolása

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

A ház lelke

Az, hogy az emeletre vezető lépcsőtől kezdve felfelé mindent krémszínű, süppedős padlószőnyeg fed, nagy élmény. A fenti előtér tágas, kifejezetten nagyon szép a 200 éves faragott korláttal és annak oszlopaival, a plafonon a gerendával, és az észak-nyugatra néző feltolható ablak esténként csodás kilátást nyújt a félig érett gabonára a hullámzó mezőn, meg a naplementére, amiért eddig a tengerre jártunk.

A nap itt megy le nyáron - télen a másik ablakban látni

Ez a néhány négyzetméter egyszer csak a nappalink lett. Észre sem vettük, hogyan történt. Kiültem az ablakba nézni az esti fényeket, gyönyörködni a tájban. A lábamhoz ült a kutya, mert ő nem tágít tőlem, csak ha más eszik éppen (ahogy ebben a pillanatban is). Jött a lányom, hogy hol vagyok és mit csinálok, és már meg is történt.

Ott ültünk a szőnyegen az arany fényben, beszélgettünk, fél szemmel az ablakot néztük, kicsit később elővettük a kártyát is, mert a padlón jól le lehetett teríteni a lapokat.

Aztán már alig vártuk az estéket, hogy a kicsit hűvösebb konyhából feltelepedjünk a meleg és kényelmes padlóra az emeleten. Egy este beszöktek a legyek. Általában el tudjuk kapni őket, de most egy különösen gyors példány döntött úgy, hogy zümmögni fog a fülünkbe. Elkezdtük kergetni, kapkodtunk utána, persze mindig elszökött. Molli kutya egy darabig nézte, ahogy szerencsétlenkedünk, aztán egyszer csak felállt, és egy kaffantással elkapta. Utána elégedetten ült vissza, és fogadta a hálás gratulációinkat.

Szeretjük ezt a kis területet a házban. Valószínűleg az előző lakó is szerethette, mert a padlón egy nagyobb bútor (talán egy benti pad) lábának nyomai látszanak a padlószőnyegen. Érdekes, ahogy egyszer csak funkciót kapnak terek, melyek első ránézésre használhatatlan részei egy otthonnak.

Olyan, mintha maga az épület szólna, hogy állj már meg egy kicsit, ne siess. Mutatok valamit. És mutat.

Ennek a háznak lelke van. Ráadásul jó lelke. Úgy érezzük, hogy nem csak mi szeretjük őt, de ez az érzés kölcsönös. Nem fura, hogy a világ végén lakunk, körbevéve mezőkkel, és mégsem félünk? Recseg a padló? De kedves hang. Motoszkál valami a falban? Érdekes, talán egy rovar, vagy pocok lehet. Zaj van a tetőn? Biztos rászállt egy madár… Ha magától kinyílik egy ajtó vagy leesik valami, akkor is úgy gondolunk a váratlan változásra, mint egy kedves dologra.

Természetes érzés egyedül aludni egy szobában, és az, hogy az én hálómban nincs függöny az ablakon (oké, a többin római roló van, és olyan szépek, hogy nincs szívem egy olcsó függönnyel rontani az összhatáson), szóval hogy nincs függöny az ablakon, abban sincs semmi ijesztő.

Igen, bekukkant a bagoly éjjel. Meg a tenyérnyi molylepke bepróbálkozik. De isteni érzés az ágyból nézni a teliholdat és a fák körvonalát elalvás előtt.

És érezni azt, amit nagyon sok éve nem éreztem már sehol: itt biztonságban vagyok.

Egy reggel aztán megérkeztek a tehenek. Na nem a sajátjaink, arról szó sincs. De a tőlünk 15 méterre lévő lévő mezőn szomszédokat kaptunk. Molli vette őket észre először. Nyilván jó az orra, mert a csukott ablakon keresztül érezte meg az állatok szagát, ugyanis nem csaptak zajt, csak csendben elkezdték rágni a füvet a kocsibehajtónk mellett.

A kutya azonban észrevette a változást, felpattant, és őrült ugatással nekiugrott az ablaknak: ilyen állatokat még sosem látott, ráadásul egészen közel a házhoz, nyilván halálos veszély fenyegetett mindannyiunkat - szerinte. Szólt tehát, hogy legyen időm előkészíteni a puskámat. Mi mást gondolhatott volna egy vizsgázott vadászkutya, ha rémes és hatalmas állatokat lát felbukkanni hirtelen? Az ő ugatására vettük észre mi is, hogy micsoda kedves kis szomszédság költözött mellénk. Nagyjából 30 tehénlányka, kiskamaszok lehettek, és velük egy hatalmas és nagyon öreg bika, hogy vigyázzon rájuk.

Persze egyből kirohantunk ismerkedni, annyira édesek, tiszták és tejszagúak voltak, hogy csak simogattuk őket megállás nélkül.

Molli az első időszakban ezt nagyon zokon vette, próbált rájuk ijeszteni, de ezek a jószágok azt hitték, egy cuki kistehénnel van dolguk, nem ijedtek meg, nem rohantak el, csak szimatoltak a nagy orrlyukaikkal a kutya felé.

Molli és a tehenek

Azóta megszokták egymást, bár a szarvasmarhák részéről az erős érdeklődés fennmaradt, Molli már oda se bagózik rájuk.

És hogy hogyan kerültek ide a tehenek?

Mivel a teljes farm Vilmos herceg tulajdona, de ő maga nem igazán akar most a tehenekkel bajlódni, ezért kiadta bérbe a területet.

Az a gazda, aki a földeket bérli, a domb másik oldalán lévő elég szép házban él - de a mezeje, szántója itt van, a mi farmházunk körül mindenfelé. Évtizedeken keresztül élt ő is ebben a házban, amiben most mi, de aztán vett 10 éve magának egy sajátot. Onnan vidáman idekocsikázik minden nap leellenőrizni az állományt.

A szomszédlányok mindegyikének saját neve van (elolvastam a fülbevalójukon), és

esténként megjelennek itt a kocsibeállónknál, kicsikét bőgnek is, mint ha azt várnák, engedjük már be őket a farm üresen álló istállójába, végül is lement a nap. Hát, csajok, ebben nem tudok segíteni.

Ha van időm, csak ülök a kertben és nézem őket, ahogy esznek, kérődznek, aztán megint esznek, vagy ha esik meg fúj, akkor irány az ablakfülke, onnan lehet csodálni a tájat, az előkertet, a madarakat, meg a kőkerítéssel körbevett, külön kapuval ellátott másik kertünket is, amit funkciója szerint hátsó kertnek hívok, hiába van legelöl.

A ház mögött lévő igazi hátsó kertben, ami egy picike melléképületnek ad helyet (amiben a kazán lakik néhány millió húsos lábú pókkal társbérletben), állt egy nagyon érdekes, világos bézsre festett, már rozsdásodó és kishibás kovácsoltvas rózsa-futtató, amire ülni is lehet, mert egy pad is tulajdonképpen. Csak itt szomorkodott ebben a nem túl szép udvarban, a zúzottkövön, teljesen értelmetlenül, mert senki, de tényleg senki nem akart volna oda kiülni, hogy nézze az egy méterre tőle álló melléképületet. Ezt a lugas-padot aztán egy jó nagy kanyarral átvittük először a ház előkertjébe, mert elsőre úgy gondoltam, ott nagyon menő lesz, plusz mivel a kerti székek konyhaiak lettek, lesz hová ülni kint is. Csakhogy sehogy nem érezte jól magát ott ez a pad, billegett, bután mutatott, úgyhogy végül beköltözött a fallal körbekerített „hátsókertbe”. És ott meg is találta a helyét! Teljesen feldobta azt,

az egész egy mesebeli kis romantikus kertté vált tőle, egyenesen a XVIII. századból,

szinte látom benne a napernyős kisasszonyokat sétálni, és megpihenni néha, ha cseppet elfárad a lábuk.

@ourcornishfarmhouse Peaceful garden #fyp #cornwall #cottagecore #garden #nature #xyzbca #aesthetic #viral #england ♬ オリジナル楽曲 - ranpis

Az egyik nap szóba került a palacsinta. Boldog tűzhelytulajdonosként örömmel mondtam igent rá, okés, akkor bekeverek egy nagy adagot és sütök végre palacsintát. El is kezdtem. Az első darab 8 percig sült, és még mindig nagyon fakó volt. Kiderült, hogy a fél éves tűzhelynek azért van némi hibája, például, hogy nem igazán melegít.

Vagyis ha van elég időd, és csak úgy főzőcskézni akarsz, akkor egy idő után el fog készülni rajta valami, de a hirtelen nagy hőt igénylő ételeket nyugodtan el lehet felejteni.

Ez a mi palacsintánk két óra alatt készült el, a végén már extrém vastagokat sütöttem, mert kiönteni sem volt szívem a tésztát, de már tovább állni és nézni, ahogy inkább szárad, mint sül, hát azt se. Tojásrántottát is egy örökkévalóság sütni rajta. Írtunk az eladónak, hogy van ez a kis baki. Hogy ha ez fél éves, adja már oda a garanciapapírokat, mert azt véletlenül elfelejtette.

Nagyon vicces volt, amikor közölte, hogy hát úgy értette a fél évet, hogy ő vette használtan fél éve.

Szó nincs garanciáról, és vissza sem vásárolja, bocsi. Szóval a használt cuccoknál sokkal jobban résen kell lenni, mint gondoltuk.

Ma egy intarziás fiókos szekrényt tett fel valaki fillérekért a netre. Alapvetően nem a stílusom, de pont jó lenne a hálószobába. Most már óvatosabbak vagyunk, úgy terveztem, hogy először elmegyünk, és alaposan megnézzük. Aztán a helyszínen majd döntünk. Hát, erre már nem volt szükség. Megelőzött valaki, aki nem óvatoskodott. Így megy ez errefelé.

Folytatás jövő vasárnap, akkor a zombikról lesz szó.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Vilmos herceg bérlője vagyok - kiderült, miért van Viktória királynő címere a falunkon
Magyarként izgalmasra sikerült az akklimatizáció, és az is kiderült, hogy egy dologban még a híresen semleges királynő is kénytelen volt állást foglalni.

Megosztom
Link másolása

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

Devoni kanyar, a scone és a királynő(k)

A legdrágább luxus, amit még a beköltözés előtt, de már a farmházra tervezve megengedtem magunknak, egy 4 fős étkészlet volt. Csodálatos tengerkék tányérokból áll, müzlis, leveses (ezt itt tésztásnak hívják), kistányérok és a nagy laposok. Nem tudtam ellenállni neki. Állítólag helyi porcelánból készült, kézzel festve.

Oké, annyiba került, mint a használt étkezőasztalunk. De úgy döntöttem, emiatt most nem fogom rosszul érezni magam. Isteni lesz belőle enni.

Ezt a tengerparti hangulatot, itt 2 kilométerre az óceántól, megérdemeljük.

Mázli, hogy az utolsó hétvégén fullra nyitva volt az IKEA Exeterben, elmentünk, mert volt néhány nagyon konkrét dolog, amit szerettem volna a konyhába, azon felül, amink volt. A fokhagymanyomó nélkül például nincs élet, vagyis van, mert a mamámtól megtanultam késsel elkaparni a fokhagymagerezdeket, de azt csináltam már 8 hónapon át, és vágytam újra a régi jó fokhagymanyomómra. A neten megnéztem a kínálatot, és megdöbbentem, hogy egy AirBnb teljes konyhai berendezése, amiben éltünk egy télen át, filléres IKEA cuccokból állt össze. Úgyhogy betettem a kívánságlistámba a merőkanalas készletet, az olcsó lábos-szettet, a csipeszeket, késeket, aztán útnak indultunk. 100 kilométer, majdnem két óra, pedig autópályán lehet menni. Csakhogy a cornwalli autópálya egészen különleges, máshol egyszerű országútnak hívnák az ilyet.

Kétszer két sávos (időnként), de néha átmennek rajta a tehenek, máskor simán átkanyarodhatnak egymás térfelén az autók, szóval itt a közlekedés jóval lassabb. Ahogy az élet is.

Tudtuk, hogy nagy darab cuccokat nem fogunk venni, mert nem férnének be a kocsiba, de azért az apróságokra szükség volt. Plusz mindenképpen végig akartam ülni a kanapékat, hogy van-e kényelmes és olcsó köztük.

Mint a gyerek, aki beszabadult a játékboltba, úgy éreztük magunkat az áruházban. Hatalmas, és gyönyörűen berendezett, és egyébként olyan otthonos, mintha épp Budapesten lézengtünk volna két órát. Megvettem életem legszebb ágyneműjét, virágos, halványzöld, szatén, semmi nincs, ami jobban illene a gyönyörű új házunkba. A kerti bútoroknál kicsit leálltunk, olyan olcsó volt egy-egy szék meg az asztalka, hogy nem hagyhattuk ott. Végül azért eléggé kiköltekezve, de nagyon boldogan pakoltunk be az autóba, majd indultunk haza Devonból a jó öreg és kényelmes Cornwallba.

Ahogy kihajtottunk Exeterből, úgy éreztük magunkat, mint ezer éve a vikingek, akik épp hazafelé tartanak a zsákmánnyal, amit a szomszédos területeken kalandozva szereztek.

Mi ugyan nem vérrel fizettünk, de határozottan jó érzés volt a megpakolt autóval hazafelé hajtani.

Erről a szomszédos terület-témáról tudni kell, hogy valami oknál fogva a devoniak és a cornwalliak között némi ellenérzés feszül. Hiába élnek mind a ketten Anglia legdél-nyugatibb csücskében, enyhe lenézés érezhető mindkét oldalról a másik iránt. Ennek az egyik leglátványosabb formája egy sütemény, a scone fogyasztása körül kialakult vita. Ezt az édes pogácsaféleséget hagyományosan eperlekvárral és a mascarponéhoz eléggé hasonlító ízű, de kicsit sűrűbb clotted creammel eszik. De nem mindegy, hogy hogyan.

Ez a hagyományos cornish cream tea, amit délutánonként szolgálnak fel

A vita a sorrenden megy. Hogy amikor megkened a kettévágott scone-t, mit teszel alulra. A vajas-lekváros kenyéren szocializálódott énem azonnal a fehér krémet tette a scone-ra, és a krém tetejére halmozta a lekvárt. Ezzel minden cornwalli tudomására hoztam akarva-akaratlanul is, hogy nem vagyok idevalósi.

A helyiek ugyanis késhegyre menő vitákat tudnak folytatni a dzsem és a krém helyes sorrendjéről. Még autóra való matricát is gyártanak Jam first! felirattal.

Aki cornwalli, már kisgyerekkorától tudja: alulra kell a lekvárt kenni, és csak arra jöhet a finom, tejszín ízű vastag krém. Csak a mások eszik máshogy, például a devoniak.

A dolog egyszer addig fajult, hogy a királynőnek is állást kellett foglalnia a témában, amikor scone-t evett. Mit gondoltok, hogy döntött? Naná, hogy cornwalli módra ette a desszertjét, a dzsem volt alul.

Elképesztően büszkévé téve ezzel az Egyesült Királyság legnyugatibb csücskében élő 500.000 embert.

Ha azt hinnéd, hogy ez a téma csak az öregeket érdekli, nagyot tévedsz. Januárban Exeterben volt egy koncert, amire elment a lányom is. Tele volt devoniakkal a sportcsarnok, hiszen Exeter Devonban található. Még a koncert közben is ez volt a téma, amikor a körülötte csápolók számára kiderült, hogy ő Cornwallból ruccant át a bulira. Húsz éves lelkes zenerajongók azon vitáztak, hogy kinek van igaza, hogyan kell enni a scone-t, hogy eredeti, hogyan finomabb.

Ha engem kérdezel, szinte két külön ételről van szó. Jól tudom, mert sok évig nem érdekeltek a rosszalló pillantások, és ettem, ahogy természetesnek tartottam, alul a krém, felül a lekvár. Nagyon kellemes, finoman, édesen éles ízű volt, nem véletlen, hogy tökre sokszor sütöttünk itthon is. Aztán amikor kiderült, hogy ezentúl nem csak átutazó leszek itt, hanem megpróbálok gyökeret ereszteni, megkóstoltam fordítva. Alul a dzsem, felül a krém. Egy sokkal lágyabb ízű, kevésbé édes, ugyanakkor sokkal krémesebb desszert lett belőle.

Nem tudnám most sem megmondani, hogy melyiket szeretem jobban, de határozottan kifinomultabb étel a cornwalli verzió.

Már a beköltözés napján feltűnt, hogy az üresen álló farmépület falán valamiféle címer van, de annyi dolgunk volt, hogy nem mentem közelebb kideríteni, mi is az pontosan. Néhány napnál tovább azért én sem bírtam a kíváncsiságommal, és átmásztam a lakattal lezárt kapun, hogy jobban szemügyre vehessem azt a 50-60 centi átmérőjű faragott kőcímert a falban. Nem volt valami új, ezt mutatta, hogy a faragás élei már szépen lekerekedtek, de még jól ki lehetett venni a dátumot: 1857.

Ami egyre izgalmasabbá tette a felfedezésemet, az a középen lévő királyi korona volt, majd kis idő múlva arra is rájöttem, hogy a furcsán egymásra faragott betűk, melyek külön leírva a VR és az AP kombinációkat adták, mit is jelentenek: Viktória királynő és Albert herceg monogramjai voltak!

Bevésve egy szürke kőlapba a semmi közepén, egy kétszintes gazdasági épület távoli oldalába! Persze, hogy elkezdtem nyomozni, mindent tudni akartam.

VR és AP, azaz Victoria Regina és Albert Prince

Aki itt él, annak annyira természetes a királyi család közelsége és ezek a relikviák, hogy fel sem kapják rá a fejüket és még kevésbé őrizgetnek emlékeket. Azért néhány dolgot mégis megtudtam: a címer és a kőtábla Viktória királynő uralkodásának 20 éves jubileumára készült, akkor helyezték a falba. Ez a birtok akkor is a királyi család tulajdonában volt, sőt, az elmúlt 700 év folyamán végig. Ugyanebben az évbe adományozott a királynő imádott férjének új címet és akkor született utolsó gyerekük, Beatrice is, tehát az 1857-es év amúgy is elég kiemelt év volt a famíliában.

Nem középületeken, főleg a királyi család magánbirtokán két esetben szoktak emléktáblát elhelyezni abban az időben: ha Viktória királynő és Albert herceg szívesen és sokszor időzött a birtokon, vagy

ha a helyszín jelentős modernizáláson esett át (főként Albert herceg építészettel kapcsolatos érdeklődésének köszönhetően), majd az átadáson a királyi pár maga is megjelent.

A mi farmunk esetében inkább az utóbbiról lehetett szó, bár az eredetileg 6 szobás épület a háborítatlan sokhektáros birtok közepén, 1,5 mérföldre a tengerparttól rövid időre akár királyi szállásként is működhetett. Most tehát, ha odaállok a kőtábla elé, úgy 2-3 méterre, biztos lehetek benne, hogy Viktória királynő apró, de jelentős lábnyomába lépek.

@ourcornishfarmhouse A sunny summer morning in Cornwall #fyp #cornwall #cottage #england #cottagecore #aesthetic #summer #xyzbca #foryou ♬ original sound - ellie (regulus' version)

Cornwall akkori hercege 1857-ben már 16 éves volt (Edvárdként lépett trónra jóval később), és természetesen rendszeresen végigjárták vele a birtokait. Hogy akkor milyen előzményei voltak egy royal látogatásnak, azt nem tudom, de ha a trónörökös mostanság erre tervez jönni, azt onnan lehet sejteni, hogy az amúgy is eléggé rendezett környéken váratlanul extra fűnyírást ütemeznek be. Várjunk csak... Ahogy hallom, most is berreg éppen a fűkasza!

Folytatás jövő héten.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Vilmos herceg bérlője vagyok - hátborzongató élmény volt, amikor Halloweenkor előkúsztak a zombik
Amikor a szemed sarkából látsz elsuhanni a padlón egy nagy fekete foltot, már félsz ráfókuszálni, mert úgyis tudod, mit fogsz látni. De azért odanézel…

Megosztom
Link másolása

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

Halloween a házban

Ezen a környéken azért elég komoly hagyománya van a Halloween ünneplésének. Van már benne néhány évezredes gyakorlatuk, nem csoda, ha elég jól csinálják. Az, hogy szeptember közepén elöntik a boltokat a különböző rémes jelmezek, ijesztő házdíszek, zenélő kondérok, sikoltó csontvázak, hatalmas pókok, mindenféle narancssárga dizájnba csomagolt, és gusztustalanságra emlékeztető édességek, az azért nem lepett meg. De amikor megláttam a felhívást, hogy a hónap végén a város közepén nagy, össsznépi Zombi-felvonulás (kúszás-mászás) is lesz, az azért felkeltette a figyelmemet. Ezt itt Zombie Crawl-nak nevezik. De addig még el kellett jutni.

A szeptembert még ki tudtam húzni különösebb dekoráció nélkül, de az október elejét már muszáj volt nekünk is kihasználni arra, hogy egy kis tökös hangulatot varázsoljunk a kertbe. Két hatalmas narancssárga tök védte a bejáratunkat két oldalról, megegyeztünk, hogy őket fogjuk kifaragni majd 31.-én. Csakhogy időközben bármerre jártunk a környéken, mindenütt egyre vadabb halloweeni dekorációk tűntek fel a házakon, és ez azért kicsit meghozza az ember kedvét ahhoz, hogy maga is díszítsen. Persze mi nem mentünk olyan messzire, mint itt az igazi nagypályások.

Akadt, akinek tele volt az előkertje sírokkal, fejfákkal, pókhálókkal (és félelmetesen élethű pókokkal), más hatalmas, életnagyságú csontvázat akasztott ki az ajtaja mellé, egyesek bűnügyi helyszínek biztosítására emlékeztető szalagokkal tekerték körbe a házukat,

de a legviccesebb és egyben legmeghökkentőbb az volt, amikor egy ablak üvegére a HELP! szót láttam felfestve vörös, itt-ott megcsorgó festékkel, mintha szegény áldozat a saját vérét használta volna a segítségkéréshez.

Előző évbe a lányom más diákokkal együtt bérelt házat, akik már otthon voltak a témában, ezért a házirendjük szigorúan megtiltotta a dekorálást, mondván:

amelyik ház ki van díszítve, abba becsöngetnek a gyerekek, és ők eléggé nem akarnak kisklambókkal bohóckodni.

Nem csoda, hogy ebben az évben nagy volt rajtam a nyomás: valami semmiséget legalább tegyünk ki mi is. Hogy a ház külsejét nem kellet teleaggatnunk, abban nagy segítségemre volt az időjárás. Az ősz itt a hatalmas viharok szezonja, néha akkora szelek jönnek, hogy végiggörgetik az úton az ürítésre kitett kukákat, lekapják az ajtódíszeket, viszik a kerti bútort. Különösen itt a farmon, ahol a házat nem védi még néhány száz épület jobbról és balról, magában áll - bár eléggé jól tájolva. Az uralkodó széljárásnak a keskenyebb oldalát fordítja, azt, amelyiken nincs egyetlen nyílászáró sem. Sokszáz év tapasztalata lehet ebben a tájolásban. De hogy a szél mekkora hatalom, azt mutatja, hogy a fák egyike sem szimmetrikus, mindegyik az uralkodó széljárásnak megfelelően növeszti ágát-lombját.

Az előző telet egy nagyon szép kilátással rendelkező, újépítésű sorházban töltöttem, ott, ha jött a vihar, a tenger felől több vödörnyi vizet is benyomott az ajtó alatt, éjszakánként pedig hosszan és hangosan énekelt az ablak, néha több szólamban is, amellett azért alvásról nem sokat lehetett beszélni.

Egyik október végi éjjelen konkrétan egy idősebb asszony hangján szólalt meg: fel is riadtam rá, de még a kutya is reszketett a hang hallatán egy darabig.

Amikor később utána olvastam, senki nem az ablakba beépített szellőzőn keresztülsüvítő szelet emlegette a kísérteties hang forrásaként, hanem azt a szerencsétlenül járt nőt, aki sokszáz éve beleveszett itt a folyóba dagálykor, és azóta októberben itt kísérti a környéken élőket, rettentő ijesztő hangon dúdolgatva.

Mindenesetre most néhány kilométerrel a folyótól a kísértet dalától nem tartottunk, viszont a pókokért nem kellett a boltba menni, hogy kellő dekorációt nyújtsanak a megfelelő hangulathoz. Nos, igen, a pókok. Ez egy nagyon fontos téma itt.

Ugyanis ezek a hasznos lények ősszel egyszer csak begőzölnek, és szexuálisan túlfűtött hímek kezdenek rohangálni a lakásokban, keresve az istennőjüket.

Ez persze nem lenne akkora baj, ha ezek a cuki kis állatok nem az óriás házipók nevet viselnék - nem véletlenül. Mert tényleg marha nagyok.

Simán belefuthatsz 10 centis példányokba, és a futást is szó szerint kell érteni, a sebességük eléri a 2 km/órát. Ez, összezárva velük egy szobában, nagyon gyors, higgy nekem.

Amikor a szemed sarkából látsz elsuhanni a padlón egy nagy fekete foltot, már félsz ráfókuszálni, mert úgyis tudod, mit fogsz látni. De azért odanézel, és… hát, a halloweeni hangulat garantált.

A pókos-pókhálós dekorról így könnyen letettünk, maradt a denevér, ami egyébként szintén velünk él a farmon, de legalább ő nem a nappalinkban keres menedéket a hideg elől. Cuki kartondenevérekkel raktuk tehát körbe a kandalló fölötti tükröt - halloweeni dekoráció kipipálva.

Hiába vagyunk eléggé messze a várostól, néha erre sétálnak emberek kutyákkal, és mi nem félünk a bezörgető, cukrot kéregető jelmezes gyerekektől, úgyhogy egyrészt feltankoltunk rémes csokikkal, másrészt az útelágazásnál kitettünk két apró táblát is, egyikre a megszokott csokit vagy csalunk szöveg volt írva (trick or treat), a másikon csak egy nyíl, ezzel jeleztük, hogy merre kell menni kísérteni, ha valaki csokit akarna a kosarába.

Elégedetten dőltünk hátra, és vártuk a rémes ifjúságot. De

úgy tűnt, hogy az elhagyatott farmépületek mellett sötétben elsétálni már túl nagy kihívás volt, mert senki nem zörgetett be hozzánk egész este.

Ráadásul másnap reggel azt is észrevettük, hogy valaki ellopta az útbaigazító táblácskáinkat is. Hogy a szomszéd róka, a dagi borz, vagy egy gyerekeket féltő nagymama volt-e, azt már nem fogjuk megtudni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

LoveNewquay (@lovenewquay) által megosztott bejegyzés

És akkor most jön a lényeg: a Zombie Crawl egyébként néhány nappal halloween előtt szokott lenni, és ahogy az egész város, mi is izgatottan készültünk rá.

Oké, mi nem mentünk el jelmezvarró workshopba, nem álltunk be a sorba arcfestésért, és sajnos a zombi-táncot betanító tanfolyamot is kihagytuk (a menetben jöttünk rá, hogy ez hiba volt).

De amikor a felvonulás kezdődött, már mi is itt tolongtunk a többiekkel együtt a központban. Gyerekek és felnőttek szinte túllicitálták egymást a jelmezeket nézve. Komplett családok öltöztek szörnyetegnek, idős bácsik nem szégyelltek félszemű kampókéz kapitányként vonulni, és nem csak a kicsik meg a szüleik, de a fiatalok is ott kúsztak-csúsztak, vagy hát meneteltek a felvonuláson, amin rémes zenék is szóltak persze, mindjárt kezdésként a Thriller Michael Jacksontól.

A felvonulás egy órán át tartott, aztán egy nagy füves mezőn ért véget, és még hosszú ideig ott rémisztgették egymást az emberek, meg persze élvezték, hogy együtt vannak, kajálnak, iszogatnak. Ehhez nem is lehetett volna szebb hátteret választani az aznap épp lustán hullámzó óceánnál.

Folytatás a jövő héten!


Megosztom
Link másolása