Örülnék, ha a szülészetekről azok döntenének, akik már szültek, és nem férfiak, meg statisztikák
Nyugtalanító, amikor a szülészeti osztályok megszüntetéséről elsősorban statisztikák, ügyeleti rendek és költségvetési tételek nyelvén beszélünk.
A HVG-nek adott interjúban Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese azt nyilatkozta:
Kifejtette, hogy az alacsony esetszámú osztályokon hatalmas erőforrást kellene fenntartani, hogy az ellátás tényleg biztonságos legyen. „A kis szülészeteken, a városi kórházak nagy részében évente 300 alatti szülésszám van. Ez azt jelenti, hogy 1-2 naponta van átlagosan egy szülés. Ilyen szülésszámok mellett nincsen elég esetszámuk sem ahhoz, hogy elég tapasztalatot gyűjtsenek a szövődmények gyors ellátásához”
A helyzet szerinte fenntarthatatlan, mert nincs elég szakember a biztonságos ügyeleti rendszerhez.
Értem a szakmai érvet.
Kevés szülés mellett nehezebb fenntartani a rutint, a szövődmények ellátásához tapasztalat kell, a biztonságos működéshez pedig orvos, szülésznő, műtő, vér, altatóorvos, újszülöttellátás, háttér.
Csakhogy a szülés nem pusztán egészségügyi logisztika. A szülés egy nő életének egyik legkiszolgáltatottabb testi-lelki helyzete, amelyben a biztonságérzet legalább annyira számít, mint a racionalitás.
De tovább is megyek a gondolatmenettel.
Aki nem szült, akinek nincs méhe, annak csak elméleti tudása lehet a szülésről.
Egy szülő nőnek sokszor már a lépcső, az autóba beszállás, a biztonsági öv, a kátyús út vagy a következő fájás kivárása is embert próbáló feladat.
A sok kilométeres távolság ebben az állapotban tehát nem semleges körülmény.
Vagy ha van is autója, közismerten silány utakon zötyögve lehet eljutni bárhova. Képzeljük el akkor, amikor már jönnek a fájások.
Magyarországon rengeteg család számára napi akadálypálya, logisztika és pénzzabáló eszköz a kocsi. Vannak, akiknek ugyanaz az a távolság időben, anyagiakban, szervezésben és félelemben sokszoros teher.
A kis esetszám valódi probléma, de a válasz nem merülhet ki abban, hogy a szolgáltatást távolabb visszük azoktól, akiknek szükségük van rá.
A biztonságos szüléshez nem kevesebb elérhető ellátás kell, hanem több működő, jól felszerelt, megfelelően finanszírozott intézmény, elegendő orvos, megbecsült szülésznő, kiszámítható ügyelet, tisztességes munkakörülmények.
A szülészet nem plusz kényelmi szolgáltatás, amiről le lehet mondani.
A szülés nem igazodik a menetrendhez, nem kérdezi meg, van-e otthon autó, tartalék pénz, kiváló minőségű közút.
A gyors szülés, a vérzés, a magzati szívhang romlása, a koraszülés gyanúja, a magas vérnyomás, a pánik vagy egyszerűen a nagyon erős fájdalom nem olyan helyzet, amelyben egy nőnek azt kellene mérlegelnie, elinduljon-e egy távoli kórházba, vagy még várjon.
Biztos benne, hogy belátható időn belül segítséget kap. Nem kell attól rettegnie, hogy odafelé félúton szüli meg a gyerekét, a hátsó ülésen.
Természetesen felelőtlenség volna úgy tenni, mintha minden jelenlegi kis szülészet tökéletesen működne.
A helyes irány a megerősítés, a hálózatos együttműködés, a jobb finanszírozás, az ösztönzők bevezetése, a szakemberek megtartása, a szülésznői kompetenciák érdemi elismerése, a sürgősségi háttér fejlesztése. Úgy, hogy ne kelljen minden egyes szülésnél orvosnak is jelen lennie, ha egyébként nem áll fenn semmilyen kockázat, nem várható komplikáció.
Hollandiában a terhességet és a szülést alapvetően szülésznő felügyeli. A szülésznő egészségügyi szakember, és komplikációmentes, 37 hét utáni terhességnél nincsen szükség orvosra a baba világra segítéséhez.
Ausztriában, a szomszédban sem kell orvos, műtő stb. minden szüléshez. Az osztrák szülésznői kamara szerint komplikációmentes várandósság és szülés esetén a szülésznő a felelős szakember.
A „ne legyen szülészet minden vidéki kórházban” szemlélet mögött könnyen kialakul egy veszélyes társadalmi vakság. Mintha a magyar vidék kibírna még egy megszorítást, még egy bezárást, még egy bonyolultabb utat. Mintha a nők majd megoldanák, ahogy annyi mindent megoldanak a láthatatlan munkával is.
