„Normális ember már nem kommentel sehol, mert akkor is földbe döngölik, ha azt írja, kék az ég”
A barátaim között már teljes az egyetértés, hogy normális ember nem kommentel a közösségi oldalakon, sőt, sehol, mert – idézem – "olyan mennyiségű agresszív hülye esik neked, hogy mentálisan nem éri meg."
Nehéz ezzel vitatkozni. Emlékszem, amikor nyolc-kilenc éve először csatlakoztam a Facebook közösségéhez, teljesen más hangulat fogadott. Az első posztom egy háromsoros elmélkedés volt arról, mennyire szeretem a kandallókat, a kakaót meg a narancshéj illatát így november-tájt, a borongós, őszi estéken. Nem sok választ kaptam rá, de mind pozitív volt. Az innen-onnan összekapart, közeli-távoli ismerősök szintén a pattogó tűzről, a fahéjillatú adventi koszorúkról áradoztak, az egyikük egy saját kötésű, puha térdzokni fotóját is elküldte, hogy most kötötte, szívesen nekem adja.
Hol van már az a régi kandallótűz! A netet sajnos egész másféle tűz perzseli fel lassan, de egyre biztosabban: a frusztráció, a megosztottság és a gyűlölet.
A privát oldalamon még viszonylag nyugi van (igaz, egyre ritkábban posztolok), de ha kimerészkedem "az arénába", a hírek alatti hőzöngés-áradatba, öt perc alatt úgy érzem magam, mintha Az éhezők viadalába csöppentem volna, csak épp nyilaim nincsenek, mint Katniss Everdeennek, hogy legalább a leghabosabb szájúakat odaszögezzem vele az egerükhöz (kis sérülés, de addig se kommentelnek).
Meggyőződésem, hogy a kommentek olvasása, pláne egy észérveken alapuló válasz posztolása ma már kifejezetten mazochista, sőt szuicid lelki alkatot igényel. Nem mondom, hogy nem akad még itt-ott, elvétve egy-két humanoid, aki próbál a témára érdemben válaszolni, de másodperceken belül felbukkan a vérszagra gyűlő, digitális csőcselék, amelynek reprezentánsai véleményem szerint a középkori kivégzéseken az első sorban csápoló, kéjesen üvöltő tömeg kései leszármazottai.
És aztán lökik. De úgy, hogy akinek van egy cseppnyi józan esze, azonnal fejvesztve menekül. Azt most hagyjuk, hogy ezen kommentelők mindegyike aranypedigrés virológus, epidemiológus, közgazdász, gyermekpszichológus, filmrendező, állatorvos, történész, dietetikus, hadászati szakértő és politológus (mikor, mit igényel a téma, ugye, de mivel ők mindenhez IS értenek, nevezzük csak őket polihisztoroknak, ne aprózzuk el). A legnagyobb probléma nem itt van, mert butaságokat beszélni alkotmányos alapjog.
A nagy baj az, hogy olyan agresszívek és kitartóak, mint egy olcsó, amerikai thrillerből szalajtott sorozatgyilkos, akit ha már agyba-főbe vertek és hatszor lelöktek a lépcsőn, akkor is feláll, vérhabos szájjal, és támad, támad, támad, amíg végül rá nem zuhan a csillár.
Hogy honnan jön ez a mindent elöntő agresszió? A barátaimmal sokat beszélgetünk erről. Én azon a véleményen vagyok, hogy a világ valóban durvul (vagy nem, de a neten akkor is minden az arcunkba van tolva, azonnal), az emberek többsége meg ezt egyszerűen képtelen felnőtt módon kezelni. Tele vannak elkeseredettséggel, tehetetlenséggel, megalázottsággal és félelemmel, de amíg régen az ilyesfajta indulatok kezelésére ott volt a kocsmai verekedés, most egyszerűbb leülni a gép elé, és digitálisan szétszúzni mindenkinek a képét, aki be mer szólni. Egyszóval: az emberek ijesztően nagy része őrjöngeni jár a netre mostanság.
Aki meg ennél felnőttebb, harmonikusabb személyiség, az néhány halovány komment-próbálkozás után feladja, és vagy nincs ott, hanem a családjával kirándul, a párjával tölti az időt, egy pohár bor mellett nézi a kedvenc sorozatát, vagy ha fel is megy a netre, kizárólag olvas, és még csak véletlenül se ír egyetlen kommentet se. Kell a fenének az ideg, hát nem?
Hogy mi lesz ennek a vége, fogalmam sincs. A netes közösségi oldalak közérzet-mutatója a szemünk láttára hullik alá a feneketlen mélységbe, és úgy tűnik, ezen egyelőre nem tudunk segíteni.
És mivel a net egyik nagy előnye épp az, hogy demokratikus, a mindenhez (IS) értő vízvezetékszerelő (elnézést a szakma képviselőitől, csak kiragadtam egy példát) pontosan olyan egyenrangú(nak tűnő) véleményt nyilváníthat mindenről, mint egy több évtizedes tudományos múlttal rendelkező szakember. Ezzel csak az a probléma, hogy a szakember egy idő után elhallgat (vagy eleve meg se szólalt), a totális sötétségben élő, a saját kusza érzelmeiket, indulataikat máshol levezetni képtelen, félre- vagy félinformált tömegek meg egyre hangosabbak. Sőt, olyan zajt csapnak, hogy lassan mindenki belesüketül.
Őszintén remélem, hogy a sötétség jelenleg mindent elárasztónak tűnő diadala a világhálón nem tart örökké. Bár lehet, hogy optimista vagyok. Lehet, hogy ez már így marad. És annak a barátomnak van igaza, aki szerint "Ugyan már, no para. Hülyék mindig is voltak, csak ma már mindhez be is kötik a wifit. Inkább vidd le a kutyát."
Ennek jegyében én most gyorsan le is kapcsolódom. Vagy inkább ki. Kutyástul.
Címkép: Pixabay
