VV Barna Földes Eszterről vallott: „Sem kor, sem gyerek nem jelenthet gondot, ha az ember igazán szeret és akar”
Fenyvesi Barna, azaz VV Barna a jelek szerint komolyan ráhajtott Földes Eszterre az RTL Most Wanted – A hajsza című műsorában. A nőcsábász hírében álló valóságshow-szereplő nem titkolja, hogy szeretné meghódítani a színésznő szívét, és az sem zavarja, hogy a nő egyedülálló édesanya.
– fejtette ki Barna, aki szerint a korkülönbség sem számít. „Ha komolyan gondolok valamit, előttem nincsenek akadályok” – hangsúlyozta.
Kettejük párosa azért is különleges, mert ők voltak az egyetlenek, akik a műsor előtt nem ismerték egymást. Barna elmondása szerint a közös menekülés alatt nagyon összeszoktak, és a kapcsolatuk alapja a barátság, de részéről ennél többről is szó van.
– fogalmazott titokzatosan a story.hu-nak.
A valóságshow-szereplő azt is kiemelte, mennyire bátor nőnek tartja Esztert: „Én ilyen bátor nőt, mint Eszter, keveset ismerek. Van egy kisfia, és tudva milyen nehézségekkel és szenvedéssel kell majd szembenéznie, bevállalta a műsort. Szóval le a kalappal előtte.”
A Most Wanted – A hajsza egy országos, menekülős játék, melyben a nézők is segíthetik a narancssárga ruhás celebeket, vagy épp feladhatják őket Sebestyén Balázséknak. A műsorból Vályi István és Lakatos Laci párosa esett ki másodikként.
A 38 éves Földes Eszter 2024 nyarán jelentette be, hogy 10 év együttlét és 9 év házasság után elválnak férjével, Lovasi András zenésszel. Fenyvesi Barna korábban az Exek csatája című műsorban is szerepelt, ahol exével, Halastyák Fannival (Nemazalány) vett részt, de a forgatás alatt Zsíros Lindával is összemelegedett.