LOVE

Tényleg szerelmes beléd? Ilyen, ha egy situationshipben ragadtál

Tulajdonképpen minden megvan, szex, közös programok, csak éppen nem mondjátok ki, hogy összetartoztok. Röviden: ő hintáztat, te reménykedsz. Tényleg ezt akarod? Elmondjuk a jeleket, hogyan láss tisztábban.
Sassy - sassy.hu
2022. október 05.


Megosztom
Link másolása

Van abban valami ijesztő, amikor a hivatalosan fel nem vállalt szerelemre már külön szó is van. Situationship. Hogy is fordítsam: együtt ellötyögés, vagyunk is meg nem is, majd kialakul, ez bonyolult stb. Nem, ez nem ugyanaz, mint a barátság extrákkal, vagy a közösen megbeszélt, tisztázott “ez nem komoly, tart, ameddig tart”. Ezek ugyanis mind a két fél beleegyezésével történnek, legalábbis szóban. A situationship viszont kifejezetten olyan párkapcsolati forma, ahol még csak VÉLETLENÜL se mondjátok ki, hogy most hogy is álltok. Többnyire azért, mert az egyikőtök nem akar semmit, az elköteleződés gondolatától is kirázza a hideg, a másik viszont nagyon is elköteleződne, de nem mer rákérdezni, mert fél, hogy kidobják.

Az utóbbi félnek egy ilyen párkapcsolat egyfajta megrekedés, állandó, pokoli, érzelmi roston sülés. Hajsza egy olyan idillikus és mély összetartozás iránt, amely soha nem fog megtörténni. Lássuk be: nem fair.

A Hinge nevű, népszerű nemzetközi randiapplikáció nemrégiben végzett egy 12 ezer fős felmérést, amelyben arról kérdezték a résztvevőket: az elmúlt egy év során éltek-e ilyen se kint, se bent párkapcsolatban. Egyharmaduk azt mondta: igen, és nagyon bánja, hogy nem szúrta ki időben. Pedig a szakértők szerint vannak vészvillogók, hajj, de mennyire. Íme néhány. Csak észre kell venni őket.

#1 Néma gyereknek...

Van két harminc körüli barátnőm. Mindketten évek óta párkapcsolatban élnek, és néha a barátjukkal közösen posztolnak az Instára. Van azonban néhány fontos különbség. Az egyik párnál csak a lány tesz ki közös képet, csak ő jelöli be a fiú nevét, csak ő biggyeszti ki tonnaszám a szívecskéket, és csak ő bújik a fiúhoz. Elvétve látni olyat, hogy a fiú akárcsak fél karral is átölelné. A másik párnál viszont nemcsak a lány, a srác is posztol, bejelöli a lányt, át is öleli, magához húzza, és SOHA nem felejti el kitenni a “withmylove" (“szerelmemmel”) hashtag-et.

Persze mondhatjuk, hogy az előbbi fiú egyszerűen csak utálja az Instát, ez még nem jelent semmit, de tény: az első pár három éve “csak” párkapcsolatban él (miközben tudom, hogy a lány már a fél karját odaadná egy eljegyzésért), a másiknál viszont már az esküvő időpontja is ki van tűzve, a lány ujján csillog a kis gyémántgyűrű.

Ez csak egy példa, de sokatmondó. Ha egy férfi (nő) tényleg, őszintén akar valakit, akkor KIMONDJA.

A szakértők szerint komoly vészvillogó, ha a párod, miközben talán kedves, aranyos, figyelmes, jó az ágyban, fantasztikus napokat-hétvégéket töltötök együtt, de láthatólag inkább egy elefántcsordával gázoltatná halálra magát, mint hogy kimondja, főleg mások előtt: a szerelme vagy, a párja vagy, a jövendőbeli házas/élettársa vagy, vagy már együtt is éltek. Sokan úgy gondolják, hogy az igazi szerelemben csak a tettek számítanak, nem a szavak, de ez nincs egészen így. Ha valaki évek óta csak tettekben van veled, de az elkötelezettségéről, és főként a továbblépési szándékáról hallgat, mint a sült hal, akkor ez bizony egy situationship. Életfogytiglani ácsingózás.

via GIPHY

#2 Testem, testem, mondd meg nékem...

A másik szabály: bármit mond vagy tesz, a testbeszéde szinte minden hiányzó, VALÓDI információt elárul. Volt egyszer egy pasi, aki egy buliban történt megismerkedésünk után minden este felhívott, és órákon át ajnározott. Ment ott minden: lelkendezés, pajzán flörtölés, sokatmondó utalások a jövőre, “engem már nem is érdekel, mit csacsogsz, bármit mondhatsz, úgy imádom a hangodat, csak beszélj, beszélj”, “előttünk még az egész élet, de jó, hogy van időnk megismerni egymást”, szóval fűtött rendesen. Csak épp ha találkozót javasoltam, azt a terelést, vakarózást... Végül összehoztuk, feljött hozzám egy kávéra. Nem voltunk már gyerekek, első randin nem is vártam nagy összeborulást, de azért azt a feszengést sem, amit levágott.

A szavai továbbra is mézes-mázosak voltak (bár korántsem annyira, mint telefonon), de a testbeszéde szinte azt üvöltötte: közelebb ne gyere, mert esküszöm, idegösszeomlást kapok.

Ült a kanapén, mint egy faszent, a lábai, egész teste enyhén tőlem elhúzódva, meredt maga elé, szemkontaktus nuku, néha egy-egy sunyi oldalpillantás, és ennyi. Nem értettem, hiszen már tudta, hogy nézek ki, az nem okozhatott csalódást, plusz órákig maradt, nem menekült el fejvesztve. Látszólag randiztunk, látszólag kedélyesen beszélgettünk, látszólag remek volt a hangulat, látszólag folytatni akarta, mondta is, csak éppen a teste mindennek a TOTÁLIS ellenkezőjét állította.

Nem is lett az egészből semmi. Hívogatott még egy ideig, aztán amikor rákérdeztem, tulajdonképpen mit is akar tőlem, zavartan, sőt bosszankodva közölte, hogy nemrég szakított, “megmozgattam benne valamit”, de ő még semmire nem áll készen, ne várjam, hogy “A”-t vagy “B”-t mondjon, csak ismerkedjünk, aztán majd kiderül. Ja. Hónapok, évek, évszázadok múlva. Nekem ez nem volt elég jó ajánlat, véget is vetettem neki. Hálistennek.

#3 Ha nem mersz rákérdezni

A párkapcsolatokban van egy méltatlanul alábecsült funkciónk: az intuíció. Ez a megmagyarázhatatlan, belső iránytű, amely egyes kutatások szerint nem más, mint a tudatalattink “éleslátása”. Ami akkor se csap be, ha az összes létező érvünk, magyarázatunk és érzékszervünk azt mondja, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. Ha egy állítólag tökéletesen működő szerelemben ez a rafkós kis intuíció azt súgja: meg ne merd kérdezni tőle, hogy most akkor hogy is állunk, nehogy szóba hozd az összeköltözést, a bemutatást a szüleidnek, sőt, még csak szerelmet se vallj neki, mert eliszkol, akkor szinte száz százalék, hogy situationshipben élsz.

Vagyis a rózsaszín cukormáz ellenére nagyon is érzékeled a tudatalatti jeleket, csak nem mersz szembenézni velük. Itt nincs jobb tanács: higgy önmagadnak, a gyomrod mélyén mocorgó, bizonytalan és kellemetlen érzéseknek, és KÉRDEZZ RÁ.

Ne számonkérően, de kérdezz. Bármennyire is félsz a választól, jogod van tudni, ha, ahogy az ismert film címe mondja: Nem kellesz eléggé.

via GIPHY

#4 Család, jövő és egyéb ínyencségek

A situationship fontos jellemzője, hogy teljesen hiányzik belőle a párkapcsolatok egyik mérföldköve: a másik felvállalása. Az elköteleződés. A szándék, hogy igen, eldöntöttem, veled képzelem, vágjunk bele, persze nem kell észvesztve összeköltözni, házasodni, talán nem is ez a cél, de SZERETLEK ÉS VELED KÉPZELEM EL A JÖVŐMET.

Az én személyes véleményem szerint körülbelül egy év után idáig már mindenképp el kell jutni, különben az egészet megette a fene. Természetesen vannak kivételek, megesik, hogy egy szerelem csak évek, vagy többszöri megszakítások után szökik szárba, az élet bonyolult. De ha nincs előttetek különösebb akadály, ha jól megvagytok együtt, látszólag minden klappol, akkor igenis felvállaljátok egymást. Igenis bemutatjátok a párotokat a családotoknak, barátaitoknak. Igenis tervezitek a közös jövőt, még ha ez egyelőre csak egy szép utazás a következő nyáron, vagy elképzelések arról, hogyan osztanátok be az időtöket, ha majd egyszer összeköltöznétek.

Mindez ugyanis annak a jele, hogy haladtok valami felé. Minden kapcsolatnak fejlődnie kell, és az is természetes, hogy a két félnek esetleg más a ritmusa. Akkor megbeszélik, hogyan tudják összehangolni egymás igényeit.

De a szándék mindkettőben ugyanaz kell, hogy legyen: a közös út a mély, kölcsönös, melegséget és biztonságot adó összetartozás felé.

Ha ez csak az egyik félben van meg, a másikban ezért vagy azért meg nem, ráadásul annyi tisztelet sincs benne, hogy a párját minderről tájékoztassa, akkor azt nevezhetjük bárminek, “situationship”-nek, vagy “bonyolult”-nak, vagy “majd meglátjuk”-nak, akkor sem lesz más, mint ami. Kihasználás.

Természetesen mindenki maga dönti el, hogy benne marad-e egy situationshipben. Elfogadja-e, hogy fogalma sincs róla, merre haladnak, akarják-e egymást egyáltalán, vagy ez a “lötyögés” végülis megfelel. Ám aki valódi párra vágyik...háááát. Van az életben egy szintén méltatlanul alulértékelt dolog, amit nem érdemes egy bizonytalan, lityegős-lötyögős, önbizalomgyilkos, langyos és érdemtelen “szerelemre” fecsérelni: időnek hívják. Aki már élt eleget, tudja, hogy baromi kevés van belőle. Nem érdemes pazarolni.

Fotó: Pexels

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
„A feleségem megcsalt egy ugyanannyi idős, sráccal, mint a fiunk, többé nem bízom benne”
A férfi meglepetés estét szervezett a feleségének, és elment érte a munkahelyére. Így derült ki, hogy a nő egy 22 éves fiúval csalja.

Megosztom
Link másolása

Az egyik legnépszerűbb rovatba a The Sun brit bulvárlapban a Dear Deidre. Ide párkapcsolati tanácsokért fordulnak az emberek: a szakértő az olvasók leveleire válaszol.

A megcsalás rendszeresen visszatérő téma. Ennek esett áldozatul egy férfi is, aki így írta le a történetüket.

"A feleségemnek viszonya volt egy, a fiunkkal egyidős férfival.

Azt mondja, hogy ez az egész nem jelentett semmit, csak a szexről szólt, de nem hinném, hogy meg tudom bocsátani a hűtlenségét.

Úgy jöttem rá a megcsalásra, hogy meg akartam lepni: az terveztem, a munkából egyenesen egy előadásra viszem.

Egy kávézóban várakoztam az irodájukkal szemben, amikor megláttam, hogy kilép az épületből. Már épp felálltam volna, hogy üdvözöljem, amikor láttam, hogy hátrafordul és megcsókolja őt nála sokkal fiatalabb férfit. Ugyanannyi idősnek tűnt, mint a mi 21 éves fiunk - mint kiderült, 22 éves.

Lefagytam, nem tudtam, odamenjek hozzájuk vagy megvárjam, amíg észrevesznek. Végül kocsmába mentem, megpróbáltam összeszedni magam. Néhány sörrel később hazamentem, és szembesítettem a feleségemet a történtekkel.

Nagyon meglepődött, és bevallotta, hogy szexuális viszonyuk volt - de esküdözött, hogy nem szerelmes a srácba. Én 48 éves vagyok, a feleségem pedig 46. 18 éve vagyunk házasok, két gyerekünk van, egy 15 és egy 21 éves.

Az elmúlt néhány éve nagyon nehéz volt a munkám miatt. Eléggé magam alatt voltam, de mivel a feleségem is keményen melózott, a meglepetéssel pont azt akartam kifejezni, hogy megbecsülöm őt, és szerettem volna, ha látja, igyekszem jókedvű lenni és jól érezni magamat. De az egész visszafelé sült el.

Még mindig azt szajkózza, hogy nem érez semmit a másik férfi iránt, de nem tudom, hogyan tovább, nem bízom benne."

A szakértő válasza az volt, hogy ha a felsége ismét elkötelezte magát a házasságuk, adhatna neki egy második esélyt. Igaz, hogy a férfi mélyponton volt, és a depresszió hatással lehetett a kapcsolatukra, de ez azért nem mentség a hűtlenségre. Azt javasolta, mindkettejüknek foglalkozniuk kell azzal, hogy a történtek hogyan hatottak a házasságukra, és mit csináltak rosszul.

De mindkettőtöknek foglalkoznotok kell azzal, hogy ez hogyan hatott a kapcsolatotokra, és mi ment rosszul.

Ön elismeri, hogy mélyponton volt, és a depresszió nagy hatással lehet a házasságokra és a családokra, bár ez nem mentség a megcsalásra.


Megosztom
Link másolása

LOVE
Kiderült: ezt a testrészt nézik meg a férfiak először egy nőn
Fényképeket adtak nekik nőkről, és figyelték, hogy a női test melyik részén időzik el leghosszabban a tekintetük.

Megosztom
Link másolása

A Nebraska-i Egyetem kutatói 36 férfi részvételével végeztek kísérletet arra irányulóan, hogy mit néznek meg először a férfiak egy nőn.

A jelentkezők okos szemüvegeket kaptak, melyek figyelték a szemmozgásukat és a tekintetük időtartamát. Ezután fényképeket adtak nekik különböző nőkről, figyelve azt, hogy a női test melyik részén időzik el a leghosszabban a tekintetük.

A kísérlet során kiderült, hogy a férfiak jóval hosszabb ideig figyelték a nők testét, mint az arcukat.

A vékony derék, telt kebel és széles csípő különösen vonzó volt a férfiak számára, mivel az ősi ösztönök az anyasággal és a gyermekvállalással társítják ezeket a vonásokat. Azonban a modern társadalomban sajnos az is közrejátszhat, hogy

a média gyakran tárgyként ábrázolja a nőket, és ez a felfogás befolyásolhatja a férfiak viselkedését is.

Az eredmények azt mutatják, hogy a nők is hasonlóan viselkednek: amikor potenciális versenytársakat figyelnek meg, gyakran a testi vonásokra koncentrálnak.

Sarah Gervais szociálpszichológus szerint ugyan a tanulmány eredménye valószínűleg nem meglepetés, tudományos bizonyíték eddig még nem létezett arra, amit már sejtettünk: a férfiak, amikor csak tehetik, felmérik a hölgyek adottságait, és az arc az egyik utolsó dolog, amire figyelmet fordítanak.

Forrás: bien.hu


Megosztom
Link másolása


LOVE
Aggasztó éjszakai jelek, amik elárulják, ha a párod másba szeretett bele
És nem azok, amikre gondolnál. Lehetnek olyan jelek is, amiket nem veszel észre.

Megosztom
Link másolása

Az IllicitEncounters.com megcsalással foglalkozó weboldal felmérése szerint azokat, akik már megcsalták a párjukat, elárulja néhány dolog, amit egy hűtlen házastárs tesz. Mindannyian ismerünk valakit, akit már megcsaltak, és általában képes lesz felidézni a pontos pillanatot, amikor rájött. arra, mi történik a háta mögött.

Tehát, ha éledezik benned a gyanú, a következőkre kell odafigyelned:

A felmérés szerint, ha azt veszed észre, hogy a partnered rosszul alszik és furcsa időpontokban kel fel éjszaka, az egy erős figyelmeztető jel.

Ennek oka lehet a félrelépési bűntudat.

A felmérésben részt vevők 52 százaléka vallotta be, hogy a viszony kezdete után alvásproblémái voltak.

A félrelépők 15 százaléka még az ágyból is korán kelt fel, hogy sms-t tudjon küldeni a szerelmének.

Ugyanakkor azt is megállapították, hogy 28 százaléknak nem volt gondja az alvással, sőt, tovább is aludt.

Egy másik jel, ha a partnered a szokásosnál többet bújik hozzád, és ez magában foglalhatja az ölelést, csókolózást stb. is, különösen nyilvános helyen.

Egészen pontosan 57 százalékuk állította, hogy extra gyengédséget mutatott a partnere felé, miközben a háta mögött viszonyt folytatott.

De olyan is akadt, aki kerülni kezdte, hogy egy ágyban aludjon a házastársával.

Az oldal szóvivője, Christian Grant elmagyarázta, miért az éjszakai szokások változása a legjobb jelzőrendszer.

„Mindannyiunknak van egy napi rutinja, amihez hajlamosak vagyunk ragaszkodni, így

amikor kiszámíthatatlan és megmagyarázhatatlan változások történnek ebben a rutinban, különösen, ha valami olyan fontos dologról van szó, mint az alvás, akkor a hatás mögött általában komoly ok van.

Végső soron a lényeg itt az, hogy figyeljünk az olyan viselkedésre, amelyről tudjuk, hogy nem illik a másik karakteréhez.”


Megosztom
Link másolása


LOVE
Kapott rendesen a kommentelőktől a nő, aki lakbért kér a pasijától, ha az hétvégén nála alszik
Akadt aki zsugorinak, vagy egyenesen aranyásónak nevezte a lányt azért, mert a fiúja nem lehet nála ingyen.
Sassy - sassy.hu
2024. május 04.


Megosztom
Link másolása

Igen heves indulatokat váltott ki nemrég egy latin-amerikai nő, Marystella 'Malle' Gómez vallomása.

Elárulta ugyanis egy podcast adásban, hogy a barátjának díjat számol fel, ha nála alszik.

Malle a műsorban elmondta, hogy minden egyes hétvégéért, amit együtt töltenek a házában, pénzt kér a pasijától. Azzal magyarázta a döntését, hogy neki adják ingyen a vizet vagy a villanyt, a rezsi költséggel jár, ezért semmi rosszat nem lát abban, hogy a barátja fizesse a rá eső részt.

Az adásban szereplő többi nő nem értett egyet Malléval. De ő azt állította, még a barátait is sikerült meggyőznie, hogy ugyanezt kérjék a párjuktól.

A vita folytatásaként a nő idézett egy, a közösségi médiában látott videót, amelyben az hangzott el:

"Ha egy férfi nem támogat abban, hogy jobb legyen az anyagi helyzeted, akkor mit csinálsz?"

A többiek azonban azzal érveltek, hogy fordított esetben, ha a barátjuk pénzt kérne tőlük azért, hogy náluk vannak, ők fel lennének háborodva.

Egyikük azt mondta: "Ha egy pasi valaha is rezsiköltséget kér tőlem, az felejtős!"

Ahogyan az már lenni szokott, amint kikerült a podcast közösségi oldalakra, megosztotta a hallgatóságot a "mocskos anyagiakat" taglaló téma. Elindult a vita arról, hogy Malle helyesen cselekedett-e vagy sem.

Néhányan azon a véleményen voltak hogy Malle elképesztően zsugori. Volt, aki aranyásónak nevezte.

Akadt aki szerint ez az egész olyan, mintha tőle pénzt kérne a barátja azért, hogy hazaviszi.

Mások viszont Malle pártját fogták, hiszen ez szerintük hasonló ahhoz, mint amikor lakótársakkal vagy az élettársunkkal osztozunk a közös otthonunkban a költségeken. Egyikük azt írta, hogy mielőtt összeköltözött volna a párjával, már kért tőle pénzt rezsire, mivel a fiú csütörtöktől hétfőig nála volt.

Egy biztos: ez a téma nagyon megosztó a világon szinte mindenütt.

Forrás: Mirror


Megosztom
Link másolása