Négy év után jegyezték el Miley Cyrust, aki látványos válása után most mindent a háttérben intézett
Miley Cyrus, aki egyszer már végigcsinálta a hollywoodi álomházasságot a kötelező, látványos összeomlással együtt, most másodszor is belevág, de ezúttal a saját, gondosan felépített szabályai szerint. Az énekesnő tegnap, december másodikán a Good Morning America című műsorban erősítette meg, hogy négy év után eljegyezte őt zenész-producer párja, Maxx Morando. A hírt egyébként a Page Six hozta le elsőként, de a hivatalos pecsétet maga Cyrus ütötte rá az ügyre.
A pletykagépezet hétfőn este indult be, amikor
Bár a szemfülesebbek már november közepén, az énekesnő 33. születésnapjáról posztolt fotóin is kiszúrták az ékszert, a vörös szőnyeges esemény indította el a lavinát.
És ha már gyűrű, a pár nem aprózta el. Az egyedi darabot a sztárok kedvelt ékszertervezője, Jacquie Aiche készítette. A vastag, 14 karátos sárga arany foglalatban egy horizontálisan, „east-west” stílusban elhelyezett, módosított párna csiszolású gyémánt ül, amit a szakértők 4-5 karátosra, azaz nagyjából 0,8-1,0 grammosra becsülnek.
De a gyémántoknál is többet mondanak az énekesnő szavai. „Ami megdöbbentett, az az, hogy meg tudtuk őrizni a magánéletünket, és ennek köszönhetően nagyobb lett a mozgásterem abban, mit osztok meg” – mondta a PEOPLE magazinnak. A kapcsolat lényegéről pedig így beszélt:
Megismerkedésükről korábban annyit árult el, hogy barátok hozták össze őket.
„Végül egy olyan ember mellett kötöttem ki, aki nagyon sokat jelent nekem, jól bánik velem és tisztel” – nyilatkozta még szeptemberben a The Cutnak.
A kapcsolatuk 2021-ben indult, és 2022 tavaszára már nyíltan vállalták. A magánélet mellett a munkában is megtalálták a közös hangot: Morando, aki a Liily nevű rockzenekar dobosa, közreműködött Cyrus 2023-as, Endless Summer Vacation című albumának két dalában is. Komolyságukat jelezte, hogy a 2024-es Grammy-gálán, ahol Cyrus díjat nyert, köszönőbeszédében csak úgy utalt Morandóra: „my love”, vagyis „szerelmem”.
Ez az eljegyzés egy új fejezetet nyit Cyrus életében, aki 2018 és 2020 között Liam Hemsworth felesége volt. Míg a Hemsworth-szel való házassága a nyilvánosság előtt zajlott, a mostanit Cyrus tudatosan óvja a reflektorfénytől.