Hegyes Berci napra pontosan megmondta, mikor jön a közös baba Mihályfi Lucával
Aki eddig a körmét rágta, fellélegezhet: Hegyes Berci bedobta a dátumot, mikor érkezik a közös baba Mihályfi Lucával. A nap: 2029. május 4. A Dancing with the Stars tavalyi évadában szárba szökkent románc hivatalosan egy éve tart, a pár már összeköltözött, a kapcsolatuk pedig láthatóan erősebb, mint valaha.
A legfrissebb infókat egy TikTok-élőben csepegtették el, amiről a Blikk is beszámolt.
Az élő adásban persze jöttek a nagy, sorsfordítónak szánt kérdések is.
Ezzel a labdát finoman átdobta a profi táncos térfelére, aki a cikk szerint még nem kérte meg a kezét. De mielőtt bárki a gyerekszobát kezdené tervezgetni, kiderült, hogy még egy háziállat is nagy falat lenne. Luca ezt egészen plasztikusan fejtette ki: „Nem tervezünk egyelőre. Ha lesz időnk meg energiánk, akkor lesz, pillanatnyilag nem. Jelenleg egy növényre is nehezen tudok figyelni. Az, hogy felelősséget vállaljak egy másik élet iránt, azzal még várnék. Majd egyszer, ha olyan helyzetben leszünk, lesz kutya vagy macska.”
Luca azért gyorsan visszarántott mindenkit a valóságba, és türelmet kért a rajongóktól. „Egyelőre nem lehet tudni, majd amikor úgy érezzük. Adjatok egy kis időt! Még házasok sem vagyunk” – mondta az énekesnő. A páros egyébként nemcsak a magánéletével van elfoglalva; nemrég egy amerikai Dancing with the Stars-kihívásból inspirálódva dobtak össze egy edzőtermi koreográfiát, ami hatalmas sikert aratott a közösségi oldalaikon. Úgy tűnik tehát, hogy a tánc és a szerelem továbbra is megvan, de a családtervezés még a jövő zenéje.
Via Blikk