SZÍNES
A Rovatból

Kire vár váratlan utazás, kit támadnak be a munkahelyén? Heti horoszkópunkból kiderül!

Minden hétfőn eláruljuk, hogy melyik csillagjegynek mit tartogat ez a hét.

Megosztom
Link másolása

Ha a csillagokra hallgatunk, elébe mehetünk a jó és a rossz dolgoknak egyaránt. Néha elég az is, ha kicsit jobban figyelünk, így nem megtörténnek velünk a dolgok, hanem mi irányíthatjuk őket. Mottónkat a nagyszülőktől kaptuk és így szól: ha tudom, hogy el fogok esni, leülök.

Heti horoszkóp január 29 - február 4 között:

Kos

Ha az előző héten jól osztottad be a feladataidat és a munkádat, akkor az most meghozza az eredményét. Főként, ha semmi olyasmi nem maradt hátra, ami amolyan „nem szeretem” tevékenység. Ha mégis lenne ilyen, akkor azon igyekezz a hét elején túlesni, mert a hét második fele inkább az élet kellemes dolgairól szól majd.

A szerda és a csütörtök nagyon kedvező lesz mindenféle művészettel kapcsolatos tevékenységre, akár élvezője lennél, akár hobbi szinten űzöd.

Ha régen voltál bármilyen művészettel kapcsolatos kulturális rendezvényen, akkor itt az idő, hogy elmenj. A hét utolsó napjai már a társas összejövetelek ideje lesz. Lehet, hogy téged hívnak el valahová, de az is jól sülne el, ha te hívnál meg magadhoz néhány kedves embert.

Bika

Ámor ezen a héten feléd fordítja a mosolygós arcát, egy percig se habozz elfogadni az áldásait. Ez természetesen igaz akkor is, ha tartós kapcsolatban élsz, de ha jelenleg szeretnél egy komolyabb kapcsolatot kiépíteni, fel fogja kínálni neked a sors.

Ha a jelölt kicsit bátortalan, tedd meg te az első lépést, de azért túlzásba ne vidd.

A hét közepe szinte kínálja magát mindenféle egészség-megőrzési tennivaló számára. Ez persze annyiféle dolog lehet, ahányan csak vagyunk. Akár több mozgás, akár valamiféle új vitamin, vagy egészségesebb étel most fokozottan fejtheti ki a jó hatását. Fontos azonban, hogy ez ne csak pillanatnyi lelkesedés legyen, hanem tartós életmódbeli változás. Barátaidtól kreatív inspirációt kaphatsz, ami akár valami egészen új dolgot is megnyithat az életedben. Tudom, hogy olykor kicsit nehezebben léped át a komfort-zónádat, de ha most ez sikerül, akkor jobban fogod érezni magadat a bőrödben. Bátorságoddal példakép is leszel olyan barátoknak, akik kevésbé hallgatnak az inspirációkra.

Ikrek

Alapvetően nagyon jövőorientált vagy, de egészen furcsa módon most mégis sokat jár a fejedben a múlt. Szerencsére ez nem rágódás, nem bármiféle önvád, inkább kellemes emlékek lepnek meg. Most épp erőt merítesz a múlt sikereiből, és átgondolod azt is, hogy mennyit fejlődtél az elmúlt X év alatt. A magánéletben lehetséges egy kisebb vita, amit hamar elsimítotok. Teljesen mindegy, hogy a párod vagy engedsz-e, a lényeg, hogy együtt tudjatok nevetni a végén.

Anyagi helyzeted ugyan nem lesz rossz, de azért a felesleges kiadásoktól tartsd magadat távol.

Ne dőlj be a reklámoknak, csak olyasmire adj ki nagyobb összeget, amire valóban szükséged van, vagy aminek a hozzátartozóid örülnek majd.

Rák

A jegyedet többé-kevésbé elkerülik a bolygók, ami nem egyhangúságot mutat, hanem sokkal inkább azt, hogy a te kezedben van a sorsod irányítása. Vagyis amire energiát fordítasz, az működésbe jön, amit elhanyagolsz, az elsikkad.

Azért arra ügyelj, hogy egyszerre ne akarj minden életterületet beindítani, mert abból csak káosz lenne.

Jól teszed, ha már a hét elején átgondolod, hogy mi kaphat most az életedben prioritást, és arra koncentrálsz. Ez egyben arra is lehetőséget nyújt, hogy ne csak erre a hétre, hanem az előtted álló hónapokra, sőt, talán évekre is terveket készíts. A legjobb, ha írásban teszed mindezt. A hét második felének a mottója az önismeret lesz. Ha legalább magadnak beismered pár hibádat, sokkal könnyebb lesz rajtuk változtatni is, ha pedig az erényeiddel jössz tisztába, akkor ismét a magabiztosságod fog nőni, ebben az évben már nem először.

Oroszlán

A hét a leginkább a csapatmunkának kedvez. Akár társas lény vagy, akár kicsit zárkózottabb típus, most akkor tudod erőd legjavát kihozni magadból, ha együtt dolgozol másokkal. Ez nem lesz kellemetlen, inkább egy vidám, kellemes csapattal fogsz dolgozni. A szabadidődben azonban kicsit visszafogottabb leszel, még az sem kizárt, hogy esténként egyedül szeretnél lenni. Ha teheted, teremtsd meg magadnak a lehetőséget erre.

A hét vége felé választ kapsz egy régen benned mocorgó kérdésre. Ez egyfajta belső nyugalommal tölt el, amit környezetedre is kisugárzol.

Többen fognak tőled tanácsot kérni, és te át is érzed a felelősség súlyát. Nem fogod elfelejteni, hogy a tanács mindig egyéni tapasztalatokból fakad, a legjobb, ha sikerül a tanácskérőt rávezetni arra, ami neki lenne a legjobb.

Hétvégén ismét felpezsdül körülötted az élet, méghozzá egy spontán program keretében. Szerencsére te élvezed a spontán programokat, tudsz rugalmasan alkalmazkodni és egy váratlan helyzetben is jól érzed magad.

Szűz

Az előző derűs hangulatú hét hatása természetesen nem múlik el, még akkor sem, ha ez a hét egy kisebb bosszúsággal kezdődik. Az ilyen apróságokon máskor nagyon könnyen fel szoktad bosszantani magadat, de most szinte mosolyogsz, hogy a bolhából csináltál elefántot. Ráadásul szembesülhetsz vele, hogy valaki a környezetedben még mindig kis dolgokon mérgelődik, ahelyett, hogy átsiklana felette.

Anyagi helyzeted úgy alakul, hogy akár még kis tartalékot is tudsz képezni, vagy legalábbis gondolkodni rajta, hogy hogyan bővíthetnéd a megtakarításaidat.

Lévén hogy te a földies jegyek csoportjába tartozol, ezt fontosnak érzed.

A hét második felében valaki kéretlen tanácsokkal akar ellátni. A jó szándék vezeti az illetőt, így nem fogsz megharagudni rá, pedig az ő javaslata nagyon távol áll tőled. Hallgasd meg, nem kell mások tanácsát követni. Ne feledd, hogy régebben te is szívesen adtál másoknak tanácsot, amit ők sem fogadtak meg.

Mérleg

Ha az előző hetekben volt egy kis vitád a pároddal, most végre joggal érezheted, hogy szent a béke. Ha lehet, még közelebb is kerültetek egymáshoz, és ez nagyon is jót tesz a lelkednek. A héten nem árt, ha pár este csak egymással foglalkoztok, akár azon az áron is, hogy valakinek vagy valakiknek nemet mondotok és magatokra zárjátok az ajtót. Csodálkozva és örömmel fogjátok tapasztalni, hogy tudtok egymásnak új dolgokat mondani és új tulajdonságokat felfedezni a másikban.

A szingli Mérlegek számára is jót hozhat ez a hét, még akkor is, ha csak egy reménybeli kapcsolat bukkan fel a horizonton.

Hiszen minden kapcsolat valaha, valamikor „reménybeli” volt. Szerencsére te nem esel abba a hibába, hogy az elején a jobbik arcodat mutatod, hiszen épp arról vagy híres, hogy mindig vállalod önmagadat. Ami a munkádat illeti, hidd el, nem kell mindig a tökéletességre törekedni.

Skorpió

Ezen a héten valaki egy titkot bíz rád, amit a lelked mélyén már ugyan sejtettél, de mégis örömmel tölt el a másik bizalma. Te sosem élsz vissza az ilyesmivel. Mivel az előző héten megnövekedett a spirituális érzéked, ezt mintha a környezeted is megérezné. Sokan fordulnak hozzád belső, lelki ügyekkel, mondanak el bizalmas dolgokat. Ezek közül valami vagy valaki egyfajta mély önvizsgálatra késztet.

Ha a távolabbi rokonságodban vita kerekedik, próbálj meg kívülálló maradni.

Ez még akkor is hasznos tanács, ha az érintett felek megpróbálnak is belevonni a vitájukba, netán neked szánják a békebíró szerepét. A munkádon belül viszont elégedettnek érezheted magadat. Nem csak a munkádat végzed jól, hanem emberi kapcsolataid is jól alakulnak.

Nyilas

Ha az előző héten komolyabb tervezgetésbe fogtál, most alkalmas lesz az idő, hogy ezeket a terveket megvalósítsd, vagy legalább csiszolj valamit rajtuk.

Egyetlen percig se bántson, ha lesznek a környezetedben, akik nem értenek egyet a terveiddel.

Ha nekik nem árt, amit elgondoltál, akkor mások kedvéért ne változtass rajtuk. Csodálkozva fogod tapasztalni, hogy a jó példa mennyire ragadós, mert néhány barátod szintén tervezgetésbe kezd. A legtöbbet akkor tudsz nekik segíteni, ha figyelmesen meghallgatod őket.

Egy kisebb munkahelyi vita ne vegye el semmitől a kedvedet, főleg akkor ne, ha nem kifejezetten téged érint. A hétvége kedvezhet egy kisebb utazásnak, kirándulásnak, ami friss energiával tölt fel.

Bak

Ha egy ideje úgy érzed, hogy egyformák a napjaid, akkor a lehető legjobb időt választottad, hogy ezen változtass és valami friss színt vigyél beléjük. Ez persze, bármi lehet, ami a számodra örömforrás. Még az sem kizárt, hogy nem is kell valami teljesen új dolgot bevezetned, hanem csupán változtatsz kicsit a megszokott napirendeden, ez már eltölthet az újdonság varázsával. Családod megértő lesz, el fogják fogadni a változást.

Fontos tanács erre a hétre, hogy a szabadidődet olyasmivel töltsd, ami előre visz és amit te választottál.

Lehetnek körülötted emberek, akik jogot szeretnének formálni az idődre, de most rajtad a sor.

Állj ki magadért diplomatikusan. A hétvége pont annyi örömöt fog tartogatni, amennyit beengedsz az életedbe.

Vízöntő

Egy kicsit érdekesen faramuci időszak kezdődik az életedben, hiszen amikor tőled szokatlan módón csendre vágysz, akkor sok ember vesz körül, amikor pedig azt kívánod, hogy pezsegjen körülötted az élet, akkor szinte elkerülnek az események. Hidd el, mindezen könnyen is lehet változtatni. Ha mégsem sikerül, tapasztald meg az adott helyzet jó oldalát.

Ha a hét második fele döntési helyzetet dob eléd, hallgass a megérzéseidre.

A túl sok gondolkodásból nem mindig születnek jó döntések. Viszont adjon megnyugvást, hogy nem fogod megbánni, bárhogy is döntesz. Hétvégén egy fiatal rokon kicsit több figyelmet igényel. Ez nem gond, ugye?

Halak

Míg az előző hét inkább a családról és a magánéletről szólt, ezen a héten inkább az élet prózaibb dolgai kerülnek terítékre. Annak ellenére, hogy te ezt nem annyira szereted, furcsa módon most mégis inkább örömöt érzel ettől és nem bosszúságot. Sokszor az olyan kisebb dolgok is okozhatnak sikerélményt, mint amikor sikerül megküzdeni egy macerás hivatalos üggyel.

Ha a munkád során konfliktushelyzetbe kerülsz, diplomatikusan fogod kezelni, amivel sok ember elismerését vívod ki.

A hétvége bolygóállása leginkább egy jó színháznak, koncertnek, múzeumlátogatásnak kedvez. Ha módod van rá, vegyél részt benne.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
A Rovatból
Hátborzongató fotó készült egy síelőről másodpercekkel azelőtt, hogy egy hóleopárd szétmarcangolta volna - videóval
A kínai hatóságok napokkal korábban riasztást adtak ki a környéken látott ragadozók miatt. A síelőt ez nem érdekelte, mert állítólag nem talált elég jó szöget a fotóhoz.

Megosztom
Link másolása

Van az a szelfi, amiért megéri kockáztatni, és van az, amelyikért egy hóleopárd letépi az arcodat. Egy síelő nő az utóbbit választotta a kínai Keketuohai UNESCO Globális Geoparkban, amikor január 23-án,

pénteken, este 7 körül, a szállása felé tartva úgy döntött, csinál egy közös képet a ritka nagymacskával

– írta a Daily Mail. A nő súlyos arcsérüléseket szenvedett, miután a vadállat rátámadt.

A kép tényleg hátborzongató: a nő mosolyog, mögötte a hófödte tájban pedig ott guggol a ragadozó, ugrásra készen. A pillanatokkal később készült videón már az látszik, ahogy a nő a mély hóban, a leopárd alatt reked, majd a közelben lévők segítségével tápászkodik fel, vérző arcát fogva.

Az állat azután rontott rá, hogy a nő nagyjából három méterre megközelítette, mert állítólag nem talált elég jó szöget a fotóhoz. Végül egy síoktató a botjait lengetve kergette el a támadót. A nőt a sisakja mentette meg a súlyosabb sérülésektől, de kórházba szállították, ahol stabil állapotban ápolják.

A dolog pikantériája, hogy a helyi hatóságok napokkal korábban konkrét figyelmeztetést adtak ki, miután több hóleopárdot is észleltek a környéken.

„Mostanában hóleopárdok mozognak a Gem-völgyben, Keketuohai térségében” – állt a közleményükben, ami elég egyértelműen fogalmazott: „A hóleopárd nagytestű ragadozó, erős agresszív hajlamokkal. Amikor áthaladnak ezen a területen, kérjük, mozogjanak gyorsan, és ne időzzenek. Ne szálljanak ki a járművükből, ne közelítsenek fotózni, és soha ne sétáljanak egyedül a környéken.” Egy helyi szálloda tulajdonosa is megerősítette, hogy látták az állatot:

„Előző este láttuk, néhány kilométerre a támadás helyszínétől, de nem tudjuk megerősíteni, hogy ugyanarról a hóleopárdról van-e szó.”

Az ember elleni támadások egyébként rendkívül ritkák. A sérülékeny besorolású faj visszahúzódó természetéről ismert, és bár Kína ad otthont a világ hóleopárd-állományának mintegy 60 százalékának, az ilyen esetekre alig van példa. „Nem tudok egyetlen olyan esetről sem, amikor egy hóleopárd megtámadott és megölt volna egy embert” – mondta korábban a témáról George Schaller amerikai biológus és természetvédő. A támadás ügyében vizsgálat indult, és a sztorinak van egy friss fejleménye is:

a hatóságok január 30-án csapdával befogtak egy hóleopárdot, amelyik előző éjjel egy helyi hodályban 35 juhot pusztított el. Az előzetes vizsgálatok szerint ugyanaz az egyed lehetett, amelyik a síelőre is rátámadt.


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
A Rovatból
Berúgja az ajtót a Hóhold: mutatjuk, melyik négy csillagjegy élete fordul fel fenekestül
Az Oroszlán jegyében tetőző telihold nem finomkodik, a szakértő szerint mindenkire hatással lesz. Néhány jegy szülöttei azonban különösen készüljenek a feszültségre.

Megosztom
Link másolása

Na, akkor ideje kapaszkodni, mert vasárnap este olyasmi érkezik, ami nem a finomkodásról szól. Február elsején, 17:08-kor (EST) érkezik a telihold, amit ezúttal a Hóholdnak neveznek, az Oroszlán jegyében, és ez a telihold nem udvariaskodni jön, hanem berúgja az ajtót.

Most kiderül, mi az, ami belülről feszít, és mi az, amit a külvilág követel tőlünk, és hogy ez a kettő köszönőviszonyban sincs egymással.

Felszínre törnek érzelmek, elfojtások és mindenféle ragacsos helyzet, ami azonnali figyelmet követel.

Az egész dráma az Oroszlán-Vízöntő tengelyen játszódik, ami lényegében a primadonna és a marslakó kozmikus párbaja. Az Oroszlán a szívével él, kell neki a színpad, a szeretet, és hogy lássák és elismerjék. Vele szemben a Nap a szuverén Vízöntőben ragyog, aki boldogan elidegenít bárkit, csak hogy hű maradhasson önmagához és az elveihez. Az ő leckéje az Oroszlánnak: az igazi valahova tartozás a kőkemény hitelességből fakad.

Az egész cuccot pedig most meglepő módon segíti a korlátokért felelős fater, a Szaturnusz, és a progresszív felforgató, az Uránusz együttállása, akik most épp lepacsiznak, hogy a lassú, de értelmes változásoknak ágyazzanak meg.

A februári teliholdat Hóholdnak is hívják, mert az északi féltekén ez a leghavasabb hónap, de az őslakos amerikai törzsek éppúgy nevezték Csont- vagy Éhes Holdnak is, ami az élelemhiányra utalt. Ez a hiány-téma pedig különösen érdekes egy olyan Oroszlán-energiánál, aminek elemi étvágya van a szeretetre és az elismerésre. A telihold tehát arra hív, hogy nézzünk szembe azzal, hol éheztetjük magunkat, és hol fogadjuk el a szűkösséget a bőség helyett.

Ez a telihold bátor romantikus energiákat aktivál. Ez egy olyan időszak, amikor a megszokottnál természetesebben jön az érzések kifejezése, így az érzelmi kapcsolatok könnyebbnek és közvetlenebbnek tűnnek. Hajlamosabbak vagyunk intim szinten kapcsolódni másokhoz, és félelem nélkül kifejezni magunkat. Bár mindannyian érezni fogjuk a hatást, négy jegy különösen a célkeresztben van.

Az Oroszlánok

személyes vonzereje brutálisan felerősödik, de csillagok óvatosságra intik a jegy szülötteit, nézzék meg jól, hogy kit engednek be a barlangjukba. Tudatosan válaszd a szeretetet, és az egészséges barátságok vagy romantikus érdeklődések vonzanak.

Az önbizalmad kaphat egy pofont, különösen, ha érzéketlen, nagy egójú emberek vesznek körül.

Figyelj a zsigeri reakcióikra. Ne hagyd, hogy mások nagyképűsége csökkentse az önértékelésedet. Szerencsére ez az energia esélyt ad arra is, hogy érzelmileg újraindítsd magad, és visszatérj a valódi énedhez.

A Mérlegek

a lélektársi kapcsolatokat fogják keresni, ami megkönnyíti, hogy elengedjék a langyos jelölteket. A következő napokat használd arra, hogy átgondold, mit is akarsz valójában egy partnertől, és kérj útmutatást a másik oldalról. De azért a józan ész maradjon.

Csak óvatosan, ne hagyd, hogy a szinkronicitások vagy az univerzum jelei átvegyék az irányítást az életed felett,

és használj józan ítélőképességet, hogy összhangban maradj az energiával.

A Skorpiókat

a szokásosnál is kevésbé fogja érdekelni a felszínesség. Bárki, aki közeledik hozzád, jobb, ha készen áll a mélyre menni, mivel ez az energia kihívást intéz az autonóm rezgéseid ellen, és

semmi kedved nem lesz romantikus játszmákhoz vagy egyéb bohóckodáshoz.

Tegyél fel éleslátó kérdéseket, és inkább figyelmesen hallgass, mintsem ítélkezz. A rezgések szuper magasan lesznek ebben az időben, ezért extra tudatosnak kell lenned, hogy földelt maradj, és teret engedj az egyenrangú párbeszédnek.

A Vízöntőknek,

akiknek van kiszemeltjük, érdemes a meglévő vagy bimbózó kapcsolatukat ápolni. Az Oroszlán telihold feszült, de segítő kapcsolatot alkot az uralkodó bolygóddal, az Uránusszal, ami segíthet áttörni a korlátokat és új szinten kapcsolódni.

Ez az áttörés jöhet praktikus, érzelmi támogatás formájában, legyen az egy hátmasszázs, egy nyitott fül vagy egy figyelmes gesztus.

Azonban a totálisan elszabadult Uránusz miatt a földön maradás és a hála most kulcsfontosságú. Ha nem gondolod, hogy bármelyikőtök képes megőrizni a higgadtságát, inkább szervezzetek egy másik időpontra találkozót.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Kozmikus rendrakás jön szombaton: 3 csillagjegy élete végre a helyére kerül
A kozmosz most segít, de a munka a tiéd! A csillagok szerint a gyógyulás és a rendrakás ideje jött el, ha végre el mered engedni a múltat.

Megosztom
Link másolása

Na, végre, a kozmosz is összeszedi magát. Holnap, február 7-én olyan energiák indulnak útnak, amelyek sokaknak békét hoznak – három csillagjegynek pedig látványosan minden a helyére kerül. Ha készen állsz megszabadulni attól, ami már csak visszahúz, ez a hétvége sorsfordító lehet. Mielőtt azonban hátradőlnél, hogy a sült galamb a szádba repüljön, szólunk: a fordulat nem magától történik, neked kell beindítanod.

A csillagok csak a lehetőséget adják, a melót nem végzik el helyettünk.

A szombati asztrológiai energia a rendet és az egyensúlyt tolja. A kulcs egy tudatos döntés az elengedés mellett, és néhány konkrét lépés, ami segít a hétvégén és közvetlenül utána. Lássuk a medvét, vagyis a Bikát, az Oroszlánt és a Vízöntőt.

A Bika most jut el odáig,

hogy a szenvedés mint életmód annyira mégsem vonzó. A gyógyulásra fókuszál, és rájön, hogy a dráma nem kötelező tananyag. Szombatra megérik benne a felismerés, hogy „rajtam múlik, szenvedek-e, és a szenvedés már nem tűnik valami vonzó programnak”. A Bika végre kimondja, hogy

„ez a valóság, nem egy rossz szappanopera, ideje változtatni”.

A feladat tehát adott: kitalálni, mit kell pontosan megváltoztatni, és megcsinálni. A kozmikus hátszél garantált, de a kormányt neki kell markolnia.

Míg a Bika a stabilitást erősíti, az Oroszlán most útvonalat korrigál.

Az Oroszlán,

aki egy ideje talán a dzsungel sűrűjében kísérletezgetett, most visszatalál a biztonságos ösvényre. Nem vár külső megerősítésre, nem kell neki tapsvihar, a belső iránytűjére hallgat.

„Letértem az útról, de most itt az ideje visszatérni” – ismeri el magának,

és ez a felismerés nem szorongással, hanem megkönnyebbüléssel tölti el. Tudja, hogy a leckét megtanulta, a kísérleti fázis lezárult. Az új alapállást így fogalmazza meg: „nincs szükségem segítségre, az egész rajtam áll vagy bukik, és ez így van jól”.

Az Oroszlán tehát visszatér a pályára, a Vízöntő közben pedig újraértelmezi, ki is ő valójában.

A Vízöntőnél

az identitás kerül reflektorfénybe. A szombati energia segít neki meglátni, mennyi minden formálta az elmúlt években, és hogy a sok tapasztalat – a jó és a rossz egyaránt – végül összeáll egy értelmes egésszé.

„Az, aki ma vagyok, már rengeteget fejlődött az évek során” – összegzi a helyzetet.

A múltbéli küzdelmek hirtelen értelmet nyernek. „Minden küzdelemnek, akadálynak és leckének célja volt, és ez most válik világossá.” Ezzel a felismeréssel az aggodalmaskodás is okafogyottá válik. Rájön, hogy „persze, hogy a végén minden rendbe jön”, és felesleges volt ennyi időt és energiát pazarolni az aggódásra.

És mi van a maradék kilenc jeggyel?

Pánikra semmi ok. A rendrakás és az elengedés mindenki számára támogató téma a hétvégén. Ha nem Bika, Oroszlán vagy Vízöntő vagy, emeld át a fenti gyakorlatok közül azt, amelyik a leginkább betalál. Itt egy gyors, univerzális checklist a hétvégére:

1. Válassz egy dolgot, amit elengedsz.

2. Nevezz meg egy konkrét lépést, ami növeli a belső biztonságodat hétfőig.

3. Ütemezz be fél óra mentális nagytakarítást naplózással, tervezéssel vagy határhúzással.

A hét elején a lendület a szervezésnek és a tudatos döntéseknek kedvez; a pénzügyi és kapcsolati keretek újrahangolása különösen kifizetődő lehet.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Érdekes lista borzolja a kedélyeket: kiderült, melyik 10 vezetéknév uralja Magyarországot
Gondoltad volna, hogy minden hatodik magyar a tíz legtöbbször előforduló vezetéknév egyikét viseli?

Megosztom
Link másolása

Most őszintén, tegyük a szívünkre a kezünket. Ugyan ki gondolta volna, hogy Magyarországon minden hatodik ember a tíz leggyakoribb vezetéknév egyikével él?

Márpedig a statisztikából ez derül ki.

A Belügyminisztérium jelenlegi legfrissebb, 2025 elején gyűjtött adatai alapján a következőképp néz ki a lista.

A leggyakoribb magyar vezetéknév a Nagy, pontosan 220 014-en viselik. Szorosan a nyomában jár a Kovács, melyet szintén több mint 200 ezren viselnek. A harmadik a Tóth ezen a listán.

A tíz leggyakrabban viselt vezetéknevet összesen 1 528 799 fő viseli Magyarországon, ami a 9,7 milliós lakosság nagyjából 15,73 százaléka.

A három leggyakoribb vezetéknév után jön a Szabó, a Horváth, a Varga, a Kiss, a Molnár és a Németh, a sort pedig a Balogh zárja a tizedik helyen.

A százas lista végén már jóval ritkább nevekkel találkozunk, mint például a Kerekes és a Faragó, a századik helyet pedig a Lőrincz foglalja el.

A leggyakoribb nevek eredete sem véletlen: jelentős részük, mint a Kovács, a Szabó vagy a Molnár, egykori foglalkozásokra utal, megőrizve a magyar történelem társadalmi lenyomatát.

A lista a tizedik hely után is ismert nevekkel folytatódik: a leggyakoribb húszban ott van még a Farkas, a Lakatos, a Papp, a Takács, a Juhász, az Oláh, a Mészáros, a Simon, a Rácz és a Fekete is.


Megosztom
Link másolása