SZÍNES
A Rovatból

Kinek áll pénz a házhoz, kit talál meg a szerelem - heti horoszkópunkból megtudod!

Minden hétfőn eláruljuk, hogy melyik csillagjegynek mit tartogat a következő hét nap.

Megosztom
Link másolása

Ha a csillagokra hallgatunk, elébe mehetünk a jó és a rossz dolgoknak egyaránt. Néha elég az is, hogy kicsit jobban figyeljünk, és ne elkerüljük a szerencsét, hanem elébe menjünk, ne megtörténjenek velünk a dolgok, hanem irányítsuk őket. Mottónkat a nagyszülőktől kaptuk és így szól: ha tudom, hogy el fogok esni, leülök.

Heti horoszkóp január 15-21 között:

Kos (március 21 – április 20)

Amilyen vidáman léptél be ebben az esztendőbe, olyan derűs is lesz a folytatása. Örömmel fogod tapasztalni, hogy ez alkalommal van és lesz is erőd az újévi fogadalmak megtartásához. Ha az évre vonatkozó aprólékos tervezéssel még nem végeztél, akkor a legjobb időt választottad, hogy ezt megtedd. A héten mind a Merkúr, mind a Vénusz kedvező fényszöget vett a jegyedhez, ami jól hat kommunikációs képességedre. Nem kizárt, hogy a hétvég egy társasági összejövetelen te leszel a társaság lelke, annyira fogsz sziporkázni.

Bika (április 21 – május 20)

Lévén hogy a földies jegyek szülötte vagy, fontosak számodra a szép dolgok, legyen az akár egy elegáns ruha, egy finom étel vagy egy szépen terített asztal. Ezen a héten nagyon is az ilyen dolgokra esik a fókuszod, és ettől jól fogod érezni magad a bőrödben. Bármennyire is alapvetően takarékos típus vagy, most kicsit többet költesz az ilyesmire, is ez rendjén is van. Az év egésze szerencsére fellendülést hoz az anyagi helyzetedben, amit valószínűleg már sejtesz is. Még az sem kizárt, hogy sikerül tartalékot képezned. Hétvégén szentelj egy napot arra, hogy valami olyasmit csinálsz, amihez igazán kedved van, és azzal, akivel igazán szívesen töltesz időt.

Ikrek (május 21 – június 21)

Uralkodó bolygód, a Merkúr kicsit a szokottnál is bőbeszédűbbé tesz, amit a környezeted kedvezően fogad, hiszen meghallgatsz másokat is. Ha erre az évre azt tervezted, hogy valami új tanulmányba kezdesz, akkor már most megteheted az első lépéseket. Arra kell csak ügyelned, hogy ne vállald túl magadat. Tele leszel kíváncsisággal, ami érdekessé is teszi a személyedet mások előtt. Ne lepődj meg, ha többen vesznek körül, mint általában, pedig amúgy sem vagy egy magányos típus. A hét második felében valaki tanácsot kér tőled, és szerencsére nem felejted el, hogy a tanácsadás mekkora felelősség. Az illető már attól is meg fog könnyebbülni, ha meghallgatod.

Rák (június 22. – július 22)

Számodra talán a család a legfontosabb, az otthon és a biztonság. Ha családban vagy tartós kapcsolatban élsz, azt fogod érezni, hogy nagyon is a helyeden vagy, kapni és adni is tudod azt a szeretetet, ami annyira fontos neked. Ha épp társkereső fázisban élsz, akkor egy váratlan találkozás okozhat örömöt. Lehet, hogy egy barát vagy egy távolabbi családtag kicsit több törődést igényel, de ezt meg is fogd neki adni. Szerencsére ezen a héten könnyen össze tudod majd egyeztetni életed különböző területeit. Vagyis pont megfelelő energiát fordítasz a családra, a magánéletre és a munkádra. Ettől úgy érzed, hogy megtaláltad azt a belső harmóniát, ami számodra annyira fontos.

Oroszlán (július 23. – augusztus 23)

Az égitestek elkerülik a jegyedet, de ez semmi rosszat nem jelent, csupán azt, hogy a dolgok irányítás a te kezedben marad. Minél több derűt és energiát viszel a napokba, annál jobban fog minden alakulni. Egy lassan beérő kapcsolaton belül fordulat várható, merjél tehát bátran hinni Ámor áldásában, hiszen az nincs is messze. A barátaid közül lehet valaki, aki úgy érzi, hogy kicsit elhanyagoltad az utóbbi időben. Gondold át alaposan, hogy ki lehet az a személy, és írj neki vagy hívd fel telefonon, örömöt fogsz szerezni vele. Nagylelkűséged egyébként csúcsformában lesz, szívesen áldozol jótékony célokra, főleg akkor, ha azonosulni tudsz azzal a céllal, amire adakozol.

Szűz (augusztus 24 – szeptember 23)

Kötelességtudó éned megtartása mellett ezen a héten sok dolgot kicsit lazábbra veszel, amivel jó értelemben meg is leped a környezetedet. Ez a sok jót ígérő év azt kéri tőled, hogy légy oldott és könnyed, ami menni is fog. Ezzel a magatartással a magánéleted is sikeresen fog alakulni, akár tartós kapcsolatban élsz, akár most keresed azt igazit. Ez a hét a kellemes meglepetések hete lehet. Előfordulhat, hogy pont onnan fogod a legjobb híreket kapni, ahonnan nem is számítottál rá. Derűs alaphangulatoddal könnyen rá tudsz hangolódni mások érzéseire.

Mérleg (szeptember 24 – október 23)

Ezen a héten nagyon is a magánélet, a szerelem kerül életed fókuszába, független attól, hogy kapcsolatban élsz-e, vagy épp társat keresel. Mivel rendkívül kedves vagy, ez könnyen meglágyítja választottad szívét. Ha épp társkereső vagy, még az sem kizárt, hogy többen is szeretnének összejönni veled, te fogod eldönteni, hogy melyiküket választod. Arra azonban vigyázz, hogy a szerelmi életed ne szorítsa háttérbe a barátságaidat. Ha pedig egy új kapcsolat lép be az életedbe, ne feledkezz meg a régiekről.

Skorpió (október 24 – november 22)

Az előző év nagyon sűrű volt a számodra, nem csoda, hogy az idei évbe azzal az elhatározással léptél be, hogy több időt fogsz tölteni a szeretteiddel. Erre már ez a hét lehetőséget nyújt. Persze, azért nem fogod a munkádat sem elhanyagolni, de a szívednek kedves emberekkel töltődni fog a lelked. A hét utolsó napjait különösen sok nevetés aranyozza be. Ha korábban a családban vagy a párkapcsolatban szeretted te irányítani a dolgokat, most épp ellenkezőleg cselekszel: szinte lesed a szeretteid kívánságát. Ezzel több emberhez közelebb is kerülhetsz.

Nyilas (november 23 – december 22)

Rólad azt tartja a fáma, hogy a legtöbbször ott szeretnél lenni, ahol épp nem vagy. Ha az elmúlt időszakban nem volt részed sok élményben, akkor most feltör benned a vágy, hogy ezt bepótold. Fontos tanács azonban, hogy egyeztess a pároddal, mert lehet hogy ő inkább egy nyugodtabb időszakra vágyik. Szerencsére azonban meg fogjátok találni az egészséges kompromisszumot, hogy mind a ketten jól érezzétek magatokat. Ha netán valami új elképzelés kezd az életedben körvonalazódni, nagyon ügyelj rá, hogy beleillik-e a korábbi terveidbe? És persze arra is, hogy lesz-e hozzá elég időd?

Bak (december 23 – január 20)

Ha ettől az évtől azt várod, hogy egy kis anyagi fellendülést hozzon neked, akkor ez nagyon is a te heted lesz. Persze, türelmes természeteddel jól tudod, hogy ez kis lépésekben fog megvalósulni, de az ókori bölcsek óta tudjuk, hogy a leghosszabb út is egy lépéssel kezdődik. Te pedig készen állsz ezt az első lépést megtenni. Szerencsére családod és a környezeted támogat, joggal fogod azt érezni, hogy mindenben melletted állnak. Talán egy munkatárssal lehet kisebb vitád, de ha a tőled megszokott diplomatikussággal állsz hozzá, akkor nagyon hamar zöldágra vergődtök.

Vízöntő (január 21 – február 19)

A jegyedbe belépni készülő Plútó már most egy kellemes, amolyan csodaváró bizsergést indít el a lelkedben. Amúgy is nyitott vagy az új dolgokra, de most azt érezheted, hogy több életterületen szeretnél változtatni, ami rendjén is van. Főként azért, mert közben figyelembe veszed a változtatásokkal mások igényeit. Nem csak ez a hét, hanem az egész hónap is alkalmas lesz rá, hogy terveket kovácsolj a jövőre vonatkozóan. Gondold át alaposan, hogy van-e erőd egyszerre több területen változatni, vannak-e hozzá erőforrásaid, segítőid, és persze reálisak-e ezek a tervek?

Halak (február 20 – március 20)

Mint az állatöv legmélyebb érzésű embere, tele leszel segítő szándékkal. Meg is fogod találni azt a csatornát, ahol mindezt le tudod vezetni. Nem csak pénzzel, adománnyal lehet mások életét szebbé tenni, hanem olykor elég egy jó szó, egy mosoly, amivel nagyon is nagylelkűen tudsz bánni. A kedvességeddel sok pártfogót, sőt, akár új barátokat is bevonzol az életedbe, akik szeretetére nagy szükséged lesz. Minél több szeretet vesz körül, annál jobban fogod érezni magadat a bőrödben. És ahogyan rámosolyogsz a világra, érezni fogod, hogy az visszamosolyog rád.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
A Rovatból
Hátborzongató fotó készült egy síelőről másodpercekkel azelőtt, hogy egy hóleopárd szétmarcangolta volna - videóval
A kínai hatóságok napokkal korábban riasztást adtak ki a környéken látott ragadozók miatt. A síelőt ez nem érdekelte, mert állítólag nem talált elég jó szöget a fotóhoz.

Megosztom
Link másolása

Van az a szelfi, amiért megéri kockáztatni, és van az, amelyikért egy hóleopárd letépi az arcodat. Egy síelő nő az utóbbit választotta a kínai Keketuohai UNESCO Globális Geoparkban, amikor január 23-án,

pénteken, este 7 körül, a szállása felé tartva úgy döntött, csinál egy közös képet a ritka nagymacskával

– írta a Daily Mail. A nő súlyos arcsérüléseket szenvedett, miután a vadállat rátámadt.

A kép tényleg hátborzongató: a nő mosolyog, mögötte a hófödte tájban pedig ott guggol a ragadozó, ugrásra készen. A pillanatokkal később készült videón már az látszik, ahogy a nő a mély hóban, a leopárd alatt reked, majd a közelben lévők segítségével tápászkodik fel, vérző arcát fogva.

Az állat azután rontott rá, hogy a nő nagyjából három méterre megközelítette, mert állítólag nem talált elég jó szöget a fotóhoz. Végül egy síoktató a botjait lengetve kergette el a támadót. A nőt a sisakja mentette meg a súlyosabb sérülésektől, de kórházba szállították, ahol stabil állapotban ápolják.

A dolog pikantériája, hogy a helyi hatóságok napokkal korábban konkrét figyelmeztetést adtak ki, miután több hóleopárdot is észleltek a környéken.

„Mostanában hóleopárdok mozognak a Gem-völgyben, Keketuohai térségében” – állt a közleményükben, ami elég egyértelműen fogalmazott: „A hóleopárd nagytestű ragadozó, erős agresszív hajlamokkal. Amikor áthaladnak ezen a területen, kérjük, mozogjanak gyorsan, és ne időzzenek. Ne szálljanak ki a járművükből, ne közelítsenek fotózni, és soha ne sétáljanak egyedül a környéken.” Egy helyi szálloda tulajdonosa is megerősítette, hogy látták az állatot:

„Előző este láttuk, néhány kilométerre a támadás helyszínétől, de nem tudjuk megerősíteni, hogy ugyanarról a hóleopárdról van-e szó.”

Az ember elleni támadások egyébként rendkívül ritkák. A sérülékeny besorolású faj visszahúzódó természetéről ismert, és bár Kína ad otthont a világ hóleopárd-állományának mintegy 60 százalékának, az ilyen esetekre alig van példa. „Nem tudok egyetlen olyan esetről sem, amikor egy hóleopárd megtámadott és megölt volna egy embert” – mondta korábban a témáról George Schaller amerikai biológus és természetvédő. A támadás ügyében vizsgálat indult, és a sztorinak van egy friss fejleménye is:

a hatóságok január 30-án csapdával befogtak egy hóleopárdot, amelyik előző éjjel egy helyi hodályban 35 juhot pusztított el. Az előzetes vizsgálatok szerint ugyanaz az egyed lehetett, amelyik a síelőre is rátámadt.


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
A Rovatból
Berúgja az ajtót a Hóhold: mutatjuk, melyik négy csillagjegy élete fordul fel fenekestül
Az Oroszlán jegyében tetőző telihold nem finomkodik, a szakértő szerint mindenkire hatással lesz. Néhány jegy szülöttei azonban különösen készüljenek a feszültségre.

Megosztom
Link másolása

Na, akkor ideje kapaszkodni, mert vasárnap este olyasmi érkezik, ami nem a finomkodásról szól. Február elsején, 17:08-kor (EST) érkezik a telihold, amit ezúttal a Hóholdnak neveznek, az Oroszlán jegyében, és ez a telihold nem udvariaskodni jön, hanem berúgja az ajtót.

Most kiderül, mi az, ami belülről feszít, és mi az, amit a külvilág követel tőlünk, és hogy ez a kettő köszönőviszonyban sincs egymással.

Felszínre törnek érzelmek, elfojtások és mindenféle ragacsos helyzet, ami azonnali figyelmet követel.

Az egész dráma az Oroszlán-Vízöntő tengelyen játszódik, ami lényegében a primadonna és a marslakó kozmikus párbaja. Az Oroszlán a szívével él, kell neki a színpad, a szeretet, és hogy lássák és elismerjék. Vele szemben a Nap a szuverén Vízöntőben ragyog, aki boldogan elidegenít bárkit, csak hogy hű maradhasson önmagához és az elveihez. Az ő leckéje az Oroszlánnak: az igazi valahova tartozás a kőkemény hitelességből fakad.

Az egész cuccot pedig most meglepő módon segíti a korlátokért felelős fater, a Szaturnusz, és a progresszív felforgató, az Uránusz együttállása, akik most épp lepacsiznak, hogy a lassú, de értelmes változásoknak ágyazzanak meg.

A februári teliholdat Hóholdnak is hívják, mert az északi féltekén ez a leghavasabb hónap, de az őslakos amerikai törzsek éppúgy nevezték Csont- vagy Éhes Holdnak is, ami az élelemhiányra utalt. Ez a hiány-téma pedig különösen érdekes egy olyan Oroszlán-energiánál, aminek elemi étvágya van a szeretetre és az elismerésre. A telihold tehát arra hív, hogy nézzünk szembe azzal, hol éheztetjük magunkat, és hol fogadjuk el a szűkösséget a bőség helyett.

Ez a telihold bátor romantikus energiákat aktivál. Ez egy olyan időszak, amikor a megszokottnál természetesebben jön az érzések kifejezése, így az érzelmi kapcsolatok könnyebbnek és közvetlenebbnek tűnnek. Hajlamosabbak vagyunk intim szinten kapcsolódni másokhoz, és félelem nélkül kifejezni magunkat. Bár mindannyian érezni fogjuk a hatást, négy jegy különösen a célkeresztben van.

Az Oroszlánok

személyes vonzereje brutálisan felerősödik, de csillagok óvatosságra intik a jegy szülötteit, nézzék meg jól, hogy kit engednek be a barlangjukba. Tudatosan válaszd a szeretetet, és az egészséges barátságok vagy romantikus érdeklődések vonzanak.

Az önbizalmad kaphat egy pofont, különösen, ha érzéketlen, nagy egójú emberek vesznek körül.

Figyelj a zsigeri reakcióikra. Ne hagyd, hogy mások nagyképűsége csökkentse az önértékelésedet. Szerencsére ez az energia esélyt ad arra is, hogy érzelmileg újraindítsd magad, és visszatérj a valódi énedhez.

A Mérlegek

a lélektársi kapcsolatokat fogják keresni, ami megkönnyíti, hogy elengedjék a langyos jelölteket. A következő napokat használd arra, hogy átgondold, mit is akarsz valójában egy partnertől, és kérj útmutatást a másik oldalról. De azért a józan ész maradjon.

Csak óvatosan, ne hagyd, hogy a szinkronicitások vagy az univerzum jelei átvegyék az irányítást az életed felett,

és használj józan ítélőképességet, hogy összhangban maradj az energiával.

A Skorpiókat

a szokásosnál is kevésbé fogja érdekelni a felszínesség. Bárki, aki közeledik hozzád, jobb, ha készen áll a mélyre menni, mivel ez az energia kihívást intéz az autonóm rezgéseid ellen, és

semmi kedved nem lesz romantikus játszmákhoz vagy egyéb bohóckodáshoz.

Tegyél fel éleslátó kérdéseket, és inkább figyelmesen hallgass, mintsem ítélkezz. A rezgések szuper magasan lesznek ebben az időben, ezért extra tudatosnak kell lenned, hogy földelt maradj, és teret engedj az egyenrangú párbeszédnek.

A Vízöntőknek,

akiknek van kiszemeltjük, érdemes a meglévő vagy bimbózó kapcsolatukat ápolni. Az Oroszlán telihold feszült, de segítő kapcsolatot alkot az uralkodó bolygóddal, az Uránusszal, ami segíthet áttörni a korlátokat és új szinten kapcsolódni.

Ez az áttörés jöhet praktikus, érzelmi támogatás formájában, legyen az egy hátmasszázs, egy nyitott fül vagy egy figyelmes gesztus.

Azonban a totálisan elszabadult Uránusz miatt a földön maradás és a hála most kulcsfontosságú. Ha nem gondolod, hogy bármelyikőtök képes megőrizni a higgadtságát, inkább szervezzetek egy másik időpontra találkozót.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Kozmikus rendrakás jön szombaton: 3 csillagjegy élete végre a helyére kerül
A kozmosz most segít, de a munka a tiéd! A csillagok szerint a gyógyulás és a rendrakás ideje jött el, ha végre el mered engedni a múltat.

Megosztom
Link másolása

Na, végre, a kozmosz is összeszedi magát. Holnap, február 7-én olyan energiák indulnak útnak, amelyek sokaknak békét hoznak – három csillagjegynek pedig látványosan minden a helyére kerül. Ha készen állsz megszabadulni attól, ami már csak visszahúz, ez a hétvége sorsfordító lehet. Mielőtt azonban hátradőlnél, hogy a sült galamb a szádba repüljön, szólunk: a fordulat nem magától történik, neked kell beindítanod.

A csillagok csak a lehetőséget adják, a melót nem végzik el helyettünk.

A szombati asztrológiai energia a rendet és az egyensúlyt tolja. A kulcs egy tudatos döntés az elengedés mellett, és néhány konkrét lépés, ami segít a hétvégén és közvetlenül utána. Lássuk a medvét, vagyis a Bikát, az Oroszlánt és a Vízöntőt.

A Bika most jut el odáig,

hogy a szenvedés mint életmód annyira mégsem vonzó. A gyógyulásra fókuszál, és rájön, hogy a dráma nem kötelező tananyag. Szombatra megérik benne a felismerés, hogy „rajtam múlik, szenvedek-e, és a szenvedés már nem tűnik valami vonzó programnak”. A Bika végre kimondja, hogy

„ez a valóság, nem egy rossz szappanopera, ideje változtatni”.

A feladat tehát adott: kitalálni, mit kell pontosan megváltoztatni, és megcsinálni. A kozmikus hátszél garantált, de a kormányt neki kell markolnia.

Míg a Bika a stabilitást erősíti, az Oroszlán most útvonalat korrigál.

Az Oroszlán,

aki egy ideje talán a dzsungel sűrűjében kísérletezgetett, most visszatalál a biztonságos ösvényre. Nem vár külső megerősítésre, nem kell neki tapsvihar, a belső iránytűjére hallgat.

„Letértem az útról, de most itt az ideje visszatérni” – ismeri el magának,

és ez a felismerés nem szorongással, hanem megkönnyebbüléssel tölti el. Tudja, hogy a leckét megtanulta, a kísérleti fázis lezárult. Az új alapállást így fogalmazza meg: „nincs szükségem segítségre, az egész rajtam áll vagy bukik, és ez így van jól”.

Az Oroszlán tehát visszatér a pályára, a Vízöntő közben pedig újraértelmezi, ki is ő valójában.

A Vízöntőnél

az identitás kerül reflektorfénybe. A szombati energia segít neki meglátni, mennyi minden formálta az elmúlt években, és hogy a sok tapasztalat – a jó és a rossz egyaránt – végül összeáll egy értelmes egésszé.

„Az, aki ma vagyok, már rengeteget fejlődött az évek során” – összegzi a helyzetet.

A múltbéli küzdelmek hirtelen értelmet nyernek. „Minden küzdelemnek, akadálynak és leckének célja volt, és ez most válik világossá.” Ezzel a felismeréssel az aggodalmaskodás is okafogyottá válik. Rájön, hogy „persze, hogy a végén minden rendbe jön”, és felesleges volt ennyi időt és energiát pazarolni az aggódásra.

És mi van a maradék kilenc jeggyel?

Pánikra semmi ok. A rendrakás és az elengedés mindenki számára támogató téma a hétvégén. Ha nem Bika, Oroszlán vagy Vízöntő vagy, emeld át a fenti gyakorlatok közül azt, amelyik a leginkább betalál. Itt egy gyors, univerzális checklist a hétvégére:

1. Válassz egy dolgot, amit elengedsz.

2. Nevezz meg egy konkrét lépést, ami növeli a belső biztonságodat hétfőig.

3. Ütemezz be fél óra mentális nagytakarítást naplózással, tervezéssel vagy határhúzással.

A hét elején a lendület a szervezésnek és a tudatos döntéseknek kedvez; a pénzügyi és kapcsolati keretek újrahangolása különösen kifizetődő lehet.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Érdekes lista borzolja a kedélyeket: kiderült, melyik 10 vezetéknév uralja Magyarországot
Gondoltad volna, hogy minden hatodik magyar a tíz legtöbbször előforduló vezetéknév egyikét viseli?

Megosztom
Link másolása

Most őszintén, tegyük a szívünkre a kezünket. Ugyan ki gondolta volna, hogy Magyarországon minden hatodik ember a tíz leggyakoribb vezetéknév egyikével él?

Márpedig a statisztikából ez derül ki.

A Belügyminisztérium jelenlegi legfrissebb, 2025 elején gyűjtött adatai alapján a következőképp néz ki a lista.

A leggyakoribb magyar vezetéknév a Nagy, pontosan 220 014-en viselik. Szorosan a nyomában jár a Kovács, melyet szintén több mint 200 ezren viselnek. A harmadik a Tóth ezen a listán.

A tíz leggyakrabban viselt vezetéknevet összesen 1 528 799 fő viseli Magyarországon, ami a 9,7 milliós lakosság nagyjából 15,73 százaléka.

A három leggyakoribb vezetéknév után jön a Szabó, a Horváth, a Varga, a Kiss, a Molnár és a Németh, a sort pedig a Balogh zárja a tizedik helyen.

A százas lista végén már jóval ritkább nevekkel találkozunk, mint például a Kerekes és a Faragó, a századik helyet pedig a Lőrincz foglalja el.

A leggyakoribb nevek eredete sem véletlen: jelentős részük, mint a Kovács, a Szabó vagy a Molnár, egykori foglalkozásokra utal, megőrizve a magyar történelem társadalmi lenyomatát.

A lista a tizedik hely után is ismert nevekkel folytatódik: a leggyakoribb húszban ott van még a Farkas, a Lakatos, a Papp, a Takács, a Juhász, az Oláh, a Mészáros, a Simon, a Rácz és a Fekete is.


Megosztom
Link másolása