Hollywood kiábrándult Harry hercegből és Meghan-ből: „Azt a kevés jóindulatot is eljátszották, amit megelőlegeztek nekik”
Míg Meghan és Harry pár éve egy 100 millió dolláros Netflix-dealt hoztak össze, mára odáig jutottak, hogy egy forró csoki is túl nagy kérésnek számít egy céges megbeszélésen.
A Page Six-nek nyilatkozó hollywoodi forrás szerint nemcsak hogy „semmilyen kíváncsiság nincs már irántuk Los Angelesben”, gyakorlatilag az összes jóindulatot felélték.
A Netflix a korábbi, gigantikus szerződésüket most sima „hadd nézzek rá elsőként” megállapodásra cserélte – ez lényegében csak egy lehetőség, hogy először nekik mutassák meg az új ötleteiket, ha vannak, vételkényszer nélkül.
Forró csoki és kínos tárgyalások
Az egyik forrás szerint „teljesen alkalmatlanok üzleti helyzetekben”, sőt:
Ez egyébként a kedvenc itala, és nem először borítja ki ezzel a stábokat. A Vanity Fair korábban arról írt, hogy a Spotify-nál is kért egy csészével, csak ott nem volt raktáron, így a dolgozók pánikba estek, hogy hol szerezhetnének neki egyet.
És itt jön a jelenet, amit nehéz elhinni:
Pedig rájuk fért volna egy működő ötlet: Spotify-üzletük – ami három évre szólt, 20 millió dollárért – egy évad után kifulladt. Markle „Archetypes” című podcastje lement, aztán csend. Ugyanez történt a „Confessions of a Female Founder” című sorozatával is, amit 2025 tavaszán a Lemonada Media adott ki – áprilistól júniusig bírta.
Meghan a főnök, de senki sem boldog tőle
A páros dinamikájáról több forrás is azt állítja: Meghan irányít mindent. Egy korábbi médiás munkatárs szerint
A Hollywood Reporter 2024 szeptemberi cikke szerint a stáb „retteg Meghantől”.
Egy, a párhoz közel álló forrás szerint Harry elbűvölő és kedves, de „egy igazi puha társ, aki mindent jóváhagy, amit Meghan kitalál – még akkor is, ha az borzalmas ötlet”.
Markle Netflixes realityje, a With Love, Meghan két évadot élt meg, de nem robbantott nagyot. Közben a Netflix is próbálja menteni, ami menthető: az új megállapodásnál Markle azt nyilatkozta az októberi Fortune’s Most Powerful Women csúcstalálkozón, hogy ez „a partnerségünk erejének hihetetlen jele”. Sőt, azt is hozzátette, hogy
ha a Netflixnek nem passzolnak”.