LOVE

    Elhagyott? Ezt csináld, hogy őrülten vissza akarjon szerezni!

    Nem nagy trükk, de nem is könnyű. A szakértő szerint mégis ez az egyetlen, ami működik.
    Sassy - sassy.hu
    2021. november 26.


    Megosztom
    Link másolása

    Amikor szakítanak velünk, egyszerre érzések tömkelege ömlik ránk. És természetesen egyik sem kellemes. Pánik, zavarodottság, az elhagyatottságtól való ősi félelem (már kisbabakorban kifejlődik, szeparációs szorongásnak hívják, amikor az édesanyánk kikerül a látókörünkból), értetlenség, csalódás.

    Ezeket nagyon nehéz megélni, főként, mert szinte az összes ilyen érzés egyszerre kavarog bennünk, egy szinte fizikai fájdalmat okozó, érzelmi turbulenciát okozva.

    Nagyon sokunkban az első reakció is természetes: vissza akarjuk csinálni a traumát, ami történt velünk, azonnal. Vagyis vissza akarjuk szerezni a pasit, a szerelmüket, a lelki társunkat.

    via GIPHY

    De mindenekelőtt vissza akarjuk szerezni az álmot, amely annyira fontos egy szerelmes embernek: hogy mi, ketten, együtt túljutunk mindenen, legyőzzük a konfliktusokat, problémákat, bármi legyen, kitartunk egymás mellett. Örökké.

    Matthew Hussey, Los Angelesben élő párkapcsolati tanácsadó szerint teljesen érthető, hogy vissza akarjuk kapni ezt az álmot. És megeshet, hogy sikerül is, de csakis egy módon.

    Ha elfogadjuk, ami történt. Ha szembenézünk azzal, hogy a varázslatot nem mi törtük meg, hanem az a fél, aki megcsalt, szakított, megalázott, elhagyott. Ennél fogva nem is a mi dolgunk, hogy ezt a dolgot rendbehozzuk.

    Matthew szerint iszonyatosan nehéz felemelt fejjel, szó nélkül elengedni a másikat, és tovább lépni, de pszichológiailag mégis ez az egyetlen "trükk": csalfa kedvesünk ugyanis csak ekkor érti meg, hogy bizony végleg tönkretett valamit, elveszített egy nagyszerű nőt, és egy még nagyszerűbb szerelmet.

    Amit ha vissza akar kapni, nem lesz hozzá elég egy "Helló, hogy vagy?", vagy egy "Hiányzol" üzenet. Ha téged akar, harcolnia kell érted. Nem is keveset.

    Ha tetszik, ha nem, a férfi-vadászösztön működik. Nagyon sok nő elköveti azt a hibát, hogy ha elhagyják, zaklatja a pasit, üzenetekkel bombázza, könyörög neki. Nagyon rossz taktika, mert a férfi szemében egy ilyen kétségbeesett nő óhatatlanul elértéktelenedik.

    Ha viszont azt látja, hogy elfogadtad a döntését, szembenéztél azzal, hogy ő nem az a pasi, akinek hitted, és éled tovább az életedet (bulizol a barátnőiddel, utazol, jógázol, sikereket érsz el a munkádban), akkor nagyon el fog gondolkodni, hogy mit veszített. És nagy az esély rá, hogy ezerrel elkezd majd teperni.

    via GIPHY

    A tanács tehát: persze, sírd ki magad otthon, vagy a barátnőid vállán, de kifelé ebből semmi se látsszon. Halálos nyugalom, kedvesség, mosoly, és jövés-menés, mintha mi sem történt volna. És teljes kapcsolat-megszakítás vele, semmi haverkodás, meg "legyünk barátok" tengés-lengés.

    Ha már nem szeret, vagy van valakije, úgyis mindegy. De ha nem - lehet, hogy egy kis idő múlva le se tudod majd vakarni magadról.

    Matthew Hussey Fotó: Pixabay


    Megosztom
    Link másolása

    Címlapról ajánljuk

    Címlapról ajánljuk


    LOVE
    Ha megrekedt a kapcsolatotok, ezzel a 10 kérdéssel újraéleszthetitek
    Mélyítsétek el újra a szerelmeteket!

    Megosztom
    Link másolása

    Kétségtelen: a legtöbb hosszútávú kapcsolatban eljön az az idő, amikor a felek egyszerűen már nem érzik magunkat közel a másikhoz. Ez soktényezős egyenlet: a mindennapok rohanása, a stressz, de a XXI. századi kommunikációs gyakorlatok is mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy eltávolodjanak egymástól.

    A következőkben azt nézzük meg, hogy a párok hogyan tudják (újra) elmélyíteni a kapcsolatukat – feltéve, ha szeretnének így tenni.

    Ha te is úgy érzed, hogy a szerelmeteknek szüksége van egy kis élesztgetésre, akkor akár már ma este ülj le a pároddal, és tedd fel neki az alábbi kérdéseket! Ezekkel nemcsak számos remek beszélgetést indíthattok el, de sokkal jobban meg is ismeritek egymást.

    1. Mi a tökéletes módja, hogy lezárj egy hosszú napot?

    Ez egy egyszerű, könnyed, szórakoztató kérdés, amit szívesen válaszol majd meg. Valaki megismerésében fontos szerepet játszik, hogy a mindennapi szokásaival, preferenciáival is tisztában legyünk. Ehhez ez a tökéletes kérdés.

    2. Mi az, amit soha nem akarsz újra csinálni?

    Mindegy, mit mond rá, az mindenképpen nagyon beszédes lesz. Ezzel nemcsak meghallgathatsz egy számára emlékezetes és fontos élményt, de sok következtetést is levonhatsz belőle. Ráadásul külön pozitívum, hogy egy őszinte válasz esetén a megismerheted a kedvesed egy igazán törékeny oldalát.

    3. Mit tennél, ha nyernél a lottón?

    Ha már régóta együtt vagytok, biztosan tervezgettek: közös autó, közös háziállat, esetleg lakás. De arról volt már szó, hogy egy hatalmas pénznyereménnyel mit kezdenétek? Sokat elárul az ember vágyairól és értékeiről!

    4. Szerinted mit egy egészséges párkapcsolat azoknak, akik benne vannak?

    Ahogyan mindenkinek más a szeretetnyelve, úgy mindenki különböző dolgokra vágyik egy kapcsolatból – ezek egyébként általában egybeesnek. Ám sok év távlatából ezeket könnyen elfelejthetjük. Emlékeztessétek magatokat!

    5. Van bármi, ami számodra teljesen elfogadhatatlan?

    Fontos, hogy ezt a kérdést tartogasd egy ideig, nehogy a másik azt érezze, éppen be akarsz vallani valamit. A válasza pedig visszautal majd a múltbéli tapasztalataira. Például ha valaki megcsalta korábban, akkor valószínűleg ezt feleli majd.

    6. Ha holnap úgy ébrednél fel, hogy semmitől sem félsz, mit tennél először?

    Itt egy újabb könnyed kérdés, amivel feldobhatod a hangulatod, közben pedig megtudhatod, mit szeretne a párod igazából az életben, és hogy mi tartja ettől vissza!

    7. Ha lenne egy éved, amit visszakaphatnál, melyik lenne az és miért?

    Ezt többféleképpen is értelmezheti a másik. Lehet, hogy az egyik legboldogabb évét választja, hogy újra átélhesse, de lehet, hogy elmeséli életének eddigi egyik legnehezebb szakaszát, amit valahogyan megelőzne.

    8. Ha írhatnál egy rövid üzenetet a fiatalabb önmagadnak, mit írnál rá?

    Ezzel megtudhatod, hogy mi a kedvesed legnagyobb tanulsága eddigi életéből és még a prioritásaira is fény derül – kevés ezeknél fontosabb dolgot tudhatsz meg róla.

    9. Milyen a tökéletes napod?

    Sokan ismerik a 72 kérdéses kísérletet, amelynek lényege, hogy a felek 72 kérdést beszélnek át és válaszolnak meg egymásnak, végül 1 percig egymás szemébe néznek. A kutatás rámutatott, hogy a kísérletben részt vevők nagy többséggel szerelmesek lettek egymásba, mire végeztek. Ez a kérdés az egyik legelső volt ebben az ominózus kérdéssorban. Nézd meg, nálatok hogyan működik!

    10. Mi az, aminek szerinted sosincs jó vége?

    Itt a vicces anekdotáktól kezdve a komoly történetekig bármi elképzelhető. Izgalmas lesz kivárni a választ!

    Thoughtcatalog


    Megosztom
    Link másolása

    LOVE
    „Néha csak hagyd rinyálni!” – 20 jótanács ezer éve házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog egy házasság
    Nem mondanak butaságokat, sőt.
    Sassy - sassy.hu
    2022. június 29.


    Megosztom
    Link másolása

    "Happy wife, happy life", azaz "Boldog feleség, boldog élet", tartja az angol mondás. Bár egy tartós és boldog házasság titka ennél nyilván sokkal bonyolultabb, érdekes megnézni, hogy a való életben, a régóta házas férjek mit is gondolnak a témáról. A YourTango hétköznapi férfiaktól (TikTok-ról, egyéb közösségi média-felületekről, támogató csoportokból) összeszedte a húsz leggyakoribb tanácsot, amelyek betartása a férjek szerint a tartós, életre szóló szövetségek alapja. Íme.

    #1 Azért vitatkozz, hogy megértsd a másikat, ne azért, hogy győzz. Nem a te igazad a legfontosabb, hanem az, hogy közös megoldást találjatok.

    #2 Boldog pár csak két külön-külön is boldog, elégedett ember lehet. Ne azért vegyél el valakit, hogy a hiányaidat pótolja, és te se az övéit. Azért legyetek együtt, mert külön is menne, de együtt jobban megy.

    #3 Légy kreatív. Egy házasságban nem szabad mindig ugyanazt ismételgetni, néha fel kell rázni egy kicsit a dolgokat. Apróságokkal. Ha a feleséged rossz alvó, te meg horkolsz, mint a fene, menj át a másik szobába. De előtte ölelgesd meg.

    #4 Ti legyetek egymásnak az elsők. Igen, még a gyerekeiteknél is legyetek fontosabban egymásnak. Ez nem azt jelenti, hogy a kicsik rovására menjen bármi is, de a ti szövetségetek az egész család alapja. Az legyen a prioritás.

    #5 Ne légy önző. A házasság nagyon sok lemondás: saját időről, pénzről, hobbiról. Nem kell mindent feladni, de sokszor kell dönteni úgy, hogy nem te jössz ki a legjobban a dologból.

    via GIPHY

    #6 Tiszteld a párodat. Soha ne bántsd meg mások előtt, még egy jónak hitt viccel se.

    #7 Álljatok ki egymás mellett. Mindig a feleséged pártját fogd másokkal szemben, ez aranyszabály. Akkor is, ha hülyeséget csinál, márpedig csinálni fog. Négyszemközt persze megmondhatod neki, amit gondolsz, de akkor is egy csapat vagytok.

    via GIPHY

    #8 Tanulj meg főzni. Nem szabad elvárni, hogy mindig az asszony főzzön. Néha lepd meg te is valami finomsággal, de együtt is kutyulhattok. Még ha nem is fordul elő gyakran, iszonyú hálás lesz érte.

    #9 Éreztessétek ez elkötelezettségeteket. Ha nehéz idők járnak, márpedig ilyen bőven lesz, akkor is mondd el a párodnak, hogy egy életre szerződtetek, és végig is fogjátok csinálni. Jóban, rosszban.

    #10 Minden este szánjatok időt arra, hogy elmesélitek egymásnak, milyen napotok volt. Ez lehet öt perc is vagy akár órák, a helyzettől függ, de soha ne hagyjátok ki.

    #11 Néha csak hagyd rinyálni! A nőknek először ki kell engedniük magukból a gőzt, ha valamin kiakadnak. Érzelmi lények, amit mi hisztinek érzünk, az nekik megküzdési technika. A férfiak azonnal megoldani akarják a dolgokat, pedig ezzel sokszor csak ártanak. Ki kell várni, amíg a feleséged kifüstölögte magát, utána jöhet a megoldás.

    #12 Ne csald meg. Soha.

    #13 Ne költs sokat magadra. Legyetek közös kasszán, de mindenkinek a maga kis pénze is félre lehet téve, hogy néha vegyen magának valamit. De ez ne menjen a családi kassza rovására.

    #14 Nem kell minden sz...ron vitázni. Sokszor el kell engedni, ami nem fontos. Azt akarja, hogy a másik nyakkendődet vedd fel, de minek? Kit érdekel, vedd fel, kész.

    #15 Babusgasd. Akármilyen hosszú is egy házasság, a testi érintkezés, a puszik, ölelések, cirógatások ne maradjanak el. És persze a "szeretlek" szó se. Ez az egész motorja, véletlenül sem szabad elhanyagolni.

    #16 Legyetek jóbarátok. Tényleg, ne csak szeretők meg közös háztartásban élők. Viccelődjetek egymással, beszélgessetek. Fontos, hogy igazi "csapat" legyetek.

    via GIPHY

    #17 Éreztesd vele, hogy fontos. Ezt olyan könnyű elfelejteni, természetesnek venni a másikat. Nézz a szemébe, ha hozzád beszél, hallgasd meg. Vidd le a szemetet, mosasd le a kocsiját. Szervezd át a napodat, és vidd el ebédelni, ha valami miatt nagyon ki van készülve. Éreztesd, hogy az ő jó közérzete, elégedettsége nélkül te sem vagy jól.

    #18 Töltsetek külön időt. Méghozzá nem is keveset. Az egymás nyakába lihegés megöli a házasságot. Kellenek külön hobbik, kiruccanás a haverokkal, sport, bármi. Ez feltölt, és az együttlét is kellemesebb lesz.

    #19 Ha megcsókolod, csókold meg szívvel-lélekkel. Egy szórakozott szájrapuszi nagyon tiszteletlen. Amikor megcsókolod, legyél ott, vele, abban a pillanatban, és érezze, hogy szereted.

    #20 És a legfontosabb, még mielőtt belevágnál az egészbe: NAGYON fontold meg, hogy kit veszel el. Jó társat válassz.

    Címkép: Pixabay


    Megosztom
    Link másolása


    LOVE
    Ezt az 5 pasit kerüld el a foglalkozása szerint – Egy válóperes ügyvéd „rizikó-listája”
    Ha az alábbi öt munka közül valamelyiket végzi a párod, sokkal nagyobb eséllyel végződhet a házasságotok válással.
    Sassy - sassy.hu
    2022. május 31.


    Megosztom
    Link másolása

    Valljuk be, nőként általában nem az az első és legfontosabb dolog a kiszemeltünknél, hogy mivel foglalkozik. Egy válóperes ügyvéd most azonban azt tanácsolja, hogy igenis vegyük ezt is számba. Ő az évek során számtalan válópert végigasszisztált és ez alapján leszűrte a következtetéseket.

    A TikTok-felhasználó, aki @jettiegirl28 néven van jelen a platformon, most abban szeretne segíteni, hogy kevesebb nő kövesse el azokat a hibákat, amiket az ő ügyfelei már elkövettek. Új videójában ezért megosztja a nagyközönséggel, hogy az elmúlt évek alatt mely foglalkozásokat űző férfiaktól váltak el a leggyakrabban. Ezekben azt tapasztalta, hogy a legtöbb férfi nárcisztikus és irányító, ami hosszú távon nem működik egy (boldog) házasságban sem.

    „Végignéztem a legbonyolultabb ügyeket, amelyekben sokkolóan sok az olyan férfi, aki a következő öt munka valamelyikét végzi” – mondja.
    @jettiegirl28 local divorce attorney PSA #divorce #narcissist #EasyWithAdobeExpress #fypage ♬ original sound - KK

    A hivatások a következők:

    • tűzoltó
    • rendőr
    • katona
    • sebész
    • pilóta

    Az ügyvédnő utána kiemelni, hogy természetesen, ha éppen boldog házasságban élsz valamelyikükkel, akkor nem kell azonnal elkezdeni a hibákat keresni a másikban. De ha még keresgéled a nagy őt, akkor a legjobb lenne, ha nem közülük választanál!

    Címkép: Pixabay


    Megosztom
    Link másolása


    LOVE
    Te felismernéd? Brutálisan átváltozott ez a lány, miután a pasija kidobta, mert szerinte „nem elég csinos”
    Kétségtelenül ez a legjobb bosszú!
    Sassy - sassy.hu
    2022. június 22.


    Megosztom
    Link másolása

    sz]Fotó: @kimdecker/Instagram[sz]

    A TikTok ma már szinte mindenre jó: nézhetünk kutyás videókat, megtanulhatunk néhány egyszerű ételreceptet, de még az exünknek is visszavághatunk, ha csúnyán elbánt velünk. Kim Decker, a gyönyörű fiatal modell pontosan így tett!

    A lány egy TikTok-posztban osztja meg a követőivel, hogy a barátja korábban azért dobta ki őt, mert nem tartotta elég csinosnak. Ennek a szemléltetésére Kim megosztott magáról egy korábbi fotót, amin az alábbi beszélgetés olvasható:

    Én: szóval most szakítasz velem, mert nem vagyok elég vonzó neked?

    Ő: igen, tudom, hogy találhatnék nálad csinosabbat is, bocsi

    Én: oké, akkor indulás

    Ezzel pedig megkezdte az elképesztő átalakulást! A lányból mára sikeres modell vált, aki férfiak millióinak – de minimum százezreinek – a vágyálma. Az ex most biztosan fogja a fejét...

    @kim.decker okeyyyy let’s go 🥊 #foryou #glowup #fyp #viralvideo ♬ Originalton - Deniz

    A videóhoz azóta számtalan komment érkezett, és mindenki egyetért Kim módszerével: egy csúnya szakítás után a legjobb megoldás az, ha túlragyogjuk a volt pasit!


    Megosztom
    Link másolása