SZTÁR
A Rovatból

Christina Aguilera 9 éve menyasszony, pikáns okok miatt késik az esküvő

Az énekesnő adta be a válókeresetet, de 13 év sem volt elég ahhoz, hogy volt párja is megtegye a végső lépést.

Megosztom
Link másolása

Aguilera és Matthew Rutler akkor ismerkedtek meg, amikor mindketten a 2010-es Burlesque című film forgatásán dolgoztak. A nő a film egyik főszerepét játszotta, míg a férfi sokkal lejjebb ált a ranglétrán, produkciós asszisztensként dolgozott. Mindez 2009-ben történt.

2010 decemberében, két hónappal azután, hogy Aguilera beadta a válókeresetet Jordan Bratman zenei producertől, a PEOPLE-nak beszélt arról, hogy megismerkedett valakivel. Arra a kérdésre, hogy szerelmes-e, a Grammy-díjas énekesnő így válaszolt:

„Van ott szerelem, igen. Jól érzem magam, randizom, és ez olyasmi, amit már nagyon régen nem éreztem.”

Hozzátette, hogy még mindig teljes szívéből hisz a szerelemben és a házasságban. „Tudom, hogy egy nap újra képes leszek ezt érezni valaki iránt - mondta Aguilera. - Ez a gondolat soha nem fog meghalni.”

Most, több 13 évvel később később Rutler bizonyult Aguilera tartós szerelmének. Amellett, hogy elkötelezettségüket az eljegyzésükkel is megerősítették, 2014-ben egy kislányuk is született, a csodálatos nevű Summer Rain.

„Matthew különleges ember. Nagyon erős barátság alakult ki közöttünk a forgatás során - mondta kapcsolatuk kezdetéről. - Ő az a fajta figura, akivel órákat tudsz telefonon beszélgetni.”

Aguilera hozzátette, hogy visszafogja magát.

„Nem próbálok beleugrani semmibe. Most hagytam ott egy ötéves házasságot. Lassan haladok és próbálok boldog lenni” - tette hozzá.

A New Jerseyben született Rutler 2009 és 2011 között rendszeresen dolgozott produkciós asszisztensként többségében nem A kategóriás filmekben. Néhány évvel azután, hogy elkezdtek randizni, Aguilera és Rutler 2014-ben Valentin-napon eljegyezték egymást.

A Twitteren közzétett posztjában Aguilera annakidején egy fotót tett ki magáról és Rutlerről, amint kézen fogva állnak egy strand előtt, az eljegyzési gyűrűjét mutogatva. A kép mellé azt írta: „Ő megkérdezte, én pedig azt mondtam…”

Egy forrás akkor azt mondta:

„Nagyon szerelmesek és nagyon izgatottak, hogy megtegyék a következő lépést!.” - azt a következőt, amire azóta is várni kell.

Az eljegyzéskor Aguilera három hónapos terhes lehetett első közös gyerekükkel. Hat hónappal az eljegyzésük bejelentése után 2014. augusztus 16-án büszke szülők lettek.

„Olyan büszkén üdvözöljük gyönyörű lányunkat, Summer Rain Rutlert ezen a világon”

- írta a Twitteren. Summer egyébként Aguilera második gyereke. Első férjétől van egy fia is, Max Liron Bratman, aki 2008 januárjában született.

Úgy tűnik azonban, Aguilera és Rutler nem sietik el az esküvőjüket.

A férfi 2014-es romantikus lánykérése óta nem történt semmi,

de Aguilera már 2015-ben nyíltan beszélt arról, hogy nem érzi fontosnak, hogy össze is házasodjanak.

„Most, hogy beköltöztünk egy gyönyörű új otthonba, amit szentélynek hívunk, van egy kisbabánk, annyira izgatottan várom, hogy visszatérjek a munkához, nem sietek a dátum kitűzésével - mondta. - Szeretném megtervezni és megbecsülni a pillanatot, úgy, hogy ne érezzem magam sürgetve”.

Rutler persze már nem produkciós asszisztensként dolgozik. Eredetileg egy Aguilerával közösen alapított cégen keresztül került a 2014-ben alapított MasterClass vezetőségébe. Amikor a platform elindult, az énekes volt az első híresség, aki megosztotta a tudását egy énekórán, amely bemelegítő gyakorlatokat, légzéskontrollt, vibratót és egyebeket tartalmazott. 2016-ban kinevezték a tehetség- és üzletfejlesztési vezető alelnöknek - ezt a pozíciót a LinkedIn szerint még mindig betölti.

Aguilera a Rutlerrel való kapcsolatának motorját a 2023 áprilisában felvett Call Her Daddy nevű podcastban fedte fel. Az énekesnő beszélt a kedvenc szexpozícióiról és a legvadabb helyekről, ahol szexelt.

„Ott van a stúdió hangfal. Ott már párszor lehajoltam. Nagyon vicces” - mondta a műsorvezető Alex Coopernek. - Egy repülőgép is lehet mókás, biztosan rejtegettünk már dolgokat a takarók alatt.”

„El sem hiszem, hogy nem buktunk le ennyi alkalommal, ennyi helyzetben.”

Aztán kiderült, hogy félnek attól, hogy a házasság megölné a jó szexet a kapcsolatukban.

2021-ben, Valentin-napon - ami egyben eljegyzésük hetedik évfordulója is volt - Rutler megosztott egy videót az Instagramon egy helikopteres repülésről, amit az énekesnő születésnapján tettek decemberben.

„Micsoda utazás volt! - írta a képaláíráshoz. - És még csak most kezdtük. Még mindig beléd zúgok. Minden. Egyes. Nap. Boldog Valentin-napot, szerelmem. 😍😘❤️.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Bakács Tibor kitálalt: ennyi pénzért írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát
Havas Henrik története után Bakács Tibor is megszólalt, és megerősítette, hogy ő írta meg Csiszár Jenő diplomamunkáját. A kritikus szerint a ma főkonzulként dolgozó Csiszár a szóbelin alig tudott megszólalni, és ki is kéredzkedett pisilni.

Megosztom
Link másolása

Oldalanként 1500 forint. Nagyjából ennyibe került egy diploma a kilencvenes években, legalábbis ha az embert Csiszár Jenőnek hívták, és épp nem volt ideje vagy kedve megírni a saját szakdolgozatát. A sztori nem új, de most szintet lépett: Bakács Tibor a story.hu-nak nemcsak a konkrét összeget, de egy sor szaftos részletet is elmesélt arról, hogyan lett diplomás ember a tévésből, aki ma Magyarországot képviseli milánói főkonzulként.

Bakács nem köntörfalazott, egyenesen a közepébe vágott.

„Igen, valóban én írtam Csiszár Jenő szakdolgozatát!”

Azt is elárulta, hogy ez egy jól bejáratott üzleti modell volt nála, bár a többi ügyfelét diszkréten nem nevezte meg. A diplomamunka megírása szinte logikus folytatása volt egy korábbi munkakapcsolatnak. Bakács szerint már a tévéműsorok alatt is ő volt a láthatatlan mankó.

„Én egy kis szobában ültem, és ha elakadt, vagy nem tudta, hogy miről van szó, akkor a fülére mondtam a választ, és kisegítettem őt.”

A kritikus komoly munkát fektetett a dolgozatba, amelynek témája Elliot Aronson amerikai pszichológus és a kognitív disszonancia elmélete volt.

Az egész ügyet Havas Henrik robbantotta ki újra, aki egy interjúban idézte fel, hogyan szembesítette őt Bakács az általa adott hármas érdemjeggyel.

A kritikus állítólag a folyosón lépett oda hozzá:

„Ne haragudj, hogy megkérdezem, de Csiszár Jenő hogyhogy csak hármast kapott a szakdolgozatára?”

Havas válasza az volt, hogy Csiszárnak fogalma sem volt az egészről, mire jött a slusszpoén: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”

Bakács egyébként megerősítette, hogy a szóbeli vizsga nem ment fényesen az ügyfelének. „De abban viszont igaza van Henriknek, hogy

a szóbelin teljesen butus volt a Jenő. Például random kikéredzkedett pisilni, és egyébként is hülyeségeket beszélt”

– emlékezett vissza.

Bakács szerint a megrendelőit egyáltalán nem a tudás érdekelte, csak a papírra hajtottak. „De azt azért mindenkinek megjegyeztem, hogy ugyan a diplomához hozzásegítem őket, viszont a tudásanyag, az nálam marad. Persze ez nem igazán hatott meg senkit.”

A befektetés Csiszár esetében láthatóan megtérült, a kapcsolatuk viszont azóta megszakadt.

„Csiszár például azóta diplomata, milánói főkonzul lett, és már le se sz*rja a fejemet!”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Bochkor Gábor élő adásban szúrt oda, most Lovász László is megnevezte a távozása valódi okát
Lovász László egy friss interjúban indokolta a távozását.

Megosztom
Link másolása

„Azóta egyszer sem hallgattam Bochkorékat, és Gáborral sem beszéltem” – mondja Lovász László, és ezzel a mondattal nagyjából le is zárja a találgatásokat arról, hogy milyen viszonyban váltak el a Retro Rádió reggeli műsorának egykori társai. A rádiós január 30-án intett búcsút a mikrofonnak, a döntés pedig a jelek szerint nem egy hirtelen ötlet, hanem egy régóta érlelődő folyamat vége volt, aminek a végén nem maradt más, csak a csend.

A konfliktus azonban nem maradt a stúdió falai között. Bochkor Gábor egy élő adásban reagált Lovász korábbi nyilatkozataira, éles kritikákkal és egy elég sokat sejtető megjegyzéssel:

„Ebben a csapatban mindenki tudja, hogy mit művelt itt…”.

Ez a mondat végképp egyértelművé tette, hogy a szakítás mélyebb sebeket hagyott, mint egy sima munkahelyváltás.

A hivatalos sztori persze a karrierváltásról szól, de Lovász a Story magazinnak adott interjújában ennél árnyaltabb képet festett. Úgy érezte, a munkáját egyszerűen nem becsülik meg eléggé, a rádiós közeg és a hajnali kelések pedig egyre inkább leszívták az energiáit. A váltás annyira egyértelmű volt számára, hogy fel sem merült benne, hogy más feltételekkel maradjon.

„Egyébként sem akartak visszatartani. Tudomásul vették a döntésemet, és kész” – fogalmazott Lovász, ami azért elég sokat elárul a belső hangulatról.

Azóta a Dumaszínház kreatív igazgatójaként dolgozik, és a szavaiból süt, hogy megérkezett. A váltás nemcsak munkát, hanem egy teljesen új életminőséget hozott.

„Most lubickolok az életben. Önmagam lehetek. Boldog vagyok. Ráadásul nem kell ébresztőre kelnem” – mesélte, kiemelve, hogy a Dumaszínházban egy olyan közösségre talált, ahol a tagok támogatják és nem leuralni akarják egymást.

Ahol a munka tíz óra után is feltölti, nem pedig kiüresíti. A munka pedig pörög: nemrég fejeztek be egy ötnapos biciklis road movie-t Hadházi Lászlóval a Balaton-felvidéken, miközben Hadházi naponta kétszer színpadra is lépett, novemberre pedig már egy közös estet szerveznek. Miközben a közönség egy része az utcán megállítva siratja vissza a rádióba, ő biztos benne, hogy jól döntött.

Bochkor Gábor idén tavasszal a Megasztár egykori kulisszáiról beszélve „totál manipulációnak” nevezte a műsort, azt állítva, hogy a zsűrit háttérelvárások mentén próbálták irányítani.

A rádiós konfrontatívabb stílusa nem új keletű, korábban a Jáksó Lászlóval folytatott nyilvános rádióháborúja is nagy port kavart.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Vákuumcsomagolt latexben jelent meg Kanye West felesége a rapper szülinapján
Bianca Censori egy testszínű, szinte második bőrként funkcionáló latex bodyban ünnepelte férje, Kanye West 49. születésnapját Amszterdamban. A nap folyamán egy g-stringes fotóval is köszöntötte a rappert az Instagramon.

Megosztom
Link másolása

Amszterdamban ünnepelték Kanye West 49. születésnapját, ami a gyakorlatban annyit tett, hogy felesége, Bianca Censori egy olyan testszínű, vákuumcsomagolt latex bodyban jelent meg, ami mellett a meztelenség már-már prűd opciónak tűnik. A napot pedig egy ennél is direktebb vizuális üzenettel indította: egy g-stringben, négykézláb pózolva köszöntötte férjét az Instagramon.

A páros ezzel újra kipipálta a kötelezőt, és célkeresztbe állította a határfeszegető önreprezentációt, ami náluk már rég nem kivétel, hanem a gondosan felépített márka alapszabálya.

Az esti születésnapi bulira Amszterdamban került sor, ahol Bianca a már említett, mélyen dekoltált, hosszú ujjú, feszülős csodában vonult, amit egy pár fehér platformszandállal és két copfba kötött frizurával tett teljessé, ahogy arról a TMZ is beszámolt. A rapper ehhez képest a visszafogottság szobra volt egy egyszerű fekete szettben, világos pólóval. A helyszínre kézen fogva érkeztek, mosolyogtak a kamerákba, majd eltűntek az épületben, mintha csak egy átlagos randiestre indultak volna.

A nappali felvezetés ehhez képest sokkal kevesebbet bízott a fantáziára: a merész fotó mellé Bianca egyértelmű üzenetet is posztolt, amiben szerelméről biztosította a férjét.

„Boldog születésnapot @ye. Mindennél jobban szeretlek” – írta, ezzel tökéletesen illusztrálva a kettős játékot, amiben az extrém vizualitás és a személyes üzenetek kéz a kézben járnak.

A képbe ráadásul egy harmadik, már-már szürreális elem is bekerült, amikor felbukkant a hír, hogy nemrég Kanye egyik fellépésén Bianca Kim Kardashian gyerekeivel, Chicagóval és Psalmmal is együtt volt látható. Ez a furcsa családi dinamika tovább árnyalja a róluk kialakult képet.

Censori korábban már megpróbálta megmagyarázni a saját, sokak szerint bizarr viselkedését. Egy Vanity Fairnek adott interjúban gyakorlatilag a saját művészeti hitvallását vázolta fel, amikor kifejtette, hogy az egész nem minősül pőreségnek, hanem egyfajta alkotói folyamat része, amivel következetesen ugyanazt a képi világot ismétli.

Ahogy fogalmazott: „Élem a művészetemet.”

A 2025-ös Grammy-gála körüli botrányok idején a páros megítélése új szintre lépett: Bianca szinte teljesen meztelen szettje hetekig tematizálta a médiát. Bár a pletykákkal ellentétben a TMZ később tisztázta, hogy a párost nem vezették el a rendőrök, az esetet követően felröppentek ellenőrizhetetlen sajtóhírek több tízmilliós anyagi veszteségről és egy esetleges válásról. Ennél konkrétabb, hogy Censori az év elején a Vanity Fairnek adott interjúban beszélt arról, hogy a meztelenséget nem tartja megbotránkoztatónak, hanem a művészi kifejezés részének tekinti.

Via The Sun


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Négy évvel az eladás után is visszahúz a szíve a régi otthonukba – Balázs Klári őszintén beszélt a fájdalmáról
Balázs Klári őszintén beszélt arról a nehéz érzésről, amit a saját kezűleg épített Korda-villa elengedése okoz. Bár a jelenlegi, csendes lakásukkal elégedettek, a régi otthonuk iránti kötődésük nem múlt el.
Sassy - sassy.hu
2026. június 09.


Megosztom
Link másolása

Balázs Klári a minap összeszedte a bátorságát, és négy évvel a legendás Korda-villa eladása után először autózott a Szikla utcában, ahol egy apró réztábla jelzi már csak, hogy kik is laktak ott 1992 és 2022 között. Az énekesnőnek azonnal megdobbant a szíve – mesélte Story magazinnak egy interjú során.

Az érzés pedig kölcsönös, a régi szomszédok a mai napig írnak nekik, és nemcsak onnan, hanem a következő, Pusztaszeri úti állomásról is, ahol egy rövid ideig laktak. Klári azt a házat is megnézte, amit azóta szépen felújítottak, és ahol ma már a postaládák árulkodnak arról, hogy több család osztozik az egykori otthonon. A kötődés a múlthoz tehát tapintható.

„Vágyunk vissza a Szikla utcába, hiszen az első téglától az utolsóig mi építettük. Az a ház volt a mi kettőnk nagyon nagy alkotása, az volt a bázisunk.”

Ehhez képest a jelen egy sokkal nyugodtabb, második emeleti, Kamaraerdőre néző lakás, ahol a terasz végre rejtve marad a kíváncsi szemek elől. Ez pedig komoly előrelépés ahhoz képest, hogy a Szikla utcában még hálóinges fotó is készült róla. A kérdés már csak az, meddig tart ez a béke, Korda György ugyanis még most is tele van tervekkel, és a felesége szerint bármikor előállhat egy újabb ötlettel.

„Gyuri nagyon jó formában van. Ilyenkor bármi kitelik tőle. Az is, hogy azt mondja, költözzünk még egyszer”

– mondta nevetve, ami egy olyan párnál, akik eddig már tizenhatszor cseréltek otthont, egyáltalán nem elképzelhetetlen költözés.

A mindennapokat most az egymásra figyelés és az egészségmegőrzés határozza meg. Klári elárulta, hogy neki is volt egy kisebb egészségügyi problémája, de szerencsére már jól van, miközben a férjére figyel: „mint a tigris, úgy jár a szemem”. Ha Korda kettőnél több almafröccsöt iszik, vagy a kelleténél több fagyit eszik, másnap már jön is a figyelmeztetés.

A színpadot sem hagyták el teljesen: bár tudatosan kevesebb fellépést vállalnak, meghívást kaptak a Sziget Fesztivál nagyszínpadára, és készülnek az év végi nagykoncertre is.

A szakmai elismerés témája is előkerült, különösen a hiányzó Kossuth-díj kapcsán. Korda György szerint a legnagyobb elismerést már megkapta, amikor idén áprilisban domborművet avattak róluk a reptéren, de azért finoman odaszúrt a döntéshozóknak.

„Szívből remélem, hogy olyan időszak köszönt be a politikába, ahol egy művészeti díjnál újra számítani fog, hogy egy énekes hogyan énekel és milyen a hangja.”

A reptéri dombormű egyébként nem az első nagy dobásuk volt a légikikötőben: 2024-ben, a Liszt Ferenc repülőtér állami visszavásárlásához kapcsolódó promóciós videóban is főszerepet kaptak az ikonikus Reptér című slágerükkel. A közelmúltban a magánéletükről is nyíltan beszéltek, Korda György például a házasságukat próbára tevő súlyos betegségéről, és arról is vallottak, miért nem vállaltak gyermeket.


Megosztom
Link másolása