SZTÁR

Anne Hathaway szerint férje William Shakespeare reinkarnációja lehet

A színésznő több érvet is felhoz az állítás igazolására.

Megosztom
Link másolása

Anne Hathaway pénteken beszélt először Adam Shulmannal kötött, hosszú ideje tartó házasságáról. A 41 éves színésznő a The Drew Barrymore Show új adásában beszélt arról, hogy férjével 11 éve házasok.

Emellett annak az elméletnek is hangot adott, miszerint

férje William Shakespeare reinkarnációja lehet. A színésznő a szerinte nyilvánvaló külső hasonlóságok mellett felidézte, hogy a neves drámaíró és költő 450 éve épp egy Anne Hathaway nevű nő férje volt.

„Nagyszerű lenne, ha igaz lenne, de ha nem, az is elég nagyszerű” - folytatta, majd áradozott a férjéről.

Szóba került az is, hogy a második randevú Barrymore egyik összejövetelén volt. „Ez az, ami igazán őrületes - mondta a Charlie angyalai sztárjának. - A második randink a te halloweeni bulidon volt, ahol te Tippi Hendrennek öltöztél a Madarakból.”

Felidézte azt is, hogy férjével négy évig jártak, mielőtt 2012-ben összekötötték az életüket, így most vannak 15 éve együtt. „Azt hiszem, ez egy kicsit szerencse dolga is, tényleg szerencsések vagyunk, hogy folyamatosan együtt fejlődünk” - magyarázta. Elmondta, hogy van egy páros tetoválásuk is, ami azt szimbolizálja, hogy mindketten külön-külön is teljesek, de együtt nagyobb egésszé válnak.

Megjegyezte, hogy a kapcsolatuk azért működik olyan jól, mert „nem várom el tőle, hogy kiegészítsen engem, és ő sem várja el tőlem, hogy kiegészítsem őt. Én a magam ura vagyok, ő is a maga ura” - folytatta.

„És azért döntöttünk úgy, hogy együtt vagyunk, mert hiszünk abban, hogy jobbá tesszük egymást, és ez a kapcsolat olyan, amiben mindketten részt akarunk venni.”

A párnak két közös gyermeke van - a hároméves Jack és a hétéves Jonathan.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Lakatos Márk titokban visszatért Magyarországra – bulizás közben kapták lencsevégre
„Cseppet sem tűnt úgy, mint aki láthatatlan akar lenni”

Megosztom
Link másolása

Ahogy mi is megírtuk, Lakatos Márk Kubába menekült, hogy ott vészelje át a körülötte kirobbant vihart.

Ábrahám Róbert október végén emberkereskedelem, gyermekprostitúció és erőszak gyanújával vádolta meg a stylistot. Az ügyben pedig büntetőeljárás is indult.

Lakatos Márk idővel a közösségi médiában reagált az állításokra: minden vádat visszautasított.

A Blikk egyik olvasója most arról értesítette a lapot, hogy Lakatos Márk hazatért. Egy budapesti szórakozóhelyen szúrta kis a stylistot, ahogy mulatott az éjszakában.

„Azonnal felismertem Márkot, aki jókedvűen táncolt és beszélgetett másokkal. Cseppet sem tűnt úgy, mint aki láthatatlan akar lenni vagy bele akar olvadni a környezetébe. Korábban is láttam már őt bulizni, most is ugyanúgy viselkedett, mint a botrány kirobbanása előtt”

– mesélte a lapnak a forrás.

A képet IDE kattintva nézhetitek meg.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
„Ha nem derül ki, akkor ez a viszony folytatódott volna” – Solti Berni férje hűtlenségéről vallott
Ennek ellenére megbocsátott neki, és most újra nyilvánosság elé állnak.

Megosztom
Link másolása

Solti Ádám hűtlensége és annak következményei uralták a sajtót néhány éve. A pár hosszú ideig bizonytalan volt abban, hogy együtt folytatják-e közös életüket, ezért a médiafigyelem elől visszavonultak.

Most azonban a Nyerő Páros: Barátok közt különkiadásában tértek vissza, ahol történetükkel újra a nyilvánosság elé álltak.

Ráadásul ők az első pár, akik másodszorra is beköltözhettek a villába, hiszen már 6 évvel ezelőtt is szerepeltek a műsorban – írta meg az nlc.

Azóta rengeteg minden történt velük: összeházasodtak, átélték Ádám 2022-es félrelépését, és egy évvel ezelőtt megszületett közös kisfiuk is. A kapcsolatukat ért kihívásokról a Nyerő Párosban és a Fókusz című műsorban is őszintén beszéltek.

„Anno, amikor ez az egész nekünk megtörtént, akkor nem volt egyértelmű, hogy mi együtt maradunk. Volt olyan, hogy azt mondtuk: ’lehet, hogy itt az alkalom, nekünk ez eddig tartott’.”

– mondta Berni a Fókusz kamerái előtt.

Berni a műsor előzetesében azt is elárulta, hogy ha a félrelépés nem került volna nyilvánosságra, szerinte a viszony valószínűleg folytatódott volna:

„Hogy ha nem derül ki, és nem lett volna belőle akkora ügy, akkor ez a viszony folytatódott volna, biztos vagyok benne. Mindig voltak félrelépések.”

Bár a múltjuk tele volt nehézségekkel, Ádám és Berni végül kitartottak egymás mellett, és most újra a nyilvánosság elé lépve mutatják meg, hogyan sikerült megerősíteniük a kapcsolatukat.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Megakadt a tesóprojekt: Lékai-Kiss Ramónáéknál egyelőre nem érkezik a második gyermek, hiába próbálkoznak
Rami szerint már hárman is nagyon boldogok, de örülnének egy kistesónak.

Megosztom
Link másolása

Lékai-Kiss Ramóna őszintén mesélt arról, hogy bár néha akadnak nézeteltéréseik férjével, a család mindennél fontosabb számára. Párjával, Lékai Mátéval közös gyermekük, Noé 2019 januárjában született meg, majd ezt követően össze is házasodtak.

Ramóna és Máté már korábban is elárulták, hogy szeretnék, ha egy testvér is érkezne kisfiuk mellé, és bár hosszú ideje próbálkoznak, egyelőre nem sikerült a második baba.

Rami a napokban ünnepelte 40. születésnapját, és ennek kapcsán összegzést készített az életéről. Elmondta, hogy rendkívül hálás férjéért, kisfiáért, és azokért a pillanatokért, amikor közösen lazíthatnak a kanapén, mesét nézhetnek vagy társasjátékozhatnak.

Úgy érzi, hárman is erős csapatot alkotnak, és ha nem is bővülne tovább a család, így is boldogok. A második gyermek kérdése azonban továbbra is napirenden van.

„Évek óta próbálkoztunk azzal, hogy Noénak legyen egy tesója, sajnos, egyelőre nem hozta úgy az élet, de még nem adtuk fel. Én hiszem, hogy sem a munka, sem a karrier nem állhat annak az útjába, hogy a család növekedjen, de valamiért nem akar nekünk megadatni ez a dolog. De úgy vagyunk vele, hogy vagyunk hárman, ott van nekünk Noé, és ha így marad, akkor is nagyon-nagyon boldogok leszünk”

– mondta Rami a TV2 Tények Plusz műsorában.

Hozzátette, hogy ma már nem akar megfelelni mások elvárásainak, csakis önmagának és a szeretteinek.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
„Végre babát várhatok” – Hamarosan szülővé válik a 45 éves Csézy és 18 évvel idősebb férje
Ez lesz az utolsó karácsonyuk kettesben.

Megosztom
Link másolása

Csézyt és férjét már csak két hónap választja el attól, hogy kezükben tarthassák első gyermeküket. Sem a fogantatás, sem a terhesség nem ment zökkenőmentesen, de a pár számára csak az a fontos, hogy hamarosan három fősre bővül a családjuk.

„Ez lesz – reményeink szerint – az utolsó kettesben töltött ünnepünk. Jövőre már családként, hármasban várhatjuk, hogy átéljük a karácsony csodáját. Hálás vagyok, hogy nekem is sikerült, hogy végre babát várhatok, és most minden olyan más megvilágításba került”

– nyilatkozta a BEST magazinnak a 45 éves énekesnő.

Csézy azt is elárulta, hogy a terhesség nem mindig könnyű számára: továbbra is küzd rosszullétekkel, és eddig mindössze három kilót hízott.

A nála 18 évvel idősebb párjával lelkesen készülnek a baba érkezésére, a babaszobát már berendezték a hálószoba melletti helyiségben.

„Olyan tapétát választottam, ami semleges, fahéj-, selyem- és aranyszínű, jól illenek majd hozzá a fehér bútorok. Aztán ahogy nő a kislányunk, úgy fogják színesíteni a szobát a gyerekjátékok a terveink szerint”

– mesélte a kismama.

Kislányuk nevét is elárulták, édesanyja, Csézi Erzsébet után ő is a Böbike nevet kapja.

Az utolsó kettesben töltött karácsonyt is igazán különlegesre és meghittre tervezi a pár. Kedves kis ajándékkal készülnek még meg nem született kislányuknak is.

„Egy olyan ajándékot kerestünk, ami a későbbi karácsonyoknál szimbolikus jelentéssel bír majd, hiszen ha ránéz, neki is mindig eszébe fog jutni, hogy már akkor is gondoltunk rá, amikor még meg sem született.”

– mondta ez édesanya.

Via


Megosztom
Link másolása