32 éve nem látta 500 fős családját – Fekete Pákó megrázó vallomása: ,,Nélkülözésben éltem Nigériában"
Harminckét éve nem találkozott szüleivel és testvéreivel, de minden nap tartja velük a kapcsolatot, interneten beszélnek.
Szegénységben élt Nigériában
Lapite Oludayo, azaz ismertebb nevén, Fekete Pákó 22 évesen hagyta el Nigériát a jobb élet reményében. „Szegény családban nőttem fel, állandó nélkülözésben éltünk. Az iskolában még füzetem és tollam sem volt, és gyakran ételre sem futotta. Az éhenhalás szélén álltunk. Imádkoztunk a Jóistenhez, hogy életben maradjunk, az éhezés mellett ugyanis különböző betegségekkel, fertőzésekkel is meg kellett küzdenünk. A malária és a sárgaláz már gyerekkoromban is mindennapos volt Afrikában, és sajnos azóta sem lett jobb a helyzet. Sőt!” – emlékszik vissza Pákó.
32 éve távol él a rokonoktól
„Harminckét éve nem láttam a családomat, a szüleimet és a testvéreimet. Mindennap beszélünk telefonon, interneten, videóhíváson keresztül tartjuk a kapcsolatot, de az nyilván nem ér fel egy személyes találkozóval” – meséli a sztár, aki kitörve a nyomorból, Magyarországon épített karriert.
Berobbant a zeneiparba!
1994-ben ösztöndíjjal érkezett Magyarországra, hogy az ELTE jogi karán tanuljon, de hamar rájött, hogy a zene az élete. „Sosem állt tőlem távol ez a világ, már kis koromtól kezdve énekesként és kongásként is tagja voltam együtteseknek. Hazánkban a Firestarter Kiadó fedezett fel, először a Fekete Palkó nevet kaptam, de mivel ezt nem tudtam kiejteni, így lett belőlem Pákó.”
Nigériai esküvőt tervez
A zenész reménykedik a családi újraegyesülésben: pedagógus szerelmével, Gyöngyivel Nigériában szeretnének házasságot kötni. „Hagyományos, többnapos afrikai esküvőt szeretnénk majd, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Az biztos, hogy nagyon szeretem Gyöngyit, szikrázunk együtt, vele képzelem el az életemet. A családom viszont még nem ismeri őt, pontosabban csak virtuálisan beszéltek” – árulta el Pákó. Forrás