SZÍNES

Viccből regisztrált az OnlyFansre egy 20 éves brit srác, de annyira bejött neki, hogy a munkahelyét is otthagyta

Oli asztalosnak tanult, de nagyon élvezi, hogy rengeteg pénze van, folyton utazgat és bulizik. Ma már az sem érdekli, mások mit gondolnak róla.
Sassy - sassy.hu
2023. március 02.


Megosztom
Link másolása

A 20 éves Oli Morris jó poénnak tartotta, hogy regisztráljon az OnlyFansre 2021 májusában. A brit fiatal ekkor asztalosnak tanult, és tanoncként 4,5 fontot (körülbelül 1900 forintot) keresett óránként - írja a LadBible.

A vicc viszont nagyon is komoly projektté vált: félmeztelen fotóival Oli az első hónapban már 3100 fontot, azaz 1,3 millió forintot keresett.

Eddig összesen 50 ezer font, vagy 21 millió forint bevétele volt az oldalból.

Akkor egy haverja is regisztrált, azonban miután mindketten nagyobb bevételhez jutottak az oldalból, úgy döntöttek, csak a tartalomgyártásra koncentrálnak, ezért hét hónap után otthagyta a munkáját is.

"Ott csinálom a fotókat, ahol csak tudom, de a legtöbbször a hálószobámban vagy hotelekben. A félmeztelen fotók mellett exkluzív videókat is gyártok azoknak a lányoknak, akik hajlandók külön fizetni érte. Emiatt mondjuk elég nehéz komoly barátnőt találnom, mivel ez a dolog nem igazán tetszik nekik, hacsak nem akarnak ők is részt venni a projektben.

Szóval most szingli vagyok, de ez nem baj. Nagyon-nagyon sok pénzt akarok keresni, hogy tudjak venni egy szép házat, meg egy Audi S3-at. Utána talán elgondolkodom azon, hogy abbahagyom, és hogy legyen egy párkapcsolatom" - fejtette ki egy interjúban.

Azt se bánja, hogy félbehagyta az asztalosságot.

"Nem bánom, hogy már nem vagyok gyakornok, mert akkor utazom vagy bulizom, amikor csak akarok, és sokkal több pénzt keresek. Akkor pedig heti öt napot dolgoztam, és alig volt szabadidőm, nem akartam ezt csinálni.

Nem bánom a döntésemet, majd talán akkor, ha idősebb leszek. Akárhogy is nézem, legális az, amit csinálok. Szerintem az OnlyFans remek lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy sok pénzt keressenek, utazzanak és bejárják a világot. Az elején én is szkeptikus voltam, de most már nem érdekel, mások mit gondolnak rólam"

- mesélte.

Nyitókép: Instagram

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Figyelj oda, mert ha a telefonod ezt csinálja, akkor lopják az adataidat!
Elmondjuk, mi utal arra, hogy idegenek jutottak be a készülékedbe, és azt is, mi a teendőd.

Megosztom
Link másolása

Fontos dologra hívja fel a figyelmet a Femcafé egyik cikke.

A manapság olyan gyakori telefonfeltörésre és az adatlopásra.

Az alábbi jelek arra utalnak, hogy valami nincs rendben a telefonoddal, idegenek jutottak be a készülékbe, és valószínűleg adatlopás áldozata vagy.

Figyel arra, hogy

látsz-e olyan alkalmazást a telefonodon, amelyeket nem te telepítettél, ez ugyanis arra utalhat, hogy valaki követi a készülékedet; ezért minden olyan alkalmazást törölj, amelyet nem te töltöttél le. Egy másik gyanús jel, ha túlságosan melegszik a telefonod, akkor is, ha nem használod. Ez arra utalhat, hogy valamelyik alkalmazás folyamatosan fut a háttérben.

Amikor használt telefont vásárolsz, rögtön állítsd vissza a gyári beállításokat.

Gyanús jel a szokatlanul megnövekedett adatforgalom, mivel a kémprogramok rengeteg adatot használnak. De az is gyanús, ha nem tudod kikapcsolni a telefonodat, vagy túl sokáig tart a kikapcsolás folyamata. Töröld vagy tiltsd le a gyanús alkalmazásokat.

És az sem jó jel, hogy ha nem használod a telefont, nem kaptál üzenetet, értesítést, mégis felvillan a képernyője. Az ismeretlen üzenet is figyelmeztető jel: ha nem küldtél üzenetet senkinek, de mégis találsz ilyet a telefonodban.

A cikk szerint az is az adatlopás jele, ha rossz minőségűek a képernyőfotók, amelyeket a telefonoddal készítesz.


Megosztom
Link másolása

SZÍNES
A Z generációt megőrjíti a boomerek fura üzenetírós szokása: „Teljesen összezavarnak vele!”
Ez az üzenetküldési szokás talán még a csupa nagybetűnél is cikibb.

Megosztom
Link másolása

Idősebbek, amikor hosszabb üzenetet pötyögnek, gyakran esnek a „boomer hárompont” csapdájába. Mintha valami szappanopera titkos részeire utalgatnának a mondat közepén. Ez persze a Z generációnak felér egy horrorral.

„Mi történik pontosan a boomerekkel és a három ponttal?”

– tette fel a kérdést egy elkeseredett Reddit-felhasználó az év elején.

„Anya üzenetei az őrületbe kergetnek. Olyan, mintha utalgatna valamire, de lehet, hogy egyszerűen csak őrült?”

Egy másik példa: „Köszi…” – írja a szomszéd néni, és ezzel úgy hagyja nyitva a mondatot, mintha valami titkos üzenet lógna a levegőben. „Miért nem írhatná csak simán azt, hogy ‘Köszi!’ vagy egy mosolygós arcot?” – fakadt ki egy másik Reddit-felhasználó.

Kommentelők között rögtön beindult a találgatás, hogy miért is tapadnak ennyire a három ponthoz a boomerek. Rossz szokás? Oktatás? Vagy a gondolatok közti „szünet” érzékeltetése? Adam Aleksic, a „nyelvész kocka” szerint azonban egész egyszerű a magyarázat:

„Azért használják a boomerek, mert régen máshogy kommunikáltak informálisan. Manapság csak Enter, új sor, és indulhat a következő gondolat,”

magyarázta egy TikTok-videóban. „De régen, amikor képeslapokat és leveleket írtak, a helyspórolás miatt a három pont lehetett az elválasztó jel. Csakhogy most már ez inkább habozásnak, idegességnek vagy passzív-agressziónak hangzik – és így is értelmezik a Z generációsok és a millenniumiak.”

A helyzet viszont az, hogy az X generáció és a boomerek egyáltalán nem akarnak megválni ettől a három kis „sötét” ponttól.

„Életem végéig használni fogom. Ott lesz a sírkövemen, ott lesz az utolsó üzenetemben”

– vallotta be egy Gen X Jess nevű tartalomgyártó egy online videóban. Más TikTokozók a három pontot „drámai szünethez” vagy az „stb.” jelzéséhez hasonlították, és persze imádják, nem is tudnának megválni tőle.

„Kihűlt kezeimből kell majd kitépni a három pontot,” kommentelte egy hűséges követő.

„X generációs vagyok, és SOHA nem engedem el” – csatlakozott egy másik rajongó.

Via NewYorkPost


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Egy etikus hacker figyelmeztet mindenkit, aki a következő 7 jelszó valamelyikét használja
Ideje ránézni a jelszavaidra, lehet, hogy bajban vagy.

Megosztom
Link másolása

Mindannyian szeretnénk olyan jelszót, amit könnyen megjegyzünk, de biztonságos. Szóval a nagybetűk, kisbetűk, számok és szimbólumok keverése egy erős alap, de ne is legyen annyira bonyolult, hogy még mi se emlékezzünk, vajon hova raktad azt a fránya pontosvesszőt.

A legrosszabb, amikor a Google által „mentett jelszó” elszáll a semmibe, és fogalmad sincs, mi volt az. Szóval legyen könnyen megjegyezhető, de olyan, amit más nem talál ki.

A Daily Mail cikke szerint Joe Cockroft etikus hacker figyelmeztetett, hogy egy rakás ember még mindig elképesztően könnyen feltörhető jelszavakkal védi magát.

Joe szerint ha valamilyen „azonosítható információt” használsz (gondolj csak a kutyád nevére vagy a kedvenc focicsapatodra), akkor a hackerek nagyon könnyen rájönnek a jelszavadra.

„Bár ezek a jelszavak könnyen megjegyezhetők, ugyanilyen egyszerű a rosszakaróknak is kitalálniuk őket, például a közösségi média profiljaid átfésülésével” – mondta Joe.

A NordPass egyébként összeállította a leggyakoribb jelszavakat, és a lista a megszokott „gyöngyszemekkel” van tele. Íme a legrosszabbak közül néhány:

12345

Ez annyira szörnyű, hogy szinte fáj, mégis az egyik kedvenc választás. Ne csodálkozz, ha egy hacker első próbálkozásra beírja!

123456

A NordPass szerint ez a legnépszerűbb jelszó, amit a hackerek egy másodperc alatt feltörnek. Komolyan? Ennél kreatívabb nem volt?

12345678

Még egy "kreatív" variáció a számsorok világából. Nem kell hozzá matekzseni, hogy rájöjjünk, ez sem a legbiztonságosabb opció.

abc123

Oké, ebben már legalább vannak betűk és számok, szóval egy fokkal jobb, de ettől még ne bízd rá az életed!

password/Jelszó

Nos, ha azt gondoltad, hogy a password szó vagy magyarul a jelszó remek választás, gondold újra. Lehet, hogy sosem felejted el, de a hackerek sem.

qwertz

Ez kb. ugyanaz, mint a „123456”, csak betűkkel (tudod, a billentyűzet betűsorainak felső sora balról jobbra). Ha biztonságra vágysz, felejtsd el ezt is!

liverpool/kedvenc focicsapat neve

És végül egy figyelmeztetés az etikus hackertől: ne használj olyan jelszót, ami a kedvenc focicsapatod nevéből áll. A „liverpool” a legnépszerűbb csapatnév a jelszavak között, de a fradi vagy a vasas sem véd meg a támadásoktól, az biztos!

A lényeg: ha már erős jelszót akarsz, ne a listán szereplő "klasszikusok" közül válassz! Olyan jelszóra van szükséged, ami valóban megvéd, és nem egy gyerekdal alapján készült.


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
Csak a legjobb szemű nézők találják meg fél perc alatt azt a tárgyat a képen, ami nagyon nem illik oda
Ez az őszies hangulatú fejtörő próbára teszi a képességeidet.

Megosztom
Link másolása

Ez a fejtörő próbára teszi a képességeidet – és csak az igazi sasszeműek találják meg a kakukktojást kevesebb, mint 30 másodperc alatt. Nézd meg a nyitó képet!

Az ilyen típusú fejtörők azért születnek, hogy kihívás elé állítsák a gondolkodásunkat és a problémamegoldó képességeinket.

Gyakran kreatív, újszerű gondolkodást igényelnek, nem csak egyszerű logikát vagy tudást. Gyakran oktatási helyzetekben, állásinterjúkon (különösen a technológiai vagy tanácsadói területeken), valamint szórakoztatás céljából veszik elő, hogy fejlesszék az teszteljék rugalmasságát és serkentsék a kognitív képességeket.

Egy érdekes fejtörő a Buzz Bingótól arra hív fel, hogy találd meg azt a tárgyat, amelyik nem illik az őszi témájú képre. Biztosan próbára teszi az ügyességed, a rekordidő, amit meg kell döntened, mindössze 18 másodperc.

Képes vagy felülmúlni a rekordot? Ne aggódj, ha nem, görgess lejjebb a megoldásért!

Vigyázat, a hajtás után megjelenik a megfejtés!

Az fejtörők különböző formákban jelennek meg, mint például szórejtvények, találós kérdések, matematikai feladatok vagy vizuális fejtörők, céljuk pedig

a mentális aktivitás serkentése, a gondolkodás fejlesztése, és néha még az olyan kognitív képességek, mint az emlékezet, a figyelem vagy a következtetési készség tesztelése is.

Sikerült már észrevenned a kakukktojást?

Ne aggódj, ha nem, a fenti képen megosztottuk a választ.


Megosztom
Link másolása