SZTÁR

Jenna Ortega meglepő dolgot árult el a Wednesday második évadáról

A színésznő arról is beszélt, hogy mennyivel nehezebb nőként érvényesülni a filmiparban.

Megosztom
Link másolása

A Wednesday című Netflix-sorozat hatalmasat robbant tavaly, de a főszerepet játszó színésznő már korábban is beszélt arról, hogy nem igazán örült annak, hogy nem volt beleszólása a történetbe és a karakterének ábrázolásába.

Ez viszont megváltozik a második évaddal, hiszen a főszereplő, Jenna Ortega ezúttal már produceri feladatokat is ellát, vagyis lesz beleszólása lesz a történet alakulásába is.

Ortega egy interjúban már beszélt arról, hogy az nem tetszett neki, hogy egy szerelmi szálat építettek a karakter köré, és nem helyeztek nagyobb hangsúlyt a horror elemekre.

„Úgyhogy kidobunk mindenféle romantikus szálat Wednesday kapcsán, és jobban ráfekszünk a sorozat horror mivoltára”

– mondta az IGN-nek Jenna Ortega, aki már most rengeteg új ötlettel szolgált a készülő friss epizódokhoz.

Az interjúban beszélt arról is, hogy mennyivel nehezebb nőként érvényesülni a filmiparban.

„Fiatal nőként néha előfordul, hogy a filmiparban dolgozó emberek nem vesznek komolyan, vagy nem nyitottak a beszélgetésekre. Voltak olyan beszélgetéseim emberekkel, amiknek az volt a lényege, hogy csak maradjak a helyemen, meg én ezt nem tudhatom, de számomra mindig is azok voltak a legszebb tapasztalattal járó munkáim, azok, amikre a legbüszkébb vagyok, ahol mindenkinek meghallgatták a hangját”

– tette hozzá a Wednesday főszereplője.

(IGN, Ladbible)


Megosztom
Link másolása

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk