Steiner Kristóf: Így lett a magyar Prosecco Princess görög parasztlány
A falunktól pár percre lévő Kounoupitsában lakik tavaly december eleje óta, most egészen tavaszig egyes-egyedül, de sosem magányosan éldegél egy gyakorlatilag lakatlan településen, egy több, mint 150 éves kőházban, amely Sophie barátnőnké - ő Franciaországba utazott, hogy ott lehessen unokája születésekor, és mikor kutyaszittert keresett ebe, Iris mellé, azonnal eszünkbe jutott… ő.
Niki. Vagy Nikkkoleta, vagy Ganshan. Vagy ahogy Budapesten a legtöbben ismerték, Mandala Niki - becses nevén Gáncsos Nikolett, akivel 2009-ben találkoztam először, mikor Tel Avivból hazalátogatva az akkori munkehelyét (és kicsit otthonát is), a Mandala Day Spa-t választottam interjú helyszínnek, mert hát már akkor is tudtam élni!
Niki nyitás óta volt Budapest legszebb és sokáig legikonikusabb spajának lelke, és mindenese - ahogy ő szokta mondani: „Ott nőttem fel”, de sok-sok év elteltével kinőtte Mandalát, és saját bizniszbe kezdett: The Planner néven szervez-tervez-megvalósít, virtuális asszisztensként, menedzserként, minden műfajban, ahol csak szükség van rá.
És bár a szíve egy darabja bizonyosan mindig megmarad Prosecco Princessnek, szépen lassan
Nikivel nem lettünk azonnal barátok, viszont tizenöt év alatt minden egyes találkozásunk során közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz, ez pedig - számomra - fontosabb, és értékesebb, mint az instant barátságok. És mivel én amúgy is nagyon rossz vagyok a rendszeres online kapcsolattartásban (ezt minden barátom, sőt, családtagom igazolhatja), Nimivel konzultált mindenről, míg ők is egészen összenőttek.
Niki itt töltötte a karácsonyt, és a szilvesztert is - ráadásul pont úgy jött ki, hogy
Ez a Budapest legnyüzsgőbb forgatagából ideszakadt lány pedig nem esett kétségbe.
Helyi barátokat szerzett. Új online projekteken dolgozott (amennyire a csiga lassúságú internet megengedte). Amikor cica-szitterünk, Adrienn lebetegedett, és gyógyszerre volt szüksége, a segítségére sietett. Sétált. Meditált. Jógázott. „Ha feltűnt, hogy már harmadik napja csak állatokkal beszélgettem, bevezettem Methana városba egy kávéra” - mesélte.
Mert hogy Iris kutyus nem csak ember-lakótársat kapott, Niki magával hozta saját ebét, Albit is, aki mostanra igazi véd és dacszövetséget alkot francia barátnőnk kutyájával, és a szintén a házban lakó macsekkal, Penelopéval.
De hányan képesek rá, hogy felálljanak egy tuti fix fizut hozó munkahelyről azért, hogy beleugorjanak a totális ismeretlenbe, mindezt családi támogatás nélkül - Niki még egész kicsi volt, mikor édesanyja egy másik dimenzióba költözött.
És hányan vállalnák be: ha nem lesznek ott saját maguknak, ha nem fogják önmaguk kezét, felemésztheti őket a magány. Lássuk be, nem sokan. Azok, akiknek nem kell sok - azon kívül, ami van, mert olyan életszakaszba léptek, ahol a prioritáslista élére az önmagukkal, és a világgal való viszony került. Egyáltalán nem könnyű út. És mégis gyönyörű.
Időközben szomszédaink, és legrégebbi helyi barátaink - akikről már olvashattatok, és akikkel elvonulásaink vendégei már biztosan találkoztak - Wendy, és Ian Davies megérkeztek Angliából, és mi arra értünk haza Mexikóból: Niki minden szerdán masszírozni jár Wendy-hez, ám a fizikai terápia mellett mindketten spirituális élményként beszélnek erről.
Így találkoztunk múlthéten, Niki kis konyhájában, egy nagy lakomára - most először főzött ránk, de bizonyosan nem utoljára.
Volt padlizsán schnitzel, gombapörkölt, cézár saláta, tepsis krumpli, grillezett zöldségek, meg még sok-sok mesés finomság, amikor pedig valami nem úgy sikerült, ahogy tervezte, nem esett pánikba: „Nem állt össze a nokedli, úgyhogy főztem tésztát a pörkölthöz” - mosolygott. Megérkezésünkkor már ott várakozott az asztalon a welcome-falat: egy elegáns kispohárban tálalt falat uborkával, rizzsel, csicseriborsó töltelékkel - mintha csak egy fine dining étterem fogása volna. „Nos az igazság az, hogy ez sushi lett volna - de szétesett, úgyhogy gondoltam felespohárban szervírozom” - ecsetelte nevetve. Ez a kacaj pedig megadta az alaphangot az egész közös esténkhez.
de nem elveszve a toxikus pozitivitásban, hanem objektíven és őszintén látni azt, amin javítani, változtatni szeretnénk… és tudunk!
Köszönöm, Niki, hogy itt vagy. Methanán, meg a szívünkben. Kívánom, hogy sokan legyenek elég bátrak tanulni tőled - és abból a fajta boldogságból, amibe igenis beleférnek a nehéz pillanatok is. Mert az az igazi. Aki ezt képes elfogadni, ahelyett, hogy a nemlétező perfekcionizmusra hajtana, igaz barátra lel. Benned, és önmagában.
További történetek Methanáról, és a nagyvilágból, a Nagybetűs Életről - Nikitől és tőlem Instagram oldalunkon: @gancsy, és @kristofsteiner.