INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Orosz György: „Ha te hamarabb vagy vicces, mint ahogy téged kigúnyolnak, meg tudod előzni, hogy bántsanak”

Rádiós műsorvezetőből lett stand-upos, még abban az időben, amikor minden fellépéskor meg kellett harcolni a közönség elismeréséért. Ma sem gondolja, hogy a csúcson lenne. Azt mondja, ez még az alaptábor.

Megosztom
Link másolása

Orosz Gyuri nemcsak humorista, de még Mensa HungarIQa tag is, így joggal merült fel a kérdés, hogy az „intelligens humorból” hogy lesz közérthető humor és egyáltalán mivégre és hogyan kell azt előállítani. Rutai Gábor interjúja.

- Különösebben nem kell bemutatni, sokat szerepelsz a tévéképernyőn, mint humorista. A humoristák nyáron mit csinálnak? Körülbelül úgy kell elképzelni, mint a színészeket, hogy nyáron megy a hakni, fellépések mindenfelé, és szeptembertől meg beáll az évad?

- Pihen az ember ilyenkor, most két nappal ezelőtt még Majorkán a tengerparton feküdtem, de ezen kívül persze munkával telik. A Covid időszak alatt egy kicsit felborult a rend, mert abban az időben szabadtéren jobban lehetett előadásokat szervezni, ezért olyankor nyáron mentünk inkább, télen zárt térben nem lehetett, vagy egy idő után maszkban, de az meg nem volt olyan kényelmes. De alapvetően persze a klub fellépések azok a színházi évadhoz hasonlóan működnek, tavasszal, ősszel, télen vannak előadások. Nyáron most mi kerthelyiségben vagyunk, van klub fellépésünk, hiszen szeptember-októberben jönnek a televízió még felvételek, rádiókabaré-felvételek, és addigra igazából oda már olyan műsort viszünk, ami ki van gyakorolva. Ezekben a kis klubokban folyik a műhelymunka a stand-up comedy esetében. 
Persze vannak olyanok, akik asztalnál is egész jól meg tudják szinte készre írni a műsoraikat, de szerintem nagyon sokat segít az, ha ott ül velünk szemben a közönség, látjuk az arcát, látjuk a reakciót, tudjuk, hogy mi az a határ, ameddig elmehetünk, és születnek a spontán poénok, amit később utána be is építünk a műsorunkba.

- Úgy 20 éve a rádióműsoromba két akkor népszerű és a mai napig működő humorista fiút hoztak be a stúdióba, hogy egy fél órát beszélgessek velük. Mondom de jó, akkor itt majd biztos egy jókedvű beszélgetés lesz. Úgy nem csesztem föl magam se előtte, se utána, mint akkor, mert alig szólaltak meg. Körülbelül annyi volt a teljesítményük, hogy: igen, hát nem tudom, nem. A mai napig nem jövök rá, hogy ez azért volt, mert nekik még új volt ez a szitu, hiszen akkor indultak a pályán, és most rádióban kellett megszólalni vagy ők ezt úgy gondolták, hogy egyszerűen megtehetik.

- Nem feltétlenül nagyképűség lehetett ez,

nagyon sok zárkózott ember van a humoristák közt. A humornak az egyik alapja valamilyen fajta zárkózottságból vagy kirekesztettségből fakad. Ez egy eszköz, ez egy kard, egy pajzs az életben.

- Tehát vagy erős vagy az iskolában, vagy vicces?

- Ha jó a humorod, akkor igen. Ha te hamarabb vagy vicces, mint ahogy téged kigúnyolnak, akkor meg tudod előzni, hogy bántsanak. Én ilyen szempontból egy kicsit speciális vagyok, én a műsoraimat is nagyon speciálisan állítom össze, írom, készítem el, másképpen működnek az előadásaim. Rádiós műsorvezető voltam tíz éven keresztül, tehát alapvetően, hogyha kommunikálni kell, akkor azzal nincs problémám a való életben sem. Valószínűleg velük ez lehetett a gond, meg voltak rémülve még ott az elején. Lehet, hogy egy kicsit visszahúzódóbbak, nem saját terepen voltak.

- Jó, akkor ezt most elfogadom így, egy régi mély sebet sikerült most összevarrni. Nem alszom emiatt álmatlanul, csak most eszembe jutott.
De tegyük rendbe a hazai stand-up szcénát, mert nekem ez kissé zavaros.

- Menjünk vissza egészen akár Maksa Zoliig, mert nekem egyébként ő nagy mentorom, sokáig léptem fel vele. Szoktam is mondani, hogy a mi társulatunk a magyar humorból fakad, és a magyar humor felé megy. Maksa Zoli a saját idejében új generációnak számított, például őt Nagy Bandó András vitte magával, és előadások előtt-után felléphetett vele. Egyébként pont Maksa Zoli mesélte, hogy egy szilveszteri rádiókabaré után

az anyukája bement a szobájába és mondta, hogy gyere fiam, mert itt áll az ajtóban Nagy Bandó András. Előtte ők még nem találkoztak. Mondja a Maksa, hogy miért állna itt a Nagy Bandó András - de tényleg ott állt,

és mondta Zolinak, hogy pakolj össze, öt perc múlva indulunk, megyünk Szegedre fellépni a főiskolára. De hát, azt mondja, mit fogok mondani? Azt felelte, majd azt a kocsiban megbeszéljük.
Tehát ő volt akkor az új generáció. Ők egy picit meg is járták, hogy mint új generáció megérkeztek, és amikor igazából jött volna nekik 35 éves koruk környékén a pálya nagyobb felívelése, akkor megjelent a stand-up comedy Magyarországon, és a 18-20 évesek lényegében azt a generációt teljesen lenyomták.

- Sőt, azt a generációt már a fiatalok nagyon porosnak, avíttasnak, néha még akár kínosnak is titulálják.

- Pedig szenzációsan nagy szakemberek, és nagyon sokat lehet tőlük tanulni. A mai napig fellépünk velük, és nagyon sok előadást is szervezünk Maksának és Ihos Józsinak is. Ők abszolút aktívak stand-uposként is, át tudtak váltani erre a műfajra. Abban az időben a rádiókabaréban jelent meg pár olyan fiatal stand-upos, akik nem kaptak ott sok lehetőséget.

Megvolt ennek a menete, nyolc évente volt a Humorfesztivál, nyolc évet adtak egy embernek, hogy a kis fellépésekből egyszer csak ő is kiállhat a mikrofon elé.

Ezt a nyolc évet nem nagyon szerették volna végig várni, úgyhogy erős nyomulás érkezett. Sokan Fábry Sándorhoz kötik az egész stand-up comedy műfajt, nyilván ő egy stand-upos volt, de igazából ő nem is alapítója a társulatoknak.

- Ő egy felület.

- Lejárt a Godot-ba fellépni a stand-uposokkal, és nyilván így a Fábry Show kapcsolatba került ezzel az egész szakmával. A Fábry Show-n belül volt egy kis műsor, amiben bemutatkoztak a stand-uposok, és utána lett a Showder Club műsora. Akkor még egyetlen egy társulatként a Dumaszínház adta a stand-uposokat. 
Én ennél 5 évvel később érkeztem. Rádiós műsorvezető voltam Debrecenben és mondták, hogy ezt a stand-upot próbáljuk ki. Csináltunk egy társulatot, ez a Mindenkinek jár az unalom, kicsit abszurdabb nevű társulat lett, meg elkezdtünk csinálni az öcsémmel egy rádióműsort. Aztán gondoltuk, nézzük meg Budapesten, mit ér ez a tudás amit itt összeszedtünk, és így érkeztem én ide Budapestre, és végül a TV2 humorbajnokságát megnyertem.

Hirtelen megkeresett a Comedy Central, Showder Club, Dumaszínház mindenki, de az összes társulat, televízióműsor, rádiókabaré ilyen hosszú papírokat adtak, hogy ezeket a szabályokat kell betartani, ezeket nem lehet csinálni, ezeket nem lehet mondani.

Nem rasszizmusról, politikáról, szexről, ilyenekről akartam beszélni, nem ez volt az én gondom. Elkezdtek formailag, tartalmilag szabályrendszereket elém tenni, és mondtam, hogy normálisak vagytok? Ezt akarod nekem ideadni? Hát hagyjál engem békén! 
Aztán egy idő után úgy láttam, hogy egy kicsit megrekedt a szakma.

Lett egy húsz fős csapat, és olyan érzésem volt, hogy ebbe a húsz fős csapatba senki nem tud már bekerülni. Ez itt kész, ezt itt bezártuk, most ez a húsz ember, harminc évig ők lesznek Magyarországon a humoristák.

Viszont én rengeteg, nagyon tehetséges, ügyes fiatallal találkoztam, és úgy gondoltam, hogy nyissuk meg a színpadokat, nyissuk meg ezt az egész világot, ne legyen ennyire zárt. Annyi mindent nem hoztak a rádiókabaré idejéből át a stand-uposok, és valahogy ezt a zártságot, ezt mégis hozták magukkal.
 Ezzel a sok szabállyal nagyon jól le tudták zárni ezt az egészet, uralták a felületeket, nem értettem. 
Akkor elkezdtük ezt a tehetséggondozás, tehetségkutatás programot, a Humortechnikumot. Gondoltam, építsünk fel egy csapatot, próbáljuk ki, ne egyetlen lehetőséget adjunk egy embernek, hanem adjunk egy teljes évet.

- Gyakorlatot is kell szerezni, gondolom.

- Persze! Mi inkább írókat kerestünk, nem előadókat. Az előadást azt meg lehet tanulni rutinnal, de írni nem tudsz megtanulni, a kreativitás nem tanulható. Elkezdtük építgetni a csapatot, és így jött létre a Stand Up Comedy Humortársulat, aminek egyébként a feleségem lett a producere, menedzsere. Most 28 fővel megyünk, évente megrendezzük a Humortechnikumot, és jelen pillanatban több mint egyharmadát adjuk a Showder Club szereplőinek.

Tudod, amikor már valaki magasabban fenn van a Mount Everest-en, három lépésre a csúcstól, akkor már nagyon óvatos, onnan már nem akar leesni. Mi még az alaptáborban vagyunk, mi még azt csinálunk, amit akarunk.

- Köszönöm szépen, hogy ezt rendbe raktad. Megmondod őszintén, nem vagyok nagy stand-up néző, az ember néha belesodródik egy stand-upos estbe, vagy a tévén odakapcsol és ott ragad, körülbelül szerintem az átlagemberek így találkoznak a műfajjal.
Most nem feltétlenül fogsz szeretni, de nem is ez a cél, hogy egymást simogassuk. Szóval például a verseknek van egy nagyon jó tulajdonságuk, hogy a nagy részüket a verskedvelők be tudják azonosítani. Ha hallanak egy verset, akkor nagyjából érzik, hogy ki a költő, de legalább meg tudják mondani, hogy egy nyugatos költő volt, vagy hogy körülbelül hova lehet őt elhelyezni. Nekem ez az egyik fő kritikám a stand-uppal kapcsolatban - és szerintem most meg fogsz cáfolni -, hogy ezt ott annyira nem érzem. Hogyha csak a szöveget olvasnám, és nem látnám azt, hogy ki az előadó, nem tudnám megmondani, hogy ez most kinek a szövege. Nincs igazi karakter a szövegek mögött.

- Maga a poén, az egy logikai feladvány. Leírták ezt tudományosan, tizenkétféle poentírozási technika van. Tudok olyan humoristát, aki ebből mondjuk kétfélét vagy háromfélét használ, így egy kicsit tudsz mondjuk stílusban különbséget tenni. Vagy azt, hogy milyen szavakat használ. Ha nézzük a Tra Barnát, nézzük az Aranyosit, amikor már élőszóban beszélnek, akkor azonnal tudod, hogy kiről van szó. Leírva nem. A stand-up, az nem egy írott műfaj.

- Az oké, de ha már az általad említett Nagy Bandót, de akár Laár Andrást...

- …Boncz Gézát például! A Boncz Géza írásait pontosan tudod, hogy ő írta. Nekem ő a példaképem.

- Erre akarok kilyukadni, hogyha ezeket az embereket említem, akkor ők szöveg alapján felismerhetőek.

- Boncz Gézához is kellett, hogy halld, kellett, hogy lásd. Nem volt elég a leírva. Ragaszkodsz a leírt anyaghoz?

- Nem, nem ragaszkodok a leírt anyaghoz, csak azt mondom, hogy a karaktert esetleg a nyers szöveg alapján is lehessen azonosítani, de lehet, hogy ez eggyel nehezebb feladat a humornál. 
Én például nagyon szeretek szellemes, humoros könyveket olvasni. Ha mondjuk egy Kurt Vonnegut-ot olvasnék vakon, a harmadik oldalnál már lejönne, hogy ő írta. De ez számos egyéb szerzőnél is hasonló.

- Igen, én is írok szövegeket, forgatókönyvet, sok mindent, olyat is, amit inkább csak a pénz miatt csinál az ember. Ez este van, Ilyenkor szeretek egyedül lenni.

- Éjjeli bagolyként működsz?

- Elsősorban, igen. Amikor fellépek, ahhoz igazítom az ébredést, hogy akkor legyek a topon. Tehát ha este 8-10-kor van a fellépés, akkor nem kelhetek reggeli 8-kor. Ilyenkor előtte sokáig fent vagyok és amikor rám tör a nyugalom, a csendesség, leszáll a nap, akkor jobban tudok dolgozni.

- Tudtad, hogy mi klubtársak vagyunk? Mindketten tagok vagyunk a Mensában.

- Jaj, az nagyon jó! Lehet, hogy azért tudunk jót beszélgetni.

- Lehet. Ez mennyire van benned, és mennyire tudsz és akarsz élni ezekkel a nagyközönség előtt?

- Általában, hogyha ezt a fajta humorérzékemet veszem elő, erre azt szokták mondani, hogy ez hülye vicc. Sőt, idegesítőnek szokták találni.

Ha otthon vagyok a családommal, csak ezt a humort használom, nem vagyok hajlandó populáris, mindenki által érthető humort összerakni, és mindenkit idegesítek, a feleségemet, a családomat, a barátaimat.

Ezért egy érdekes stratégiát választottam, nagyon sokszor rakok úgy össze egy poént, hogy van először egy első hulláma, ami még nagyon bonyolult, nem biztos, hogy mindenki értené.

- Vagyis ami neked szórakoztató.

- Igen. Van egy második hulláma, amit az általános aggyal rendelkező emberek megértenek, és mindig van egy lecsengése, hogy mindenki értse. De például elmentem egy Mensa találkozóra, kétszázan voltak körülbelül, és egy stand-up műsort kértek tőlem, meg utána egy órás beszélgetést. (Akkor még nem voltam Mensa tag, ott szúrtak ki, hogy jó lenne, ha megcsinálnám a tesztet.) És akkor

elmondtam a műsort, és az első poénnál már az egész közönség nevetett. Annyira élveztem, hogy nem kell magyarázni, nem kell odatenni még egy mondatot.

De igazából a poén, a vicc, a humor, azok logikai feladványok, hiszen az ember attól nevet, hogy meglepődik, és a meglepettségét nevetéssel palástolja. Tehát ha most biológiailag megnézzük, hogy ez hogyan működik, akkor ez így működik.
 Egyébként matematikusnak készültem, amit a stand-upban is használtam a legelején, amikor elkezdtem ebben működni. Megnéztem, milyennek kell lenni egy műsornak matematikailag. Megnéztem a népszerű előadókat, hány poént mondanak percenként, így le tudtam mérni a saját műsoromat, hogy tart-e már ott, ahol tartania kell.

- Na jó, ez tipikus Mensás viselkedés. És mi a jó „humorsűrűség”?

- A legsűrűbbek, a 8-9 mp/poén, azok már elég sűrűek, de ők gyorsan is beszélnek. A 10-13 mp, azt mondom, azok a jó előadók, akik annyi poént belevisznek. Vannak azok az előadók, akik akkor kezdték a színpadon a pályájukat, amikor még nem voltak ismertek. Sok ilyen előadó van, az Aranyosi Péter is hasonló, és én is ilyen vagyok.

Álltunk úgy színpadon, majdnem hogy tíz évig, hogy amikor kimentünk, a közönségnek fogalma nem volt róla, hogy ki vagyok. Ezért nekem először a közönséget meg kellett vennem, be kellett magam mutatni. Dolgoznom kellett érte.

És csak utána jött a népszerűség, de a kezdeteket soha nem felejti az ember. Még ha mindenki ismer az országban, akkor is úgy megyek ki a színpadra, hogy az, aki ott ül, azt először teljesen megfogom, és nagyon-nagyon foglalkozom a közönséggel.
Viszont vannak olyan előadók, akik hirtelen bekerültek a televízióba, egy ország megismerte őket, és azóta állnak színpadon. Ők úgy gondolják, „én ez az előadó vagyok, tudjátok, hogy mit tudok, te ülj be rám, te nézz meg engem, csak neked adok elő.” Ezek az emberek például egy rossz közönség előtt, vagy egy nem működő közönség, vagy egy fáradt közönség, a munkából jövő ideges közönséggel nem tudnak mit kezdeni. Mert ők nem tanulták meg, hogy hogyan kell bármilyen közönséget magadhoz édesgetni.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Majdnem 100 évig mindenki rosszul tudta, mit jelent Schrödinger macskája, és azóta sem oldódott meg a probléma
Sokan azt hiszik, Schrödinger macskája a kvantumelmélet bizonyítéka, pedig az valójában egy tudományos kritika volt. A friss kísérletekkel a tudomány még mélyebbre ásta magát a Schrödinger által jelzett logikai csapdában.
Sassy - sassy.hu
2026. május 29.


Megosztom
Link másolása

Azt hiszed, Schrödinger macskája valami misztikus, szuperokos dolog egy cicáról, ami egyszerre lehet élő és halott?

Felejtsd el. Az igazság sokkal kiábrándítóbb és végtelenül menőbb:

a híres macska a tudomány történetének legnagyobb trollkodása volt.

És a poén ma jobban ül, mint valaha, miközben a fizikusok már tényleg „macskaállapotokat” hoznak létre szilíciumchipeken, ahogy arról a Nature Physics is beszámolt egy 2025 elején publikált cikkben, ezzel még kellemetlenebb helyzetbe hozva a modern tudományt.

Mert miközben a laborban már kvantumzombikat gyártunk, a lényegi kérdésre még mindig nincs semmilyen válasz.

Most jön a csavar, amitől az egész sztori értelmet nyer.

Erwin Schrödinger 1935-ben azért találta ki ezt az egészet, mert abszurdnak tartotta a kollégái elméletét – miszerint egy részecske a megfigyelésig több állapotban is létezhet egyszerre.

A gondolatkísérlet arra az abszurditásra reflektál, hogy a macska élő vagy holt állapota attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot.

Ezért a kérdést egészen eredeti módon próbálta megvilágítani.

Azt mondta, oké, srácok, ha ez igaz a szubatomi világban, akkor egy dobozba zárt macska is lehet egyszerre élő és halott egy radioaktív atom szeszélye miatt.

 

Schrödinger, hogy a kvantumelmélet egyik abszurditását szemléltesse, egy képzeletbeli macskát egy zárt dobozba helyezett, amelybe kívülről nem lehetett belelátni. A dobozban a macska mellett van egy szerkezet, melyet a macska nem tud befolyásolni. A szerkezet tartalmaz egy darab radioaktív anyagot, melyben egy óra alatt egy atom vagy lebomlik, vagy ugyanekkora valószínűséggel nem bomlik le. A radioaktív bomlást észleli egy Geiger–Müller-számláló, ami egy relén keresztül elenged egy kalapácsot és az összetör egy hidrogén-cianidos üveget, megölve ezzel a macskát. Ha egy órán át magára hagyjuk a dobozt, azt mondhatjuk, hogy a macska él, ha időközben nem volt atombomlás.

Hogy eldöntsük, a macska él-e vagy meghalt, ki kell nyitni a dobozt.

Ám a kérdés azonban az, hogy milyen állapotban van a macska a doboz kinyitása előtt?

A kvantumelmélet szerint a macska hullámfüggvénye egy élő és egy halott macska hullámfüggvényét egyszerre tartalmazza.

Schrödinger számára az az elképzelés, hogy a macska egyszerre élő és holt is, abszurd elképzelés volt, amit nem tudott elfogadni.

Ezzel akarta megmutatni, hogy a kvantumelmélet logikája a való világban látványosan összeomlik.

És itt jön a lényeg: a provokációja annyira betalált, hogy a fizika azóta is ezzel a problémával küzd. Ezt hívják „mérési problémának”, és arról a pofonegyszerű kérdésről szól, hogy pontosan hol és hogyan dől el, hogy a kvantumvilág elmosódott valószínűségeiből mikor lesz a mi valóságunk kőbe vésett ténye? Hol van a határ?

A legújabb kísérletek, amikben már nemcsak egy atomot, hanem annál jóval nagyobb rendszereket hoznak szuperpozícióba, csak még égetőbbé teszik a kérdést.

Létrehozzuk a paradoxont a laborban, de a magyarázatot ugyanúgy nem találjuk, mint Schrödinger idejében.

Szóval, amíg a neten mémként pörög a dobozban kuksoló, félig élő cica, addig a tudomány pont azt a falat bámulja, amit Schrödinger közel száz éve felépített. A kísérlet valódi üzenete nem a kvantumvilág varázslata, hanem egy megalázó emlékeztető: fogalmunk sincs, hogyan működik a valóság átmenete a mikroszkopikusból a makroszkopikusba. A helyzet az, hogy a világegyetem még mindig sokkal rejtélyesebb, mint amit a legokosabb egyenleteinkkel magyarázni tudnánk.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„Vannak még jó emberek”: 3,2 millió forintot talált egy férfi Túrkevén, hiánytalanul visszaadta a nyugdíjasnak
A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót szeretett volna vásárolni a településen.

Megosztom
Link másolása

Olyan, mint a mesében, de ez a történet a valóság: Túrkevén Vasas Lajos a reggeli körét rótta a kutyájával, amikor figyelmes lett egy táskára. A sztori másik főhőse egy Lajos bácsi nevű nyugdíjas, aki nem a lottón nyerte a pénzt, hanem a nyugdíjából spórolta össze, hogy vegyen egy kis nyaralót. A terv az volt, hogy Túrkevén telepszik le, mert egy rádióműsorban hallotta, hogy milyen szuper hely, meg ott a gyógyvíz is.

„El lehet képzelni, milyen sokáig tartott, amíg a kis nyugdíjamból összespóroltam ezt a pénzt.”

A hétvégét már a városban töltötte, ingatlanokat nézegetett, a teljes vételárat pedig végig magánál hordta a táskájában, mert hát hol máshol lenne a legnagyobb biztonságban, ugye. Aztán a hazaúton jött a hideg zuhany: a táska sehol. A pánikot és a beletörődést tökéletesen foglalta össze:

„Sejthetik, mit éreztem, levert a víz, magamban pedig már lemondtam a pénzről.”

Nagyjából ekkor lépett a képbe Vasas Lajos és a kutyája. Amikor meglátták a táskát, még nem sejtették, hogy egy kisebb vagyont rejteget. „Eszünkbe sem jutott volna, hogy ennyi pénz van benne, kinyitottuk, hátha találunk valamilyen nyomot, ami a tulajdonosra utal” – mesélte.

Őszintén bevallja, hogy benne is felmerült egy pillanatra a kísértés, de aztán gyorsan elhessegették a gondolatot. Mivel a táskában nem volt semmi konkrétum, felhívták a 112-t, ahol a hivatalos utat, vagyis a jegyzőt javasolták. Csakhogy vasárnap volt, a hivatalok pedig alszanak. Így jött a 21. századi megoldás: egy Facebook-poszt. A felhívás több áttételen keresztül végül eljutott a kétségbeesett Lajos bácsihoz, aki azonnal visszafordult Túrkevére. Egy gyors azonosítás után hiánytalanul visszakapta az elveszettnek hitt milliókat. Az öröme akkora volt, hogy 50 ezer forintot nyomott a becsületes megtaláló kezébe, aki először nem is akarta elfogadni. Végül beadta a derekát, de a pénz sorsa igazán szívmelengető fordulatot vett.

„Mivel a feleségem tanárnő – elviszi az egész osztályt ebből a pénzből moziba.”

Lajos bácsit pedig a történtek csak megerősítették abban, hogy Túrkeve a legjobb hely a világon, és továbbra is ott keres magának nyaralót.

Tavaly nyáron például Rácz Jenő sztárséfnek sikerült a kocsija tetején felejtenie a táskáját, benne a pénztárcájával és közel egymillió forinttal. A tárca természetesen lerepült útközben, de szerencséjére egy becsületes megtaláló pár bukkant rá, és a benne lévő névjegykártya segítségével visszajuttatták neki.

A séf akkor a közösségi oldalán lelkendezett, hogy „vannak még jó emberek, sőt angyalok is!”

 


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A 16 éves lány már nem érhette meg a ballagását, de a szíve ott dobogott a tömegben egy másik fiúban
A 16 éves Emily Matejovitz már nem érhette meg saját ballagását, halála előtt azonban olyan döntést hozott, amely több ember életét is megváltoztatta. A tinédzser felajánlotta szerveit átültetésre, az iskolai búcsúünnepségen pedig megjelent az a fiú is, aki Emily szívét kapta meg.

Megosztom
Link másolása

Az iskolai ünnepségek általában a kényelmetlen egyenruháról, a szülők büszke könnyeiről és a jövőbe vetett reményről szólnak.

A michigani Reeths-Puffer középiskolában viszont ennél sokkal többről volt szó: egy lányról, aki már nem lehetett ott, és három emberről, akik azért utaztak több száz kilométert, hogy tisztelegjenek előtte.

A 16 éves Emily Matejovitz ugyanis már nem érhette meg a ballagását, de a döntése, hogy szervdonor lesz, három másik embernek adott új életet. Ők pedig úgy gondolták, a legkevesebb, amit tehetnek, hogy ott vannak az ünnepségen.

Emily tavaly decemberben, mentális egészségügyi problémákkal küzdve hunyt el, de pár hónappal korábban, a személyi igazolványa igénylésekor már jelezte, hogy halála esetén felajánlja a szerveit.

A lány édesanyja, Rebecca a People újságírójának, Toria Sheffieldnek arról beszélt, hogy lánya mindig is másokon akart segíteni, és ez a gesztus a legmélyebb gyászban is ad némi vigaszt.

„Hálás vagyok, hogy Emily szervei csodálatos emberekhez kerültek, és hogy a felajánlása beteljesítette azt, amit végső soron tenni akart: másoknak segíteni.”

A kedden tartott diplomaosztón ott volt a 16 éves Landon Coleman, aki Emily szívét kapta meg. A fiú számára ez a találkozás legalább annyira fontos volt, mint a gyászoló családnak.

„Sokat jelent, hogy találkozhatok azokkal az emberekkel, akik felnevelték és szerették azt a személyt, aki második esélyt adott nekem az életre”

– mondta, majd arról beszélt, most már olyan dolgokra készülhet, amik korábban elképzelhetetlennek tűntek.

„Alig várom, hogy megszerezzem a jogosítványomat, leérettségizzek és egyetemre menjek. Ezek olyan lehetőségek, amelyeket azért kaptam, mert valaki úgy döntött, hogy donor lesz.”

A legmeghatóbb pillanat talán az volt, amikor a 4 éves Ripley Ferrell, aki Emily egyik veséjét kapta, odaszaladt az anyához. Ripley édesanyja, Audra szerint ez volt az egyik legjobb napjuk a transzplantáció óta.

„Hihetetlen volt nézni, ahogy Ripley nevet és a legnagyobb öleléssel nyúl Rebecca felé”

– mesélte.

Audra szerint a szervdonáció nemcsak életet ad, hanem lehetőséget is: „a lehetőség a felnőtté válásra, az emlékek gyűjtésére és mindazon dolgok megtapasztalására, amelyek egy életet alkotnak.”

A Ferrell családot annyira megérintette Emily története, hogy létrehozták az Emily Matejovitz Alapítványt, amely ösztöndíjakat ad és a mentális egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést segíti. A harmadik recipiens, egy 54 éves férfi, aki a lány máját és másik veséjét kapta, szintén ott volt az ünnepségen.

A ballagás mint a családi büszkeség és a dráma színtere a sztárvilágban is állandó téma. A közelmúltban például Jennifer Lopez és Ben Affleck jelentek meg együtt Affleck lányának diplomaosztóján, de a róluk készült képeken a köztük lévő feszültség szinte tapintható volt, miközben Heidi Klum és volt férje, Seal együtt sírtak a büszkeségtől fiuk ünnepségén.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pokorny Lia a színpadon megható felajánlást tett Kálloy Molnár Péter családjának
Pokorny Lia 500 ezer forintot ajánlott fel a csodálatos színész családjának. Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást.

Megosztom
Link másolása

A taps után egy pillanatra mindenki elcsendesedett a 6SZÍN színpadán. Pokorny Lia kapta az első Kálloy Molnár Péter-díjat, majd a mikrofonhoz lépett, és a frissen kapott félmillió forintos pénzjutalmat egy az egyben felajánlotta néhai barátja és kollégája családjának. A gesztus nemcsak a közönséget, de a díjat átadó özvegyet, Lestár Ágnest is meglepte.

Kedden este tartották a Kálloy Alapítvány első díjátadóját, amivel

azokra a polihisztor művészekre emlékeznek, akik Kálloyhoz hasonlóan több műfajban is maradandót alkottak.

Az elismerést Pokorny Lia és Lutter Imre kapta, de a reflektorfény egyértelműen a színésznő váratlan bejelentésére irányult. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Pokorny egy pillanatig sem hezitált a döntésen.

„Maga a díj az enyém, és Pétert így hazaviszem magammal, de a pénzdíj egyértelműen a családé, ez nem volt kérdés a számomra” – mondta a színpadon.

A színésznő egyúttal a halált és a gyászt tabuként kezelő kulturális közegről is beszélt. „Egészen elképesztő, hogy a kultúránkban mennyire nem foglalkozunk azzal, hogy mindannyian elmegyünk. Erre készülni kell.”

Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást, de végül meghatottan elfogadta. A pénz a legjobb helyre kerül, egyenesen a Kálloy Alapítványhoz, amelynek pontosan az a célja, hogy a művész hatalmas, de jórészt befejezetlen hagyatékát gondozza.

„A Kálloy Alapítványban jó helye lesz ennek az összegnek, mert célul tűztük ki, hogy mindazt megőrizzük, fenntartsuk és továbbgondoljuk, amit Péter itt hagyott”

– erősítette meg az özvegy, utalva a rengeteg filmtervre, kiadásra váró verseskötetre és zenére.

A díj maga is szimbolikus: egy létrát ábrázol, amit egy Péterről mintázott figura tart. „Az az üzenete, hogy a felfelé haladó alak a csillagos égig jusson” – magyarázta Lestár Ágnes.

A díj megalapítását idén májusban jelentették be, azzal a céllal, hogy a Kálloy-hagyatékot gondozó alapítvány forrásokat teremtsen a befejezetlen művekhez.


Megosztom
Link másolása