SZTÁR

Micsoda ős! Kiderült, Taylor Swift és Amerika leghíresebb költőnője rokonok!

Egy nagynénikéről van szó, akivel még hasonlítanak is egymásra!

Megosztom
Link másolása

Taylor Swift rokonságban áll egy híres amerikai költővel, Emily Dickinsonnal.

A két nő ugyanattól a 17. századi angol bevándorlótól származik, aki Connecticutban telepedett le - mondta egy DNS kutatással foglalkozó cég a Todaynek. A közös ős Taylor hatod fokú szépapja, aki Emily harmad fokú szépapja. Taylor családja 6 generáción át Connecticutban élt, mielőtt Pennsylvania északnyugati részére költözött és beházasodott a Swift családfába.

Bár Taylor jelenleg a legnagyobb sztár a világon, Emily is elég tehetséges volt. Dickinson közel 1800 verset írt 1886-ban bekövetkezett halála előtt, és széles körben az amerikai irodalom egyik legjelentősebb költőjeként tartják számon.

Úgy tűnik, hogy Taylor is tud a dicső rokonságról, mivel 2022-ben Emilyre hivatkozott, amikor elnyerte az évtized dalszerző-művésze díjat a Nashville Songwriters Association International-től.

Köszönőbeszédében azt mondta:

„Ha a szövegeim úgy hangzanak, mint egy levél, amit Emily Dickinson dédnagymamája írt csipkefüggöny varrása közben, akkor én a Quill műfajban írok”.

Taylor 2020-as albumát is Dickinson inspirálhatta. Emily születésnapján jelentette be a meglepetés albumot, és néhány nappal a megjelenése előtt azt mondta, hogy a Folklore album borítójának ötlete egy

„lány, aki 1830-ban hálóingben alvajár az erdőben”

- ez Emily születésének éve.


Megosztom
Link másolása


HÍREK
Magyar Péter: Odajött egy radiológus, hogy kirúgással fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, ha kimennek a Tisza Párt rendezvényére
A mátészalkai fórumon arról beszélt, hogy egyre többen mernek kiállni annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket és körlevelek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

HÍREK
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

HÍREK
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

KÉK HÍREK
Fotón a tüdőn szúrt bőnyi diáklány hazatérése
A kislány nem akar visszamenni ugyanabba az iskolába. Mirellának fogalma sincs arról, miért került fel Kata halállistájára.

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A viharos szakítás után mégis együtt Varga Miklós Joe és a menyasszonya, Csenge?
Romantikus vacsorán voltak egy olasz étteremben, és erről fotó is készült.
Sassy - sassy.hu
2024. május 08.


Megosztom
Link másolása

Mégsem szakított végleg Hrovatin Csenge és Varga Miklós Joe?

Mi is megírtuk, hogy mire megjelent egy magazin az esküvői terveikkel, már szét is ment a pár.

Csakhogy Csenge most egy 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban osztotta meg, hogy kettesben töltötték az estét és a kedvenc olasz éttermükbe mentek randevúzni.

Joe neve mellé egy szívecskés matricát is tett, ebből arra lehet következtetni, hogy újra együtt vannak.

Csenge és Joe kapcsolata saját bevallásuk szerint is viharos, se veled-se nélküled románc. Többször voltak már mélypontok, és többször újrakezdték.

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
SZTÁR
Berki Mazsi úgy érzi, maga a sors akarta, hogy együtt legyen a jelenlegi párjával
„Az ember fél, először én is arra gondoltam, lehet-e, szabad-e, nem nagyon korai-e.”

Megosztom
Link másolása

Berki Mazsi volt nemrég Peller Mariann vendége a Lélekközösség podcast adásában.

Az előzetesből kiderült, hogy az influencer nagyon boldog a jelenlegi párjával.

Elmesélte, hogyan jött össze a szerelmével és milyen vihar dúlt előtte a lelkében.

A barátnője hívta el egy horvátországi hétvégére, és ott ismerkedett meg Zolival, teljesen véletlenül.

"Tudtam, hogy köztünk lesz valami. Amikor hazajöttünk, akkor már együtt is voltunk."

Hozzátette:

"Nagyon érdekes, hogy az ember fél, én is arra gondoltam, lehet-e, szabad-e, nem nagyon korai-e. De úgy éreztem, hogy ezt a sorstól valamiért kaptuk. Nem csak én, hanem a kislányommal együtt. És nem akartam eltolni ezt, mert úgy éreztem, hogy ennek most valamiért itt van az életünkben a helye. És ha az az élet, akkor azt gondolom, hogy el kell fogadnunk."


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Vízben szült Hilary Duff, fotókkal dokumentálta, és közzé is tette a képeket
Hilary Duff elképesztő közelségből mutatta meg a nyilvánosságnak újszülött negyedik gyermekét.

Megosztom
Link másolása

Hilary Duff a vízben szülés híve, és erről bizonyítékkal is szolgált rajongóinak. A színésznő-dalszerző ugyanis Instagramján pazar fotókat tett közzé a nagy pillanat utáni megélésekről.

A fotócsokor több képén is látható Duff negyedik, egészen pici újszülött gyermeke.

Hilary Duff nem szégyenlősködött, és nem várta meg a műmosolyos családi fotózásokat sem. Közzétette a szülés utáni első felvételeket. Több képen maga a kisgyermek szerepel, de olyan is van, mint a bába épp elveszi tőle kislányát az első puszi után. Apa gyermekével is feltűnik, valamint a boldog pár örömteli csókja is.

Itt-ott feltűnik a gumimedence, amelyben a színésznő megszült.

A csöppség Hilary Duff második férjétől, Matthew Komaától fogant, akivel Duff 2019 óta él boldog házasságban. A színésznőnek a kislány a negyedik gyermeke, és

a Townes Meadow Bair nevet kapta.

"Most már tudjuk, miért váratott minket olyan sokáig, tökéletesítette a kis vonásait" - írja Duff a posztjában, majd folytatja:

"Hónapok óta arról álmodoztam, hogy a karjaimban tarthassalak, az elmúlt 5 napban pedig, amikor megismertelek, néztelek és éreztem a jelenléted, az mind maga volt a varázslat. Mindannyian szeretünk téged. Mintha végig itt lettél volna velünk."


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
A pénz nem minden, Gáspár Zsolti nem fog szerepelni Győzike új showjában: „Bennünk nem ilyen vér folyik.”
Egy ország találgat, melyik közeli családtag fog szerepelni a műsorban? Zsoltit lehúzhatjuk a listáról.

Megosztom
Link másolása

Bombaként robban a hír, hogy a TV2 új cím alatt, de hasonló tartalommal vevő Gáspár Győzike életére, legalábbis, ha azt egy reality show keretein belül mutathatja be.

Természetesen mindenki azt várta, hogy változatlan szereposztásban szórakoztatják majd az országot, és ebbe a szereposztárba bizony beletartozik nem csak Győzőék két lánya, de a testvére is.

Nos, most úgy néz ki, hogy Evelin és Virág még nem döntött, Zsolti viszont már igen. Köszöni szépen, de nem szeretne részt venni a tévés műsorban, sem ő, sem a családja. A Storynak meg is magyarázza, hogy miért:

„mi nem adtuk el a családunkat, pedig igen komoly ajánlatot kaptunk. De bennünk nem ilyen vér folyik. Ők nem születtek a rivaldafénybe. Azt sem szeretik, ha én szerepelek, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Persze ez nem jelenti azt hogy ne örülne a testvére sikerének: „Nagyon örülök, hogy újból terítékre került a Győzike Show, mert a testvérem úttörője volt ennek a műfajnak.”

És egy ponton meg is védi az igazságtalan vádaktól szeretett unokahúgait is, majd elmondja, hogy szerinte elég kemény menet lesz ez a műsor Győzőéknek:

„Még az is odakapcsol majd, aki nem akar. Kiveri a biztosítékot... Tuti, hogy szórakoztató lesz, Győzikének viszont fel kell készülnie, hogy ismét brutálisan megkapja a magáét.”


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk