Egy 27 évesen megözvegyült makacs és elszánt nőnek köszönhetjük a világ egyik legjobb pezsgőjét
Egyetlen mondat vezérelte a nőt, aki egy tragédia után a világ egyik leghíresebb pezsgőmárkáját építette fel: „csak egy minőség, a legjobb”.
Barbe-Nicole Ponsardin élete nem indult tündérmeseként. Az 1777-ben született lány apja nyomására, gazdasági érdekből ment feleségül Francois Clicquot-hoz.
A két apa eredeti terve az volt, hogy textilipari vállalkozásaikat egyesítik, a fiatalok azonban a pezsgőben látták a jövőt, és a Clicquot Champagne-ház útját kezdték egyengetni.
1805-ben átvette a cég irányítását, és elszántságának köszönhető, hogy nem adták el a céget és folytathatta férje munkáját, megvalósítva az álmait.
Akkoriban ugyanis a jogi szabályozásnak megfelelően nő csak özvegyként vezethetett saját néven vállalkozást.
Madame Clicquot nemcsak a nevét adta a céghez, hanem forradalmasította a pezsgőkészítést is.
Már 1810-ben elkészítette a régió első évjáratos pezsgőjét, a kivételes 1811-es Kométa-évjárat pedig megalapozta a ház hírnevét.
A minőség azonban piacot is követelt, és Madame Clicquot ebben is a legjobb volt.
A napóleoni háborúk után, 1814-ben egy merész húzással Amszterdamon keresztül több mint tízezer palackot juttatott el Szentpétervárra.
A márkát később olyan orosz írók is dicsérték, mint Puskin és Csehov. A brit piacon a száraz tételekkel hódított, a megkülönböztetésre pedig 1877-ben bejegyeztette a máig ikonikus sárga címkét. A pezsgő nagyasszonyaként, azaz „La Grande Dame”-ként emlegetett Madame Clicquot öröksége a mai napig él. Ezt a nevet viseli a ház 1972-ben, a 200. évfordulóra alkotott presztízs cuvée-je is. Története bebizonyította, hogy a korlátok és a tragédiák ellenére is lehet maradandót alkotni, ha az embert a minőség iránti elkötelezettség vezérli.
Madame Clicquot inspiráló életéről film is készült, a Netflixen látható.