INSPIRÁLÓ

Kis lépték, nagy siker - csinálj te is közösségépítő minifesztivált, mutatjuk, hogyan fogj hozzá!

Nem kell hozzá sok, csak néhány szelíd őrült, sok jó ötlet és némi közösségi összefogás.

Megosztom
Link másolása

Volt már olyan, hogy egy nyári napon véletlenül belesétáltál egy élő mesekönyvbe? Az utca, amin haladtál, mintha csak a TeszVesz város egyik lapjáról lett volna mintázva, megtelt élettel, gyerekek bringáztak az autók helyén, öreg bácsik sakkoztak a baseball sapkás tinikkel, szinte látni lehetett a levegőben úszó frissen sült hús, zöldség és karamellizálódott cukor illatának kavalkádját. Ahogy mentél tovább, az egyik nyitott kapualjból élő zene szűrődött ki, a másikból időnként hangos gyereknevetés csapott fel, és te úgy érezted, itt mintha mindenki ismerne mindenkit és hamarosan te is mindenkit meg fogsz ismerni, mert már oda is hívtak az egyik padhoz?

Ha még nem volt ilyen élményed, akkor azt javasoljuk, vedd fel a bakancslistádra, és hogy biztosan ki tudd majd pipálni, kezd el kitalálni és megszervezni a saját kisközösségi fesztiválodat!

A mikéntek demonstrálásához most a budajenői Fő Utca Fesztivál lesz az állatorvosi fesztiválpóni: ezen keresztül szeretnénk kedvet csinálni és támpontokat adni minél több kisléptékű, közösségteremtő program létrehozásához!

Fő Utca Fesztivál

A budajenői Kisköz Egyesület elnöke, Szabó-Sipos Rebi azt szerette volna, ha a saját gyerekei számára nem csak a saját házuk, de az egész falu az otthonuk lehetne.

Ahol biztonságban érzik magukat, ahol minőségi programokat látogathatnak, ahol megtapasztalhatják a „valahova tartozni” érzését, élettel tölteni meg a település köztereit, kis léptékben valósítani meg a már említett Richard Scarry-világot.

Ennek megteremtéséhez hívta életre néhány hasonló gondolkodású, szintén kisgyerekes édesanyával a Kisköz Egyesületet.

Szerveznek termelői piacot szezonális kézműves programokkal, falutakarítással és méhlegelők kialakításával hívják fel a figyelmet a környezetvédelem lokális megoldásaira, Saint-Exupéry kis hercegeként tisztogatják a falu vulkánjait… és mindeközben társadalmi hidakat ácsolnak, amin átjárhat egymáshoz a lakosság minden tagja.

Egész évre kiterjedő kulturális tevékenységük tortáján a cseresznye a Fő Utca Fesztivál, ami 2024-ben immár harmadik alkalommal került megrendezésre.

Tiszta udvar, rendes emberek

Az alapötlet egyszerű volt: a falu régi, ma már csak névileg fő utcáját egy napra sétáló utcává tenni, és megmutatni, milyen sokféle érdekes és nyílt szívű ember lakik ott. Megkeresésükre az utcában lakó művészek, borászok, zenészek, fürjészettel foglalkozó családok megnyitották portáikat, és a falu más részein élő alkotók és szolgáltatók is meghívást kaptak, hogy látni- és fogyasztanivalóval töltsék meg az utca két oldalát, művészetükkel színesítsék a napot.

Az egyesületnek saját tőkéje nemigen volt, és mivel tagjai többnyire kisgyerekes édesanyák, idejük sem volt túlcizellálni vagy túlgondolni a nagy napot.

Azt viszont biztosan tudták, hogy szeretnék a régebb óta a faluban élőket összeboronálni az újonnal érkezettekkel, betemeti az őslakos-gyüttment árkot, kellemes keretet adni a találkozásoknak.

A tárgyi eszközök előteremtésében szerencsére segítségükre sietett a környék: szinte minden kérésükre találtak helyben, ingyen megoldást.

A program nem volt bonyolult: legyen enni-és innivaló, legyen mit nézni, hallgatni vagy alkotni, és egy napra senkinek se kelljen felhívnia a figyelmet a harmincas övezet táblára.

A végül fél Fő utcányira sikerült fesztiválon aztán a Babamama sátorban védőnői és gyerekneveléssel kapcsolatos előadásokat lehetett hallgatni, kipróbálni a helyi közösség által adományozott különféle hordozókat, vagy csak ücsörögve eszmecserélni, amíg a kicsik morzsolt kukoricát öntögetnek egyik edénykéből a másikba vagy kipróbálják a hatalmas ecetfára applikált ritmushangszereket.

Volt Rutkai Bori koncert, Csoda és Kósza előadás, szelíd motoros Picikli felvonulás, felléptek helyi népzenészek és a több jenői lakost is „tartalmazó” budakeszi fúvósok, valamint a szintén jenői kötődésű Blues Dosers és a The Pontiac zenekarok is.

Az árokpartokat megtöltötték különféle játékokkal: volt csocsó, önkiszolgáló kísérleti bábszínház, Harisnyás Pippi-lak kartondobozból, vizezős játékok, favonatos terepasztal. Az utcában lévő könyvtár épületének oldalában kavicsfestés, nemezelés zajlott, a helyi horgolóklub két tagja pedig kis kiállítással és sok szeretettel várta a tanulni vágyókat. Utóbbi olyan jól sikerült, hogy volt olyan kisfiú, aki az aznapi EB-meccsnézést is inkább kihagyta egy újabb karkötő elkészítése kedvéért, és kívülről, alkotás közben hallgatta, ahogy a könyvtár épületében a többiek együtt nézik a kivetítőn a közvetítést.

Az egyik család a saját udvarát idén is sportpályává alakította, az árokpartok egyikén egy nagy kosár kötélfonalból lehetett szövőkeretre vagy indiánsátorra tekerni az ihletet.

Az egyesület standjánál pedig bárki vehetett támogatói repoharat, vászontáskát, a kincskereső játék kitöltői pedig válogathattak az olyan lemosható tetoválások között, mint a „Jössz te még az én utcámba!” , „#közérdekesvagyok” vagy a sváb hagyományokra utaló „Jeine gut, alles gut”.

Ezekért a mondatokért csináljuk

A szervezők nagy örömére a másnap közzétett Kisközvélemény kutatás alapján a fesztivál elérte célját: közelebb hozta az egymás mellett élőket, felnyitotta a régi és új lakosok szemét a körülöttük lévő értékekre, és olyan üzenetekre ihlette a résztvevőket, amiből a szervezők később is erőt tudnak majd meríteni.

  • Ugyan Telkin lakunk, de lélekben budajenőinek érzem magam, a Fő utcai fesztivál után elkezdtünk azon gondolkodni, hogy eladjuk a házunkat és átköltözünk. Olyan lélekemelő egy ilyen közösséghez kapcsolódni. Köszönjük nektek, hogy ilyen csodahellyé varázsoltátok ezt a falut!
  • Nélkületek még mindig kívülállóként nézném a falu eseményeit, köszönöm, hogy úgy érzem van esélyem bevonódni
  • Hiánypótló, amit tesztek, brutálisan hálás vagyok érte!

    Örök élményeket szereztünk a kisfiammal. Ilyen mentalitással érdemes létezni, közösségben lenni.

  • Csodás volt, köszönjük a szervezést! És egy idézet az egyik gyerektől, aki mellettünk suhant el biciklivel: "olyan szabadnak érzem magam!"

Egy gyereknek, de talán egy felnőttnek is az ehhez hasonló, szabadságérzéssel töltött pillanatok úgy kellenek a mai világban, mint egy falat az Ormós Gabi által vezetett Jenői Pékség kenyeréből.

Aki a fentieket nem hiszi, járjon utána a jövő évi fesztiválon a dolgoknak, vagy köpjön a tenyerébe, és csinálja meg a maga élményosztó közösségi napját.

Utóbbihoz a Kisköz ad pár tanácsot:

Keress hozzád hasonló őrülteket!

  • Egyedül nem fog menni, de ha sikerül meggyőznöd 5 embert, az már elindít egyfajta piramis jellegű rendszerépítést, egy idő után pedig mindenre lesz egy ismerős, legyen az könyvelési, programozási vagy akár jogi kérdés.
  • Egyesületként jóval nagyobb mozgásteretek lesz, ezért, ha nincs már meglévő, érdemes gyorsan alapítani egyet!

Tervezz és szervezz helyben!

  • Határozd meg a fesztivál célját és közönségét és válassz egy megfelelő időpontot legalább fél évvel az esemény előtt!
  • Válassz egy központi helyet a környéken (nagyobb teret, parkot vagy az iskolaudvart), amit engedélykérés után ingyenesen vagy kedvező feltételekkel használhatsz! Legyenek fedett és szabadtéri részek is, hiszen az időjárást nem tudod befolyásolni.
  • Az első pillanattól kezdve dokumentálj mindent! Amit csak lehet, fixálj az érintettek számára bármikor elérhető dokumentumokba, táblázatokba, hogy könnyebben megtalálja minden szervező a szükséges infókat!
  • Ne akarj sokat! Mérd fel a célcsoportot, a lehetséges látogatók korösszetételét, és ennek megfelelően állítsd össze a programot! A legjobban akkor jársz, ha a kisgyerekesek igényeire építed az eseményt, hiszen velük érkezik a legtöbb résztvevő!
  • Ami nem megoldható helyi forrásból, és nem nélkülözhetetlen, azt engedd el!
  • Részesítsd előnyben a helyben működő szolgáltató cégeket (éttermek, zenekarok, művészek), ezzel egyszerre tudod igazán helyiérték-központúvá tenni az eseményt, valódi közösséget kovácsolni, és támogatni a saját környezetedet, miközben óvod a Földet - hiszen minél kevesebbet utazik egy termék vagy szolgáltatás, annál kisebb a karbonlábnyoma!
  • Toborozz önkénteseket a közösségből! Érdemes a helyi iskolából az IKSZ-eseket (iskolai közösségi szolgálat) is megkeresni!
  • Keresd meg a helyi civil szervezeteket, egyesületeket, templomokat, iskolákat és kérd a támogatásukat!

 Programok

  • Kérj fel helyi zenekarokat, énekeseket, tánc-vagy drámacsoportokat, hogy lépjenek fel. Ha mindenki csak a saját gyerekének, ismerősének az előadására megy el, máris megtelik a nézőtér!
  • Szervezz kézműves foglalkozásokat, ahol helyi művészek vagy lelkes amatőrök tanítanak különböző technikákat.
  • Készíts gyerekeknek szóló játékokat, vetélkedőket, arcfestést.
    Amit csak lehet, csinálj „önjáróra”: tegyél ki egy bábszínház paravánt, egy padot és egy kosár bábot az egyik árnyasabb helyre, és hagyd, hogy a szülők, nagytestvérek szórakoztassák a kicsiket!

    Egy lavór víz és egy horgászós játék is hatalmas élmény tud lenni a szokatlan környezetben, de kártyát, sakkot is érdemes kirakni, ami összehozza a különböző generációkat.

  • Rendezz sportversenyt, vagy tegyél ki egy területre többféle sporteszközt: tollast, frizbiket, labdákat. A helyi játszótéren rendezhetsz homokvárépítő versenyt, de ha egy kiszuperált gyerekmedencébe két zsák homokot töltesz, és fölé teszel egy napernyőt, percek alatt azt is be fogják lakni a kis érdeklődők.

Marketing és kommunikáció

  • Keresd meg a helyi újságokat, rádiót/TV-t, és kérd meg őket, hogy hirdessék az eseményt.
  • Nyomtass szórólapokat és plakátokat, és terjeszd őket a faluban, persze ahol kell, kérj engedélyt a kihelyezésre!
  • Hozz létre egy eseményt a közösségi médiában, és kérd meg a lakosokat, hogy osszák meg saját oldalukon és a helyi csoportokban is, hívják meg az eseményre a távolabb élő rokonokat, ismerősöket, hiszen nem csak a helyiek érezhetik jól magukat egy ilyen családias eseményen.

Logisztika és lebonyolítás

    • Időben mérd fel a szükséges eszközparkot- hány és milyen színpadra, sátorra, mosdóra, ülő-és evőfelületre lesz szükség? Csak annyi programot tervezz, amennyinek az előkészítéséhez (szállítás, kipakolás, takarítás, stb. ) lesz elég embered!
    • Ellenőrizd, hogy szükség van-e bármilyen engedélyre a rendezvényhez, és szerezd be őket időben.
Gondoskodj a biztonságról, esetleg kérd meg a helyi rendőrséget vagy polgárőrséget, hogy legyenek jelen, és ne feledkezz meg az orvosi szobáról, nagyobb létszám esetén mentőkocsiról sem! Utóbbiról itt tudsz tájékozódni.

 

  • Minél hamarabb derüljön ki minden feladatról, ki lesz a felelőse. Amire nincs ember két hónappal az esemény előtt, azt a biztonság kedvéért érdemes kiszervezni.

Utánkövetés és kiértékelés

  • Kérj visszajelzéseket a résztvevőktől az esemény után, hogy megtudd, mi tetszett nekik és min lehetne javítani. Ezt legkönnyebben egy online kérdőívvel teheted meg, de járj nyitott füllel az esemény alatt is, beszélgess a látogatókkal, kérd ki a véleményüket, és jegyzetelj!
  • Köszönd meg az önkéntesek, támogatók és résztvevők segítségét akár egy palack bor vagy szörp, akár egy kézműves apróság vagy csak egy szép kártya formájában!
  • Még frissiben írd fel magatoknak a tapasztalatokat, mit kellett volna máshogy, miből kellett volna több/kevesebb, mert ezek az infók nagyon hasznosak lesznek a következő fesztivál tervezésénél!

És ami a legfontosabb: mindig keresd a közös nevezőt!

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
Ezt az egyetlen egy kérdést kell feltenned magadnak, ha boldogabb életet szeretnél!
A pszichológusok csak "csodakérdésként" szokták emlegetni.

Megosztom
Link másolása

„Ha felteszed magadnak ezt az egyszerű kérdést, azzal több száz terápiás alkalmat spórolhatsz meg”

- állítja a mentálhigiénés tanácsadó.

Olesya Luraschi, a Harvardon szerezte képesítését és most többek közt TikTok-csatornáján osztja meg követőivel tudását pszichológia és mentálhigiéné témáiban.

Egy nem rég közétett videójában feltette azt a kérdést, amit a pszichológusok csak "csodakérdésnek" neveznek:

„Tegyük fel, hogy holnap felébredsz, és boldog vagy. Mi az, ami más lenne?”

A szakértő szerint ez az egyszerű kérdés segíthet visszafordítani az emberek gondolkodását, és ahelyett, hogy csak a szembenálló problémákat látnák meg és egyből feladnák az álomélet elérését, a kérdés segítségével képesek konkrét lépéseket megfogalmazni, amelyeket megtehetnek céljaik eléréséhez.

A Lake Superior State University pszichológusa, Russell Searight szerint a pszichológusok legalább 1998 óta használják ezt a megközelítést.

A megoldásközpontú terápiát gyakorló pszichológusoktól származik, amely egy olyan, az 1980-as években létrehozott technika, amely arra ösztönzi a klienseket, hogy a múlt elemzése helyett a mindennapi életükben előforduló nehézségekre összpontosítsanak.

A "csodakérdés" nem minden kommentelőt nyűgözött le:

„Ha holnap felébrednék és boldog lennék, már nyugdíjas lennék. Megengedhetem magamnak, hogy nyugdíjba menjek? Soha. Hogyan segít ez?”

-írta Luraschi egyik követője.

De nem mindenki állt ilyen negatívan az ötlethez. Sokan azt írták, a kérdés felnyitotta a szemüket és új szemlélettel gazdagodtak.

@olesyaluraschi #psychologyfacts #fypシ #paychologyfacts #entreupreneur #psychology #leadershipdevelopment #entreupreneur #psychology ♬ original sound - Olesya Luraschi

Via


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
Járai Kíra: „Erről a szimbiózisról, amiben Mátéval élünk, nagyon sokáig nem gondoltuk, hogy lehet rossz is”
Kapcsolatokról, az élet mélypontjairól, öregedésről és a fiatalság túltolt imádatáról is beszél Járai Kíra, aki az interjú közben megérti, mi az a celebség.

Megosztom
Link másolása

Járai Kíra jelenleg több utat is jár, az egyik önmagába befelé tart, a másik egy jó értelembe vett elszakadáshoz vezet, a harmadik pedig egy generációkra visszamenő út. Közben tele van tervvel és energiával. Rutai Gábor interjúja:

- Örömmel látom, hogy saját lábadon érkeztél, és egyben vagy.

- Mire számítottál, hogy begurulok?

- Láttam egy képet, hogy egy kúszós-mászós műsorban szerepeltél, a Fort Boyard-ban.

- Igen és képzeld el, hogy 35 éve indult ez a műsor külföldön. Akkor éppen kint voltunk Algériában, apám ott dolgozott, és nekem az egyik kedvenc műsorom volt, odavoltam érte, de az meg se fordult a fejembe, hogy 35 év elteltével ebben részt tudok venni, és láthatom majd élőben ezt az egész a stábot. Úgyhogy ez valóra vált álom, amire az ember nem is számít egyébként. De kemény volt.

- Kevés formátum van, ami fenn tud maradni ilyen sokáig.

- A franciák nagyon ragaszkodnak a műsoraikhoz, és én úgy látom, hogy nagyon ragaszkodnak a műsorvezetőikhez is.

Nincs ez a nagyon gázos fiatalságkultusz, mint itthon, ahol tök mindegy, hogy milyen a műsorvezető, csak fiatal legyen és csinos.

Egyébként azt nem gondolom, hogy az emberek annyira másra vágynának. Ezt bizonyítja, hogy mennyi beszélgetős műsor megy online, aminek elképesztően nagy a nézettsége.

- Például a kedves urad is járt nálam tavaly májusban, és nagyon jól beszélgettünk. Bár gondolom, hogy annyira nem követitek egymás szerepléseit.

- Egy ideig nagyon követtük, de most az utóbbi pár évben, hogyha minden egyes beszélgetését megnézném, akkor…

- …felváltva ülnétek a tévé előtt. Ez mennyire zavarta meg a normális civil életedet, mint szinkronrendező? Te közben még csinálod egyébként?

- Most per pillanat nem.

- Volt egy ilyen gyanúm…

- Igen? De miért?

- Pont azért, mert a felkapott celeb szerep az kvázi egy egész embert kíván…

- Attól még bőven csináltam. Kábé egy éve, hogy nem dolgozom a szakmában, ami nem jelenti azt, hogy nem szeretnék dolgozni még. Várom azt az ajánlatot és azt a megkeresést, amire azt mondom, hogy ez tök jó lenne.

Egyébként ezt megkapom, hallom szakmán belül, hogy én már nem is akarok dolgozni, mert most már „celebkedem”.

Most innen jelentem, hogy nem is értem egyébként ezt a celebkedés szót.

- Dehogynem érted, ne viccelj.

- Értem, értem, csak ez annyira pejoratív. Magyarországon már lassan minden pejoratív lesz. Én egy ember vagyok, aki egyébként szerepelek néha egy-egy műsorban.

- Az a hír járja - és formálja is szegény alfa generációt -, hogy szereplésből meg lehet élni.

- Egyrészt úgy gondolom, hogy nagyon-nagyon sok embert bevonunk a celeb kalap alá. Azért az emberek többségének, aki celebnek számít, van egy alapfoglalkozása. De egyébként az se annyira rossz eset, hogyha most ő ebből él. Az, hogy valaki reklámokból él, vagy különböző műsorokba megy el, azért az egy kemény munka. Aki nem csinálta, az nem tudja. Lehet, hogy nem reggel nyolcra megy el a gyárba, és akkor ott van nyolc-tíz órát, de azért ezek nagyon-nagyon-nagyon kemény forgatások. Nem beszélve arról, hogy mindenki azt gondolja, hogy nekünk mindent el kell viselni.

- Van ilyen?

- Hát persze. Csak nézd meg a komment-kultúrát. Egy boksz zsák vagy. Az pedig egy külön érdekesség, hogy ha valaki körül valami botrány van, akkor kilő az Insta követői száma.

- Nem tudom, te szoktál-e magadra ráguglizni…

- Hát persze. Szerintem mindenki. És néha vannak újdonságok, pont most láttam egy hozzászólást, amin nagyon nevettem. Az volt, hogy „Na, ezért nem járok a Katona József Színházba.” Ez vicces volt.

- Amikor én rádgugliztam, akkor jött a nyitott házasság, a biszexualitás, a gyermek-nem-vállalás, a fedetlen kebleid, amihez különböző jelzőket is aggattak, volt „pajkos” meg mindenféle. Mennyire van neked vágyad ebből kitörni, hogy az ember ne pont ezeket olvassa.

- Hogyha mondjuk a tudatos gyermektelenségről beszélsz, volt ezzel kapcsolatban egy csomó, szerintem tök értékes beszélgetésem. Az már egy másik téma, hogy a bulvár ebből melyik mondatot ragadja ki. De hogyha van legalább egy-két ember, aki túljut ezen a főcímen, és utána meghallgatja, hogy tulajdonképpen miről van szó, akkor már megérte. Az például, hogy egy párkapcsolatban őszintén létezz, az fontos. De ráaggatják ezt a címkét, hogy a „nyitott házasság”. Igazából mi soha nem így aposztrofáljuk, hogy „nyitott házasság”. Ez a téma is nagyon-nagyon sok mindent felvet. Nyilván nem véletlen, hogy ennyi válás van.
 Erről nagyon hosszan lehetne beszélni, és lehet is tök értelmesen beszélni, de amikor ráguglizol, akkor azt látod, hogy mire kattintanak rá, vagy mire gondolják, hogy rákattintanak majd. Nyilván az nem fog megjelenni, hogy éppen melyik filmet rendeztem. Mert az nem hoz kattintást. A szakmámról is akkor van szó, hogy ha valami botrány van körülöttem.
 Bánom vagy nem bánom, de hát ez így van. A válás, a születés, a házasság, ezek azok, amik mindig is érdekelték az embereket. Nem véletlen, hogy a szappanoperák is erről szólnak. Többször megkaptuk, hogy jó, de ebben a témában lehetett volna komoly orgánumoknak nyilatkozni, vagy könyvet írni róla. De beszéljünk azoknak, akiknek egyébként semmi gondjuk az elfogadással??

Lehet folyamatosan degradálni a bulvárt, csak közben azt nagyon-nagyon-nagyon sokan olvassák. Üzenetet ott lehet átvinni

egy olyan széles rétegnek, akik ezekről esetleg még nem is hallottak.

- Sok témában lenne fontos az edukáció…

- Rengeteg ember ír nekünk. Párok, fiúk, lányok, nők, férfiak vegyesen, hogy nekik annyira jó, hogy látják, hogy azok a kérdések, amik az ő kapcsolatukban felmerülnek és megfogalmazódnak, azokat kimondjuk. Vagy egyáltalán valamelyre szeretnének elindulni, de annyira nagy a szorongás bennük ezzel kapcsolatban, hogy mit fognak szólni az emberek.

- Na jó, de egy kis településen élő csavargyári munkás és háztartásbeli felesége nem feltétlenül tud nyíltan a nyitott házasság irányába elmozdulni.

- De itt egyáltalán nem a nyitott házasság vagy a szabad kapcsolatok propagálásáról van szó, vagy hogy ne legyünk monogámok, hanem egyszerűen arról, hogy ezekről a dolgokról beszélni kell, és legfőképpen a pároddal kell beszélni.

- Arra akartam kilyukadni, hogy egy művész házaspártól a társadalom könnyebben elfogadja, hogy másként éli az éltét. Amikor Máté nálam volt, beszélgettünk a kapcsolatotokról és ő annyira erős szimbiózisról számolt be, ami szinte már végzetes.

- Erről a szimbiózisról, amiben mi létezünk, nagyon sokáig nem gondoltuk, hogy lehet negatív is. Egy idő után az ember megtapasztalja, hogyha az egyik nagyon-nagyon rossz állapotba kerül, akkor a másikat húzza magával. És ez nagyon-nagyon nehéz. Mi évekig mindig-mindig felhúztuk egymást, általában nem egyszerre volt mélypontunk. De

amikor Máténak volt az ideg-összeroppanása, akkor én nem bírtam őt fölhúzni, és ettől, hogy nem bírtam őt fölhúzni, és teljesen tehetetlen voltam, ugyanúgy összeomlottam.

Tehát ennek megvan a veszélye, és már előtte is éreztük, hogy ezen a szimbiotikus kapcsolatokon egy kicsit valahogy dolgozni kéne, hogy ne ez legyen. Nálunk tényleg az volt, hogy mivel egymással szeretünk a legjobban lenni, így hogyha voltak is más programjaink, mindig mindent úgy időzítettünk, hogy jó, hát akkor most amúgy se tudnék a Mátéval lenni, akkor most ezt csinálom, meg azt csinálom, de hogy egyébként mindig úgy éreztem, hogy legjobban vele szeretek lenni. Ezt nem lehet. Egyrészt nem rakhatsz ekkora terhet a másikra, másrészt te nem tudsz így fejlődni a magad útján, növekedni, hogyha valami ennyire röghöz köt.

- Gondolom segített téged a meglátásban az, hogy épp egy mentálhigiénés képzésben vagy. Vagy már végeztél is?

- Idén végeztem, és szeptembertől fogom írni a diplomamunkámat, tehát januárban fogok igazán végezni, akkor fogok államvizsgázni.

- Egyébként van benned egy ilyen vágy, hogy szívesen ülsz le beszélgetni hosszasan analizálva az embereket?

- Igen, főleg idegenekkel. Engem mindig nagyon-nagyon érdekelt ez, már érettségi után is megfordult a fejemben, hogy elmegyek pszichológia szakra. Most már nagyon örülök, hogy nem tettem. Így 40 évesen azt mondom, hogy szerintem 18 évesen elmenni nulla élettapasztalattal a pszichológia szakra, szerintem nagyon korai.
Nagyon-nagyon jó ez a képzés, elképesztően sokat kaptam ez alatt a két év alatt. Eleve egy olyan csoport jött össze, akikkel egyébként soha nem találkoztam volna és elképesztően sokat kaptunk egymástól.

- Feleségem pszichológus, ő is sokat foglalkozik az önismereti részével, de magamon is érzem sokszor, hogy egy pszichológussal élek egy fedél alatt.

- Ez nem idegesítő? Mert ugye én erre nagyon próbálok vigyázni, bár nyilván én még csak tanulom, de néha azért ironizál velem a Máté.

- Sokszor belemegyek én is. Ő tényleg nagyon érdeklő, hogy mi zajlik bennem, miért gondolom azt, amit. És minden szint alatt van még egy szint, ami alatt tudja, hogy van még egy szint.

- Erre én azért is nagyon-nagyon vigyázok, mert van olyan ismerősöm, aki például elindult egy ilyen irányba, és utána abszolút a magánéletében, tehát mint barátnő is úgy viselkedett, mint egy terapeuta. Szerintem borzalmas.

- Mi az, ami mostanában a leginkább foglalkoztat?

- A képzésem közben nagyon-nagyon sok mindenre rájöttem, meg ráébredtem, amire nem gondoltam volna. Például a transzgenerációs traumák. Nyilván tudtam a családi történeteket mindig, de mindig úgy tekintettem rájuk, minthogyha egy film lenne, vagy valahol olvastam volna. Az biztos, hogy egészen kicsi koromtól nagyon-nagyon megérintettek ezek a történetek, nagyon durva hatással voltak rám, és ennek ellenére soha nem akartam bővebben tudni arról, hogy mi történt a családdal.

- Mi történt pontosan a családodban, hogy ha nem titok.

- Nem titok, de most annyira hosszan nem beszélnék róla. Az anyai nagypapám volt az egyetlen, aki túlélte a háborút és az egyik unokahúga, aki hazajött Auschwitzból, de mindenki más, a szülei, a testvérei, azok gyerekei, azok férjei, tehát mindenki, mindenki odaveszett. 
Sose találkoztam velük. A nagypapámat ráadásul nem ismertem, mert ő meghalt a születésem előtt. Úgyhogy nagyon fejbe vágott, amikor kiderült egy ilyen gyakorlati óra folyamán, hogy ez mennyire bennem van. Most ez egy ilyen elég friss történet, és nyilván most fogok ezen az úton elindulni, hogy ezzel behatóban foglalkozzak.

- Mi ebben a következő lépés? Elkezded jobban felgöngyölíteni az eseményeket?

- Abszolút, de először családon belül. Abban bízom, hogy ez az út, amin most elindulok, ezeknek a transzgenerációs szálaknak a felgöngyölítése segít valamit az állandó elemzésemen, szorongásomon, mindenen.

- Okozott az életedben olyan pillanatot, amikor azt hitted feladni könnyebb, és mégis fel tudtál állni?

- Minden baromi nehéz élethelyzetben, amikor az emberben ez játszódik le, hogy legszívesebben feladná, az szerencsés, akinek még nem volt ilyen élethelyzete. nekem is nagyon sokáig nem volt, de aztán amikor az ember ezt az élethelyzetet megtapasztalja, utána már semmi sem lesz ugyanaz.

Mindig iszonyatosan távol állt tőlem a feladás, vagy az öngyilkosság gondolata, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy én valaha kerülhetek olyan helyzetbe, hogy csak ezt látom kiútnak, vagy megoldásnak. De van az a mentális állapot, amikor az emberben megfordul ez, annyira kilátástalan minden,

hogy bármire gondolsz, annyira sötét és semmi reményt nem érzel, hogy ez mikor fog változni.

- És mitől. Vagy kitől. Kell valakinek segítenie.

- Igen, de hogyha ebben a helyzetben vagy, akkor annál jobban egyedül semmikor nem lehetsz. Igazából csak enyhíteni lehet ezeken a tüneteken sokszor. Ha mentálisan vagy olyan mélyen, akkor úgy érzed, hogy nem tud senki segíteni.

- És mi az, ami segíteni tudott?

- A mai napig nem tudom. Nyilván nincs egy általános recept arra, hogy miként tud az ember kijönni a gödörből. Igazából csak enyhíteni lehet ezeken a tüneteken sokszor.

- Meg ott a gyógyszer.

- Hát igen. Én egész életemben hihetetlen gyógyszerellenes voltam. Úgy is nőttem föl, hogy ilyen jellegű gyógyszereket nem szedünk soha. Tehát inkább a halál. Aztán rá kellett jönnöm, hogy van az az állapot, amikor ez egy mankó lehet. Egy segítség, hogy kimássz abból a legeslegmélyebb gödörből. Akkor van gáz, hogyha valaki évtizedekre beleragad ebben a gyógyszerszedésbe.

- Váltsunk témát, mi a terved nyárra?

- Most a vendégházunk felújítási projektjében vagyunk Mátéval. De egyébként ez is egy elképesztő önismereti út. Éppen tegnap fogalmaztam meg, hogy jó, most akkor innentől muszáj valamelyest úgy tekintenem erre az egészre, hogy ez egy lecke, egy tanítás. Hogy ilyet soha többet. Sokkal lazábban kéne ezt is kezelni. Attól még, hogy

adódnak problémák, lehet ez kicsi-nagy, de nyilván nekem tök mindegy, hogy mekkora, mert hogyha éppen nincsen nagy problémám, akkor a kicsire húzom rá.

Egyszerűen meg kell tanulnom, hogy ha hosszú távon van valami probléma, amit én nem tudok megoldani és lezárni, akkor egyszerűen „lazulj le és engedd el”.

- Tudod, mire jöttem rá, így ennyi idősen? Hogy a dolgoknak általában a kétharmada meg szokott oldódni magától.

- Igen, ezt mindig mondják, és tudom, mert azért én is éltem már eleget, hogy tudjam, hogy egy idő után aztán megoldódik minden, de mégis úgy érzem, hogy nekem kell ezt megoldani.

- Tehát lakik benned egy kontrollmániás valahol?

- Nem tudom, erre soha nem gondoltam így, mert közben meg annyira jól el tudom magam engedni. De nem tudok flow-ba kerülni egy ideje, és ez valamiért hiányzik.

- De miért? Ez az önismereti utaddal lehet összefüggésben?

- Minél többet tudok meg magamról és egyre beljebb kerülök, annál kevésbé tudok lelazulni.

- Miközben az ember úgy gondolná, hogy ha elengedi a gátjait, a problémáit, a félelmeit, a frusztrációit, az segít feloldódni.

- Mostanában arra jöttem rá, hogy szeretem ha az, amivel foglalkozom, annak van egy eleje, közepe, vége. A munkámban is tök jó volt, hogy mindig szépen volt egy kész csomag, volt egy termék, ami egyszer csak kész. Le lehetett adni, és akkor lezártam, és kezdem az újat. Amikor hosszú ideig tart egy lezáratlan probléma, azt én nagyon nehezen viselem, és ennek is meg kell találni az okát, hogy ez miért van.

- Egy vendégház, az tipikusan a legjobb lecke erre, hiszen sose lesz kész, és sosem lehet lezárni.

- Igen, ez nagyon durva egyébként.

- Mi a terved a mentálhigiénés hivatással? Van valami speciális olyan terület, amire jobban szeretnél fókuszálni?

- Hát ami nagyon érdekel, az öregedés témája. Azt látom, hogy hiába lenne rendben valaki a korával, hogyha folyamatosan az jön vissza, hogy már pedig te miért kezdesz el most tanulni, miért szülsz most gyereket, mi az, hogy most váltasz karriert. De akár ha a tévét nézzük, van-e például 45-nél idősebb nő a képernyőn, vagy 50-es vagy 60-as, pedig bőven lehetnének

- Lehetséges, hogy Járai Kíra egy-két év múlva ennek a szószólója lesz?

- Nem tudom, sok mindennek vagyok már a szószólója.

Én azt szoktam mondani, hogy magam vagyok az antifidesz nőideál. Nagyon sokszor nem is kell megszólalnom, mert az egész életem és létezésem egy kiállás egy bizonyos értékrend, meg egy bizonyos életstílus mellett.

Egyáltalán nem érdekel, hogy most egy 45 évesnek hogy kéne kinéznie, viselkednie. Ez is borzasztó, hogy ezt miért határozzuk meg. De az is borzasztó, hogy már van egy olyan trend, hogy már szinte ciki, hogy ne festesd a hajad, mert az az igazi önelfogadás, hogyha ősz a hajad. De hát az se legyen már kötelező! Ha akarja, festi, ha akarja, nem festi. Ez ellen érdemes harcolni!

A cikksorozat együttműködő partnere a radiocafé 98.0.

Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
Szenzációs túlélés: 10 napig egyedül, félmeztelenül küzdött az életéért a kaliforniai vadonban
Egy félmeztelen túrázó a kaliforniai hegyekben tűnt el, 10 nap után pedig csodával határos módon életben találtak rá annak ellenére, hogy senki nem tudta, hová indult. És hogy hogyan? Naponta egy gallon vizet ivott a csizmájából, hogy túlélje!

Megosztom
Link másolása

A 34 éves Lukas McClish június 11-én indult egy laza háromórás sétára a Boulder Creek-i Big Basin Redwoods State Parkban. Egy barátjától hallott a környék ritka gránitkiszögelléseiről, és nem tudott ellenállni a kísértésnek.

A hibát ott követte el, hogy senkinek nem szólt arról, mikor és hová megy, még az ingét is otthon hagyta.

„Egy nadrág, túracipő és sapka volt rajtam” – mesélte McClish a KGO-TV-nek a Dalily Mail szerint, miután visszatért az életbe. Volt nála egy zseblámpa és egy összecsukható olló is, de ennyi.

McClish, aki tapasztalt túrázó és tereprendezéssel foglalkozik erdőtüzek sújtotta területeken, nem hitte volna, hogy eltévedhet. Pedig megtörtént, és senki nem sejtette, hogy bajban van, amíg szülei 5 nappal később, június 16-án meg nem kongatták a vészharangot, mert a férfi nem jelent meg az előzetesen megbeszélt apák napi ebéden.

McClish kilenc éjszakát és 10 napot töltött félmeztelenül a vadonban.

A patakból ivott vizet, és csizmájában vitt belőle magának az útra. Erdei bogyókat evett és nedves leveleken aludt. Kb. 2,5 kilót fogyott, de életben maradt.

„Gondoskodtam róla, hogy minden nap megigyak egy gallon vizet”

– mondta. Egy gallon kb. 3,78 liternek felel meg. De ahogy a víz fogytán volt, az éhség is egyre inkább úrrá lett rajta.

Egy ponton egy hegyi oroszlán is követte őt, ám szerinte a dolgok akkor fordultak csak igazán rosszra, amikor

a nyolcadik napon hipotermiával küzdve megcsúszott egy sziklafalon.

Úgy döntött, hogy kiabálni kezd: „Segítség, segítség, itt vagyok!”

Egy drón és egy vadászkutya segítségével találták meg őt, miután meghallották a kiabálást.

Csak egy éjszakát töltött a kórházban, mielőtt hazatérhetett aggódó családjához.

A környék, ahol túrázott, a CZU Lightning Complex 2020-as erdőtüzében

teljesen megváltozott a korábbi tájhoz képest. A szokásos jelzők, mint a szarvasösvények vagy túraútvonalak, eltűntek. Ezért fordulhatott elő, hogy a tapasztalt túrázó eltévedt.

McClish először kalandnak fogta fel helyzetét, hogy próbára tegye túlélési képességeit.

„Szenvedélyes hátizsákos utazó vagyok, így nem volt újdonság számomra, hogy egy-két éjszakát kint töltsek” – mesélte a New York Timesnak. Az első hideg éjszakán megpróbált tábort építeni, de a tüzelő nedves volt. Ezután egy kanyonon átkelve jobb menedéket keresett, és másnap elindult, hogy vizet találjon.

„Végül is csak túráztam” – mesélte egy másik riportban. „Minden nap felmentem egy hegyre, majd lementem egy völgybe, közben ittam a vizet a bakancsomból.”

Az ötödik napon kezdett aggódni, és próbálta megtalálni a visszautat a civilizációba. „Tudtam, hogy ha követem a napot, eljutok az óceánhoz, de nem tudtam, milyen messze vagyok.”

Családja bejelentése után hatalmas keresőcsapatok indultak utána, amelyben közel 300 ember vett részt.

Mindeközben McClish arról álmodozott, hogy mit enne legközelebb. „Egy burritót vagy egy taco-tálat akartam – viccelődött. - Az első öt nap után kezdtem rájönni, hogy talán túl nagy fába vágtam a fejszémet.”

Végül két parkőr hallotta meg McClish kiáltásait. A Boulder Creek-i tűzoltóság drónja és egy kutya segítségével megtalálták őt.

A rendőrök kísérték ki a vadonból, ahol újra találkozott aggódó családjával.

A csütörtök estét biztonságosan egy helyi kórházban töltötte, ahol eltávolították a zuhanás következtében a hátába fúródott köveket.

Még mindig nem fél a vadontól, de bevallotta: „Valószínűleg eleget túráztam az év hátralévő részére.”


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
Utalvány mellé még pont befér: 3+1 apróság, aminek bármelyik tanár örülne!
Nem, nem a virágra gondoltunk, annál olcsóbb, személyesebb és maradandóbb!

Megosztom
Link másolása

- Jó lesz megint a könyvutalvány!

- Ne már, az olyan snassz… Mindig azt kapnak!

- Jó, akkor szerintetek mi legyen idén?

- Nem tudom, de ne utalvány, vagy ha igen, akkor legyen mellé valami kis kedves személyes izé is!

- Nyomtassunk újra bögrét az osztályfotóval? Vagy mire gondoltál?

- Nem tudom, de holnap kell még vinni mindent, vagy már csak kézműveskednek?

A tanév végéhez közeledve újra napirendre kerül a szülői levelezőlistákon a pedagógusok köszönő ajándéka. De hiába tudja mindenki, hogy idén is lesz év vége, és idén is illene VALAMIT adni, hacsak nem egy végzős osztályról van szó, már mindenkinek elfogyott a kreativitása, és lelki szemei előtt ott lebeg a AKÁCIÓ!!! dicsőséges V betűje.

Ilyenkor jól jön bármilyen gyorsan és egyszerűen kivitelezhető ötlet, ami egy személytelen doboz bonbon vagy egy üveg bor mellett valódi odafigyelést mutat.

Három olyan példát hoztunk, ami az adott közösségre igazítva tényleg kedves és személyes ajándék tud lenni:

Bakancslista szeptemberig

Sok gyereknek már az első nyárias időjárástól ihlete támad, mi mindent szeretne majd a nyári szünetben csinálni. Ezek között persze biztosan akad olyan, ami megfizethetetlen vagy kivitelezhetetlen, ezért a szülők is be szoktak segíteni a saját (vagy a neten talált) költségkímélő és megvalósítható ötleteikkel.

Így áll össze egy bakancslista olyan vágyakból, mint a „Fagyit reggelizni.” , az „Állatkertbe menni.” és az „Elmenni végre a rokonokhoz vidékre.”.

Sok tanár is meg szokta örvendeztetni a maga diákjait hasonló listákkal, előtérbe helyezve a természetben töltött időt (Sétálj egyet a közeli erdőben!) , a sok pihenést (Aludd át egyszer a reggelit!) és némi kultúrát (Látogass el egy közeli kiállításra!).

De miért ne kaphatnának a tanárok is egy ilyen listát?

Minden szülői közösségben van 1-2 grafikailag művelt tag, aki pár perc alatt össze tud dobni a Canva-ban vagy más programban egy mutatós kis listát, amit már csak ki kell nyomtatni egy vastagabb, 250-300 grammos papírra.

A listát könnyen elkészíthetjük bármelyik osztállyal, hiszen biztosan jó tippjei vannak az elsősöknek és a tizenegyedikeseknek is, mivel tudna feltöltődni az adott tanár.

Néhány gondolatébresztő :

  • Olyan lángost enni, amilyet még nem próbált
  • Esti sétát tenni egy rég látott baráttal
  • Ágyban reggelizni
  • Ellátogatni egy arborétumba
  • Szabadtéri moziba menni
  • Lovat simogatni
  • Limonádét csinálni legalább 3 féle gyümölcsből
  • Képeslapot küldeni az osztálynak az iskola címére
  • Tábortűznél sütni/főzni
  • Újságot, keresztrejtvény venni
  • Sakkozni egy parkban
  • Kacsázni egy vízparton
  • Letölteni egy ismeretterjesztő applikációt
  • Elmenni egy szedd magad gazdaságba

Minél jobban ismerik a gyerekek az adott tanárt, annál személyesebb ötleteket tudnak neki adni.

Nagyobbak adhatnak könyvajánlót a magyar tanárnak, zenekedvelőnek készíthetnek nyári playlistet, konyhatündér pedagógusnak nyári recept gyűjteményt.

A tesitanár kaphat túraútvonal tippeket, a rajztanár kiállítás-és múzeumajánlót, és így tovább.

És természetesen nem kell, hogy a szakmájához kötődjön a lista, ha a matek tanárról tudjuk, hogy szabadidejében túrázni szokott, neki is készíthetünk például kilátó járó listát.

Tapasztaltabb diákok az egészet elkészíthetik maguk a kitalálástól kezdve a grafikai terven át a nyomtatásig.

Ezek a személyre szabott listák a legegyszerűbb utalványt vagy virágcsokrot is kedvesebbé  teszik, amit jó esetben tényleg örömmel fog kitölteni és emlékbe elrakni bármelyik pedagógus.

Tízórait tetszett csomagolni?

Akár be van fizetve a gyerek a menzán, akár nem, egy kis extra tízórai finomságnak mindegyik örülni szokott.

Ma már a legtöbbször nem lekváros vagy májkrémes kenyeret, hanem valamilyen előre csomagolt dolgot visznek a lurkók az iskolába, hogy két óra között (vagy óra alatt) elmajszolják, elcsereberéljék a többiekkel, vagy érintetlenül hordozzák azt a táskában, míg a szülők rá nem találnak, vagy magától ki nem mászik.

A tanároknak azonban valószínűleg már nem csomagol az anyukájuk tízórait, pedig a kávé mellé bizony neki is biztos jól esne valami rágcsálni való.

Értelemszerűen nem biztos, hogy minden tanár részére ilyen csomaggal kell készülni, de az osztályfőnök vagy egy kiemelten kedvelt, megbecsült tanár számára kedves ajándék lehet egy olyan finomság-kosár összeállítása, ami a tanulók kedvenceiből áll össze. Fontos, hogy mindenképpen tartsuk szem előtt az adott tanár ételérzékenységét vagy allergiáját, illetve ha ismerjük az általa preferált ízeket, nasi-típusokat, akkor azokból válasszanak a gyereke. Emellett jó, ha olyan csokit, kekszet vagy sós apróságot adunk, ami előre csomagolt és hűtést nem igényel, hogy ne legyen gond a tárolással. Persze ha valakinek van olyan sokáig elálló keksz receptje, aminek az ízesítése az adott tanárnak is bejöhet, és abból készít egy kis csomagot, az még nagyobb értékkel bír.

Nem kell hatalmas tábla Milka csokikra vagy egész doboz Ferrero Rocher-ra gondolni, hiszen ezeket nehéz magukkal vinni a sok felszerelés mellett. Akkora egyszeri adagokat válasszunk, amik kényelmesen és biztonságosan elférnének és célba jutnának a mi gyerekeink táskájában is.

Az édességek vagy sós nasik mellett jó ötlet lehet aszalt gyümölcsöt, almachipset, zöldségchipset, pörkölt vagy natúr magvakat, kis zacskós puffasztott gabonaféléket, vagy akár energiaszeleteket is beválogatni a kosárba.

Ne felejtsük el mindegyik csomagra ráírni, melyik gyerektől van!

Ha még egy-egy kedves üzenetet is rögzítünk rájuk, azzal nem csak fizikai, de némi lelki munícióval is elláthatjuk a sokat fáradozó tanárt.

Néhány tipp:

  • Mindjárt itt a hétvége!
  • Ezt most nagyon megérdemled!
  • Helyettesítés esetére egy kis extra energia
  • Ezt harapd le, ne a fejünket!
  • Prokarióták felett mindenki megvesztegethető egy kis glükózzal
  • Hogyan aránylik a sárga gumimacik száma az otthon maradt felszerelésekéhez?
  • Homérosznak is ezt csomagolta volna a felesége
  • Mire kipakolod a zsámolyokat, el is égetted a csokival bevitt kalóriákat!

Csendkupon

Karácsonyi cikkünkben már említettük, milyen jó ötletnek tartják a tanárok a csendkupon intézményét.

Ez lehet annyi, színházjegyhez hasonlóan kinyomtatott szelvény, ahány gyerek van az osztályban, vagy a hirdetésekhez hasonló letéphető rendszerű lap.

A csendkupon lehet rövidebb (alsósoknál 3-5-10 perces) és hosszabb is (nagyobbaknál 15-20-30 perces).

Hogy a gyerekek is motiváltak legyenek a kupon felhasználásánál, jó ötlet lehet a sikeres beváltás után megengedni egy gyereknek, hogy valamilyen módon „elpusztítsa” a lejárt szelvényt.

Célszerű a nyertes „hóhért” csak a lejárt idő után kihirdetni, hogy a ne lehessen egymást szabotálni.

A kupon kivégzése történhet egyszerű kukába dobással, miszlikbe tépéssel, gombóccá gyűréssel vagy csoportos széthúzással, lehet addig ugrálni rajta, amíg felismerhetetlen nem lesz, de készülhet belőle mini papírrepülő vagy egyéb origami alkotás, ha kísérletezős kémia óra keretében történt a beváltás, akár el is lehet égetni- a gyerekek fantáziája határtalan.

A csendkupon megszerkesztését is érdemes idősebb korosztály esetén a diákokra bízni, így a szülőknek már csak a nyomtatással és a kísérő ajándék (MÜPA-utalvány, társasjáték kölcsönző kupon, spa belépő, kéthetes Hawaii nyaralás, stb.) beszerzésével kell fáradniuk.

„Az idő szép, a Balcsi meleg, a kötelező olvasmány otthon maradt”

Plusz egy tippünk pedig egészen egyszerű: minden gyerek küldjön egy képeslapot vagy levelet a nyár folyamán az adott tanárnak.

Vagy bármelyiknek.

A képeslap kiválasztása, az üzenet megfogalmazása, a bélyeg felragasztása és a kész mű postaládába dobása olyan nyári élmény a gyerekeknek is, aminek értékét a mai rohanó, túldigitalizált világban nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Megkapni ezeket a különféle lapokat pedig egész biztosan szívet melengető.

Egy pedagógus valahol a gyerekek második-harmadik-sokadik szülője is, aki olyan érzelmi kapcsolatban van velük, amit sokkal jobban lehet törődéssel, odafigyeléssel, kedvességgel viszonozni, mint tárgyi vagy pénzbeli ajándékokkal.

Utóbbiakra a szülőknek máskor, más utakat kell választania…


Megosztom
Link másolása