Kicsoda ez a szakállas férfi Rachel Zegler mellett? Kínos, de nem úgy néz ki, mint az eddigi pasija
A Z generációs Disney-hercegnő, Rachel Zegler, július 6-án a BST Hyde Park fesztiválon tűnt fel egy új férfi oldalán, akivel kézen fogva andalgott, összebújt, csókolózott, sőt, időnként vállára hajtotta a fejét, miközben Sabrina Carpenter koncertjét nézték. Másnap a fotók bejárták az internetet. A fiatalembert azóta Nathan Louis-Fernandként azonosították a Hola! szerint.
És ez az a pont, ahol a rajongók kollektív homlokráncolása kezdődött.
Egyes források szerint a kapcsolatuk „csendben ért véget”, utoljára 2024 októberében mutatkoztak együtt nyilvánosan a Variety New York Party nevű rendezvényen. A kettőjük között kialakult románc még a West Side Story forgatásán kezdődött 2019-ben, később együtt dolgoztak Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája című filmben is.
Szóval ki ez az új fiú?
Nathan Louis-Fernand 27 éves, Londonban él, és professzionális táncos – többnyire háttérben, de egyre közelebb a reflektorfényhez. Most épp az Evita londoni produkciójában táncol, ami a híres Palladium színpadán fut 12 héten át, szeptember 6-ig. Korábban szerepelt a brit Hamilton, Rómeó és Júlia, Az oroszlánkirály és a Magic Mike Live előadásokban is – tehát színpadi rutinból nincs hiány, és úgy tűnik, izmokból sem.
A srác formában van, az biztos. Most viszont a figyelem középpontjába került, és ha Rachel Zegler oldalán marad, a követői száma garantáltan nőni fog.
Rachel Zegler és új párja, Nathan Louis-Fernand jelenleg együtt dolgoznak a londoni West Enden futó Evita című musicalben, amelyet Jamie Lloyd rendezett. Zegler a főszereplőt, Eva Perónt alakítja, míg Louis-Fernand a darab egyik háttértáncosa, úgynevezett „swing” szerepkörben, ami azt jelenti, hogy több különböző szerepet is be tud ugrani szükség esetén .
A produkció szeptember 6-ig fut. Érdekesség, hogy
Zegler korábban úgy nyilatkozott a jól működő munkakapcsolatokról, hogy elengedhetetlenek számára:
A jelek szerint Louis-Fernand most ugyanezt a fajta komfortérzést nyújtja neki. Hogy meddig tart ez az összhang, az szeptember után derülhet ki, amikor Zegler visszatér Hollywoodba – és akkor kiderül az is, ez csak egy nyári románc volt, vagy valami több.