Kapi Levente: ,,Az anyasebekből ered az, hogy önbizalomhiánytól szenvedek”
A szocialista nagymama szerepébe bújva lett pillanatok alatt népszerű Levente. Ezerarcú embernek tartja magát, aki szeret szélsőséges szerepeket is kipróbálni.
- Honnan vetted a szereplőt, a karaktert?
- Gyerekként nagyon sok időt töltöttem mind a két mamámmal, de főleg az apai ágon lévő nagyanyám adott mintát a karakterhez, aki mondjuk úgy, beleragadt a szocialista stílusba, de minden téren. Nem csak az öltözködésében, az autentikus pongyolával, hanem a gondolkodásában, szokásaiban, megnyilvánulásaiban: igazából gyerekkorom óta kísért engem ez a stílus – mondja nevetve. A szocialista mama sztorijait a nézőim is nagyon élvezik. Egy baráti társasággal színdarabot is készítettünk a nagymama aranylakodalmáról. Párszor előadtunk, elég nagy sikere volt.
- A folyosón pletykáló öregasszonyok megdöbbentően hitelesek. A témákat hogyan találod ki?
- Már gyerekként is nagyon érzékeny voltam, most is képes vagyok magamra venni dolgokat. Szerintem azt ventilálom ki valahogy ezekben a jelenetekben, amiket így vagy úgy átéltem, láttam, hallottam. Számomra ez volt a legkézenfekvőbb kifejezési eszköz.
A paródián túlmutathatnak a videóim, ez egy szövevényesebb jelenség. Sokan ráismernek a mamájukra ezekben a vicces történetekben, mert hasonló élményeik vannak.
- Mit szól ehhez a nagymamád, amikor nézi a klippedet?
- A modernebb nagymamám figyeli a social média eseményeket, nevet rajtuk, ő értékeli. A másik, a vaskalaposabb nemcsak azt nem érti, hogy lehet ezzel pénzt keresni, hanem, hogy hogyan jut ez el az emberekhez. Egyszer hallotta félfüllel, amikor apuék néztek, és megjegyezte, hogy ez a két mondat pont olyan, mint amit ő szokott mondani – na és akkor mosolyogva mondtuk neki: Mama az egész olyan, mint te.
@leventekapi♬ eredeti hang - Kapi Levente
- Nem tudja, hogy ő inspirál téged?
- Tettem már célzást rá, de nem szereti, ugyan nem sértődik meg rajta, nem veszi magára. Nyilván a gyerekkoromban átélt dolgaim vittek errefelé. Minden közeli hozzátartozómat azonban távol tartok ettől a szereplésemtől. Ezt tudatosan én vállaltam, mert tudom, hogy ennek néha vannak kellemetlen pillanatai is. Éppen ezért kihagyom őket ebből.
- Felmerül a kérdés, hogy ehhez a hozzáálláshoz mi vezetett? Sok mindenen mentél át?
- Anyukámmal volt egy elég komoly gyerekkori traumám. Mára már valamennyire sikerült értelmet találnom és válaszokat a dolgokban.
Nyilván ez sikerült is, de a környezetem világít rá, hogy nem szerencsés, hogy visszacsatolást várok. Néha annyira apró dolgokban nyilvánul ez meg, nem is gondolná az ember. Az önismereti utamnak arra a szakaszára léptem, ahol több tudásra lesz szükségem. Tök jól feldolgoztam a dolgokat, kiegyensúlyozott életet élek, viszont vannak elakadásaim. Sokszor belefutok abba, hogy a sikereimmel triggerelek másokat. Ennek is próbáltam a jó oldalát nézni. Azért sikerült kitűnnöm, mert megléptem dolgokat, amiket mások nem mernek.
- Ezek szerint a modellkedésbe is csak úgy beleugrottál?
- Az egy érdekes történtet. A menedzserem tavaly nyáron azt kérdezte, hogy van-e valamilyen dolog, ami egy álmom, vagy a határán van annak hogy szinte lehetetlen? Mondtam neki, hogy a Fashion Week-en szeretnék megjelenni. Mint néző? – kérdezte. Hát nem, mondtam, mint szereplő. Feladtam neki a leckét, mert nincs modell múltam, és senki sem ismert a szakmában. Mégis összejött, nyitottak voltak rám. Ez egy olyan visszaigazolást adott, ami nyilván a külsőségekről szól, de nekem nagyon sokat segített az önbizalmam terén. Ebben is egy lehetőséget láttam, amit szeretek csinálni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
- Extrém fotók is készülnek rólad, modellként teljesülnek a vágyaidat?
- Szeretek polgárpukkasztó is lenni, a meghökkentés a célom, amikor azt gondolják,
Sok arcom van amivel tudok azonosulni. Nyilván ha nem lennék önazonos, akkor leugrana rólam az egész és nem lennének jók a képek sem. Szerintem naiv vagyok, és szeretek annak is tűnni. Megtanultam azt, hogy jobb, amikor azt hiszik te vagy a bohóc, közben a tiéd a cirkusz.
- Én magam egy vászon vagyok és szeretem átalakítani magam, szerepekbe bújni, extrém dolgokat kipróbálni. A ruha mögé bekerülve valaki mássá lehet válni, nagyon szeretem az önkifejezésnek ezt az eszközét.
Ez a művészvilág felé is egy út, a játék, az önkifejezés, és én egy művészlélek vagyok. Szerintem minden embernek számos képessége, adománya van az élettől. Ezeket nem felfedezni, nem kipróbálni vagy használni nagy pazarlás. Kicsit csalódott vagyok az emberiségben, már nem szeretnék megmenteni senkit. Rájöttem, hogy magamat kell érvényesítenem.
- Miért ábrándultál ki az emberekből?
- Kezdetben azért, mert azt láttam, hogy nincs fejlődni akarás, és nagyon fiatal fejjel meg akartam változtatni az embereket. Nyilván rájöttem, hogy ez lehetetlen. Viszont ami számomra a teljes kiábrándulást hozta el, az a tolerancia hiánya. Nem csak élni nem hagyni a másikat, de kvázi még meg is ítélni, ez számomra elfogadhatatlan. A kritizálás sokáig megviselt, rosszul esett.
A kritikák sokszor megalázni vagy eltaposni akarnak, de nekem megadták azt a löketet, hogy ne befolyásolják azt, amit csinálok. Az alkotói szabadságom a legfontosabb számomra.
Ezt érzékelem, mert sokszor olyan dolgokba is belekötnek, ami nem rajtam múlik. Nyilván nem én döntöm el, hogy ki lesz híres.
- Híresnek érzed magad?
- Korábban próbáltam ezt nem felvállalni vagy kimondani. Aztán bátrabb lettem és ma már ki mondom azt, ami van. Magyar viszonylatban azt gondolom igen, ismert vagyok, azzá váltam, nyilván nem Hollywoodhoz képest, de megállítanak az utcán, felismernek amerre járok.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
- Hogyan érkezett meg az életedbe a festészet?
- Mind a két nagymamám amatőr festőművész, az egyikük rajztanár. Amikor nem tudtam eldönteni, hogy hova jelentkezzek középiskolába, akkor ő mutatott pár rajzot, és azt mondtam: ezt akarom csinálni. Fél év alatt kellett felkészülnöm, de felvettek az ország első számú művészeti gimnáziumába. Festő akartam lenni, de aztán sajnos 16 éves koromban, megint jött egy elég nehéz időszak az életemben. Akkor elköltöztem anyukám anyjához. A nehéz anyagi körülményeink miatt átmentem estire. Pénzt kellett keresnem, ezzel segítettem neki, hogy meg tudjunk élni. Érettségi után a festői álmom félbeszakadt. Mostanság érzem újra, hogy miért ne valósíthatnám meg ezt az álmomat is?
Analógiát tudtam vonni a belső folyamataim és a társadalom működése, történései között. Egyáltalán nem lesz vicces, vagy vidám, szöges ellentéte lesz a TikTokomnak. Egy elgondolkodtató anyag készül, nagyon várom, hogy megvalósuljon. Tehát újra festek és januárra tervezem ezt a kiállítást.
- Milyen stílusban festesz?
- Kezdetben fotorealisztikus voltam, mostanában meglepő módon az absztrakt stílust választottam. Képi világát tekintve, kicsit melankólikusabb, komorabb, mert ezt az oldalamat így tudom megélni.
Szerintem ebből is lehet töltekezni, kicsit olyan, mint amikor a tűzzel játszik valaki. Amíg nem égeti meg magát, addig van benne egy kis izgalom. Hajlamos vagyok benne ragadni ebbe az érzésben, amikor hosszabb ideig dolgozom egy képen. Nyilván ilyenkor úgy is élem az életem, olyan zenéket hallgatok. Remeteként beülök a faodvába, alkotok, töltekezem és nem tudom mi történik kint.
- Sokszor a nevettetők, nagyon is komoly, határozott emberek, benned is meg van ez a kettősség?
- Igen, én is ilyen vagyok. Az emberek egy képet alkotnak rólam abból amit látnak, és ez az elvárásuk is velem kapcsolatban. Gyakran megkapom, hogy csalódtak bennem, mert nem illek bele az általuk elképzelt szerepbe. Sokszor érzem azt, hogy azt várják el tőlem, hogy folyton hülyéskedjek. Pedig van egy komoly oldalam is, ami szintén én vagyok. Szeretek elmélyedni egy szellemi eszmecserében, ez nagyon fontos számomra.
- Mi a sikered esszenciája?
- A nehézségek és a hátrányok sokat segítettek a mai önmagammá lennem, hiszen én a mínusz tizedikről kezdtem. Amikor beindult a TikTok, sokan figyelmeztettek, hogy maradjak ember. Nekem ezzel soha nem volt külön feladatom, mert én nagyon megbecsülök minden apró dolgot és tudom az emberi értékeket, mint olyant. Van egy nagyon jó viszonyítási alapom, és azt is tudom, hogy nem az én történetem a legnehezebb a világon. De nem véletlenül kaptam, és ebből szeretném kihozni a legtöbbet.
Azt gondolom, hogy egy ezer arcú ember vagyok, de van gerincem, ami megingathatatlan. Fiatalon megtaláltam, hogy hova tartozom, és ha bármikor akadályba ütközöm, tudom, hogy ki vagyok és honnan tudok töltekezni.
