Hajas Lászlót átverték a saját 70. születésnapján – és még mindig nem tért magához a megdöbbenéstől
Hajas László csütörtökön ünnepelte a hetvenedik születésnapját. A terv egyszerűnek tűnt: egy meghitt vacsora a feleségével és a gyerekekkel valahol a belvárosban. A valóság azonban egészen más lett: egy 150 fős meglepetésbuliba csalták be, egy hangulatos ginbárba, ahol barátok, kollégák és régi ismerősök vártak rá.
Volt aki külföldről utazott haza emiatt, úgyhogy nagyon hálás és meghatott vagyok még ma is” – mesélte a story.hu-nak a mesterfodrász, aki azt sem tagadta, hogy megkönnyezte a pillanatot. „
Bár a társaság nagyrészt civil barátokból állt, azért akadt pár ismert arc is: Nyári Károly zenével szolgált, Jákob Zoli is felbukkant, és természetesen Hajas régi barátja és kollégája, Zsidró Tamás sem maradt távol. Ő volt az, aki először a fodrászatban jelent meg két lufival –
De azért bevittem azt is, és jót nevettünk. Aztán elbúcsúztam, és mondtam, kár, hogy nem ünneplünk, és Judittal kihagynak az esti vacsorából. Aztán szaladtam át az Erzsébet térre, a ginbárba, és persze volt nagy meglepetés utána” – idézte fel Zsidró, aki több évtizedes barátságot ápol Hajassal, és még régi közös fotókat is előkeresett az alkalomra.
Az este során nemcsak Hajas 70. születésnapját koccinthatták el a vendégek, hanem fia, Dávid születésnapját is, aki pont ugyanazon a napon töltötte be a 26-ot. Egy nappal korábban pedig a fodrászlegendának a 20. házassági évfordulója volt a feleségével, Judittal – ritka, hogy egy családban ennyi ünnepnap összejön három nap alatt.