SZÍNES

Goldie Hawn már találkozott ufókkal – előtörtek az emlékek belőle

Azt mondja, meg is fogdosták az arcát. Szerinte körülbelül 20 éves korában történt, amikor egy autóban aludt a nyugat-kaliforniai sivatagban.

Megosztom
Link másolása

Goldie Hawn, a híres 77 éves színésznő, nemrégiben beszélt arról, hogy állítása szerint földönkívüliekkel találkozott. Az eseményről a "Time to Walk" című Apple Fitness+ podcastben beszélt, amelynek legújabb epizódjában részt vett.

Az emlékezetes találkozásról beszélve Goldie elmesélte, hogy az körülbelül 20 éves korában történt, amikor egy autóban aludt a nyugat-kaliforniai sivatagban.

"Megérintették az arcom, és úgy éreztem, mintha Isten ujja lett volna. A legjóságosabb, legszeretőbb érzés volt. Ez hatalmas volt. Tele volt fénnyel"

- emlékezett vissza.

Hawn azonban elmondta, hogy évekig maga mögött hagyta ezt az élményt, mígnem aztán találkozott egy asztrofizikussal, a Champaign-i Egyetemen. Ekkor újra előtörtek az emlékek, és a színésznő részletesen beszámolt az élményről.

"Egy magas frekvenciájú hangot hallottam a fülemben. Kinéztem az ablakon, és megláttam ezt a két vagy három háromszög alakú fejet. Ezüst színűek voltak, résnyi szájjal, apró kis orral, fülek nélkül"

- mondta.

Hawn leírta, hogy a lények "mutogattak rá", és ekkor érezte magát "alanyként". Az élmény olyannyira megrázta, hogy a színésznő nem tudott mozogni és teljesen megbénult. Végül úgy érezte, mintha egy erőtérből szabadult volna.

Az Oscar-díjas színésznő elárulta, hogy nem ez volt az egyetlen találkozása idegen lényekkel. Egy másik alkalommal egy élénk álmot látott, ahol hat fény emelkedett fel egy hegyről. Hangsúlyozta, hogy ez az élmény megtanította arra, hogy soha ne kételkedjen a lehetetlennek tűnő dolgokban, és ne zárja el magát olyan élményektől, amelyekre nincsenek szavak vagy tudományos magyarázatok.

"Sok olyan dolog van ebben a világban, amit nem látunk, de hinnünk kell bennük. Soha, de soha nem veszíthetjük el a csodálatunkat ezek iránt, mert ez tényleg egy fontos aspektusa a kalandvágynak, ahol semmi sem lehetetlen"

- mondta Goldie.

Hawn nem az egyetlen híresség, akinek voltak földönkívüli élményei. Demi Lovato is beszélt arról, hogy látott földönkívülieket, miközben a Joshua Tree Nemzeti Parkban tartózkodott.

Forrás: Page Six


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása