SZTÁR
A Rovatból

Florence Pugh elárulta, miért akarták lebeszélni a tanárai arról, hogy színész legyen

A 27 éves brit sztár, aki a Vogue Australia novemberi számának címlapján díszeleg, elárulta, hogy középiskolás korában azt mondták neki, hogy ne is álmodjon arról, hogy színész lesz.

Megosztom
Link másolása

„Két tanárom is erősen javasolta, hogy ne menjek színésznek, mert biztos bukás lesz belőle” - osztotta meg az ausztrál magazinnal a szép színésznő. De hogy került ebbe a helyzetbe?

Florence Pugh művész szülők mellett nőtt fel, az iskolában kerámiázni tanult, de saját bevallása szerint csak egy dologban volt igazán jó, mégpedig a színészetben. Utolsó középiskolai évében, mindössze 16 évesen jelentkezett egy nyílt castingra az Eszmélet című misztikus drámához, amiben Pugh végül a Trónok harca sztárja, Maisie Williams oldalán szerepelt.

„Végül ez indította el az egész karrieremet, és örülök, hogy jelentkeztem. De volt két tanárom, akik erősen javasolták, hogy ne tegyem, mert belőlem biztosan nem lesz színész...

Pedig ekkor már minden színdarabban, minden iskolai versenyen, minden tehetségkutatóban részt vettem. Az egyetlen dolog, amiért végül jó volt ez az iskola, az az volt, amiért épp akkor érkezett az a lehetőség.”

Szerencsére, jegyzi meg Pugh a Vogue Australia novemberi számában, támogató szülei vannak, akik tele voltak bizalommal apró, de tehetséges lányuk iránt. „De azért ez ijesztő” - ismeri el. Mert - mi van, ha? Mi lett volna, ha nem csinálja meg azt a filmet és hallgat a tanáraira? Ezen tényleg el lehet gondolkozni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vogue Australia (@vogueaustralia) által megosztott bejegyzés

Az ausztrál fotózás után, közel két hete a színésznőt egyedül, lehangoltan látták Londonban.

A hírek szerint ugyanis szakított Charlie Gooch fotóssal. A pár körülbelül egy évig járt, állítólag Florence mozgalmas hollywoodi karrierje miatt vetett véget a kapcsolatnak.

„Florence és Charlie már évek óta ismerték egymást, és a dolgok tavaly év végén váltak romantikussá. De nem tartott sokáig” - mondta egy forrás a hónap elején a Sun-nak. A bennfentes azt is elárulta, hogy Florence naptára nagyon tele van, persze más tényezők is közrejátszottak, majd hozzátette, hogy „végül a nyár folyamán véget vetett a kapcsolatnak.”

A forrás azonban ragaszkodott ahhoz, hogy nincs harag az egykori szerelmesek között, és hogy Florence nincs kiborulva, és jól boldogul egyedül. Hát, a merész Vogue fotókat elnézve azért van ebben a címlap dologban egy kis odaszúrás is: ‘Látod, Charlie, mit vesztettél?’


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Édes fotót osztott meg Tornóczky Anita az újszülött kisfiáról, már barátkoznak vele a kutyusai
Hatalmas az öröm, már mindenki várta a baba érkezését.

Megosztom
Link másolása

Mi is megírtuk, hogy megszületett Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Férjével együtt több éve küzdöttek a gyermekáldásért, és mindketten boldogok voltak, amikor idén kiderült, hogy Anita gyermeket hord a szíve alatt.

A műsorvezető most egy tündéri fotót osztott meg Instagramon: a csöppséggel már barátkoznak a kutyusai.

Íme, a kép:


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Tóth Gabi a kislányát olyan fotósorozattal köszöntötte, amelyekről csak egy ember hiányzik: Hannaróza édesapja, Krausz Gábor
5 éves lett Tóth Gabi (és ezek szerint így, zárójelben, Krausz Gábor) kislánya. Ebből az alkalomból készült a videó, amiben még Papp Máté Bence is szerepel, ám a séf nem.

Megosztom
Link másolása

Betöltötte az 5. életévét Hannaróza, Krausz Gábor és Tóth Gabi kislánya.

Annak idején az érkezését nagyon várták, és hatalmas volt a boldogság a születésekor.

Tóth Gabi most egy fotósorozattal, és saját énekhangjával köszöntötte fel a kislányukat. A képeken Hannaróza csecsemőkorától mostanáig látható, gazdagon dokumentálva az elmúlt 5 évet. Ám a fotógalériát a videóhoz sikerült úgy összeállítani, hogy azokon Krausz Gábor, Hannaróza édesapja nem látható, Papp Bence Máté viszont igen.

- mesélte akkoriban az énekesnő a Story magazinnak.

Tóth Gabi most egy fotósorozattal, és saját énekhangjával köszöntötte fel a kislányukat. A képeken Hannaróza csecsemőkorától mostanáig látható, gazdagon dokumentálva az elmúlt 5 évet. Ám a fotógalériát a videóhoz sikerült úgy összeállítani, hogy azokon Krausz Gábor, Hannaróza édesapja nem látható, Papp Máté Bence viszont igen.

A fotókból készült videót erre a linkre kattintva láthatod.

Te erről mit gondolsz?


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Curtis csinos barátnőjének sikerült olyan rafináltan felöltöznie a vacsorára, mintha nem is volna rajta ruha
Az éttermi illemszabályok ezek szerint már kimentek a divatból.
Sassy - sassy.hu
2024. december 03.


Megosztom
Link másolása

Nagyon rafinált öltözéket választott az éttermi vacsorához Curtis barátnője, Judit.

Úgy öltözött fel, mintha nem is lenne rajta igazán ruha, csak egy melltartó és némi necc anyag.

Az etikett szabályai szerint étteremben férfiak számára a legjobb a galléros ing, nőknek az egybe szabott ruha vagy blúz szoknyával, esetleg nadrággal. A szoknya nem érhet a térdnél két ujjnyival feljebb, és kerülni kell a túlságosan felsliccelt szoknyát és a túl mély dekoltázst is.

Az átlátszó, gyakorlatilag hálóból álló ruhadarabokra azért nem tértek ki régen az illemszabályok, mert akár 10-15 évvel ezelőtt senkinek eszébe sem jutott ilyesmit, vagy kombinéra, fehérneműre emlékeztető ruhadarabokat felvenni egy éttermi vacsorához.

A fotó Instagramon látható:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Takács Nikolas nem bírta magában tartani a véleményét, beolvasott a mai tehetségkutatóknak és a mai sztároknak
„Nem tudom, miért hitték el a műsorok készítői, hogy a sok követővel rendelkező valaki/bárki, bármilyen szerepkörre jó lesz, illetve miért hiszik, hogy a nézőknek nincs szükségük a minőségre?”

Megosztom
Link másolása

Takács Nikolas énekes aktív a közösségi oldalakon, és rendszeresen oszt meg posztokat.

Nemrégen élesen bírálta a mai tehetségkutató műsorokat és azokat is, akiket ma sztároknak neveznek. Ebből kiderült, mennyire fontos számára a színvonal és a szakmai alázat a zenei pályán.

"Tudom, h anno sem volt minden tökéletes, sőt! De voltak szakmák, amiket szakemberek műveltek!"

- kezdte a posztot.

"Biztosan volt anno is “kakukktojás”, itt-ott-amott, hiszen ki, kinek a kije... De ha csak a televíziót, a rádiót, és az újságot nézem, akkor ezek azok a munkahelyek voltak, ahová bejutni, és ahol dolgozni kivételes lehetőség volt azok számára, akik a saját szakmájukat kitanulták, és magas szinten művelték"

- írta.

"Kérdezem én, nem kellemetlen úgy szerepelni, hogy semmit, vagy csak foszlányokat tud az illető arról, amit képvisel? Csoda, hogy ma már bárki énekesnek, színésznek, műsorvezetőnek, táncművésznek, mentornak, tanácsadónak érzi és gondolja magát? Dehogy csoda! Hiszen a “sztár” szint, felfoghatatlanul elkeserítő! Nem tudom, miért hitték el a műsorok készítői, hogy a sok követővel rendelkező valaki/bárki, bármilyen szerepkörre jó lesz, illetve miért hiszik, hogy a nézőknek nincs szükségük a minőségre?"

- folytatta.

"Ha marad ez a siralmas tendencia, akkor már valóban nem kell azon csodálkozni, hogy nem marad gondolkodó, igényes néző! Minden egyes, igazán TEHETSÉGES fiatalnak, aki teli reménnyel fut neki a tehetségkutatóknak, pedig a következőt üzenném. Sajnos nem tud mindenkinek sikerülni! De minél jobb vagy szakmailag, minél többet dolgozol magadon, minél jobban figyelsz, és hallgatsz, és saját magad maradsz, és nem akarsz egy másik valaki lenni, ha alázattal és emberséggel teszed a dolgod, határ a csillagos ég!"

Többen egyetértettek vele, és akadt olyan kommentelő, aki szerint ma katasztrofális a helyzet.

Takács Nikolas 1986. június 26-án született a szlovákiai Galántán. Zenei tanulmányait a Pozsonyi Állami Konzervatóriumban kezdte klasszikus ének és hegedű szakon, majd a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió dzsessz-ének szakán folytatta. Olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Jávori Vilmos, Babos Gyula és Charlie.

Itthon a 2010-es X-Faktorban ismerhettük meg. A műsorban a döntőig jutott. Azóta több albumot is kiadott ki, sikeres koncerteket adott, és több rangos zenei fesztiválon is fellépett.


Megosztom
Link másolása