SZÍNES

Elvarázsolt, sziporkázó mesevilággá változik esténként a Füvészkert

A Garden of Lights szabadtéri kiállítás az Alice Csodaországban világába repít egy szempillantás alatt.
Szegedi Éva - sassy.hu
2023. október 18.


Megosztom
Link másolása

Játszani, hagyni, hogy egy mese vagy egy varázslatos világ magába szippantson, felnőttként is csodálatos. Akár filmről, könyvről, zenéről vagy bármilyen más csatornáról legyen szó, ami a mesét közvetíti.

Külön öröm, ha a számunkra már ismert mesevilág megelevenedik. Így voltam annak idején a Harry Potter könyvekkel a megfilmesítésük idején. És most épp ilyen kíváncsian vártam, hogy láthassam a Füvészkertben az Alice Csodaországban témájú Garden of Lights kiállítást.Az Alice Csodaországban tematikájú Garden of Lights kiállítás a budapesti Füvészkertben világító figurákkal, fényfüzérekkel, zenével

Ez a világ nem ismeretlen számomra: az Alice Tükörországban és Alice Csodaországban című mesekönyveket gyermekkoromban olvastam először, és bár furcsának, helyenként már-már aggasztónak találtam a történeteket, addig nem tudtam letenni egyiket sem, amíg el nem olvastam őket. Bár Szecskó Tamás rajzai nagyszerűen illusztrálták a köteteket, én azért szerettem magam elképzelni, hogyan nézhet ki Alice, milyenek lehetnek a beszélő virágok, hogyan festhet a Szív Királynő.

Most mindez megelevenedett színes figurákkal, mozgó installációkkal, csillogó-villogó tárgyakkal és fényfüzérekkel, zenével, és az élményt fokozó hangokkal. A Füvészkertben október 20-án nyílik a Garden of Lights kiállítás, amelynek témája az a bizarr, mégis magával ragadó világ, amelybe a Lewis Carroll által alkotott karakter, Alice csöppen egy szempillantás alatt.

Ez a sziporkázó mesevilág úgy jelenik meg a Füvészkertben, hogy mégsem uralja, nem nyomja el a kertet. Nem az egész kert alakult át, hanem csupán elragadó, néha kissé elrejtett, máskor hangsúlyos, erőteljes helyszíneket találunk a szabadtéri kiállításon.

A kiállítás szó egyébként nem fejezi ki kellőképpen, hol is járunk, inkább elvarázsolt kertnek vagy mesés játszótérnek nevezném.

A Garden of Lights ötlete Lengyelországból származik, a koronavírus-járvány alatt született szabadtéri programlehetőségként, és néhány év alatt egész Európát meghódította. Nem is csoda, másfél-két órát úgy bóklászik az ember a látványosságok között, hogy észre sem veszi az idő múlását.

Ha kíváncsiak vagytok rá, a rendezvény honlapján találtok bővebb információt.

Megosztom
Link másolása


PROGRAMOK
Gyereknap 2024: programok Budapesten és vidéken
A gyereknapi programok 2024-ben is könnyed kikapcsolódást ígérnek az egész családnak. Országszerte válogattunk a gyermeknapi program kínálatból, ezek közül sok ingyenesen vagy kedvezményesen látogatható.

KÉK HÍREK
Brutális részletek az ezredes haláláról: másodpercek alatt kétszer is elütötték az M1-esen
Több autó ütközött, ezért megálltak az úton. A férfi kiszállt, hogy megnézze, mi történt a többiekkel. Ekkor egy terepjáró is belecsapódott a veszteglő kocsikba.

KÉK HÍREK
Sírva kértek bocsánatot a támadók családjai a brutálisan megvert kemecsei kisfiú szüleitől
Adriánt az iskolájában verték meg a diáktársai, a támadás után az intenzív osztályra került. Az állapota már stabilizálódott, de még hetekig kell a kórházban maradnia.

SZTÁRVILÁG
Meghalt Avicii volt barátnője, nem tudta megemészteni a DJ elvesztését, végül borzasztó tragédia érte őt is
Emily Grace Goldberg két évig volt a világhírű DJ párja, akit egy zenei eseményen ismert meg. A lány lebetegedett, majd mikor végre úgy érezte, hogy legyőzte a kórt, nem sokkal később elhunyt.

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Ijesztő felvételek kerültek ki egy férfiről, aki 3 hónapig nem tudott WC-re menni
Ha néhány napig küszködsz a szorulással, már akkor elég szörnyen érezheted magad. Képzelje el azt a kínt, ha hónapokig nem tudsz elmenni WC-re.

Megosztom
Link másolása

Ijesztő felvételek mutatták meg, hogyan nézhet ki a székrekedés extrém esete - és nem volt szép látvány.

Egy orvos a Redditen osztotta meg egyik páciensének felvételeit, aki bevallotta, hogy nem egy, nem két, hanem három hónapja nem tudott rendesen kakilni.

A CT-felvételeken a páciens testének közepén egy nagy, szemcsésnek tűnő massza látszott, amiből a gyakorlatlan szem talán nem is sokat vesz észre.

A massza valójában széklet volt.

„A vizsgálat után meg kellett kérdeznem a beteget, hogy mikor volt utoljára székletürítése - osztotta meg a radiológus. - Azt mondta, hogy az utolsó „igazi sz@rása” három hónappal ezelőtt volt.”

A Reddit-felhasználók elborzadva reagáltak a felvételekre, az egyikük azt írta: „Ó, istenem, rosszul érzem magam, ha két napot kihagyok... El sem tudom képzelni, hogy mit érezhet, aki három hónapot.”

A Reddit-témához hozzászóló orvosok azonosították, hogy a beteg speciális betegségben szenved. A krónikus székrekedésről van szó, amikor nagy mennyiségű száraz, kemény kaki rakódik le a végbélben, miután több hétig nem tud valaki elmenni a vécére.

A székrekedés kiváltó okai a következők:

A fájdalomcsillapító gyógyszerek mellékhatásai

Hosszú ideig tartó mozgáshiány

Alacsony rosttartalmú étrend

Hashajtók hosszú távú használata

Depresszió és szorongás

A hozzászólók azon is elgondolkodtak, hogyan kezeljék a beteg állapotát.

„Komoly kérdés. Lehet ezt természetes úton, gyógyszerekkel átvészelni?” - kérdezte az egyik hozzászóló.

„Vagy mi történik pontosan egy ennyire elakadt beteggel?”

Egy másik orvos válaszolt: „Szerintem nagyon valószínűtlen, hogy ez természetes úton múljon el. Láttam már meszes székletet felvételeken, és csak azon tűnődtem, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy a betegnek székletürítése volt.”

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
SZÍNES
A Rovatból
Bünteti a stewardess azokat az utasokat, akik nem adják át a helyüket gyerekeknek a repülőn
Hatalmas vitát robbantott ki a közösségi oldalakon, a torkának ugrottak a kommentelők.

Megosztom
Link másolása

A külföldi lapokban és a közösségi oldalakon évek óta heves vita zajlik az ülőhelyekről és a repülésről, illetve a repülőgéppel utazás illemszabályairól.

Sokan osztják meg a saját történetüket, mások pedig a véleményüket a témáról.

Az utóbbi időben divat lett nyilvánosan megszégyeníteni és kibeszélni azokat, nem voltak hajlandóak átadni az előre lefoglalt vagy a számukra kijelölt ülőhelyet azért, hogy a családok együtt utazhassanak, hogy a gyerekek a szüleikkel együtt ülhessék végig a repülőutat.

Egy Orlandóban élő légiutas-kísérő, Mitra Amirzadeh nemrég elárulta,

elárulta, mivel bünteti azokat az utasokat, akik nem hajlandóak helyet cserélni, hogy a kisgyermekes családok együtt utazhassanak.

Van egy tuti módszere, amivel állítása szerint mindig ráveszi a "makacskodó" utasokat a helycserére.

Azt mondja ezeknek az utasoknak, hogy "Rendben, akkor figyelni fog a kisgyerekre?" Azt is elmondta, legközelebb, amikor valaki mérges vagy frusztrált amiatt, mert nem azt a helyet kapja, amit szeretett volna, jusson eszébe, nem azért fizetett, hogy kiválassza a helyét, máskülönben ott ülne

Azt is elárulta, hogy az útjai nagy részében akadnak vitás kérdések a helyekről, az ülésekről és az üléscseréről.

Nem csak azért megosztó ez a téma, mert mindenki szeretné magának a legjobb helyet a repülőn, és ebből adódhatnak konfliktusok. Hanem azért is, mert sokan visszaélnek ezzel, és sportot űznek abból, hogy a jobb ülőhelyük miatt vegzáljanak másokat. Gyakori téma a közösségi oldalakon az, hogy azok az utasok, akik nem fizettek külön a helyükért, a gépen próbálnak meg alkudozni azokkal, akik pedig igen, és megpróbálják rávenni arra a helyükért külön fizető utasokat, hogy cseréljenek velük. Aki erre nem hajlandó, arra sokan megsértődnek.

De ennél is továbbmennek néha az utasok.

Olyan is előfordult már, hogy a szülők megvették maguknak business classra a jegyet, a gyereknek pedig turistaosztályra foglaltak helyet, majd a gépen álltak le alkudozni egy-egy utassal, hogy ugyan adja már át a helyét a gyereknek, és üljön át helyette a turistaosztályra.

Különösen a hosszú, sok órás repülőutakon kényes téma ez.

A légiutas-kísérő egyébként egyes oldalakon hatalmas vitát robbantott ki a kijelentésével, sokan a torkának ugrottak. Volt, aki azt írta, hogy a stewardessnek nem az a dolga, hogy izmozzon az utasokkal, hanem hogy kiszolgálja őket rágcsálnivalóval. Más azt írta, hogy ha ő fizet nem keveset azért, hogy foglalt helye legyen, senki, még egy gyerek kedvéért sem hajlandó átadni; az pedig nem az ő dolga, hanem a szülőké, hogy legyen a gyereknek biztos ülőhelye.

Volt, aki kifejtette, hogy ez részben a szülők, részben a légitársaságok miatt történik így. De akadt olyan is, aki egyenesen a gyerekhez fordult, amikor szülő jött a kéréssel, és amikor a gyerek azt mondta, hogy ő nem szeretne cserélni, megnyugodott, és maradt a helyén.

Egy kommentelő megjegyezte, hogy érdekes módon, azt senki nem szokta kérni, hogy hadd ülhessen át az alacsonyabb komfortfokozatú helyre azért, hogy együtt lehessen a családjával/feleségével/gyerekével stb.

A cikkben említett stewardess azt is elmondta, hogy amikor nem gyerekekről van szó, ritkán avatkozik közbe a vitás helyzetekben.

Forrás: Daily Mail

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZÍNES
A Rovatból
Szobrot kaphat a brutálisan megrugdosott Sanyi kakas, aki most gyógyul
Békéscsaba sztárjáért, a belvárosban tanyázó kakasért sokan drukkolnak.

Megosztom
Link másolása

Sanyi, a békéscsabai városi kakas élete fenekestül felfordult, miután sorozatosan bántották őt gyerekek és hajléktalanok. A múlt héten úgy megrugdosták a szerencsétlen állatot, hogy egy közeli tanyára vitték, ahol állatorvos is látta már.

A taraja halványodott, és a megszokottól eltérően gubbasztott néhány napig, ezek a jelek pedig arra utalnak, hogy bár külsérelmi nyom nincs az állaton, megviselték a történtek.

Akár még belső sérülése is lehet.

Kapott egy kis gyógyszert és vitaminos tápot, valamint a Fekete Tanya óriásira nőtt kakasával is barátkozik.

Sanyi Facebook csoportjában élénk vita folyik arról, a kakas maradjon-e a tanyán vagy sem.

Sokan bár hiányolják a Munkácsy térről, szeretnék, ha a kakas egy baromfi udvarban élne tovább.

Mások pedig kardoskodnak amellett, hogy vissza kell vinni a kakast, hiszen Békéscsaba szimbólumaként megszokták már a téren.

A kakast befogadó Fekete Tanya éppen ezért szavazásra bocsátotta, mi legyen a kakassal: ha a lakosság úgy dönt, kerüljön vissza, a felépülését követően visszaviszik a belvárosba.

Eközben a csoport tagok, akik szerint a kakasnak tanyán a helye, inkább szobor emelésében látják a kompromisszumot.

A Munácsy térre helyezett kakas faragvány az elmúlt éveknek állítana emléket, míg a kakas kukoricázhatna a földeken. Hasonló szobor már áll a városban az Árpád soron, azt a Körös-parti kacsák kapták.

Egyébként a rendőrség gerinces állat bántalmazása miatt nyomoz az ügyben, és szemtanúkat keresnek.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZÍNES
Imádják a neten a kutyát, aki „beszélget”a többi utassal a buszon
Hát milyen hangot ad ki ez a cukorfalat?
Sassy - sassy.hu
2024. május 08.


Megosztom
Link másolása

Egyszerűen imádják az emberek azt a francia bulldogot, "akit" a gazdija babakocsiban tologat, és aki a tömegközlekedésen is vele utazik.

A kutya ugyanis nem mindennapi mutatvánnyal lepte meg a közönséget és a gazdáját.

"Társalogni próbál" ugyanis a többi utassal.

Íme, a videó:


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk