SZTÁR
A Rovatból

Denzel Washington ordított a fotósokkal Cannes-ban a vörös szőnyegen - ezen bukott ki a színész

Denzel Washington nagyon kiakadt a cannes-i vörös szőnyegen.

Megosztom
Link másolása

Nem mindennapi jelenet zajlott le a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén hétfő este, ahol Denzel Washington új filmje, a Highest 2 Lowest premierjére érkezett. A háromszoros Golden Globe- és kétszeres Oscar-díjas színész nemcsak a rajongók figyelmét vonzotta magára, hanem egy fotósét is – és a helyzet gyorsan eszkalálódott.

A 70 éves Washington a film egyik főszereplőjével, a rapperből színésszé avanzsált A$AP Rockyval pózolt, amikor – a szemtanúk szerint – az egyik fotós rátette a kezét a színész karjára. A DailyMail.com által felkért profi szájról olvasó, Jeremy Freeman szerint ez volt az a pillanat, amikor Washingtonnál elszakadt a cérna.

„Hé, ha még egyszer — ha még egyszer megpróbálod... elég volt. Hadd mondjam el — elég, elég — soha többé ne nyúlj hozzám”

— állítólag ezt mondta Denzel, miközben a fotós arcába mutatott. Az illető – akinek arcán végig zavart vigyor ült – csak annyit válaszolt: „Nem tilos”, majd nevetve hozzátette: „igen, igen, igen”

Washington ezután újra felemelte a hangját:

„Hozzád beszélek, hagyd abba, rendben?” — mondta a színész, de ez sem hatotta meg az illetőt, aki ezután újra próbálkozott: „Készíthetek egy képet?”

A válasz egyértelmű volt:

„Elég, hagyd abba, hagyd abba. Komolyan mondom. Elég, hagyd abba.”

Miközben Washington egyértelműen kiakadt, a körülötte lévő fotósok többsége még mindig mosolygott – valószínűleg nem érzékelték, hogy a színész nem csak szerepet játszik.

Nem ez volt az első balhéja fotósokkal

Denzel Washingtonnak nem ez az első hasonló esete. A DailyMail.com emlékeztetett: 2024 októberében New Yorkban is kamera rögzítette, ahogy kiabálni kezdett autogramvadászokkal a Modern Művészetek Múzeumánál tartott esemény előtt, ahol Samuel L. Jacksont ünnepelték. Akkor is az történt, hogy a rajongók túl közel kerültek, és Washington egy idő után visszafordult a bejáratból, ujját a levegőbe emelve:

„Azt mondtam, találkozunk, amikor kijövök. Mi az, amit nem értetek ebből?”

Ezután bevonult az épületbe.

Cannes adta a díszletet, Spike Lee a meglepetést

A történtek ellenére Washington néhány órával később már sokkal jobb kedvűnek tűnt, amikor rendezőbarátja, Spike Lee meglepte egy tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal. A fesztivál még a programját is módosította, hogy alkalmazkodjon Washington egyetlen szabad napjához, mivel a színész jelenleg New Yorkban Othellót játszik.

„Ő az én testvérem” – mondta Spike Lee a díjátadón, mire Washington csak annyit felelt:
 „Ez teljesen meglepett!”

Jetlagnek nyoma sem volt, a díjátadót követően a színész vissza is repült New Yorkba.

A film, amiről először azt hittük, nem is lesz

A Highest 2 Lowest, Akira Kuroszava  1963-as Menny és Pokol című klasszikusának újragondolása, először nem is szerepelt a hivatalos cannes-i programban. Végül Spike Lee személyesen jelentette be, hogy

mégis bemutatják, miután a fesztivál megerősítést kapott arról, hogy Washington ott lesz a premieren.

A filmet az A24 forgalmazza, a mozikba augusztus 22-én kerül, szeptember 5-től pedig elérhető lesz az Apple TV+ platformján is.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
„Belecsusszantam az ölébe” – Elcsattant az első csók Stohl András műsorában, a felnőttfilmes Kiara Lord így értékelte a férfi képességeit
Sokan gondolják úgy, hogy a színész ezzel a csókkal átlépett egy határt.

Megosztom
Link másolása

Megtörtént, ami egy párkereső realityben nagyjából annyira elkerülhetetlen, mint a rózsaceremónia: a TV2 A Nagy Ő legutóbbi adásában elcsattant az évad első csókja. A Stohl András kegyeiért küzdő nők közül Kiara Lord volt az, aki egy jakuzzis randevún végül a tettek mezejére lépett, és ezzel rögtön új szintre emelte a műsort. A színész láthatóan nem bánta, hogy a felnőttfilmes átvette az irányítást.

A Nagy Ő idei főszereplője Stohl András, a műsor egyik legmeghatározóbb versenyzője pedig Kiara Lord, aki egy randit kért a színésztől, hogy kimozdítsa a kapcsolatukat a holtpontról.

A csók persze nem egy buszmegállóban történt, a produkció megadta a módját: a párost egy jakuzziban várta a teljes romantikus kelléktár

rózsaszirmoktól és gyertyafénytől kezdve a pezsgőn át a gyümölcstálig. Kiara pedig nem sokat teketóriázott, egy közösen elfogyasztott eper után magához húzta a színészt.

A kezdeményezés egyértelműen a lánytól indult, aki később a kamerák előtt el is mondta, tudatosan döntött a cselekvés mellett.

„Úgy éreztem, hogy a kezembe kell venni az irányítást, ezért a tettek mezejére léptem,

közelebb húzódtam – mondhatjuk, hogy az ölébe csusszantam –, és az a gondolat volt bennem, hogy most vagy soha, de meg kell történnie az első csóknak” – magyarázta.

Stohl láthatóan feloldódott a helyzetben, és a randi során arról beszélt, mennyire felszabadultnak érzi magát Kiara mellett. „Fura helyzetben vagyok, mert te olyan csaj vagy, akivel iszonyatosan jól érzem magam. Semmiféle gátlás nincs bennem veled, semmiféle hátsó szándékot nem érzek benned, nincs bennem veled szemben gátlás” – jelentette ki, majd hozzátette, szerinte Kiara pontosan a csók reményében kezdeményezte a találkozót.

A csók után Kiara szinte szakértői precizitással elemezte a történteket, és nem fukarkodott a dicsérő szavakkal.

„Számomra rendkívüli meglepetés volt, hogy mennyire összeillünk csók szempontjából Andrással. Nem gondoltam volna, hogy ha jó is lesz a csók, hogy ennyire jó lesz, ugyanis nekem olyan volt, mintha magammal csókolóztam volna, csak éppen egy férfival.

Tehát annyira összeillettünk, és nem akartam, hogy vége legyen... Tökéletes volt minden, a tempó, nem volt túl nyálas, de száraz sem, és elég változatos volt, úgyhogy tényleg szuper volt.”

A lány szerint a csóknak a puszta romantikán túl komolyabb tétje is volt, különösen Stohl András szempontjából. Úgy látta, a színész ezzel egyfajta határt lépett át. „Én több mindent is észleltem Andráson a csók közben. Elsődlegesen azt, éreztem rajta, hogy élvezi a csókot, és örül, hogy megtörténik. Másrészt azt éreztem, hogy ő úgymond

megadta magát, ugyanis a társadalmi megítélése ennek a csóknak azért nem figyelmen kívül hagyható.

És ő bevállalta a csókot velem, úgyhogy ez számára egy nagy lépés” – fogalmazott Kiara.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Jacob Elordi nyilatkozata után nem csoda, hogy mindenki Margot Robbie házasságát félti
A színész megnyilvánulásai ugyan illeszkednek a film promóciós kampányába, de az egymáshoz illő gyűrűk és a tegnapi gesztus már a határokat feszegeti.

Megosztom
Link másolása

A legtöbb nő bármit megadna, ha egy férfi csak egyszer úgy bánna vele, ahogy Jacob Elordi a tegnapi bemutatón Margot Robbie-val. Csütörtök este a londoni Leicester Square-en tartották az Üvöltő szelek brit bemutatóját, és miközben ömlött az eső, Jacob Elordi nem egy asszisztens kezébe nyomott ernyő alá húzódott, hanem szó szerint a testével óvta filmbéli partnerét, Margot Robbie-t és a ruhakölteményét.

Ez a „klasszikus gentlemanség” olyan gesztus volt, amiről sokan csak álmodnak — egy férfi, aki természetesen és ösztönösen helyezi a másik kényelmét előtérbe.

A pillanatot persze tucatnyi kamera rögzítette, és a végeredmény egy tökéletes, filmszerű jelenet lett: a zuhogó eső, a szenvedélyes, védelmező mozdulat és a két sztár közötti kémia szinte lemászott a vászonról a vörös szőnyegre.

A válaszhoz elég egy pillantást vetni a premier egész vizuális koncepciójára. Az esőben ázó vörös szőnyeg ugyanis nem elrontotta, hanem tökéletessé tette az estét. Mintha csak a Brontë-regény vihara csapott volna le, a jelenet az alkotás gótikus, mindent elsöprő romantikáját idézte meg. Elordi palaszürke Bottega Veneta öltönye és Robbie halványrózsaszín, fűzős, hosszú uszályos Dilara Fındıkoğlu ruhája a megázott eleganciával együtt szinte regényes kellékké váltak.

A film mögött álló rendező, Emerald Fennell a The Guardiannek nyilatkozva el is mondta, mi a célja: azt akarja, hogy az Üvöltő szelek „egyfajta zsigeri, ösztönös reakciót váltson ki” a nézőkből. Ez a fajta intenzitás láthatóan a sajtókörútra is átragadt. A két főszereplő olyan erős mondatokkal dobálóznak, amelyekre a bulvársajtó azonnal ráharap.

„Annyira társfüggő vagyok azokkal az emberekkel, akikkel együtt dolgozom, és azt hiszem, ez a fajta kötődés Jacobbal is gyorsan kialakult”

– mondta Margot Robbie a Fandango interjújában. Elordi pedig még ennél is tovább ment:

„Kölcsönös megszállottság a miénk”

– fogalmazott a színész az Us Weekly szerint, utalva arra, hogy a forgatáson szinte ráhangolódtak egymás játékára. Ilyen jelkép a két színész által viselt, egymáshoz illő pecsétgyűrű is, amelyet egy brit ékszerész, Cece Fein‑Hughes tervezett. A gyűrűkön a főszereplők, Catherine és Heathcliff monogramja (C&H), az eredeti regény megjelenésének és a film premierjének évszáma (1847–2026), valamint egy Brontë-idézet is szerepel.

A kérdés pedig adja magát: vajon Margot Robbie 2016 óta tartó házassága Tom Ackerley producerrel épp most fut zátonyra a világ szeme láttára? Mennyire tekinthető a kamera előtti és mögötti intimitás „túl közelinek”?

Vannak, akik szerint mindez csupán a szerepük szerves része és a profi színészi együttműködés egyik legtermészetesebb formája.

Mások azt találgatják, hogy ez a szoros kötődés vajon beárnyékolja‑e a Margot és Tom közötti kapcsolatot — holott semmiféle hivatalos hír vagy megerősített információ nincs arról, hogy a valódi házasságuk bármilyen nehézségbe ütközne.

A közösségi média természetesen felkapta a témát: egyes kommentelők romantikus álomként ünneplik Elordi gesztusait, mások viszont figyelmeztetnek, hogy a valós élet nem film, és hogy egy vörös szőnyeges romantikus mozdulat nem jelenti azt, hogy az életben is „ez az igazi”. A szakértők többsége ezen túlmenően azt hangsúlyozza, hogy

a filmiparban gyakori, hogy a színészek érzelmileg és intenzíven kötődnek egymáshoz a forgatás során — de ezek a kötelékek a forgatás lezárultával sokszor természetesen átalakulnak vagy elhalványulnak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Szomorú: durván átverték A Nagy Ő esélyesét, ügyvédhez kellett fordulnia
Kiss Krisztina egy autó miatt keveredett jogi vitába. Hiába kérte, nem cserélték ki a folyton szervizben álló járművet, ezért keményebb eszközökhöz folyamodott.

Megosztom
Link másolása

Miközben A Nagy Ő-ben épp a versenyfutás zajlik Stohl András kegyeiért, a műsor egyik legesélyesebbnek kikiáltott szereplője, Kiss Krisztina a való életben egy egészen másfajta harcot vívott. Itt nem egy szál vörös rózsa volt a tét, hanem egy működő autó, az ügyhöz pedig végül már jogi segítség kellett.

A nézők és a többi versenyző szerint is a 47 éves üzletasszony lenne a tökéletes befutó a színésznél, csakhogy amíg Stohl láthatóan gyorsítana, addig Kriszta inkább a féket nyomja

– írta a Story.hu. Hallani sem akar arról, hogy alig négyórányi ismeretség után csókolózzon, ahogy azt Kiara Lord tette Bucival. Ez a fajta következetesség azonban nemcsak a szerelmi életére jellemző. Amikor egy autóvásárlásnál úgy érezte, csúnyán rászedték, nem habozott kiállni magáért, és a történetét a közösségi oldalán is kiteregette.

„Röviden a sztori: augusztus 24-én vásároltam egy autót, ami most már több mint fél éves időtartamot töltött a szervízben”

– vázolta a korábbi helyzetet Kiss Krisztina. Mindössze annyit szeretett volna elérni, hogy egy közelgő utazása előtt cseréljék ki a szervizben dekkoló járművet, az értékesítők azonban erről vélhetőleg hallani sem akartak.

Az ügy itt fordult komolyra: Kriszta ügyvédhez ment, aki azt tanácsolta neki, hogy a közösségi oldalára feltöltött, az esetről szóló videókat inkább tüntesse el. Hogy mi lett a perpatvar vége, és sikerült-e végül dűlőre jutnia a céggel, arról nem tájékoztatta a követőit. Egy dolog azonban biztos:

a Nagy Ő-s szereplése óta már egy elektromos autóval jár, a korábbi kálváriájára pedig pontot tett.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Ezt a „megalázó feladatot” Andrásnak a kilakoltatása után először kell saját kezűleg elvégeznie
Károly királynak elege lett, ezért a 65 éves herceget Norfolkba száműzték. A sandringhami birtokon már most hosszú a lista azokról, akik nem hajlandóak kiszolgálni őt.

Megosztom
Link másolása

Lassan eljön a nap, amire senki sem számított: Mountbatten-Windsor András, a királyi család kegyvesztett tagja kénytelen lesz kinyitni a saját bejárati ajtaját. A 65 éves András ugyanis február 2-án, hétfő éjjel hivatalosan is elhagyta a 30 szobás windsori Royal Lodge-ot, miután III. Károly király a hírek szerint megelégelte az újabb Epstein-kiszivárogtatásokat. A volt herceget 132 mérföldre szállították Norfolkba, ahol a Sandringham-birtokon lévő Wood Farm Cottage-ben rendezkedett be átmenetileg. András minden, vele szemben felhozott vádat tagad.

Az igazi dráma azonban nem a költözés ténye, hanem a mindennapok prózája.

A Sandringham-birtokon ugyanis nem tolonganak a jelentkezők, hogy a kegyvesztett királyi sarjat kiszolgálják,

a személyzete pedig drasztikusan megfogyatkozott. A helyzetet a The Sun által idézett forrás foglalta össze a legtalálóbban. „Akik évekig mellette voltak, már nincsenek. A legjobb esetben is csak egy maroknyi személyzet marad” – mondta a lapnak a névtelen informátor, aki szerint ez egészen szokatlan helyzetet teremthet.

„Lehetséges, hogy életében először neki magának kell majd ajtót nyitnia az embereknek.”

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a birtok vezetősége közölte a dolgozókkal: senki sem köteles Andrásnak dolgozni, ha ez kényelmetlenül érinti. A felhívás pedig úgy tűnik, termékeny talajra hullott.

„Megmondták nekik, hogy nem kell Andrást kiszolgálniuk vagy neki dolgozniuk, ha kényelmetlenül érzik magukat. Már most elég hosszú a lista azokról, akik nemet mondtak. Érthető a nyugtalanság, hiszen mára totális páriává vált”

– tette hozzá a forrás.

András a tervek szerint április elején költözik át a végleges otthonába, a szintén a sandringhami birtokon található Marsh Farmra. A Royal Lodge-ot 2003 óta használta egy 75 évre szóló bérleti szerződés keretében, de a kiköltözésére irányuló nyomás tavaly ősszel jelentősen megerősödött. A mostani, felgyorsított költözés nem véletlenül esik egybe azzal, hogy a rendőrség egy új, 2010-re datált állítást is „értékel” az Epstein-ügyhöz kapcsolódóan. András továbbra is minden jogsértést következetesen tagad.


Megosztom
Link másolása