SZÍNES

Tuti nem láttál még ennél menőbb Harry Potter tematikájú Airbnb-t!

Először azt hiszed, csak egy sátor, de aztán kiderül, hogy egy varázslatos szoba vár, mindenféle mágikus kiegészítővel.

Megosztom
Link másolása

Elképesztő sebességgel terjed az a TikTok-videó, amiben egy lány mutatja meg a saját Harry Potter tematikájú airbnb-jét.

Mindössze két napja került fel a közösségi média platformra és már majdnem 3 millióan látták.

Nem is csoda, hiszen az elején ugye azt gondolod, hogy ugyan már, mi lehet olyan nagy szám egy ilyen pici sátorban, csakhogy a videón látható lány besétál, és lecsúszik egy óriási csiga alakú csúszdán, egyenesen a lakásba. Ki ne álmodna ilyesmiről még felnőttként is?

Habár a biztonságról szeretnénk némi szót váltani a tulajdonossal, ugyanis a sátor valószínűleg nem zárható úgy, mint egy lakás valódi ajtaja.

Lehet, azért nem tartanak tőle, hogy valami random vadidegen egyszer csak becsúszik az éjszaka, mert előtte elmondanak egy-két álcázó bűbájt.

Komolyra fordítva a szót, sose felejtsd a kocsiban a fogkeféd, mert a felfele út kevésbé lehet kellemes ezen a csúszdán.

Na, de a csúszdán leérkezve már megvan a kellően szédült állapot egy jó kis varázsvilághoz, körbenézve mindenhol óriási leplek, bársony és sok-sok szőnyeg, akárcsak a Harry Potter könyvekben és filmekben. A fogasokon négy különböző színű köpeny várja a lakásba érkezőket, így mindenki kiválaszthatja, melyik Roxfortos házba szeretne tartozni.

Az egyébként nem túl nagy lakás egy szikla szélén van, ami kicsit tovább fokozza a varázslatos hangulatot, de ugyanígy erősíti az a sok kis apró kiegészítő, amivel igyekeztek a lakásban megteremteni a tökéletes mágikus világ hangulatát.

A kommentszekció persze azonnal felrobbant, a többség azonnal foglalni szeretné, de egyesek szerint évekre előre le van foglalva, így nagyjából ahhoz is némi mágiára lenne szükség, hogy sikerüljön megtalálni és kivenni.

„Úristen! Várj, ez valami tündérmesébe illő! Teljesen megigéz, én annyira izgatott lennék!”

– írta egyikük.

„Hol van? Vigyétek a pénzem, megyek!” – írta sok más társával együtt egy hozzászóló.

„Oké, rendben, a héten másodszorra is megnézem a Harry Potter és a tűz serlege című filmet” – így egy harmadik.

@themeridiaries Come see this Harry Potter Airbnb #harrypotter #harrypottertiktok #harrypotterairbnb #traveltiktok #uniqueairbnb ♬ Fireworks - Nicholas Hooper


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
A Rovatból
Kiborultak az emberek koszorúslányon, aki mindenét megmutatta az átlátszó ruhájában
Szerintük túlöltözte a menyasszonyt, és ezzel megalázta.

Megosztom
Link másolása

Megosztotta egy TikTok-influencer a rajongóit, miután posztolt pár videót.

A fiatal nő a legjobb barátnője esküvőjén vett részt.

Egy átlátszó, krémszínű, hastájékon is erősen kivágott ruhában jelent meg koszorúslányként, és az emberek szerint ezzel megalázó helyzetbe hozta a menyasszonyt.

A 25 éves Isabelle Mathers nem csak TikTokon publikált videókat, hanem Instagramon is közzétett képet és videót. (Ahol egyébként többségében pozitív fogadtatásban részesült, többen is kérdezték tőle, honnan van a ruha.)

Ezeken is látszik, hogy a ruhában egyrészt teljesen fedetlen a hasa, másrészt átlátszik a melle.

De a legfontosabb, amit többen is szóvá tettek, az, hogy aki megnézi a videót, annak a ruhák miatt nem egyértelmű, kinek az esküvője ez, melyikük a menyasszony.
@isabellemathers bestie is getting married @racheljdillon ♬ Chapel Of Love - The Five Keys


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
SZÍNES
Elképesztő titkokat árult el az amish közösség életéről egy kiugrott nő a TikTok-on
A nő videóban mutatta be, hogyan lehet ezt az életformát gázlámpákkal és néhány napelemes eszközzel fenntartani.

Megosztom
Link másolása

Egy amerikai nő most bepillantást engedett követőinek az amish életmódba.

Carol maga is amish háztartásban nőtt fel, de azóta már nem követi ezt az életformát. Most viszont bemutatta bátyja és sógornője otthonát, és hogy milyen megoldásokat alkalmaznak a mindennapokban.

Az amishok egy vallási közösség és egy szigorú életmódot követő csoport az Amerikai Egyesült Államokban.

Ők az Amish vallásnak, egy keresztény protestáns felekezetnek a tagjai. Az amishok az egyszerű életmódot, a közösségi életet és a hagyományos értékeket követik. Általában elutasítják a modern technológiát és eszközöket, például autókat, telefonokat és áramot.

A közösség tagjai általában mezőgazdasággal vagy kézművességgel foglalkoznak, és a családi és közösségi életük kiemelten fontos számukra. Szigorú szabályokat követnek az élet minden területén, és az életstílusuk nagyon eltérő lehet a modern társadalométól.

A @carolyoder_78 felhasználónéven futó tiktokker elmondta, hogy a technikai eszközök luxuscikkeknek számítottak náluk, ilyenekkel gyerekkorában nem rendelkezett.

A legszükségesebb dolgokat, például a konyhájukban a világításhoz használt lámpát gázzal működtették. Villany helyett az amish család a mennyezetükön keresztül futó gázvezetékeket használt, és öngyújtókat hordtak magukkal, hogy meggyújtsák a lámpákat.

A lakásban bemutatott eszközök nagyrésze is gázzal működik. De azért megtalálhatóak elemes vagy napelemes eszközök is. Például a nappalijukban lévő lámpa vagy a napelemhez csatlakoztatott hosszú kábel táplálta hajszárító.

Tinédzserként kreatív megoldásokat kellett találnia, ha a frizurájáról volt szó:

"Ami a hajam csinosítását illeti, szerettem volna göndöríteni a hajam. Fogtam a hajsütővasamat és egy olajlámpát, amin egy kémény volt, és a göndörítőmet a lámpa tetejére tettem, hogy felmelegedjen”

A nézők elárasztották kommentekkel Carol videóját. Volt aki kifejtette, hogy a napelemes és generátoros eszközök szintén árammal működnek, így szerintük az nem fér bele az elektromosság nélküli amish életmódba.

Mások az így elfogyasztott gáz mennyisége és az ezzel járó balesetek miatt aggódtak.

"Nem sok gázrobbanásról hallottam. Mindennek meg kell felelnie az előírásoknak és az ellenőrzéseknek"

- válaszolta Carol.

@carolyoder_78 #amish #amishtiktok #amishlife #shunning #rumspringa #tradition #indianaamish #amishrules #foryoupage #trending #amishbusiness #community #noelectricity ♬ Epic Music(863502) - Draganov89

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZÍNES
Egy harmincas férfi szerint az X-generáció tagjai sokkal szarabbul öregszenek, mint például ők
Csúsztat, és hülyeséget is beszél, de a követői imádják a videót.

Megosztom
Link másolása

A TikTokon rengeteg megosztó tartalom közt lehet csemegézni, ha az ember szeret ezeken elgondolkodni vagy szereti olvasgatni mások hozzászólásait egy-egy témával kapcsolatban.

Ilyen megosztóra sikeredett az a videó is amit egy 37 éves férfi tett közzé.

Ebben azt állítja, az ő generációjának, az Y-generációnak tagjai mennyivel szebben idősödnek, mint az X-generáció tagjai

Azt mondta:

Az ezredfordulón születettek fantasztikusan néznek ki a korunkhoz képest, annak ellenére, hogy a szerinte a Z-generáció tagjai ennek az ellenkezőjét állítják.

Úgy véli, hogy pont ők, az Y-generáció állította fel a sztenderdeket arra vonatkozóan, hogyan is néz ki az idősödés és hogy lehet jól öregedni.

Ezután mintegy elrettentő példaként megemlített pár karaktert olyan tévéműsorokból, amelyek ikonikusnak számítanak az X-generáció tagjai számára. Az Egy rém rendes család első évadában a főszereplő, Al Bundy elvileg 39 éves. A Seinfeld első évadában pedig George Costanza elvileg 31 éves. Ed O'Neill, aki Al Bundyt játszotta, 41 éves volt a sorozat kezdetekor, a Costanzát játszó színész pedig kb. ugyanannyi, mint az általa eljátszott karakter. És lám, milyen idősnek néztek ki. Bezzeg ő, 37 évesen.

Bár nem ez volt a célja a videóval, mégis sikerült belerúgnia az X-generációba. Ráadásul nem is az X-generáció tagjai, akiket bemutatott, hiszen Ed O'Neill baby boomer, csakúgy, mint Jason Alexander. Az X-generáció elnevezés az 1965 és 1980 közt (más felosztás szerint 1964 és 1979 között) születetteket jelöli.

Amúgy a kommentelők közül volt, aki megjegyezte, hogy ő negyvenesként jobban néz ki, mint azok a Z-generációs tiktokkerek, akik posztolgatják a "mennyi idősnek nézek ki" témájú videóikat. Más gratulált Chrisnek azért, amiért huszonévesnek néz ki 37 évesen. Akadt, aki szerint azért öregedtek gyorsabban a mai X-generáció tagjai, mert régen mindenhol dohányoztak az emberek.

@bautistud This needs to be said for millenials #millennialsoftiktok #genzvsmillenial #aging ♬ original sound - Chris Bautista


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZÍNES
Zseniálisan vágott vissza a nő, aki nem kívánt meztelenképeket kapott egy idegentől
Valószínűleg egy életre elvette a férfi kedvét a hasonló üzenetek küldözgetésétől.

Megosztom
Link másolása

Sajnos manapság egyre gyakoribb, hogy „ismerkedni vágyó” idegenek eltérnek a társalgási normáktól és a ’Szia, hogy vagy?’ helyett egy meztelenképpel indítanak.

Becky Holmes sem kívétel azok közül, akik kaptak már kéretlen intim fotókat. A brit nő azonban kapott az alkalmon és a legjobbat hozta ki a helyzetből.

"Keanu Reeves nem szerelmes beléd" címmel adott ki könyvet, melyben azokat a kínos és szórakoztató történeteket szedte össze, ahogy idegenek és csalók különféle módszerekkel bepróbálkoztak nála.

Az írónő az X-en, a korábbi Twitteren szívesen tárgyalja ki ezeket a történeteket, amikből akad bőven, hiszen napi szinten kap sörhasú, idősödő férfiaktól hasonlókat.

Nem rég születésnapja alkalmából köszöntötte fel egy kedves úriember egy hasonlóan merész üdvözlőkártyával.

A sokat mutató képhez egy Boldog szülinapot! feliratot is mellékelt. A képet a TWN oldalán láthatod.

Becky azonban már gyakorlott a hasonló helyzetek kezelésében és nem fél reagálni az üzenetekre. A történetben csak Greg-ként nevezett úriemberrel is merész tréfát űzött.

Elhitette vele, hogy képzett bőrgyógyász és a képet nézve rosszindulatúnak tűnő piros foltot fedezett fel a férfi hasán.

A férfit megijesztette a nő válasza. Egyből elkezdett orvost keresni, sőt Beckyt is megkérte, hogy ajánljon specialistát.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
top-ad">
Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: Ma megtartjuk az utóbbi évtizedek legnagyobb vidéki politikai demonstrációját és a valaha volt legnagyobb anyák napi rendezvényt
A TISZA Párt politikusa Debrecen főterén azt mondta, ha képesek közösen cselekedni, akkor lezárhatják azt a húsz évet, ami Magyarországot az Unió második legszegényebb és a legkorruptabb tagállamává tette.

HÍREK
Menczer Tamás baloldalozott, külföldizett és kétszer azt mondta, hogy bumm
A Fidesz kommunikációs igazgatója sokadszorra is elmondta, amit már eddig is elmondott. Szerinte Magyar Péter ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint MZP vagy a Momentum.

KÉK HÍREK
Döbbenet: Tizenegy éves diákjával csalta vőlegényét a tanárnő
Esküvő helyett büntetőeljárás lesz.

HÍREK
Magyar Péter Orbánról: nem olyan ostobák, hogy megöljenek, akkor forradalom törne ki
Magyar talán minden eddiginél többet árult el arról, mit gondol Orbán Viktorról, vagy az ukrajnai háborúról. Kiderült: nem célja börtönbe juttatni Orbánt és úgy érzi, Oroszországgal szemben sem politizálhat.