SZTÁR
A Rovatból

Shane Tusup és menyasszonya nagy döntést hoztak: „itthon születne a babánk”

A kislányt tavasz végére várják, de egyelőre még nem döntöttek a nevéről és babonából a szobáját sem csinálták még meg.
K.O., Fotó: TV2 - sassy.hu
2024. február 07.


Megosztom
Link másolása

Nemrég osztotta meg a világgal a nagy örömhírt Shane Tusup és menyasszonya, miszerint hamarosan kisbabájuk születik. Azóta már a baba neme is kiderült: kislányt vár a boldog pár.

Ezerrel készülnek a baba születésére, szeretnék olyan boldog környezetben nevelni, mint amilyenben ők is nevelkedhettek, ezért sokat beszélgetnek erről a szüleikkel.

„Ezért szeretnénk az ő módszereikből meríteni. Édesanyám hozott nekem a szülőségről szóló könyveket, és Viki is gyűjti a jó tanácsokat” – monsta el Shane a hot! magazinnak.

A gyerekszobát azonban még nem rendezték be, és ennek különös oka van.

„Már megvan a kislányunk szobája, de egyelőre még nincs berendezve. A következő hónaptól kezdünk bele, nem szeretnénk elsietni.

Személy szerint kicsit babonás voltam, ugyanis a népi hiedelem szerint nem szabad előre bevásárolni.”

- állította a kismama.

Arról is mesélt, hogyan éli meg a várandósság pillanatait.

„A második trimeszterben járok, ami sokkal élvezhetőbb állapot, mint az első szokott lenni, mi pedig jól érezzük magunkat a kislányunkkal együtt. Későn kezdett el nőni a pocakom, még most sem olyan nagy, de Shane mindennap megjegyzi, hogy ismét nőttünk valamennyit.

Tavasz végére várjuk a kislányunkat. Érdekes látni a testem változását, hiszen a sportból érkeztem, sosem volt pocakom, de a várandósság a legédesebb teher számomra.”

A névválasztás azonban nehezebbnek bizonyul, mint gondolták.

„A névválasztással vagyunk a legnagyobb gondban.

Írtunk egy listát, ahová mindig feljegyezzük, ha eszünkbe jut valami. Több szempontot is figyelembe veszünk: hogyan lehet becézni, illik-e a keresztneve a vezetéknévhez. Van magyar és amerikai név is a listán, ebből a szempontból nem szabtunk határt. Annyi kikötésünk van, hogy nem szeretnénk túl egyedi vagy új nevet a kislányunknak. Hangozzon természetesen, és szeressük: ez a lényeg.” - mesélik.

„Én sokáig azt hittem, amiatt lettem Shane, mert apukám egyik kedvenc westernfilmjében így hívták a főhőst, ezért mi is nagyon vigyázunk, nehogy megtessen egy karakter neve valamelyik kedvenc filmünkből”

- tette hozzá az edző.

Shane amerikai állampolgársága miatt automatikusan megkapja majd a kettős állampolgárságot a kicsi, így nem szeretnék külföldön világra hozni a babát.

„Magyarországon szeretnénk leélni az életünket, így itthon születne a babánk.

Szerencséje van, mert vannak amerikai és magyar nagyszülei is. Remek helynek tartom Magyarországot, tökéletes ugródeszka. A lehetőségek mellett mindenhova el lehet jutni, legyen az Ázsia vagy Amerika. Ez a legjobb hely ahhoz, hogy valaki nemzetközi legyen” – mondta Shane.

Az esküvőről is meséltek, elmondták, hogy nem akarnak a terhesség alatt egybekelni, hiszen szeretnék, ha a kislányuk is velük lenne majd. De Shane úgy gondolja, nem is kell elsietni, minden akkor és úgy lesz, ahogyan azt az ara szeretné.

(via Bors)


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
„Már nem várom, hogy Majka megkeressen, a hamis ígéretekből elegem van!” – Kiakadt a Sztárban sztár leszek! versenyzője, mert Majka nem segített karrierje beindulásában
A fiatal tehetség videóban mesélte el követőinek, hogy bár Majka a kamerák előtt ígérte meg, hogy támogatja majd, ez soha nem történt meg.

Megosztom
Link másolása

A Sztárban sztár leszek! egykori versenyzője úgy döntött, kezébe veszi a dolgokat és videóban tisztázza a félreértéseket.

Károlyi Róbertet a TV2 műsorának harmadik évadából ismerhettük meg. A fiatal tehetség sokak tetszését elnyerte, a középdöntőben azonban mégsem jutott tovább.

Róbert két évvel a műsor után most úgy döntött, hogy TikTok-videóban tisztázza a kérdést, miért nem történt a továbbiakban együttműködés közte és Majka között.

„Majka a szemembe hazudott, de kőkeményen.”

– kezdi a videót a fiatal rapper.

A KÁER művésznéven futó fiatal azért döntött úgy, hogy leül a kamera elé és elmagyarázza, mi is történt, mert elmondása szerint:

„A mai napig egy fájó pont, hogy azt kérdezi tőlem mindenki, hogy miért nem fogadtam el Majka ajánlatát?”

Egy, a műsorból szedett videóbevágásból valóban megtudhatjuk, hogy mikor Róbert kiesett, Majka a teljes közönség előtt ajánlotta fel neki, hogy cseréljenek számot és tartsák fenn a kapcsolatot, mivel ő szívesen támogatná a tehetséget.

KÁER szeretett is volna élni ezzel a lehetőséggel, azonban úgy tűnik, ezek csak hamis ígéretek voltak.

„Miután lement a forgatás, az ott lévő kollégák mondták nekem, hogy: Robi, fuss be az öltözőbe, ott van Majka, cseréljetek számot, ebből még lehet valami. Nyilván éltem ezzel a lehetőséggel, azonnal rohantam be hozzá, hogy beszéljünk. De, amikor megemlítettem neki, hogy cseréljünk számot, az az igazi erőltetett mosoly… Biztos találkoztatok már ilyennel az életben. Amikor látod, hogy esélyed sincs”

– meséli a videóban.

Végül telefonszámot nem, de Messenger elérhetőséget cseréltek. Bár Robi kétszer is próbálta keresni Majkát közös munkák reményében, mindig csak hitegető választ kapott.

„Két alkalommal is ráírtam, először a műsor után, akkor azt a választ kaptam, hogy szólok, ha csinálom a lemezt. Azóta Majka kiadott új dalt, még másik versenyzővel is, de nekem senki nem szólt.”

A csalódottság ellenére Robi nem adta fel, úgy döntött a mentor segítsége nélkül is eléri álmát. Ahrloh művésznéven futó legjobb barátjával új formációt alapítottak és közösen igyekeznek meghódítani a közönséget.

@kaerinthehouse ÖNTSÜNK TISZTA VIZET A POHÁRBA VÉGRE!! Minden link a bioban!! #fy #4upage #foryou #foryoupage #foryoupageofficiall #rap @Ahrloh ♬ eredeti hang - Róbert Károlyi

Forrás: Blikk


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Dundikának 7 évesen már kenyeret kellett vágnia, 6 évesen ő vitte oviba, bölcsibe a testvéreit
Majoros Hajnalka titkokat árult Hajdú Péternek el arról, hogy milyen körülmények közt kellett felnőnie.

Megosztom
Link másolása

Új részt jelent meg a Frizbi tévé Youtube-csatornán.

Most Majka felesége, Majoros Hajnalka szerepelt a műsorban.

Elmesélte Hajdú Péternek, milyen körülmények között nőtt fel és milyen most a kapcsolata testvéreivel, szüleivel.

Dundika elárulta, hogy a szülei fizikai munkát végeztek, hajnali négykor keltek, reggel hatkor már nem voltak otthon, így ő már 6 évesen egyedül vitte oviba, illetve bölcsibe a két testvérét.

Édesanyja azért minden tőle telhetőt megtett azért, hogy lehetőleg semmiben ne szenvedjenek hiányt.

De, mint elmondta, "nem volt gyerekszobája", vigyáznia kellett a testvéreire, és 7 évesen már késsel kenyeret kellett vágnia.

A beszélgetésben Hajdú Péter felidézte Majoros Hajnalka playmate karrierjét is, és szó volt többek között arról is, amikor a Playboy atyjával, Hugh Hefnerrel találkozott.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
„Sok mindent kellett magammal kapcsolatosan rendbe rakni, mire anyává válhattam” – 51 évesen, 5 év várakozás után válhatott anyává Závodszky Noémi
A színésznő hisz a sorsban és úgy érzi, ekkor volt itt az ideje, hogy megérkezzen hozzá kislánya.

Megosztom
Link másolása

A közkedvelt színésznőt, Závodszky Noémit olyan műsorokból is ismerhetjük, mint a Szomszédok, a Barátok közt vagy A mi kis falunk, de már közel harminc éve a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának is tagja.

Ha színpadon esetleg még nem láttuk, a hangját szinte biztos, hogy hallottuk már, hiszen olyan közkedvelt karakterek szinkronjaként jelent már meg, mint Lily (Alyson Hannigan) az Így jártam anyátokkal című sorozatból vagy Kelly Taylor (Jennie Garth) a Beverly Hills 90210-ből.

Élete legfontosabb szerepére azonban csak közel négy évvel ezelőtt került sor, 2020 nyarán, 51 évesen ugyanis végre anyukává válhatott.

Most anyák napja kapcsán a Femina beszélgetett vele a késői anyaságról és az örökbefogadás nehézségeiről.

Kislányként sokunkban él egy elképzelés arról, hogy milyen anyukák leszünk majd, hány gyereket szeretnénk. Noémi elmondása szerint, természetesen neki is voltak általános elképzelései a jövőről, de idővel tudatosabban kezdett el erről gondolkozni.

„Később, ahogy figyeltem magamat, tudatosabb ember lettem, aki nem akarja becsapni magát, és egyszer beismertem, hogy szerintem én nem vagyok képes arra, hogy megosszam a figyelmemet, illetve annyira tudok egyvalamire, meg valakire fókuszálni, hogy nem éreztem azt, hogy több gyereket szeretnék.”

A színésznő bevallotta önmagának, hogy ha az anyaságban és karrierjében is százszázalékosan helyt szeretne állni, akkor egy gyereknél többet nem tud vállalni.

Bár hisz abban, hogy mindennek a maga idejében kell megtörténnie, viszonylag sokáig kellett türelmesnek lennie, hogy mindez megvalósulhasson:

„Valamiért az isteni időzítés így hozta, hogy viszonylag későn is mentem férjhez, már bőven negyven fölött, és későn is lettem anya. Azóta elváltunk, és egyedülálló anyaként nevelem a gyermekemet, de hiszek benne, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy lennie kellett.”

Noémi bevallotta, hogy kezdetben arra vágyott, hogy ő hozhassa világra gyermekét, és bár a vizsgálatok szerint párjával mindketten egészségesek voltak, ez sajnos mégsem történt meg.

Végül akkori férjével nem is próbálkoztak sem lombikprogrammal, sem hasonlókkal, egyből az örökbefogadás mellett döntöttek.

„Mi nagyon leszűkítettük a kört egészséges újszülöttre, akire aztán tényleg nagyon-nagyon sokat kellett várni, több mint öt évet. A szívemre hallgattam, nem tudtam elképzelni, hogy másképpen legyen.”

A sok év várakozás végül váratlanul meghozta gyümölcsét és 2020 nyarán egy telefonhívásból értesültek róla, hogy kislányuk világra jött. A papírmunkák és ellenőrzések miatt, azonban csak egy héttel később vihették haza a picit.

Az anyává válás mindenki számára ijesztő lehet, főleg, hogy a művésznőt, bár hosszú évek várakozása során, mégis váratlanul érte a hír. A kezdeti aggodalmak ellenére azonban minden jól alakult:

„Mielőtt mentünk érte, előző éjjel semmit nem aludtam, mert kétségek voltak bennem: mi van, ha én erre nem vagyok alkalmas, honnan fogom tudni, hogy mit kell csinálni, mit fogok érezni, amit érzek, az jó lesz-e. Tele voltam kérdéssel és kérdőjellel. Aztán a kezembe vettem a gyereket, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, mintha mindig is tudtam volna.”

A színésznő nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire hisz a sorszerűségben és kislányának, Blankának is valamiért pont ekkor és így kellett az élete részévé válnia. Závodszky Noémi az ösztöneire hallgatva igyekszik a legnagyobb szeretetben nevelni kislányát és közben karrierjében is további sikereket elérni.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Megható fotócsokorban mutatta meg Tóth Gabi az anyaként megélt eddigi 5 évét
Instagram posztban köszöntötte az édesanyákat. A bejegyzéshez egy verset is mellékelt, ami számára pontosan bemutatja, milyen érzés anyának lenni.

Megosztom
Link másolása

Tóth Gabi sosem tartja magában érzéseit, legyen szó fájdalomról vagy hatalmas boldogságról.

Most megható posztot osztott meg követőivel az Instagramon, amiben az édesanyákat köszöntötte és saját anyai tapasztalatait is megosztotta.

Az énekesnő idén öt éve anyuka már. Krausz Gáborral közös kislányuk, Hannaróza szépen növekszik, anyukája pedig gyakran mutatja meg a kislányt a rajongóknak.

Május első vasárnapja, anyák napja alkalmából fotóválogatást szedett össze, amin az anyasággal töltött elmúlt öt év megható pillanatait szedte össze.

Az első képen Hannaróza még ici-pici pelenkás csecsemő, de a képekkel nyomon követhetjük, mennyit nőtt az évek alatt.

A posztban egy verset is megosztott, ami hűen tükrözi az anyaság érzését.

Forrás: Blikk


Megosztom
Link másolása