SZTÁR
A Rovatból

Lukács Miki őszintén beszélt róla, milyen most a kapcsolatuk Peller Annával

A válás óta átalakult a kapcsolatuk egy szülői-baráti-testvéri viszonnyá.
Sassy - sassy.hu
2023. augusztus 02.


Megosztom
Link másolása

Nagy sikernek örvendett a A Segítség! Iskola! – avagy Túlélőkalauz szülőknek című darab, amit a napokban mutattak be a közönségnek, és amelyben Lukács Miklós is játszik. A felkészülésben lánya, Annabella is segített neki, akiről a Sláger Kult műsorvezetőjének, S. Miller Andrásnak mesélt kicsit részletesebben.

„Három és fél éves koráig én voltam vele otthon, Anna pedig egyéves koráig szintén. Én vittem babaúszásra, mindennap olvastam neki, rengeteg időt töltöttünk együtt. Talán ennek is köszönhető, hogy sokkal mélyebb és jobb a kapcsolatunk, mint sok más szülőnek és gyereknek. Bízom benne, hogy ez a későbbiekben is így marad. Annabella egyébként látta a darabot, tetszett neki. Sőt még a szöveg kapcsán is segített nekem” - mondta Miki.

Év elején, 10 év házasság után egy Instagram posztban jelentették be, hogy véget ért Peller Annával a házasságuk, és válni készülnek. A műsorban a jelenlegi kapcsolatukról is beszélt kicsit:

„Annának tetszett a darab, boldog és büszke rám, annak ellenére, hogy már nem alkotunk egy házaspárt. Nagyon jóban vagyunk, átkonvertáltuk a mi kapcsolatunkat egy szülői-baráti-testvéri viszonnyá. Ugyanúgy őszintén és tiszta szívvel mondja meg, ha valamiben rettenetes vagyok, például ha rosszul vezetek. Legyen az bármi, egy autó vagy egy háztartás, őszintén elmondja a véleményét. Ez a darab neki kifejezetten tetszett.”

A beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.

Forrás: Blikk


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk