Koltai Róbert: „Volt olyan jelenetem, ahol kerítésre kellett felmásznom, na az már nem volt egyszerű”
Koltai Róberttel két fellépése között sikerült beszélgetni. A népszerű színész elárulta, annyira elfoglalt, hogy közelgő 81. születésnapján is premierje lesz. Az interjú elején mindjárt zavarba is hoztuk a művészt, amikor szemtől szembe színész legendának neveztük, helyre is tett bennünket azonnal:
- Nem szeretem, ha színész legandának neveznek. Ez egy nagyon túlzó kifejezés, nem gondolom, hogy legenda lennék. Abszolút nem vonultam vissza, fellépek színházakban, filmet forgattam, boldogan elvállalok mindenféle felkérést, szinte naponta találkozom a közönséggel. Éppen tegnap is volt egy sikeres, szép estünk Komárnoban. A párommal, Gaál Ildikó rendezővel járunk mindenfelé, megyünk amerre meghívnak, nagyon sűrűek a napjaink.
- Ön fantasztikus kondiban van, hogyan tudja fitten tartani magát?
- A lehetőség szerinti pihenéssel, amikor van rá módom. Sokat sétálok a környéken, vagy a kertben.
Családi házban élünk, egyik szobából a másikba sétálok, körbejárom az összes helyiséget. Közben hallgatom a rádiót és mérem a lépésszámomat.
Nincsen különösebb hobbim, én inkább csak másodsorban vagyok aktív a ház körül, nem nyírok füvet, vagy ilyesmi. De szeretek színházba járni is, megnézni a tehetséges kollégákat, barátokat.
- Volt valami, amit szeretett volna eljátszani élete során, de nem sikerült?
- Nem, soha nem gondoltam erre. Jókat, jókor, nagyon jó partnerekkel játszhattam. Olyan színházi sikersorozatokban voltam benne, mint a Miniszter félrelép vagy, a Balfácánt vacsorára, amelyeket egyszerűen évtizedekig nem tudtak levenni a repertoárból a József Attila Színházban. Húszon évig mentek sikeresen, és mind a két darabban többek között Kern András volt a partnerem.
Különben a Miniszter félrelépre duplán büszke vagyok, mert
amit Andrissal közösen rendeztünk és játszottunk. Nagyon szerették az emberek, ezt a moziban való nézettségi csúcsot a mai napig tartja már több, mint 20 éve.
- Mi a véleménye a mai modern világról?
- Kíváncsian figyelem, amikor van időm, főleg a színházi szakmai teljesítményeket. Sok minden érdekel, bár a technikai újdonságok nem az erősségeim. Nem is értek nagyon az internetes dolgokhoz, csak a filmeket és a napi híreket követem.
- Lenne ma illetékes elvtárs?
- Semmiképpen. Azon már nagyon régen túl vagyunk. Akkor az egy improvizáció volt, amiken jókat nevettek az emberek és
Nem foglalkozom ezzel, ennek már sok évtizede vége, az akkori közönség szerette, ott születtek a mondatok, a poénok a színpadon, improvizálva. Elbúcsúztam ettől a karaktertől és nem kezdeném ma újra.
- Milyen tervei vannak?
- Majdnem minden héten szerepelek és sokat utazom. Önálló estekre készülök, sok helyen találkozom a közönséggel.
Az semmi címmel, Jordán Tamással. Ebben egymást újabb meg újabb történetek elmesélésére sarkalljuk. A második előadás január 15-én lesz, ami viszont a Tamás születésnapjára fog esni.
Nemrégiben a Los Angeles-i Magyar Nemzetközi Filmfesztiválon nyertünk a párommal, a Meghalni bárki tud című kisjátékfilmmel.
Sok önálló estem volt elsősorban itthon, de külföldre is gyakran meghívnak, így felléptem már Amerikában, Kanadában és Európában is többfelé.
- Ha Amerikában született volna, filmcsillag is lehetett volna?
- Na erre sohasem gondoltam. Komolyan nem is lehet ilyesmire gondolni, hogy mi lett volna, ha. Azt hogy ki hova születik meg végképp nem lehet eldönteni. Volt mindig érdekes és jó feladatom a pályám során, nem akartam más dolgokat.
A magyar nyelv csodálatos, nagyon szeretem a költészetet, minden fellépésemen mondok verseket, mert ezek örömet okoznak a nézőknek és nekem is. Büszke vagyok a magyarságomra.
- Soha nem érezte magát beskatulyázva?
- Évekig tartó fantasztikus sikerekben éltem, soha nem voltam beleragadva egyetlen szerepembe sem emiatt. Akármerre mentem, a közönségtől rengeteg szeretetet kaptam mindig és ez töretlen a mai napig. Kilenc saját filmem van, amit rendezhettem és játszottam is benne. Ebből a Sose halunk meg, a Szamba, a Csocsó, és a Világszám a legfontosabbak nekem.
Nem vagyok sem író sem rendező, de mesélni szeretek.
- Mennyire fontos a közönség visszajelzése Önnek?
- Nagyon fontos, mert egy színész abból érezheti, hogy szeretik, ez éltető energia ezen a pályán. Friss élmény a tegnapi Komárnoban, nem is kell rajta gondolkodnom, hogy elmeséljem, még mindig a hatása alatt vagyok, mert hihetetlen, hogy a fellépésen mennyi szeretetet és odafigyelést kaptunk. Közel kétórás volt az est, majd végül a legújabb könyvünket is dedikáltuk, a Koltai 80 Filmeskönyv címűt, amit a párom írt, és tavaly jelent meg. Ebben Ildi rólam beszélgetett régi filmes kollégákkal, barátokkal és a kettőnk közös munkáiból fakadó tapasztalatait is megírta.
- Van valami filmötlet, ami foglalkoztatja mostanában?
- Már nem annyira foglalkoztat ez, és mostanában amúgy is nehéz támogatást szerezni egy-egy filmhez, de nincs okom a panaszra, rengeteget dolgoztam, alkottam.
Sokáig mesélgettem, míg végül megtetszett a történetem Nógrádi Gábor írónak, és elkezdtük megírni a forgatókönyvet. Ebből született meg a Sose halunk meg. A többi filmem már annak a sikeréből, mint alapból indult el.
- Hogyan indul el egy film ötlete?
- Nem akarok általánosságban beszélni, mindegyiknek meg van a maga története, röviden nem is lehet elmesélni. Ha eszembe jutott valami, elkezdtem róla mesélni másoknak. Van, aki kész forgatókönyvet mutat be, én nem így működöm. Író barátoknak elmeséltem, hogy mire gondoltam, és ha a sztorimat elég jónak találták, azt megcsináltuk a szerzőtársakkal. Ezért aztán egyáltalán nem írok otthon, de olyan volt, hogy beköltöztem a filmgyárba arra az időre, míg elkészült a filmem forgatókönyve.
Nincs miért harcolgatnom a mai világban, elértem mindazt amiért a közönség ismer és szeret, és én is hálás és boldog vagyok emiatt.
- Nemrégen jött ki a legújabb filmje, milyen volt a forgatás?
- Nagyon jó volt újra forgatni a kollégákkal, megtiszteltetés volt velük együtt játszani. A Ma este gyilkolunk című filmben, parádés szereposztással találkozhat a közönség, szerintem nagy kedvenc lesz, ajánlom mindenkinek a figyelmébe, hogy nézze meg. Az egész forgatás alatt fantasztikusan éreztük magunkat, a szünetekben pihenésképpen sokat nevettünk a kollégákkal.
A legtöbbjükkel már annyit játszottam, hogy félszavakból is értjük egymást.
- Ön nagyon energikus, nehezebb 81 évesen forgatni?
- Erre válaszoljon maga – mondja elemébe lendülve, vicces hangján Koltai Róbert.
- Gondolom nehezebb...
- Nyilván fölkelni is nehéz ebben a korban. De ettől függetlenül azért azt nem mondanám, hogy nekem meg sem kottyan, de úgy vagyok vele, hogy amikor az ember imádja azt, amit csinál és egy jó csapattal játszhatja el a szerepét, ezen kicsit könnyebb átlendülni. Mivel a sportban nőttem fel, a játék szent dolog! A filmforgatás mégsem ugyanaz, mint 40 éves koromban volt.
Segítettek a kaszkadőrök, és a lelkesedésem szárnyakat adott, amivel felrepültem a kerítésre - mondja nevetve.
- Igazából egy színész le tud állni?
- Játszani jó, nem játszani rossz, nekem ez a véleményem. Persze minden színész más, mert van, aki már 50 évesen megfáradt, de én még mindig élvezem azt, hogy a közönséggel találkozom. Eszem ágában sincs, én nem akarok leállni, a játszásban akarok élni, hogy mondhassam a verseket, énekelhessem a dalokat, amiket szeretek, ami eljut a nézők szívéhez.
