Borzalmak háza: Mirella 15 évesen tűnt el, 27 évvel később találták meg - a saját szülei tartották fogva!
A rendőrséget július 29-én hívták ki egy házhoz a lengyelországi Świętochłowicében, miután a szomszédok durva veszekedést hallottak. Amikor a járőrök megérkeztek, egy 81 éves asszony fogadta őket – azt mondta, a férjével veszekedett, de a férfi már nincs otthon. Aztán az egyik szobából kilépett egy nő.
A rendőrök először azt hitték, csak egy nagyobb gyerek, aki velük él.
Mirella – ahogy a sajtó hívja – azt állította, nincs szüksége orvosra. A rendőrök azonban annyira megijedtek az állapotától, hogy mentőt hívtak. Később az orvosok azt mondták:
A nő szerint ő maga sem emlékszik, mikor ment ki utoljára a házból. „Nagyon régen volt.”
A gyerekszoba, ahol megállt az idő
A hatóságok és a sajtó később képeket tettek közzé a lakásról. Mirella szobája úgy nézett ki, mint az időbe fagyott gyerekkor: plüssállatok, babák, régi játékok, tapéta, ami valószínűleg azóta sem változott, amióta a lány 15 éves volt.
Most kiderült, hogy szegény lány végig ott volt – a saját házukban, a saját szobájában.
A nyomozás még csak most indul
A lengyel sajtó azóta más hasonló történeteket is felidézett. Az Egyesült Államokban például egy férfi a saját nevelőanyja házát gyújtotta fel, hogy megszabaduljon a „borzalmak házától”, ahogy a környékbeliek nevezték. De Mirella esete még így is a leghosszabb ismert elszigeteltség Európában – egy nő, aki egész felnőtt életét ugyanabban a gyerekszobában töltötte, alig mozogva, elfeledve, a külvilág számára nem is létezve.
„Minden szálat ellenőrzünk” – mondta Sabina Kuśmierska ügyész. Kérdés, hogy több, mint negyed évszázad elteltével képesek lesznek-e felderíteni az eset körülményeit egy olyan nő vallomására várva, aki a legtökéletesebb Stockholm-szindrómás esetet hozza.
Mirellát a kórházi kezelés után jobb híján visszaküldték a szülei otthonába, ami újabb kérdéseket vet fel. Közben a helyiek adománygyűjtést indítottak: ruhát, élelmet, orvosi segítséget próbálnak szerezni neki – egy nőnek, aki 27 évet töltött bezárva, anélkül, hogy bárki észrevette volna, milyen pokoli élet jutott neki.
Via People