GYEREK

Ajándék plüssállat helyett vigyünk levest – hogyan és mivel érdemes a kismamákat megajándékozni?

Cuki ruhák vagy zajos játékok helyett fagyasztott bolognai, sírásmentes zuhanyzás és érzelmi támogatás az, amire a frissen szült anyának szüksége van.
Lehoczki Erzsébet - sassy.hu
2023. április 15.


Megosztom
Link másolása

Egy kisbaba érkezése a legtöbb emberből kihozza a legjobbat- vagy legalábbis annak a szándékát.

Szeretünk tárgyi szinten is gratulálni az édesanyának a hosszú hónapok édes (bár sokszor inkább szó szerint csak terhes) várakozásában tanúsított türelméhez, a szülés embert próbáló hősiességéhez, de

valamiért ezek a tárgyak rendre a kisbaba nevére érkeznek.

Holott az újszülöttnek sokkal nagyobb szüksége van egy stabil idegállapotú, a körülötte lévők által fizikailag és érzelmileg is helyesen támogatott anyára, mint a negyedik horgolt plüssállatra vagy a nyolcadik cuki body-ra, amit rövid törzsű és duci babákra terveztek, az ajándékozott meg hosszú felsőtestű és vékony lett. De akkor hogyan és mivel érdemes az anyukákat megajándékozni?

Komatálat hoztam

A néprajzi adatok alapján régebben sokkal praktikusabb és anya-központúbb volt a társadalmi hozzáállás ehhez az élethelyzethez.

Egyfelől mindenki pontosan tisztában volt azzal, hogy a csecsemő jól-léte az anyjától függ, másrészt a magas halandóság miatt inkább az anyát óvták, akitől még származhatott új élet. Ezért aztán a rokonságon kívül a bábaaszonytól kezdve a szomszéd néniig mindenki azon volt, hogy

az első hetekben az anya semmi mással ne foglalkozzon, csak az újszülöttel és saját regenerálódásával.

(Ez egyébként számtalan babona is segítette, környezetéből csak rokon és a koma mehetett a közelébe, nem főzhetett-süthetett, nem nyúlhatott olyan kenyérhez, amiből más is ehet, de nem merhetett vizet se a kútból, mert elromolna a kút vize; gyakorlatilag a házat se nagyon hagyhatta el, mert ha kimegy az eresz alól, elverné a jég a határt.) Így a család élelmezését a rokonság, komaság látta el ezekben a hetekben.

„A szoptató anyáról való gondoskodással azt biztosították, hogy az anya minél hamarabb megerősödjék a szülés után, és bőséggel tudjon szoptatni. A komatál a lehetőségekhez mérten gazdag, tartalmas ebéd és bor volt, vidékenként változóan kettő-kilenc napig a szülés után. Egyes helyeken az asszonyavatásig vittek komatálat.”

Utóbbira a mai gyerekágyas időszak 6 hete után került sor, jellemzően ekkor rakták át először a gyermekágyból, az anyja közvetlen közeléből a bölcsőbe a kisbabát. Az asszonyavatáskor az anya a bába, esetleg egy jó barátnője kíséretében templomba ment, ahol egyházi áldásban részesült, amely egyúttal feloldást jelentett a gyermekágy idején érvényes tilalmak és az asszony „tisztátalansága” alól.

Amíg nálunk húslevessel, madártejjel igyekeznek a frissen szült anyák egészségét visszanyerni, a tejelválasztást serkenteni,

addig a törökök például egy erősen fűszeres és nem meglepő módon nagyon cukros piros itallal, a lohusa Şerbeti-vel itatják az anyukákat, de a rokonlátogatókat is. A tömbökben kapható “lohusa cukor” a fűszeresnél szerezhető be, szegfűszeg, fahéj és piros ételszínezék is található benne, ez utóbbitól kapja jellegzetes rubintvörös színét. A vízben frissen feloldott lohusa cukorhoz ízlés szerint további cukrot, szegfűszeget, fahéjat, gyömbért és szerecsendiót adnak.

Japánban a vörös szín az élet, a termékenység szimbóluma, így nem véletlen, hogy az újdonsült édesanyáknak is vörös színű rizzsel kedveskednek. A sekihan eredetileg vörös rizsből készült, amit manapság már inkább vörös babbal együtt párolt fehér rizzsel helyettesítenek.

A hollandok anyasági sütijükben összeboronálták az egeret, mint a szaporaság szimbólumát a tejtermelés fokozó ánizzsal. A gyermekágyas időszak kedvelt sütije a beschuit met muisjes vagyis „egeres keksz”, melynek tetejét rengeteg apró cukorral bevont ánizsszemmel szórják meg- ha fiú született, akkor kék-fehér, ha lány, akkor rózsaszín-fehér színkombinációban, a királyi család újdonsült tagjainak pedig narancs színű változat dukál.

A koreai rokonok algás levest, miyeok guk-ot adnak az anyáknak, mely a mi húslevesünkhöz hasonlóan tartalmas, tápláló étel, serkenti a tejtermelést és segíti a gyors felépülést. Az édesanyát és családját étellel megajándékozni tehát nagyon is jó ötlet.

Beszéljünk össze a vállalkozó szellemű barátnőkkel, nagymamákkal, sütni-főzni (vagy ételt rendelni) szerető rokonokkal, hogy az első hat hétben a kismamának csak melegíteni kelljen az ebédet.

Mindenképpen kérdezzük ki a kedvenceiről (és természetesen a vele együtt élő apa, nagyobb testvérek kedvenceiről is), hiszen lehet, hogy a közkedvelt madártejjel adott anyukát ki lehet kergeti a világból, viszont néhány adag lefagyasztott bolognai szósszal az életét mentjük meg.

Dologtiltás reloaded

Az előző bekezdésben már szó volt arról a nagyon is szimpatikus hozzáállásról, mely szerint a gyerekágyas időszakban nem hogy nem javasolt, de egyenesen tiltott volt mindenféle házimunka végzése a kismama számára.

A test regenerálódásához értelemszerűen szükség van annak pihentetésére, ám ezt mondjuk egy hasfájós, nyűgösebb baba mellett végképp nehéz kivitelezni.

Pedig az első hat hétben tényleg fontos lenne, hogy kímélje magát a kismama, hiszen a belső szervek, az izmok csak így tudnak visszatalálni a régi (vagy új, de élettanilag helyes) helyükre.

Ezért is lesz minden édesanya hálás, ha pelenka helyett felajánljuk neki a segítségünket a háztartásban. Ez lehet bevásárlás, kiteregetés, vasalás, porszívózás- bármi, amit az anyuka szívesen ad ki a keze közül. Nagyon fontos megjegyezni, hogy bármilyen segítségnyújtást adunk, azt úgy tegyük, ahogy azt az édesanya kéri. Ha bevásárlással segítenénk, és ő adott drogéria adott pelenkáját szeretné, ne vegyünk neki másik, hasonló terméket akkor se, ha meg vagyunk győződve arról, hogy az sokkal jobb. Ha felszabadítanánk a vasalás alól, és ő az alsógatyákat is ki szokta vasalni, akkor szájhúzás és okoskodás nélkül vasaljuk ki azokat is.

Olyan segítséget adjunk, amit szívesen végzünk, ebben a helyzetben (sem) kell mártírkodnia senkinek.

Elmehetünk a nagyobb testvérért az oviba, iskolába, sőt, csinálhatunk vele házon kívüli programot, hogy ne érezze magát a kistestvér érkezése miatt elhanyagolva. Kutyát sétáltathatunk, kertet gazolhatunk, biciklikereket javíttathatunk- ami nekünk nem teher, de az anyukának segítség.

Ha pedig se időnk, se kedvünk, vagy a távolság miatt fizikai lehetőségünk nincs a „jól-segítéshez”, ma már pár kattintással is meg tudjuk könnyíteni a kismama dolgát. Rendelhetünk neki egész hétre ebédet, házhozszállítással nagybevásárlást, vagy bevállalhatjuk, hogy minden kötelező orvosi vizsgálat előtt küldünk nekiemlékeztetőt. De akármit is teszünk, azt az ő engedélyével és szabályai szerint tegyük.

Ez a pár hét ne a kéretlen jótanácsokról szóljon, hanem a megerősítésről, támogatásról.

Nyugvópontok az érzelmi hullámvasúton

A fizikai mellett sokszor elsikkad a lelki támogatás, pedig egy érzelmileg is kimerült édesanyának sokszor többet jelent egy elismerő szó, mint egy nagybevásárlás elintézése.

Ahogy a focihoz, úgy a csecsemőgondozáshoz és a gyerekneveléshez is mindenki ért.

Már a terhesség alatt is valószínűleg annyi kéretlen tanácsot kap az anyuka, hogy abból folytatásos regényt lehetne írni. Aki még nem szülő, az azért, aki meg már szülő, az azért érzi úgy, hogy meg kell mondania a tutit, nehogy rosszul csinálja az egyszeri anya. Holott egyrészt ezek a tanácsok rendre ellent mondanak egymásnak (hagyd sírni/ne hagyd sírni, külön aludjon/veled aludjon, adj neki köményteát/vizet se igyon amíg tejed van,stb.), másrészt ahogy nincs két egyforma felnőtt, úgy nincs két egyforma csecsemő sem. Adott babával pedig az édesanyjának van a legtöbb tapasztalata, de ha rendre felülírjuk a döntéseit, azzal aláássuk az anyai ösztöneibe vetett hitét, elbizonytalanítjuk, és ennek mindig a kicsi issza meg a levét.

Mindenki hibázik, bár ezt sokszor egyes szülők, akiknek már nagyobbak a gyerekeik, hajlamosak elfelejteni.

Aki viszont emlékszik a saját hibáira, az nyugodtan mesélje el őket, minden anyukának jó látni, hogy nem csak ő csinál néha butaságot. Az én nagyszüleim például először szárazon szappanozták be elsőszülöttjüket, és csak utána próbálták az ide-oda csúszó csecsemőt megmosdatni. Ma már 26 dédunokájuk van, és az őszinteségüknek köszönhetően senkinél se fordult elő többet ez a kis malőr.

Levegőt az anyukának!

Már említettük, hogy egy újszülöttnek az édesanyja a legfontosabb, 9 hónapig együtt élt vele, ezért nehezen viseli a hiányát. Ám ez nem feltétlenül igaz a fordított esetre. Egy anyának a gyermeke születése előtt is volt élete, amikor jobbára azt csinált, amit és amikor akart, de az alvását, az evését vagy a tisztálkodását biztos nem kellett egyetlen emberhez igazítania.

Ezért aztán sokszor azzal segítünk a legtöbbet, ha alkalmanként eltávolítjuk az anyjától a kisbabát.

Elvihetjük egy babakocsis altatásra, amíg az anyuka alszik egyet, nyugodtan megeszi az ebédjét vagy lezuhanyzik (így hivatalosan tényleg csak hallucinálhatja a folyamatos gyereksírást. Ebben egyébként sokat segít az, ha legalább két utcányira eltávolodunk).

De már sokszor egy negyed órás, gyerekmentes levegőzés is sokat számít az állandó készenlétiségben megbolydult anyai idegrendszernek.

Küldjük el kávézni, újságot, virágot venni, kiülni a parkba - csak arra figyeljünk ebben az esetben is, hogy esélye se legyen meghallani az esetleges gyereksírást.

Akárhogy is mutatjuk ki az örömünket, azt tegyük az édesanya igényeinek ismeretében.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
Menyét hordta el az óvodások cipőit, kamerával derült fény a tolvaj kilétére - videóval
Módszeresen tűntek el az ovisok cipői egy japán intézményből, a rendőrök biztonsági kamerákat szereltek fel, hogy kiderítsék, milyen beteg elme lop fél pár gyerekcipőket. Hamar fény derült a négylábú tettes kilétére.

Megosztom
Link másolása

Összesen 15 gyerekcipőt tulajdonítottak el a Gosho Kodomo-i óvodából,

egytől egyik kisgyerekek lábbelijének veszett nyoma.

Az óvónők értesítették a rendőrséget is, mert féltették a gyerekeket a bizarr szokású betörőktől. A Guardian cikke szerint a rendőrök rejtett kamerákat telepítettek az oviba, hogy megfigyelhessék és beazonosíthassák a tettest.

Négy nap elteltével sikerült is, mert az visszatért a helyszínre.

A tettes újabb cipőcskékre vadászott, és el is vitt egyet a felvétel tanúbizonysága szerint.

Az elkövető egy menyét volt, ami az ovi előterében akkurátusan, színes fakkokba helyezett cipőkből egyet gondosan kiválasztott, majd boldogan, határozott ugrándozással magával vitte a zsákmányt.

Az állatot nem bántják, már csak azért sem, mert az óvónénik megmutatták a felvételt a gyerekeknek, akik rajonganak a menyétért. A vezetőség azt találta ki, hogy egy hálóval fedik le a cipőtárolót, hátha az távol tartja az illetéktelen behatolót.

Magyarországon sem ritka, hogy vadállatok el-elcsennek az udvarokról ezt-azt, még Budapesten sem.

II. kerületi Facebook csoportokban a cipőmániás rókákról évről-évre kerül elő poszt,

ugyanis az erdei ragadozók előszeretettel lopkodnak el kint hagyott műanyag tárolókat, fonott kosarakat és lábbeliket is.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
Hivatalos: megszavazták a közösségi média betiltását Ausztráliában
Megszületett a végleges döntés.

Megosztom
Link másolása

Ahogy korábban mi is megírtuk, Ausztrália a közösségi média betiltását tervezte a fiatal felhasználók számára.

Most az ország parlamentje megszavazta a világ egyik legszigorúbb szabályozását: 16 év alattiak számára betiltották a social media használatát.

A tilalom 2025 tavaszán léphet életbe, és súlyos, akár 50 millió ausztrál dolláros (közel 13 milliárd forint) bírságot szabhat ki azokra a technológiai cégekre, amelyek nem tartják be az előírásokat.

A törvény nem tesz kivételt sem a meglévő felhasználók, sem a szülői beleegyezéssel rendelkező fiatalok esetében, ezzel a világ egyik legkeményebb szabályozását vezeti be - állítja a BBC.

„Azt akarjuk, hogy a gyermekeinknek legyen gyerekkoruk, és tudják, hogy a szüleik mögöttük állnak”

– nyilatkozott ezzel kapcsolatban Anthony Albanese miniszterelnök.

Számos szülői csoport és szakértő egyetértett a kezdeményezéssel, ugyanakkor a kritikusok szerint több kérdés is megválaszolatlan maradt, például a magánélet és a társadalmi kapcsolatok korlátozásának következményei.

A törvény pontosan nem határozza meg, mely platformokat érinti a tilalom. Michelle Rowland kommunikációs miniszter szerint azonban a Snapchat, a TikTok, a Facebook, az Instagram és az X (korábban Twitter) biztosan a szabályozás hatálya alá esik.

Ugyanakkor mentesülnek a játékplatformok, az üzenetküldő alkalmazások és azok az oldalak, amelyek fiók nélkül is hozzáférhetők, például a YouTube.

A kormány koralapú ellenőrzési technológiát tervez bevezetni, amely biometrikus vagy személyazonossági adatokat használhat a felhasználók életkorának igazolására. A részletek kidolgozása még zajlik, és a következő hónapokban tesztelik a megoldásokat.

Az ellenőrzés végrehajtásának felelőssége a közösségi média platformokat terheli.

Az eddigi korlátozott közvélemény-kutatások szerint az ausztrál szülők és gondozók többsége támogatja a törvényt. Sokan úgy vélik, hogy a szabályozás jelentős lépés a gyermekek online biztonságának megteremtésében, bár a törvény hatékonyságát és gyakorlati kivitelezését még kérdések övezik.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Kylie Jenner megmutatta 7 éves kislányának a videót, amin a születése is látható
A hét esztendős lánya tágra nyílt szemekkel nézte meg azt a videót, amin anyukája várandósan , a szülés közben és utána is látható. A TikTokra is felkerült a felvétel a kislány reakciójáról.

Megosztom
Link másolása

"Azt hittem, eljött az ideje, hogy megmutassam neki a videót. Nem hiszem el, hogy ez hét éve történt"

- írja Kylie Jenner a TikTokra feltöltött családi videóról.

Az édesanya a lánynak, Stormi Websternek mutatta meg most azt a videót, amit a világra jövetelekor osztott meg róla.

Explicit tartalom nem volt benne, a boldog pillanatokat vágták össze a csodás eseményről.

Stormi most 7 esztendős, és először látja, hogyan várta érkezését a családja - sőt, a fél világ.

"Ha tudná, mennyire izgatott volt a világ a születése és a vele való találkozás miatt" - írta az egyik kommentelő. Sokan azt írták a videó alá, ez a reakció a legcukibb dolog, amit valaha láttak.

2022 februárjában Kylie egy fiúnak is életet adott, és neki is készített egy hasonló videót.

@kyliejenner

i thought it was time to show her the ‘to our daughter’ video (can’t believe its been 7 years ) ♬ original sound - Kylie Jenner


Megosztom
Link másolása


GYEREK
Fotóval! 1700 év után te is láthatod a Mikulás valódi arcát - te beengednéd ma este a házadba?
Tudósok rekonstruálták a Mikulás valódi arcát, most már tudjuk, ki pakolja tele a cipőket december 5-én éjjel.

Megosztom
Link másolása

Amikor a Mikulásra gondolunk, általában egy vidám, piros ruhás, hosszú fehér szakállú öregember jut eszünkbe, aki valahol az Északi-sarkon él. A világ nagy részén ő hozza a karácsonyi ajándékot, Magyarországon azonban egy kicsit más a helyzet:

hozzánk december 5-én éjjel érkezik, hogy megajándékozza a jól viselkedő gyerekeket – vagy szenet hagyjon a rosszcsontok csizmájában.

A Mikulás karakterét az év során a szülők gyakran használják arra, hogy megfegyelmezzék a gyerekeket, hiszen senki sem szeretne december 6-án reggel csalódottan ébredni.

De vajon valaha elgondolkodtál már azon, hogy az a férfi, aki miatt gyerekként annyira igyekeztünk jól viselkedni, valójában hogyan nézhetett ki? Most úgy tűnik, választ kaptunk erre a kérdésre.

Mielőtt megmutatnánk a Mikulás valódi arcát, egy kis történelemóra következik.

Szent Miklós, vagy Myrai Szent Miklós, 270 és 343 között élt keresztény püspök, aki a mai Törökország területén található Myra (ma Demre) városában szolgált.

Az egyik legismertebb és legkedveltebb szent a keresztény hagyományban, akinek élete köré számos legenda szövődött.

A Mikulás (Santa Claus) alakja is nagyrészt az ő személyéhez köthető. Szent Miklós a gyermekek, tengerészek, kereskedők, diákok és szegények védőszentje. Ünnepe december 6., amely számos európai országban, így Magyarországon is, a Mikulás-nap megünneplésének alapja.

Szent Miklós arról volt híres, hogy ajándékokat adott a rászorulóknak, különösen gyerekeknek. Az évek során Szent Miklós a keresztény kultúrában a gyerekek megajándékozásának szimbólumává vált.

„Szent Miklóst idős emberként írták le, aki megbüntette a rossz gyerekeket, és megjutalmazta azokat, akik jól viselkedtek”

– mondta Cicero Moraes, egy új tanulmány társszerzője.

A Moraes és José Luís Lira által készített tanulmány, amely az OrtogOnLineMag szaklapban jelent meg, Szent Miklós koponyája alapján rekonstruálta az arcát. Moraes az arcot „erősnek és szelídnek” nevezte.

„A koponya nagyon robusztus megjelenésű – mondta Moraes. - Ezért széles az arca.”

Hozzátette, hogy a sűrű, hosszú szakáll és a széles arc nagyon emlékeztet arra az alakra, amelyre ma Mikulásként gondolunk.

Lira, a tanulmány társszerzője szerint Szent Miklós emléke azért maradt fenn, mert gyakran és hatékonyan segített a rászorulóknak.

„Amikor az emberek egy szimbólumot kerestek a jóságához, az inspiráció tőle származott. Emléke univerzális, nemcsak a keresztények, hanem minden vallású nép körében ismert.”

Most már tehát tudjuk, hogyan nézett ki az a férfi, akinek a legendája évszázadokon átívelt, és aki a mai nap egyik legfontosabb alakja – még akkor is, ha tőlünk december 6-án hajnalban továbbáll.


Megosztom
Link másolása