A 45 éves Tornóczky Anita fél éves kisfia mellett nekivág a második lombiknak
Tornóczky Anita hosszú, öt évig tartó küzdelem után tavaly novemberben vált édesanyává, amikor lombikprogram segítségével megszületett kisfia, Noel. A korábbi tévés műsorvezető most a Borsnak nyilatkozott arról, hogy családjuk bővítését tervezik.
Úgyhogy nem zárkózunk el egy második gyerkőc elől… Viszont ember tervez, Isten végez, tehát majd meglátjuk mi lesz, de mi szeretnénk neki egy kistestvért.
– fogalmazott az újdonsült édesanya.
Mint elmondta, jelenleg három lefagyasztott embrió áll rendelkezésükre:
„Jelenleg van három lefagyasztott embriónk, ha azokból sikerül teherbe esni, akkor örülni fogunk, viszont
Noelnek, ha nem lesz tesója, akkor egy egyke gyerek lesz, akinek igyekszünk majd mindent megadni, hogy kevésbé érezze a testvér iránti hiányt” - nyilatkozta az anyuka, bár az még egyáltalán nem predesztinált, hogy Noelnek hiányozni fog egy testvér.
Tornóczky Anita tisztában van vele, hogy életkora miatt már nem sok ideje van kivárni:
„Az életkorom nem engedi meg, hogy nagyon sok korkülönbséget engedjünk a két gyerek között. Úgy állunk hozzá, hogy vagy most sikerül vagy később nem próbálkozunk vele. Ugyanis
Az anyuka úgy látja, ha sikerül a terv, a kezdeti időszak ugyan nem lesz könnyű, de hosszú távon a testvérek közötti szoros kapcsolat kárpótolhat majd minden nehézségért.
A TV2 kamerái előtt azonban azt is elmondta, hogy egyelőre miért nem vágnak bele azonnal:
Azt követően nagy valószínűséggel belevágunk. Alapvetően nyitott vagyok még egy babára, de nyilván akkor, mikor visszaért oda a súlyom, ahonnan eredetileg elindultam, mert nem szeretnék plusz súllyal nekikezdeni egy másik terhességnek.”
de már közel 30 kilótól megszabadult, főként rendszeres mozgással. Mint mondja, szeretné, ha a következő terhességét is felkészülten, egészségesen kezdhetné meg.