INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Kis lépték, nagy siker - csinálj te is közösségépítő minifesztivált, mutatjuk, hogyan fogj hozzá!

Nem kell hozzá sok, csak néhány szelíd őrült, sok jó ötlet és némi közösségi összefogás.

Megosztom
Link másolása

Volt már olyan, hogy egy nyári napon véletlenül belesétáltál egy élő mesekönyvbe? Az utca, amin haladtál, mintha csak a TeszVesz város egyik lapjáról lett volna mintázva, megtelt élettel, gyerekek bringáztak az autók helyén, öreg bácsik sakkoztak a baseball sapkás tinikkel, szinte látni lehetett a levegőben úszó frissen sült hús, zöldség és karamellizálódott cukor illatának kavalkádját. Ahogy mentél tovább, az egyik nyitott kapualjból élő zene szűrődött ki, a másikból időnként hangos gyereknevetés csapott fel, és te úgy érezted, itt mintha mindenki ismerne mindenkit és hamarosan te is mindenkit meg fogsz ismerni, mert már oda is hívtak az egyik padhoz?

Ha még nem volt ilyen élményed, akkor azt javasoljuk, vedd fel a bakancslistádra, és hogy biztosan ki tudd majd pipálni, kezd el kitalálni és megszervezni a saját kisközösségi fesztiválodat!

A mikéntek demonstrálásához most a budajenői Fő Utca Fesztivál lesz az állatorvosi fesztiválpóni: ezen keresztül szeretnénk kedvet csinálni és támpontokat adni minél több kisléptékű, közösségteremtő program létrehozásához!

Fő Utca Fesztivál

A budajenői Kisköz Egyesület elnöke, Szabó-Sipos Rebi azt szerette volna, ha a saját gyerekei számára nem csak a saját házuk, de az egész falu az otthonuk lehetne.

Ahol biztonságban érzik magukat, ahol minőségi programokat látogathatnak, ahol megtapasztalhatják a „valahova tartozni” érzését, élettel tölteni meg a település köztereit, kis léptékben valósítani meg a már említett Richard Scarry-világot.

Ennek megteremtéséhez hívta életre néhány hasonló gondolkodású, szintén kisgyerekes édesanyával a Kisköz Egyesületet.

Szerveznek termelői piacot szezonális kézműves programokkal, falutakarítással és méhlegelők kialakításával hívják fel a figyelmet a környezetvédelem lokális megoldásaira, Saint-Exupéry kis hercegeként tisztogatják a falu vulkánjait… és mindeközben társadalmi hidakat ácsolnak, amin átjárhat egymáshoz a lakosság minden tagja.

Egész évre kiterjedő kulturális tevékenységük tortáján a cseresznye a Fő Utca Fesztivál, ami 2024-ben immár harmadik alkalommal került megrendezésre.

Tiszta udvar, rendes emberek

Az alapötlet egyszerű volt: a falu régi, ma már csak névileg fő utcáját egy napra sétáló utcává tenni, és megmutatni, milyen sokféle érdekes és nyílt szívű ember lakik ott. Megkeresésükre az utcában lakó művészek, borászok, zenészek, fürjészettel foglalkozó családok megnyitották portáikat, és a falu más részein élő alkotók és szolgáltatók is meghívást kaptak, hogy látni- és fogyasztanivalóval töltsék meg az utca két oldalát, művészetükkel színesítsék a napot.

Az egyesületnek saját tőkéje nemigen volt, és mivel tagjai többnyire kisgyerekes édesanyák, idejük sem volt túlcizellálni vagy túlgondolni a nagy napot.

Azt viszont biztosan tudták, hogy szeretnék a régebb óta a faluban élőket összeboronálni az újonnal érkezettekkel, betemeti az őslakos-gyüttment árkot, kellemes keretet adni a találkozásoknak.

A tárgyi eszközök előteremtésében szerencsére segítségükre sietett a környék: szinte minden kérésükre találtak helyben, ingyen megoldást.

A program nem volt bonyolult: legyen enni-és innivaló, legyen mit nézni, hallgatni vagy alkotni, és egy napra senkinek se kelljen felhívnia a figyelmet a harmincas övezet táblára.

A végül fél Fő utcányira sikerült fesztiválon aztán a Babamama sátorban védőnői és gyerekneveléssel kapcsolatos előadásokat lehetett hallgatni, kipróbálni a helyi közösség által adományozott különféle hordozókat, vagy csak ücsörögve eszmecserélni, amíg a kicsik morzsolt kukoricát öntögetnek egyik edénykéből a másikba vagy kipróbálják a hatalmas ecetfára applikált ritmushangszereket.

Volt Rutkai Bori koncert, Csoda és Kósza előadás, szelíd motoros Picikli felvonulás, felléptek helyi népzenészek és a több jenői lakost is „tartalmazó” budakeszi fúvósok, valamint a szintén jenői kötődésű Blues Dosers és a The Pontiac zenekarok is.

Az árokpartokat megtöltötték különféle játékokkal: volt csocsó, önkiszolgáló kísérleti bábszínház, Harisnyás Pippi-lak kartondobozból, vizezős játékok, favonatos terepasztal. Az utcában lévő könyvtár épületének oldalában kavicsfestés, nemezelés zajlott, a helyi horgolóklub két tagja pedig kis kiállítással és sok szeretettel várta a tanulni vágyókat. Utóbbi olyan jól sikerült, hogy volt olyan kisfiú, aki az aznapi EB-meccsnézést is inkább kihagyta egy újabb karkötő elkészítése kedvéért, és kívülről, alkotás közben hallgatta, ahogy a könyvtár épületében a többiek együtt nézik a kivetítőn a közvetítést.

Az egyik család a saját udvarát idén is sportpályává alakította, az árokpartok egyikén egy nagy kosár kötélfonalból lehetett szövőkeretre vagy indiánsátorra tekerni az ihletet.

Az egyesület standjánál pedig bárki vehetett támogatói repoharat, vászontáskát, a kincskereső játék kitöltői pedig válogathattak az olyan lemosható tetoválások között, mint a „Jössz te még az én utcámba!” , „#közérdekesvagyok” vagy a sváb hagyományokra utaló „Jeine gut, alles gut”.

Ezekért a mondatokért csináljuk

A szervezők nagy örömére a másnap közzétett Kisközvélemény kutatás alapján a fesztivál elérte célját: közelebb hozta az egymás mellett élőket, felnyitotta a régi és új lakosok szemét a körülöttük lévő értékekre, és olyan üzenetekre ihlette a résztvevőket, amiből a szervezők később is erőt tudnak majd meríteni.

  • Ugyan Telkin lakunk, de lélekben budajenőinek érzem magam, a Fő utcai fesztivál után elkezdtünk azon gondolkodni, hogy eladjuk a házunkat és átköltözünk. Olyan lélekemelő egy ilyen közösséghez kapcsolódni. Köszönjük nektek, hogy ilyen csodahellyé varázsoltátok ezt a falut!
  • Nélkületek még mindig kívülállóként nézném a falu eseményeit, köszönöm, hogy úgy érzem van esélyem bevonódni
  • Hiánypótló, amit tesztek, brutálisan hálás vagyok érte!

    Örök élményeket szereztünk a kisfiammal. Ilyen mentalitással érdemes létezni, közösségben lenni.

  • Csodás volt, köszönjük a szervezést! És egy idézet az egyik gyerektől, aki mellettünk suhant el biciklivel: "olyan szabadnak érzem magam!"

Egy gyereknek, de talán egy felnőttnek is az ehhez hasonló, szabadságérzéssel töltött pillanatok úgy kellenek a mai világban, mint egy falat az Ormós Gabi által vezetett Jenői Pékség kenyeréből.

Aki a fentieket nem hiszi, járjon utána a jövő évi fesztiválon a dolgoknak, vagy köpjön a tenyerébe, és csinálja meg a maga élményosztó közösségi napját.

Utóbbihoz a Kisköz ad pár tanácsot:

Keress hozzád hasonló őrülteket!

  • Egyedül nem fog menni, de ha sikerül meggyőznöd 5 embert, az már elindít egyfajta piramis jellegű rendszerépítést, egy idő után pedig mindenre lesz egy ismerős, legyen az könyvelési, programozási vagy akár jogi kérdés.
  • Egyesületként jóval nagyobb mozgásteretek lesz, ezért, ha nincs már meglévő, érdemes gyorsan alapítani egyet!

Tervezz és szervezz helyben!

  • Határozd meg a fesztivál célját és közönségét és válassz egy megfelelő időpontot legalább fél évvel az esemény előtt!
  • Válassz egy központi helyet a környéken (nagyobb teret, parkot vagy az iskolaudvart), amit engedélykérés után ingyenesen vagy kedvező feltételekkel használhatsz! Legyenek fedett és szabadtéri részek is, hiszen az időjárást nem tudod befolyásolni.
  • Az első pillanattól kezdve dokumentálj mindent! Amit csak lehet, fixálj az érintettek számára bármikor elérhető dokumentumokba, táblázatokba, hogy könnyebben megtalálja minden szervező a szükséges infókat!
  • Ne akarj sokat! Mérd fel a célcsoportot, a lehetséges látogatók korösszetételét, és ennek megfelelően állítsd össze a programot! A legjobban akkor jársz, ha a kisgyerekesek igényeire építed az eseményt, hiszen velük érkezik a legtöbb résztvevő!
  • Ami nem megoldható helyi forrásból, és nem nélkülözhetetlen, azt engedd el!
  • Részesítsd előnyben a helyben működő szolgáltató cégeket (éttermek, zenekarok, művészek), ezzel egyszerre tudod igazán helyiérték-központúvá tenni az eseményt, valódi közösséget kovácsolni, és támogatni a saját környezetedet, miközben óvod a Földet - hiszen minél kevesebbet utazik egy termék vagy szolgáltatás, annál kisebb a karbonlábnyoma!
  • Toborozz önkénteseket a közösségből! Érdemes a helyi iskolából az IKSZ-eseket (iskolai közösségi szolgálat) is megkeresni!
  • Keresd meg a helyi civil szervezeteket, egyesületeket, templomokat, iskolákat és kérd a támogatásukat!

 Programok

  • Kérj fel helyi zenekarokat, énekeseket, tánc-vagy drámacsoportokat, hogy lépjenek fel. Ha mindenki csak a saját gyerekének, ismerősének az előadására megy el, máris megtelik a nézőtér!
  • Szervezz kézműves foglalkozásokat, ahol helyi művészek vagy lelkes amatőrök tanítanak különböző technikákat.
  • Készíts gyerekeknek szóló játékokat, vetélkedőket, arcfestést.
    Amit csak lehet, csinálj „önjáróra”: tegyél ki egy bábszínház paravánt, egy padot és egy kosár bábot az egyik árnyasabb helyre, és hagyd, hogy a szülők, nagytestvérek szórakoztassák a kicsiket!

    Egy lavór víz és egy horgászós játék is hatalmas élmény tud lenni a szokatlan környezetben, de kártyát, sakkot is érdemes kirakni, ami összehozza a különböző generációkat.

  • Rendezz sportversenyt, vagy tegyél ki egy területre többféle sporteszközt: tollast, frizbiket, labdákat. A helyi játszótéren rendezhetsz homokvárépítő versenyt, de ha egy kiszuperált gyerekmedencébe két zsák homokot töltesz, és fölé teszel egy napernyőt, percek alatt azt is be fogják lakni a kis érdeklődők.

Marketing és kommunikáció

  • Keresd meg a helyi újságokat, rádiót/TV-t, és kérd meg őket, hogy hirdessék az eseményt.
  • Nyomtass szórólapokat és plakátokat, és terjeszd őket a faluban, persze ahol kell, kérj engedélyt a kihelyezésre!
  • Hozz létre egy eseményt a közösségi médiában, és kérd meg a lakosokat, hogy osszák meg saját oldalukon és a helyi csoportokban is, hívják meg az eseményre a távolabb élő rokonokat, ismerősöket, hiszen nem csak a helyiek érezhetik jól magukat egy ilyen családias eseményen.

Logisztika és lebonyolítás

    • Időben mérd fel a szükséges eszközparkot- hány és milyen színpadra, sátorra, mosdóra, ülő-és evőfelületre lesz szükség? Csak annyi programot tervezz, amennyinek az előkészítéséhez (szállítás, kipakolás, takarítás, stb. ) lesz elég embered!
    • Ellenőrizd, hogy szükség van-e bármilyen engedélyre a rendezvényhez, és szerezd be őket időben.
Gondoskodj a biztonságról, esetleg kérd meg a helyi rendőrséget vagy polgárőrséget, hogy legyenek jelen, és ne feledkezz meg az orvosi szobáról, nagyobb létszám esetén mentőkocsiról sem! Utóbbiról itt tudsz tájékozódni.

 

  • Minél hamarabb derüljön ki minden feladatról, ki lesz a felelőse. Amire nincs ember két hónappal az esemény előtt, azt a biztonság kedvéért érdemes kiszervezni.

Utánkövetés és kiértékelés

  • Kérj visszajelzéseket a résztvevőktől az esemény után, hogy megtudd, mi tetszett nekik és min lehetne javítani. Ezt legkönnyebben egy online kérdőívvel teheted meg, de járj nyitott füllel az esemény alatt is, beszélgess a látogatókkal, kérd ki a véleményüket, és jegyzetelj!
  • Köszönd meg az önkéntesek, támogatók és résztvevők segítségét akár egy palack bor vagy szörp, akár egy kézműves apróság vagy csak egy szép kártya formájában!
  • Még frissiben írd fel magatoknak a tapasztalatokat, mit kellett volna máshogy, miből kellett volna több/kevesebb, mert ezek az infók nagyon hasznosak lesznek a következő fesztivál tervezésénél!

És ami a legfontosabb: mindig keresd a közös nevezőt!


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Meglepő, mi történt idén a bécsi újévi koncerten – ez nem a nagyik újévi eseménye volt: friss, vidám, érzékeny lett Bécs 2026-ban
Bécs felrobbant az örömtől: mindenki erről a karmesterről beszél.

Megosztom
Link másolása

A bécsi Musikverein Aranytermében ma délelőtt (január 1-jén) lefutott a világ egyik legfurcsábban stabil, mégis évről évre kockázatos élő hagyománya: a Bécsi Filharmonikusok Újévi Koncertje. Stabil, mert a Strauss-dinasztia waltz–polka–galopp háromszögéből ritkán enged; kockázatos, mert a műfaj lényege a hangulati egyensúly, amit a közhelyesség és a túlkomolykodás felől is könnyű elrontani.

2026-ban viszont épp az történt, amit ettől a koncerttől mindenki remél, csak ritkán meri kimondani: friss lett, derűs lett, jókedvű lett, és közben meglepően érzékeny is.

Ennek a kulcsa a debütáló kanadai karmester, Yannick Nézet-Séguin volt, aki most először vezényelte a Neujahrskonzertet. (Wiener Philharmoniker) A „frissesség” itt nem azt jelenti, hogy hirtelen techno szólalt meg a Radetzky helyén, hanem azt, hogy a jól ismert bécsi gesztusok mögött volt levegő. Nézet-Séguin látványosan

nem „ráült” a tradícióra, inkább mozgásban tartotta: a tempókban volt rugalmasság, a karakterekben volt játék,

és mindez anélkül, hogy a zenekar legendás csillogása bármikor is giccsbe csúszott volna.

A program maga is ezt a „tágítás” logikát követte. A nyitány Johann Strauss (ifj.) Indigo és a negyven rabló című operettjéből jött, de a koncert nem ragadt bele a biztos slágerekbe: 5 darab volt újdonság az Újévi Koncertek történetében, és két női szerző is helyet kapott. Josephine Weinlich Sirenen Lieder című polkája és Florence Price Rainbow Waltz-a nem „kvóta-pillanatként” működött, hanem organikusan:

mintha a bécsi könnyedség hirtelen kapott volna egy, a 21. század felé nyitott, szégyenkezés nélküli arcot.

Közben persze megmaradt az a fajta ünnepi koreográfia, amiért ezt a koncertet a fél világ nézi: a Diplomaten-Polka finom üzenetként (diplomácia és béke – nem rossz kombó 2026 elején), a Rosen aus dem Süden nagyvonalú eleganciája, az Egyptischer Marsch egzotikus villanása,

a végén pedig a kötelező rítusok. És mindezt úgy, hogy a „világszínpad” ténye nem nyomta agyon az intimitást:

a közvetítés továbbra is több mint 150 országba megy, nézők tízmillióival, de a hangulat mégis képes volt felszabadult maradni.

A legjobb pillanatokban az egész olyan volt, mintha Nézet-Séguin nemcsak egy koncertet vezényelt volna, hanem egy kollektív hangulat-átállítást: hogy

lehet egyszerre könnyednek lenni és nem felszínesnek; ünnepinek lenni és nem üresnek; vidámnak lenni és közben figyelni a világra is.

Ezért volt ez a 2026-os Újévi Koncert nemcsak jó, hanem kifejezetten jóleső.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Katalin hercegné megtörte az udvari hagyományokat: csilivili portréfotó helyett szokatlan videóval jelentkezett
A walesi hercegné az „Anyatermészet” sorozatának utolsó részével köszöntötte a rajongókat. A meghitt felvétel a tél csendjéről és a belső békéről szól.
Sassy - sassy.hu
2026. január 15.


Megosztom
Link másolása

A rajongók lélegzetvisszafojtva várták, idén milyen fotóval köszönti a palota a walesi hercegnét.

Katalin mindenkit meglepett:

tökéletes, csilivili portré helyett a lelkébe engedett bepillantást.

Január 9-én, 44. születésnapja alkalmából ugyanis nem új fotót, hanem „Anyatermészet” című videósorozatának befejező részét osztotta meg, ami sokkal személyesebb, mint bármi, amit eddig láthattunk tőle.

Ezzel a lépésével tudatosan szakított azzal az immár tradíciónak számító szokással, hogy a királyi család tagjait egy friss, hivatalos portréval köszöntik jeles napjukon.

A tavaly tavasszal indított, évszakokra tagolt sorozat a természet és az alkotás jótékony hatását járja körül.

„Ez a sorozat a gyógyulásomban is segített, mert a természet és a kreativitás mindannyiunk számára gyógyító erővel bír”

– üzente Katalin hercegné a videó kísérőszövegében. A most megosztott „Tél” című záróepizód a befelé fordulás és a csend fontosságáról szól. „A tél csendje, a türelem és a belső béke mindannyiunkat feltölthet” – hangsúlyozta a hercegné, aki a videóval a természet regeneráló szerepére hívta fel a figyelmet.

A hercegné azonban nemcsak az interneten volt aktív. A jeles napot megelőzően, január 8-án Vilmos herceggel váratlanul felkeresték a londoni Charing Cross kórház dolgozóit, hogy megköszönjék a munkájukat. A The Guardian szerint Katalin a nagy napon édesanyjával és nővérével egy hungerfordi bisztróban, a The Funghi Clubban egy meghitt ebéddel ünnepelt. A személyes hangvételű videóval Katalin egyértelműen új fejezetet nyitott a kommunikációjában; a születésnapi finálé egyszerre volt egy mély gesztus a közönség felé és egy új irány kijelölése.

Via The Prince and Princess of Wales


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„A legjobban égni szeretek” – Gavalda Kinga, a kaszkadőr, aki a Trónok harcában Emilia Clarke helyett állt a tűzbe
Olyan sztárokkal dolgozott, mint Anthony Hopkins és Kate Winslet. Férje is a szakmában van, sőt, már a gyerekeik is kaptak filmszerepet.

Megosztom
Link másolása

Amikor Emilia Clarke a Trónok harcában épp fenségesen nézett a tűzbe, egy magyar csaj, Gavalda Kinga ténylegesen lángolt helyette. Mert van az a szakma, ahol a munka csúcsa az, amikor felgyújtanak, és Kinga az a kaszkadőr, aki állítja: „a legjobban égni szeretek”. Tizenhat évesen, egy lovardában csöppent a kaszkadőrök közé, akikkel hamar megtalálta a közös hangot, tizennyolc évesen pedig már egy reklámfilmben repült – írta a Meglepetés magazin.

A szülei arra nevelték, hogy a sport az élet része, és ha valamibe belekezd, csinálja egy évig.

Ebből lett úszás, tenisz, foci, küzdősport és lovaglás. „Mindez adott egy nagyon jó alapot ahhoz, hogy végül kaszkadőr lehessek” – mondja. Bár az Állatorvosi Egyetemen zoológusként végzett, a filmipar nem eresztette.

A specialitása pedig pont az lett, amitől a legtöbben pánikrohamot kapnának. „Amit sokszor csináltam és nagyon szerettem, azok az égések. Sok filmben »égtem«, a leghíresebb a Szabadság, szerelem, abban Szávai Viktória úgy hal meg, hogy megég. Azt én csináltam helyette.” Aztán jött a csúcs, a Trónok harca.

„A Trónok harca első évadában a főszereplő Daenerys Targaryen, akit Emilia Clarke alakított, bemegy a tűzkörbe, mert ott vannak a sárkánytojások – az is én voltam.”

A dolog persze nem annyiból áll, hogy valaki leönti magát benzinnel. „Nem félek, mert ugyan engem ér a tűz, de fantasztikus csapat áll mögöttem. Több réteg védőruha van ilyenkor rajtam, és speciális gélt kennek rám, hogy ahol a ruha nem fedi a testem, ott se égjek meg.” Minimum két oltóember, profi tűzoltók a háttérben – ez nem hazardírozás, hanem kőkemény szakma.

És ha már Hollywood, akkor jönnek a sztárok, akiknek a viselkedése a kellemes meglepetéstől a szikár profizmusig terjed. Anthony Hopkins például „rendkívül kellemes ember”. Emily Mortimerrel a Spectralt forgatta, és mivel a színésznő alkatilag inkább egy kedves titkárnő, mint akcióhős, Kinga csinált helyette mindent.

„Ő az egyetlen, akitől a forgatás végén ajándékot kaptam, és egy levelet, hogy mennyire hálás. Nagyon jólesett.”

Ryan Gosling a Szárnyas fejvadászban eléggé magának való sztárnak bizonyult. A Homelandben pedig a várandós Claire Danes helyett mászott ki egy ablakon a budai Várban, ment végig a párkányon, majd be egy erkélyre. A Lee című filmben Kate Winslet dublőre volt, aki producerként is szívén viselte a film sorsát. „Ő is elismerte a munkámat.”

De van egy sztár, aki mindent visz.

„Engem egyetlen sztár hoz izgalomba, a Brad Pitt. Ha ő jön Magyarországra, drukkolok, hogy újra találkozhassak vele.”

A World War Z forgatásán dolgoztak együtt, de a közös jelenetüket kivágták. Aztán Angelina Jolie filmjében is felcsillant a remény. „Ő persze berakta Pityut egy jelenetbe – mi ugyanis Pityunak hívjuk Brad Pittet –, és egy pillanatig úgy volt, hogy nagyon közel kerülhetek a kedvencemhez, de aztán sajnos lefújták ezt a részt.”

A szakma a magánéletét is átszövi: férje Kósa László kaszkadőr-koordinátor, két gyerekük pedig már szintén belekóstolt a filmezésbe. Kinga ma már inkább a háttérben segít, mert a forgatások tizenkét órás napjait nehéz összeegyeztetni a családdal.

„Azért szültem a gyerekeimet, hogy én nevelhessem őket, és nem egy bébiszitter. Nekem ők a legfontosabbak, a filmek csak utánuk következnek.”

Via Meglepetés


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Túlélte a Don jegét, de a háborút nem: egy magyar katona története, aki hazajött meghalni
A Don-kanyar évfordulóján nem hadmozdulatokra és veszteségszámokra emlékezünk, hanem egyetlen emberre. Egy fiatal férfira, aki hazajött a frontról – meghalni, és egy menyasszonyra, aki várt rá.

Megosztom
Link másolása

1943. január 12-én, a Don partján indult el az a hadművelet, amely a magyar hadtörténelem egyik legsúlyosabb tragédiájává vált. A Don-kanyar nemcsak hadosztályokat és számokat temetett maga alá, hanem embereket, szerelmeket, ígéreteket.

Ez a történet nem csak a frontvonalról szól, hanem arról is, ami otthon történt: egy fiatal férfiról, aki túlélte a Don jegét, de a háborút nem élhette túl:

Dohánytermesztő kisbirtokosok voltak, mégis bekerült a keleti frontra induló 2. Magyar Hadseregbe Hegedűs Ferenc. Ő már a második testvér volt a családban, akit besoroztak. Fiatal volt és erős, Rozália, a menyasszonya alig-alig engedte el, de nem volt mit tenni. Menni kellett.

Ritkán jött posta felőle. Anyja és szerelme együtt lesték a híreket, hallották, hidász lett, műszaki alakulat, na, ott biztos jó sora lesz. Teltek a hónapok, a két asszony egymásba kapaszkodva várta haza a legényt. Nagyon. Ő tudta ezt, és megfogadta, hogy hazamegy hozzájuk.

Éhezett és fázott. Árkot ásott, befagyott pontondarabokat pucolt. Aztán egyszer csak történt valami. Gyorsan kellett cselekedni ott a Don partján, kellett a híd, de azonnal. Nem volt idő mérlegelni, és a jég nem bírta el. Beszakadt. Nem egyedül süllyedt el a jeges árba, de csak kevesen tudták elkapni a kötelet, amit a társaik dobtak a partról. Míg a fagyott kötél marcangolta a tenyerét, Rozália arcát látta maga előtt. Ki kell kecmeregni. Nem maradhat most itt. Megígérte. Várják.

Ráfagyott a ruha, ropogott a jég a cipőjében. Gyorsan vetkőzött, dörzsölték hóval, aztán lilára fagyva vissza kellett vennie a deres-jeges egyenruhát. Hogy milyen rettenetesen fázott! Már másnap belázasodott. Félrebeszélt. Hátraküldték a hadi kórházba. Teltek a hetek, végül egy jószívű orvos azt mondta neki: Ferenc, menjen haza.

Haza! Hosszú volt az út, de végül megérkezett. Hogy örültek neki! Anyja, menyasszonya, az egész család összeszaladt, de ő csak kapkodott a levegőért és a szobába vágyott.

Jártányi ereje sem volt. Köhögött, fulladt.

Tüdőbaj - mondta a doktor és csak ingatta a fejét. Összesúgtak az asszonyok, előkerültek régi gyógymódok, de ő napról napra keskenyedett. Hétről hétre gyengébb lett. Rozika mellette töltötte minden idejét. Cserélte a borogatást, felrázta a párnáját és arról mesélt neki, milyen szép is lesz az esküvőjük. Hogy reggelig táncolnak majd, csak gyógyuljon meg!

Aztán egy nap a Ferenc keze már nem szorította vissza a Rozika kezét. Hazajött hozzánk meghalni - mondta az anyja, és vigasztalni próbálta az özvegy menyasszonyt.

Gyász borult a házra.

De ilyen temetést nem látott még a világ! A koporsó mögött hófehér menyasszonyi ruhában Rozika ment, egyedül, kezében egy gyönyörű virágcsokor. Mögötte feketében a gyászoló család, végig a falun, egészen a sírig.

Rozál így lett örökre Ferenc menyasszonya. Sosem ment férjhez, nem fogadott udvarlót. Még 65 évig élt, míg szeretett Ference mellé temették.


Megosztom
Link másolása