Robbie Williams attól tart, megvakul a népszerű fogyasztó injekcióktól: „Szerintem a szuri az oka…”
Robbie Williams, a popipar örök rosszfiúja, most egy olyan témáról beszélt, amire kevesen számítottak: a látásáért harcol. Az énekes a The Sunnak beszélt arról, hogy komolyan aggódik, mert a súlycsökkentésre használt szerek miatt romlik a látása. A helyzet pedig láthatóan nem tréfa.
A sztár, aki a Mounjaro nevű, tirzepatid hatóanyagú készítményt használja, egészen konkrét példákkal írta le, mennyire súlyos a helyzet. Már ott tart, hogy egy koncerten nem ismeri fel a rajongóit, egy nemrég látott amerikai focimeccsen pedig a játékosokból sem látott sokat. „A játékosok csak pacák voltak egy zöld pályán” – fogalmazott. Williams most úgy érezte, kötelessége figyelmeztetni másokat.
És a dolog nem is teljesen légből kapott, mert az orvosok már egy ideje nézegetik ezt. A tudományos világ pedig, ha nem is bólogat hevesen, de legalábbis nem rázza a fejét hitetlenkedve. Tavaly júliusban a JAMA Ophthalmology nevű szaklap már jelzett egy lehetséges összefüggést a hasonló, semaglutid hatóanyagú szerek és egy NAION nevű, látáskárosodást okozó állapot között. Idén februárban egy újabb közlemény szintén talált erre utaló jeleket. Június 6-án az Európai Gyógyszerügynökség odáig ment, hogy
Június 27-én pedig már az Egészségügyi Világszervezet is kiadott egy globális figyelmeztetést. A tudósok szerint az abszolút kockázat továbbra is alacsony, de a szakértők üzenete egyértelmű: aki ilyen készítményt szed és hirtelen látásromlást tapasztal, azonnal menjen szemészhez.
De akkor miért csinálja mégis? Robbie Williams korábban nyíltan beszélt a testképzavaráról, amit „kettes típusú önutálatnak” nevezett. Azt is elmondta, hogy a gyógyszer mentálisan is segített neki.
Ez a kettősség annyira erős benne, hogy még egy egészen elképesztő mondatot is ki tudott mondani:
Hogy mennyire komolyan gondolja a harcot a kilókkal, azt jól mutatja, hogy idén tavasszal skorbutot diagnosztizáltak nála. Az étvágycsökkentő miatt ugyanis annyira keveset evett, hogy C-vitamin-hiánya lett.