Pataki Ági elárulta, így tölti a nyarat: „leülök egy padra, és órákkal később veszem észre, hogy egy sort sem olvastam el”
Pataki Ági már gyerekkorában megkapta otthon a szülői túlélőcsomagot: a német nyelv, a bicikli és az úszás kötelező volt. Hogy ezek közül utóbbi nem lett a kedvence, azt finoman szólva sem titkolja. Rögtön bele is áll a dologba:
Félek tőlük, meg sem eszem, sőt el sem készítem a halakat, se semmi mást, ami a tengerből vagy tóból kijön”
– mondja a hazai divat és mozi emblematikus figurája, akinek hétköznapi élete meglepően sokszor kapcsolódik a vízhez.
A producer-modell-üzletasszony ugyanis rendszeresen hajókázik, ha éppen adódik rá alkalom: legutóbb például egy barátnő születésnapját töltötték a Dunán, Budapesttől a Duna-kanyarig. És ha már hajók: a Balatonra sem csak vendégként jár, ott parkol saját elektromos csónakja, amit férjével, Kovács Gáborral közösen használnak.
– teszi hozzá nevetve, majd gyorsan rá is kontráz, hogy a víz látványa a mindennapi pörgéstől is el tudja szippantani:
„Reggeltől estig tudom nézni a vizet, élvezni, bármilyen is az időjárás. Télen, nyáron, viharban, szikrázó napsütésben.
– meséli. Gyerekként viszont egészen másként állt a tóhoz: az állami üdültetésnek köszönhetően a balatonlellei üdülőben ismerkedett meg a nagy vízzel.
A későbbiekben a munkája is újra és újra a magyar tenger partjára vitte: modellként sokszor pózolt a Balaton mellett, ma pedig azt mondja, ez a hely a valódi béke szigete számára – sőt, sokszor Pesten csak átutazónak érzi magát.
„Tihanyban van nyaralónk, gyönyörű onnan a kilátás a Külső tóra.
Megfigyeltem, hogy ha itt maradunk a városban, mindig akad tennivaló, jövök-megyek, nem igazán sikerül pihennem. A Balatonon mintha a vérnyomásom is rögtön lejjebb menne”
– magyarázza a Balaton-függőségét Ági, aki ha teheti, inkább ott regenerálódik, mint bárhol máshol.