Ne vegyél virágot a párodnak nőnapra, ha amúgy azt hiszed, ő nem ér annyit, mint egy férfi, és az ő dolga a háztartás
A nőnap az emberiség egyik tükre, ami megmutatja, hol tartunk az egyenlőségben.
Megszokott látvány március 8-án és az azt megelőző napokban, hogy tele vannak a virágboltok és az utcán cserepes nárciszt vagy tulipáncsokrokat szorongató férfiak mászkálnak.
Sajnos sok nő számára ez az évi egyszeri virágözön nem őszinte, mert azt üzeni, hogy ma kapnak virágot, de az év további 364 napján nagyjából le vannak sz.rva és ne várjanak se egyenlő fizetést, se valódi fizikai és mentális biztonságot, sem pedig a családi terhek méltányos elosztását.
A nemzetközi nőnapnak semmi köze nincsen a romantikához vagy ahhoz, hogy ilyenkor fel kell lendíteni a virág- és ajándékboltok forgalmát.
Nem is olyan régen, 100-120-150 éve a nők nem szavazhattak, nem lehetett saját vagyonuk, gyakran nem is örökölhettek, férfiak nélkül nem vásárolhattak ingatlant vagy értékesebb ingóságokat, nem tanulhattak egyetemen, nem vállalhattak munkát (vagy csak egy férfi családtag engedélyével), nem vezethettek autót.
Clara Zetkin 1910-ben javasolta a nőnap bevezetését azzal, hogy addig, amíg a nők anyagi szempontból, és így az életük irányítása szempontjából függnek a férfiaktól, addig rabszolgák maradnak.
A dátum az 1917-es petrográdi nőtüntetés emlékére rögzült március 8-ra. Célja a politikai és társadalmi követelés volt, nem a virágvásárlás. Csakhogy az idő múlásával ez a lényeg elhalványult. A virág lassan felváltotta a rendszerszintű változás iránti igényt.
Csakhogy a mindennapokban még mindig javítható a helyzet.
Sok családban továbbra is a nő végzi a láthatatlan munka túlnyomó részét, amit senki sem fizet, és kevesen veszik észre.
Sok családban továbbra is a nő a tartja fejben fontos időpontokat, a határidőket, az orvosnál foglat időpontokat, a születésnapokat.
Sok családban továbbra is a nő szervezi a háztartás életét, a bevásárlástól a takarításig.
Sok családban továbbra is a nő viseli a mindennapok érzelmi terheit, a gondoskodás feladatát.
Ha a gyerek beteg, sok családban továbbra is a nő munkája és karrierje szorul háttérbe a táppénz miatt.
Válás esetén is legtöbbször a nő marad az elsődleges gondoskodó, nagyobb anyagi bizonytalansággal szembesülve.
Sok családban válás után a nő szívja meg, hogy a családi pótlék összege egy vicc, egyedülálló szülő esetén pláne.
Sok családban a több évtizedes anyagi és karrierbeli egyenlőtlenség miatt a nő nyugdíja lesz kevesebb. Emiatt rengeteg idős, nyugdíjas nőt fenyeget az elszegényedés.
Sok nő nem kap őt megillető bánásmódot az orvosnál. Tüneteit, problémáit, fájdalmait gyakran bagatellizálják vagy hisztinek állítják be.
Sok nő nem kap valódi segítséget a szakorvosoktól a változókor idején, mintha az orvosoknak azonnali erős fizikai fájdalmat okozna a hormonpótlás felírása vagy az, hogy odafigyeljenek a páciensre.
Sok nő tapasztal élete során zaklatást, abúzust, bántalmazást online, a családjában, az utcán, a munkahelyen, sőt, akár még egyházi közösségekben is.
A virág ebben a helyzetben, akármilyen kedves gesztusnak is szánták, csak gesztus.
Ne vegyél a párodnak virágot, mert álszent vagy, ha amúgy meg sem hallod a problémáit, és te magad raksz a vállára plusz terheket. Ne vegyél anyádnak se virágot, ha nem tiszteled, és úgy véled, a házimunka az ő dolga, no meg a lánytestvéredé.
Úgy általában nem virágot kérünk, hanem az egyenlőtlenségek megszüntetését.
Amíg a nőket nem önálló entitásként, hanem a férfiak függvényeként kezelik.
Amíg a nők végzik a "láthatatlan munka" túlnyomó részét, mint természetes kötelességet.
Amíg bérszakadék érdemben nincs kezelve, és a nők munkaerő-piaci kiszolgáltatottsága rendszerszintű.
Amíg alig vannak nők döntéshozatali pozícióban, és így az ő tapasztalataik nem formálhatják a szabályokat.
Amíg a nők elleni erőszak áldozatait nem veszik komolyan, nincs valódi prevenció, hatékony védelem és következetes jogi felelősségre vonás.
Amíg évente nők tucatjai halnak meg párkapcsolati erőszak következtében.
Amíg a nők teste politikai vita tárgya, miközben a szülőszobán is érheti erőszak a nőket.
Amíg a társadalom nem képes reflektálni a nőket elnyomó struktúrákra, amíg a nők problémáit relativizálják, ledegradálják, vagy elhallgattatják.
Amíg a nők nincsenek jogi, fizikai, érzelmi és egzisztenciális biztonságban, és a nemi alapú diszkrimináció „véleménykérdésnek” számít alapvető társadalmi probléma helyett.
Talán egyszer elérkezünk erre a pontra. És akkor majd őszintének érezzük a virágot és őszintén örülünk neki.
