Miller Dávid nagyon mélyről állt fel: „Nem lehet azt mondani egy depressziósnak, hogy ‘örüljél már’”
Volt idő, amikor Miller Dávid nem bírta visszanézni magát a tévében. Túl sok volt a kétely, túl kevés az önbizalom. A megfelelési kényszer ledarálta, a rossz napok gyakoribbak voltak, mint a jók, és ha tehette, kifogásokat gyártott ipari mennyiségben, hogy miért nem tud elmenni egy találkozóra, munkára, beszélgetésre, akár baráti sörözésre. Ez volt a default üzemmód.
Aztán jött egy felkérés. Egy olyan, amitől a legtöbb ember elsőre visszariadna: beállni a ringbe, pofonokat adni-kapni, és közben lelkileg sem összerogyni.
„A megfelelési kényszerem két-három éve kezdett el annyira rosszat ölteni, hogy igazából már átfordult a másik irányba” – mesélte a Budapest Park podcastjában.
A boksz nemcsak fizikai kihívás volt számára, hanem belső munka is. Két év edzés, nem két hónap. Két év küzdelem az ellen a hang ellen a fejben, ami azt mondogatja: kevés vagy. Mostanra megfordult az arány: a jó napok többségbe kerültek. És ha nem is minden nap virágillat és napsütés, legalább már tudja, hol van a fény.
A test most már nem csak elviseli a feszültséget, hanem visszajelzést is ad. A ring, a mozgás, a verejték és a rutin fokozatosan lebontotta azt a belső védekezést, ami régen mindenre kifogást dobott. Ma már fülön tudja csípni a saját elkerülési mechanizmusait.
És ami még fontosabb: újra észreveszi a jelent.
Nem lehet azt mondani egy depressziósnak, hogy ‘örüljél már’. Nem így működik. Meg kell találni mindenkinek a csatornáit.”
A műsorban nem ő vitte haza az övet. Ez viszont nem az a történet, ahol ez számít. Az arcán nem vereség, hanem elégedettség látszik. A barátai lehet, hogy aggódtak, hogy összetörik, ha nem győz, de ő inkább kirakta a boldogságot Instagramra:
És hogy mennyire más helyről nézi ma saját magát?
„Büszke vagyok erre a teljesítményre. Én is azt hittem, hogy jobban ki fogok akadni, ha nem nyerek. Abszolút úgy érzem magam, mint aki nyert.”
Dávid ma már nem menekül a kihívások elől, sőt: beleáll. És a legmeglepőbb az egészben, hogy ebben a személyes ringben végül nem az ellenfél nyert, hanem ő győzte le saját magát.
Via Story