Laár András: „A legtöbbet nem a gazdagok adták nekem, hanem a szegények. Háromezer forintokat, ezreseket”
Mint azt mi is megírtuk, válása és a KFT zenekarral való szakítása után Laár András elköltözött, és egy tanyán találta meg ideiglenes lakhelyét.
Miután sokan megírták ezt a hírt, valamint azt, hogy gyűjtést indítottak számára, hogy rendeződjön a helyzete, tízmillió forint adomány érkezett összesen a számlájára.
Majd amikor Galla Miklós is felhívást tett közzé arról, hogy neki is segítségre van szüksége a nehéz helyzete miatt, Laár András megígérte, hogy 200 ezer forintot küld Galla Miklósnak.
Laár András most a Borsnak beszélt arról, kik adományoztak neki.
A művész elárulta, hogy az így kapott adományokból hozza létre az Aurária Alapítványt, ami bajba jutott művészeket fog támogatni.
Laár András arról is beszélt, hogy alapjaiban van baj ezzel a világgal, és ő úgy érzi, muszáj erről megszólalnia és felnyitni mások szemét.
Hozzátette:
Majd így folytatta:
A művész érzése szerint a társadalom beteg, és a gyógyulás csak egy teljes újrakezdéssel jöhet el. A maga eszközeivel ő ezt a civilizációt, az embereket tönkretevő mammonista rendszert akarja eltörölni:
Laár András úgy véli, hogy a Földanya egy napon megelégeli azt, ahogyan kiszipolyozzuk a bolygót, és lerázza magáról az emberiséget.
