Kómában feküdt, naponta leállt a szíve, de a 14 éves lány mindent hallott és érzett, miközben a saját testének foglya volt
Képzeld el, hogy 14 éves vagy, kómában fekszel, és naponta harsog a fejed fölött a Code Blue-riasztás, mert a szíved épp megint bemondta az unalmast. Te pedig mindent hallasz és érzel, a tested mégis egy mozdulatlan börtön.
Az egész egy sima influenzának indult, amiből tüdőgyulladás, szepszis, majd egy MRSA-fertőzés lett – lényegében a kórházi szuperbaktériumok VIP-páholya. A most 22 éves, sminktetoválóként és kozmetikusként dolgozó Trinity Shores mesélte el a történetét a brit The Sunnak, nyolc évvel azután, hogy hetekig lebegett élet és halál között.
– mondja, és a szavai mögött ott van egy olyan pokoljárás, amit kevesen élnek túl.
A kaliforniai lányt lázzal küldték haza az iskolából, majd hamarosan már lábra sem tudott állni. A mostohaapja vitte kórházba. „Ez az utolsó valódi emlékem, utána csak sötétség” – emlékszik vissza. A tüdeje annyira tele volt folyadékkal, hogy az agya már nem kapott elég oxigént. Az orvosok közölték a családdal, hogy készüljenek a legrosszabbra, a túlélési esélyeit a nullával tették egyenlővé. Hogy életben tartsák, vastag fémcsöveket, úgynevezett ECMO-kanülöket ültettek a nyakába, amik elvezették a vérét, külsőleg oxigénnel dúsították, majd visszapumpálták a testébe. Gégemetszést végeztek rajta, hogy lélegezni tudjon, és egy szondát kapott, hogy táplálják.
Miközben a teste küzdött, az elméje éberen figyelt.
– mondja. „Az orvosok mondták, hogy mozgassam a kezem, én pedig belül sikítottam, hogy DE HISZEN MOZGATOM! Miért nem látjátok?!” Az agya közben bizarr, rémisztő valóságokat gyártott, hogy megmagyarázza a testében lévő csöveket és a fájdalmat. Hitte, hogy a saját anyja árulja a szerveit, vagy hogy a kistestvére nyakon szúrta. „Az agyam próbálta megmagyarázni a kanülöket. De akkor valóságosnak tűnt.” Azt állítja, az első hónapban naponta megállt a szíve. Ezekben a pillanatokban spirituális élményei voltak.
A kapaszkodót az anyja jelentette, aki végig beszélt hozzá. Amikor hónapok után felébresztették a kómából, azt hitte, megvakult, mert a szemét vazelinnel kenték be, hogy ne száradjon ki. Kínzó szomjúság gyötörte. „Tökéletes, hideg, párás vizesüvegeket hallucináltam. Sírtam, miközben néztem, ahogy a nővérek a saját kulacsukból isznak. Soha semmit nem akartam annyira, mint a vizet.” Hetekbe telt, mire lábra állt, hónapokba, mire újra beszélni tudott, és majdnem egy év volt, mire segítség nélkül járni volt képes. A kórházi számla végül 10 millió dollár fölé kúszott. „Szerencsére három biztosításunk is volt, különben még 80 évesen is ezt fizetném” – jegyzi meg.
A tüdeje maradandóan károsodott, egy bronchiectasis nevű betegség miatt folyamatosan váladék termelődik benne. Az orvosok szerint sosem fogja visszanyerni a teljes tüdőfunkcióját, de ő ebbe nem hajlandó beletörődni.
Ma már edzőterembe jár, hogy egy nap megállás nélkül lefusson egy mérföldet. „Ez az élmény tett azzá, aki vagyok. Ezért van a csillagtetoválásom, hiszem, hogy okkal vagyok itt.” Azt mondja, a legnagyobb luxus az életében ma már nem is annyira bonyolult:
Via The Sun
