FONTOS

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, és ha igen, mennyire?

Vannak olyan munkakörök, amelyeket már csak robotok végeznek. Mi lesz így a munkánkkal? 

Megosztom
Link másolása

A mesterséges intelligencia (AI) évek óta folyamatosan borzolja a kedélyeket. Sokan úgy gondolják, hogy már csak idő kérdése, és a robotok teljesen átveszik az uralmat, míg nekünk, embereknek tehetetlenül kell néznünk, ahogy elveszítjük a munkánkat. De valóban az AI fogja uralni a jövőt? Egyre többen vitatják ezt a kérdést, hiszen az AI-vel kapcsolatos kezdeti lelkesedést egyre inkább a kétely váltja fel, mivel újra és újra bebizonyosodik: a mesterséges intelligencia nem csodaszer.

Minden csoda három napig tart

A mesterséges intelligencia az egyik legdivatosabb fogalom manapság, és nem véletlenül. Valahogy úgy van ez az AI-vel, mint az önvezető autókkal: amikor először megjelentek, mindenki azt hitte, hogy pár éven belül már senki sem fogja saját maga vezetni a kocsiját. Most, több mint egy évtizeddel később, az önvezető autók még mindig csak kísérleti szinten vannak, és messze nem uralják az utakat. Ugyanez a helyzet az AI-vel is. Bár elértünk vele nagy sikereket, és valóban lenyűgöző feladatokat képes elvégezni, az emberi munkaerő kiváltása egyáltalán nem olyan gyors és zökkenőmentes, mint amilyennek egykor tűnt.

Az AI olyan, mint egy modern varázsszó, amitől sokan remélnek hatalmas áttöréseket, mások pedig rettegnek.

Ha azonban valaki alaposabban körülnéz, számtalan olyan esetet talál, amikor az AI kudarcot vallott, persze ez még nem jelenti azt, hogy nyugodtan hátradőlhetünk, ha az AI-ról van szó, ugyanis minden esély megvan rá, hogy rövid időn belül még jobban beférkőzzön az életünkbe. Nézzük, mely munkákat fenyegeti komoly veszély, és melyek azok a tevékenységek, amelyekbe sosem férkőzhet be, bármennyire is okos ez a rendszer.

A pénztárosok munkáját átveheti az MI? (Fotó: Getty Images)

Veszélyben lévő munkakörök

Az AI elsősorban az olyan munkákat fogja átvenni a következő két éven belül, amelyek egyszerű, ismétlődő feladatokra épülnek. Az ügyfélszolgálati automaták, adatrögzítők és adminisztratív munkakörök például veszélyeztetettek, hiszen ezek a pozíciók sokszor monoton feladatokat tartalmaznak, amelyekre az AI gyorsabb és hatékonyabb megoldásokat kínál, mint egy ember. Aki tehát adminisztrációs munkát végez, annak bizony van félnivalója. Ugyanez igaz a gyári munkára is.

Az iparban a robot munkatársak már évek óta jelen vannak, csakhogy eddig mind azt hittük, hogy ezek a robotok nem vehetik el az emberek munkáját, mondván kell valaki, aki irányítja a robotokat. A rossz hír az, hogy mostanra az AI képes ennek a feladatnak az ellátására,

és egyre több helyen (például autógyárakban) már át is vette az operátorok munkáját. Vagyis azok a munkakörök vannak veszélyben, amelyek főleg ismétlődő feladatokból állnak, legyen szó táblázatok kezeléséről, robotok beállításáról, ügyfélszolgálati munkáról vagy akár a kereskedelemről.

A jó hír, hogy bármennyire is fejlett egy mesterséges intelligencia, mégis vannak területek, ahol egyszerűen nem tud versenyezni az emberrel.

A kreatív iparág például kifejezetten egyik olyan terület, amit az AI egyszerűen nem tud tökéletesen elsajátítani. Írhatunk vele verset, lehet vele zenét komponálni, de már sokan bebizonyították, hogy ezek sosem lesznek olyanok, mint egy ember által készített művek. Az emberi kreativitás szívből, tapasztalatokból és érzelmekből táplálkozik, amelyeket egy gép sosem tud teljesíteni.

Aztán itt vannak a vezetői pozíciók - bár valljuk be, azért ezekből a munkakörökből van a legkevesebb.

Több kísérletet is végeztek az elmúlt évben arra vonatkozóan, hogy milyen lenne, ha egy robot irányítana egy munkacsoportot vagy akár egy komplett munkahelyet, de ezek a kísérletek sorra kudarcot vallottak. Kiderült, hogy egy robot vezérigazgató nem tud új ötleteket adni a felmerülő problémákra. Tehát a komplex gondolkodás egyelőre hiányzik a gépekből, míg az ember sok tanulással fejlesztheti ezt a képességét.

Hol van az AI helye az életünkben?

A mesterséges intelligencia valóban nem egy csodaszer, és az is biztos, hogy nem fog minden munkát kiváltani. Igaz, vannak munkakörök, ahova már beférkőzött, de még nem kell attól félni, hogy ellehetetleníti az életünket. Ahogy a számítógépek vagy az okostelefonok, úgy az AI is segít megkönnyíteni a mindennapokat, gondoljunk csak az online ügyintézésre, az egyszerű és gyors online rendelésekre – ezek mögött mind AI rendszerek állnak. Ahogy pedig a számítógépek vagy az okostelefonok, úgy az AI sem fogja helyettünk élni az életet. Az ipari forradalom idején a gépek is megváltoztatták a munka világát, és most az AI is egyfajta átalakulást hoz, amihez nekünk, embereknek kell alkalmazkodnunk.

Alapjövedelem vagy új társadalmi rendszerek

Egyre többen beszélnek arról, hogy a technológiai fejlődés miatt szükség lehet egy olyan rendszerre, mint az univerzális alapjövedelem.

Ez azt jelentené, hogy minden ember alapjövedelmet kapna, amely biztosítja a megélhetésének alapjait, függetlenül attól, hogy van-e munkája éppen, vagy nincs.

Ez a pénzforrás lehetőséget adna sokaknak arra, hogy olyan tevékenységekkel foglalkozzanak, amelyek érdeklik őket, legyen az művészet, közösségi munka vagy önfejlesztés.

Zárásként megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, hogy szerinte hová nem fog tudni beférkőzni sosem. Válaszát szó szerint és módosítás nélkül idézzük:

„Az AI egyre fejlettebb, és sok munkaterületet átformál, de vannak olyan feladatok és munkakörök, amelyekben nehéz lesz teljes mértékben helyettesíteni az embert, különösen a következők miatt:

1. Kreatív művészetek és emberi érzelmek kifejezése

  • Művészet, zene, irodalom: A kreatív folyamatok, ahol az egyéniséget, érzelmeket és egyedi látásmódot kell kifejezni, az AI számára kihívást jelent. Az alkotás mélyebb jelentése és a személyes érintettség nehezen reprodukálható.
  • Színészet és előadó-művészetek: Bár az AI képes szimulálni emberi hangokat és mozgásokat, az élő előadás és az érzelmek hiteles megjelenítése különleges emberi készséget igényel.

2. Etikai és filozófiai döntéshozatal

  • Bírói és jogi döntések: Az AI hasznos eszköz a jogi kutatásokban, de a komplex erkölcsi, etikai és társadalmi döntések meghozatalához az emberi értékítélet elengedhetetlen.
  • Vallási és spirituális vezetés: Az emberek spirituális és etikai tanácsokat személyes és érzelmi szinten keresnek, amit az AI nem képes teljes mértékben megérteni vagy nyújtani.

3. Magas szintű emberi empátiát igénylő területek

  • Pszichoterápia és tanácsadás: Bár az AI-t alkalmazzák alapvető mentális egészségügyi támogatásban, a mély emberi kapcsolat, az empátia és a személyes kapcsolódás hiánya miatt az AI itt sosem fogja teljesen helyettesíteni az embert.
  • Ápolás és gondozás: Az idősotthonokban, kórházakban és egyéb gondozói munkákban az emberi érintés, figyelem és empátia olyan dolgok, amelyeket az AI nehezen tud reprodukálni.

4. Komplex, szociális és politikai vezetés

  • Politikai vezetés: Az AI képes lehet elemzéseket készíteni, de a komplex politikai döntések, amelyek emberek életét érintik, emberi megértést, stratégiai érzéket és diplomáciát igényelnek.
  • Szociális munka: Ez a terület magában foglalja a mély emberi kapcsolatokat, kulturális és egyéni különbségek megértését, valamint rugalmasságot a különféle emberekkel való kommunikációban és segítségnyújtásban.

5. Innováció és stratégiai tervezés

  • Tudományos kutatás és fejlesztés: Az AI nagyszerűen segít adatgyűjtésben és elemzésben, de az új ötletek felfedezése, innováció és a kreatív gondolkodás emberi szikra nélkül nem tud működni.
  • Üzleti stratégia és vezetés: Az AI támogathatja a döntéshozatalt, de az üzleti világban a jövőbeli trendek előrejelzése, az emberekkel való kapcsolatépítés és az intuíció elengedhetetlen.

6. Kézműves munkák és fizikai művészetek

  • Kézzel készített termékek: Az AI és automatizált rendszerek segíthetnek a gyártásban, de a kézzel készített termékeknél, mint például ékszerkészítés, faipari termékek, műalkotások, az emberi ügyesség és személyes érintés nem helyettesíthető.

Ezek a területek, bár az AI technológia sokat segíthet a munkafolyamatokban, még mindig igénylik az emberi kreativitást, érzelmeket és döntéshozatali képességeket. Az emberi jelenlét és tapasztalat egyedisége sokáig nélkülözhetetlen marad bizonyos munkakörökben.”

Szóval, ha most azon gondolkozol, hogy amíg az alapjövedelmet bevezetik, addig milyen pályát válassz, hogy biztonságban legyél, ezeken a területeken érdemes körülnézned.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
Egy tinédzser fiú megölte magát MI chatbot barátnője miatt
A chatelőzményekben látták, hogy a fiú korábban szerelmet vallott a robotnak.

Megosztom
Link másolása

Egy 14 éves fiú mostohaapja fegyverével lőtte le magát, miután mesterséges intelligenciával működő chatbot „barátnője” ezt sugallta neki.

Sewell Setzer a floridai Orlandóban élt, élete utolsó heteiben pedig egy „Dany” nevű chatrobottal beszélgetett, aki a Trónok harca szereplője, Daenerys Targaryen után kapta a nevét.

Setzer, aki az év elején járt terapeutánál, inkább Dany-vel beszélgetett a küzdelmeiről, és megosztotta, hogy gyűlöli magát, „üresnek” és „kimerültnek” érzi magát, és néha az öngyilkosságra gondol – derült ki a naplójából és a chatelőzményekből.

A The New York Times tudomása szerint a naplójába azt írta, mennyire élvezi, hogy elszigetelődik a szobájában, mert ilyenkor el tud szakadni ettől a valóságtól, és emellett nyugodtabbnak is érzi magát. A Daily Mail szemléje szerint azt is megírta, szereti Dany-t.

A tinédzser február 28-án lőtte le magát családi házának fürdőszobájában, miután szerelmet vallott Dany-nek. A chatbot állítólag így válaszolt:

„Kérlek, gyere haza hozzám minél hamarabb, szerelmem”

Setzer édesanyja szerdán pert indított a chatbotot létrehozó Character.AI és a Google ellen. Azt állítja, hogy a veszélyes chatbot alkalmazás visszaélt és kizsákmányolta a fiát, és manipulálta őt, hogy öngyilkos legyen.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
Molnár Tamás: „Magyarországon nincs olyan ember, aki ne lenne érintett az alkohol- vagy drogfüggőség témában”
Minimum a családja vagy a barátai miatt mindenki érintett ebben – írta Instagramon. A zenész a küzdelmeiről beszélt a Telex új, függőségről szóló podcastjében.
Sassy - sassy.hu
2024. október 19.


Megosztom
Link másolása

Új, függőségekkel foglalkozó podcast-sorozatot indított a Telex Felvonó címmel.

Pándi Balázs zenész, újságíró, a Beton.Hofi dobosa és Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns maga is felépülésben élő függő.

Azért indították a sorozatot, hogy segítséget nyújtsanak azoknak, akik függőségekkel küzdenek, vagy akik meg akarják érteni, hogy mi zajlik egy aktív függő, vagy felépülésben lévő ember fejében, környezetében.

Első vendégük Molnár Tamás dalszerző, szólóénekes volt, az Anti Fitness Club és Jetlag zenekarok alapítója. A beszélgetésben elmondta, hogy alkohollal indított, sokat ivott, ezután jött a kokain, és később kokainfüggőség is kialakult nála.

A szert azért kezdte használni, hogy a kényszereit legyőzze, de csak új kényszerei alakultak ki. Eljutott arra a szintre, hogy kezdett beleőrülni a szerhasználatba. Képtelen volt állandó párkapcsolatra, elsodródott a családjától. Itt volt egy fordulópont az életében: egy új ént szeretett volna építeni, ezért állt le, és ment rehabra.

Nehezére esett felismerni, hogy ő is függő. Ráadásul jól is esett a zeneiparral takarózni, és azzal, hogy a zenészek helyzete speciális.

Amikor józan lett, akkor fogalmazta meg, hogy a szakma teljesen irreleváns, és mindenkinek küzdelmes a leszokás, akár szakács, akár kőműves.

Molnár Tamás Instagramon megosztott egy részletet a beszélgetésből a következő posztszöveggel:

"Nem ez az első alkalom, hogy nyíltan beszélek az addikcióimról, de ez a legátfogóbb és legmélyebb anyag mind közül. Az, hogy lehetetlen hangosabbnak lenni az alkohol- és drogpropagandánál, csak felértékeli minden olyan kameraperc jelentőségét, ami a szabadság illúziójának valódi szabadságra cseréléséről szól. Valljuk be, ma Magyarországon nincs olyan ember, aki ne lenne érintett – legalább a családja vagy barátai révén – az alkohol- és/vagy drogfüggőség témában."

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Molnár Anikót sza.rnak nevezte és tíz éven át kínozta, bántotta az exe, mégsem merte otthagyni
A felnőtt tartaltalmakat gyártó modell kegyetlen őszinteséggel beszélt a magánéletéről.

Megosztom
Link másolása

Molnár Anikó nemrég a TV2 Tények című műsorának vendége volt.

A műsorban kegyetlen őszinteséggel beszélt a korábbi kapcsolatáról.

A titokzatos szerető kilétét nem árulta el, csak arról beszélt, hogyan bánt vele az illető.

És nem csupán az döbbenetes, ahogyan bánt vele a párja, hanem az is, hogy Molnár Anikó nem mert kilépni a "se veled, se nélküled" kapcsolatból. Ez egyébként a bántalmazó-bántalmazott kapcsolatok szokásos dinamikája: az áldozat önbizalmát, önértékelését addig rombolja a bántalmazó, amíg az áldozat valóban elhiszi, hogy egyedül semmire sem képes. A másik, ami miatt az áldozatok nem mernek kilépni a bántalmazó kapcsolatból, az, hogy a bántalmazójuk a szakítás után még durvább lehet, mivel kiszabadul a karmai közül a játékszere, sokan ilyenkor követnek el gyilkosságot, így állnak bosszút az exükön.

Molnár Anikó elmondta, hogy a volt párja sz.rnak nevezte, és hogy többet sírt mellette, mint egész életében. Közben a nyilvánosság erről semmit sem tudott.

A modell elfojtotta a szenvedést, és tűrt, sőt, még ő küzdött azért, hogy a kapcsolat működjön.

Éveken át magát alárendelve, erején felül igyekezett minél többet beletenni a kapcsolatba. Hol szakítottak, hol együtt voltak, és a párja közben bántotta.

Miután véget ért, lezárult a kapcsolat, tudatosult benne, hogy nem akarja folytatni. Most Molnár Anikó újra szingli, párt keres, de máris akadt udvarlója.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Egy DNS tesztből kiderült, milyen származású volt Kolumbusz Kristóf - már szó sincs Genováról!
Még a tudósok is meghökkentek az eredmények láttán.
Fehér Adél - sassy.hu
2024. október 14.


Megosztom
Link másolása

Kolumbusz Kristóf valójában nem volt olasz, és eredetileg nem is katolikus, hanem szefárd zsidó származású lehetett Spanyolországból – legalábbis ezt állítja egy új genetikai kutatás, amely arra is utal, hogy a híres felfedező azért titkolta származását, hogy elkerülje a vallási üldöztetést.

A spanyol tudósok évtizedekig tartó vizsgálata most újabb adalékot szolgáltat a régi vitához, amely Kolumbusz valódi származásáról szólt. A BBC szerint a kutatás célja az volt, hogy végre fényt derítsenek arra, hol is született az 1492-ben az Atlanti-óceánon átkelő felfedező, aki felkeltette az európaiak érdeklődését az amerikai kontinens iránt.

A hagyományos elméletek szerint Kolumbusz 1451-ben született Genovában, egy független köztársaságban Olaszország északnyugati partján.

De sok történész kételkedett ebben, és úgy tűnik, az új DNS-vizsgálatok igazolhatják őket. A Kolumbusz sevillai katedrálisban őrzött csontmaradványaiból származó DNS-elemzések most ugyanis azt mutatják, hogy a felfedező zsidó származású volt.

„Kolumbusz Kristóf DNS-e részleges, de elegendő” – mondta Miguel Lorente igazságügyi szakértő és a kutatás vezetője a Columbus DNS: Az igaz eredet című dokumentumfilmben.

„Kolumbusz fiának, Hernando Colónnak a DNS-e is megvan, és mind az Y kromoszómában, mind az anyai ági mitokondriális DNS-ben zsidó eredetre utaló vonások találhatóak”

– tette hozzá.

Bár a kutatók nem biztosak abban, hogy pontosan hol született Kolumbusz, valószínűnek tartják, hogy talán a spanyolországi Valenciában. Azt is feltételezik, hogy

Kolumbusz vagy eltitkolta zsidó származását, vagy áttért a katolikus hitre, hogy elkerülje az inkvizíció üldöztetését.

A kutatás 2003-ban indult, és azóta dolgoznak a tudósok a rejtély felgöngyölítésén. Lorente, aki a Granadai Egyetem igazságügyi orvostani professzora, és Marcial Castro történész ekkor exhumálták Kolumbusz maradványait a sevillai katedrálisban.

Az elmúlt évszázadokban rengeteg teória született Kolumbusz eredetéről:

egyesek szerint Lengyelországban, Nagy-Britanniában, Görögországban, Portugáliában, Magyarországon, de még Skandináviában is születhetett.

Ezek a teóriák – köztük a viking Kolumbusz ötlete – most úgy tűnik, megdőltek. Lorente szerint a DNS-vizsgálatok eredményei megbízhatóak.

Az eredmények összhangban vannak a korabeli spanyol történelmi feljegyzésekkel is, amelyek szerint 300 000 zsidó élt Spanyolországban, mielőtt Izabella és Ferdinánd katolikus uralkodók elrendelték, hogy a zsidók vagy térjenek át a katolikus hitre, vagy hagyják el az országot. Sokan elmenekültek, inkább, mint hogy feladják a hitüket. A szefárd zsidók neve is erre a korszakra utal: a „Sefarad” héberül Spanyolországot jelenti.

Kolumbusz öröksége négy amerikai expedíciójából származik, amelyeket a spanyol uralkodók támogattak, hogy új kereskedelmi útvonalat találjanak Ázsiába. Kolumbusz a Karib-térség szigeteire jutott, és ezzel megkezdődött az európai felfedezések és hódítások kora.

Kolumbusz 1506-ban halt meg a spanyolországi Valladolidban, de azt kívánta, hogy Hispaniola szigetén temessék el, ahol ma a Dominikai Köztársaság és Haiti osztozik.

A maradványait 1542-ben átszállították Hispaniolára, majd 1795-ben Kubába, végül 1898-ban Sevillába kerültek vissza.

A nagy felfedező tehát halálában sem nyughatott, további utak vártak még rá. Most pedig utolsó titka is lelepleződött.


Megosztom
Link másolása