FONTOS
A Rovatból

iPhone-pánik! Milliárdok lehetnek veszélyben egy frissen felfedezett vírus miatt – riasztást adtak ki a súlyos hibáról!

Veszélyes kiskapu milliók zsebében: még a poros Bluetooth-hangszóród is veszélyt jelenthet!

Megosztom
Link másolása

Ha iPhone-od van, jobb, ha most azonnal frissítesz. A kiberbiztonsági szakértők szerint egy új, súlyos sebezhetőség miatt a hackerek szinte bárhol és bármikor bejuthatnak az eszközeidbe – elég hozzá egy közös Wi-Fi hálózat, és egy apró figyelmetlenség.

A sebezhetőség neve AirBorne, és az Apple saját fejlesztésű AirPlay protokollját érinti.

A hiba lehetővé teszi, hogy támadók rosszindulatú kódot küldjenek az eszközökre, adatokat szivárogtassanak, vagy akár belehallgassanak a beszélgetéseidbe – mindezt nyilvános helyeken, például kávézókban, reptereken, sőt akár az irodai Wi-Fi-n keresztül is.

A Wired magazinnak nyilatkozó szakértők szerint a helyzet nemcsak súlyos, de alattomos is: az AirPlay ugyanis nemcsak iPhone-okon fut, hanem

okostévékben, hangszórókban, set-top boxokban, autós multimédiás rendszerekben és még ki tudja, hol. És ezek közül sokat soha nem is fognak frissíteni.

Az a baj, hogy az AirPlay rengeteg eszközben megtalálható, és ezek közül sokat sosem fognak frissíteni” – mondta Gal Elbaz, a tel-avivi Oligo nevű kiberbiztonsági cég technológiai igazgatója és társalapítója. „És mindez azért van, mert egyetlen hibás szoftverdarab mindent érint.”

A Wired által megszerzett információk szerint összesen 23 különböző biztonsági rést találtak az Apple AirPlay protokolljában és az azt működtető szoftverfejlesztői csomagban (SDK). Ez az az eszköz, amely

lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy fotókat, zenéket és videókat küldjenek egyik Apple-eszközről a másikra – vagy akár külső gyártók termékeire is.

Az Apple már kiadta a biztonsági frissítést a saját eszközeire, de a gond ott kezdődik, hogy milliónyi más gyártó által gyártott készülék továbbra is sebezhető. Ha a televíziód, hangszóród vagy az autód Apple-kompatibilis, és a gyártó nem frissítette az AirPlay SDK-t, akkor ezek hackerek számára tökéletes hátsó kaput jelenthetnek – még akkor is, ha a telefonod naprakész.

„Ha egy támadó rá tud csatlakozni ugyanarra a hálózatra, mint az egyik ilyen eszköz, akkor azt felhasználhatja ugródeszkaként, hogy elérje a hálózat többi részét is”

– figyelmeztetett Elbaz.

És a baj tovább nő: Patrick Wardle, az Apple-biztonságra specializálódott DoubleYou cég vezérigazgatója szerint a harmadik féltől származó eszközök „időzített bombák”, amelyeket a felhasználók is hajlamosak elfelejteni, és a gyártók sem túl lelkesek a frissítések kiadásában.

„Amikor külső gyártók integrálják az Apple technológiáit, például az AirPlay-t az SDK-n keresztül, az Apple-nek már semmilyen közvetlen ráhatása nincs a hardverre vagy a frissítésekre”

– mondta Wardle.

Ennek következtében – magyarázta – ha a gyártók lassan vagy egyáltalán nem frissítenek, az a felhasználók védelmét is aláássa, és hosszú távon megrendítheti a bizalmat az Apple-ökoszisztémában.

Mit tehetsz most?

Frissítsd az összes Apple-eszközödet a legfrissebb szoftverre.

Kapcsold ki az AirPlay-t, ha épp nem használod – különösen nyilvános hálózatokon.

Gondold át, milyen AirPlay-eszközök vannak még a hálózatodon – akár az a régi Apple TV, akár a nappali sarkában pihenő okoshangszóró is veszélyforrássá válhat.

A hackerek szeretik az elhanyagolt bejáratokat – ne nálad legyen az egyik.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Christina Applegate elárulta, melyik tünetre nem figyelt, ami a szklerózis multiplexre utalt évekkel előtte
A központi idegrendszert érintő, egész életen át tartó betegség tünetei folyamatosan súlyosbodnak, már mozogni is nehezen tud.

Megosztom
Link másolása

Már írtunk arról, hogy Christina Applegate nyíltan beszélt a betegségéről, és arról, hogy az állapota súlyossága miatt kénytelen volt visszavonulni a színészettől.

A közelmúltban egy interjúban azt is elárulta,

háttérszín kiemelés

melyik apró jelet hagyta figyelmen kívül évekkel azelőtt, hogy hivatalosan is szklerózis multiplexet (MS) diagnosztizáltak volna nála.

Az 53 éves színésznő – akit annak idején az Egy rém rendes család című sorozatban ismertünk meg – 2021-ben állt nyilvánosság elé a betegséggel, a diagnózis után néhány hónappal.

A központi idegrendszert érintő, egész életen át tartó betegség tünetei miatt rendkívül nehéz volt számára a Halott vagy (Dead to Me) harmadik, egyben utolsó évadának forgatása.

Később azonban elárulta, hogy a betegséget már évekkel korábban is tünetek jelezték, csakhogy ő ezekre nem figyelt...

Egy korábbi interjúban, amely a Good Morning America című műsorban hangzott el, a színésznő az egyik barátjával, a szintén szklerózissal küzdő Jamie-Lynn Siglerrel beszélt az első jelekről. De más interjúkban is őszintén vallott a betegségéről.

"Szerintem valószínűleg már hat-hét éve megvolt [az MS]. Az első évad alatt [a Dead to Me-ben] észrevettem a forgatáson, hogy a lábam gyakran megbicsaklik. Azt gondoltam, biztosan csak fáradt vagyok, vagy kiszáradtam, vagy az időjárás az oka"

- mondta.

"Aztán hónapokig nem történt semmi, így nem foglalkoztam vele. De amikor durván lecsapott, muszáj volt odafigyelnem"

- tette hozzá a színésznő, majd könnyek között árulta el, hogy a forgatás végére már kerekesszékkel vitték a stúdióba.

"A tipikus tüneteim 2021 elején kezdődtek, akkor még csak bizsergést éreztem a lábujjamban"

– mesélte Christina Applegate.

"Mire nyáron elindult a forgatás, már annyira rossz állapotban voltam, hogy nem tudtam messzire sétálni – kerekesszékkel vittek a díszletbe."

Azt is elmondta, hogy bár elviselhetetlen fájdalmai vannak, mára hozzászokott.

2022-ben a Kelly Clarkson Show-ban is beszélt arról, hogy gyakran a színészi munkába menekült, hogy elterelje figyelmét a valós élet problémáiról.

"Valószínűleg egész életemben gyászoltam és traumákat éltem át, és a színészet volt az a hely, ahol nem kellett ezt éreznem" – mondta akkor, hozzátéve, hogy a múltbéli szakításokat, haláleseteket és a mellrákot is így próbálta feldolgozni.

Majd így folytatta: "A Dead to Me szépsége az volt, hogy lehetőséget adott erre – nem kellett állandóan viccesnek lennem, nem kellett tartanom magam. Összeomolhattam egy jelenetben. És az tényleg én voltam. A lelkem omlott össze – sajnos – az egész világ előtt, de egyfajta gyönyörű megtisztulás volt."


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
SOKKOLÓ! Az is számít, mikor szültél – háromszorosára nőhet a rák esélye, ha rosszkor jön a baba!
A számok nem szépítenek. Az új kutatás alapján egyre világosabb, hogy a megelőzés nemcsak egyéni döntések kérdése, hanem hosszú távú társadalmi felelősség is.

Megosztom
Link másolása

Egy friss kutatás szerint drasztikusan megnőhet a mellrák kockázata azoknál a nőknél, akik életük során jelentős súlygyarapodást tapasztaltak, és első gyermeküket 30 éves koruk után szülték – vagy soha nem vállaltak gyermeket.

A számok nem szépítenek: ezek a nők közel háromszor nagyobb eséllyel betegedtek meg mellrákban, mint azok, akik fiatalabban szültek és közben megőrizték testsúlyukat.

A kutatást a Manchesteri Egyetem kutatói mutatták be a Spanyolországban, a Malagában megrendezett Európai Elhízástudományi Kongresszuson. Az elemzésükben 48 417 nő adatait vizsgálták, akiknek az átlagéletkora 57 év volt - írta a The Sun.

A résztvevők testtömegindexe (BMI) átlagosan 26 körül mozgott – ami már az elhízás előszobájának számít.

A tudósok három csoportra osztották a nőket:

* akik 30 éves koruk előtt szültek,

* akik 30 után,

* és akik soha nem vállaltak gyereket.

Azt is figyelték, mennyit híztak 20 éves koruk óta. Ezt önbevallás alapján mérték: a résztvevők visszaemlékeztek, mennyit nyomtak 20 évesen, majd összehasonlították az aktuális testsúlyukkal. A nőket ezután átlagosan 6,4 éven keresztül követték nyomon, ez idő alatt 1702-en lettek mellrákosok.

A számítások szerint azoknál a nőknél, akik felnőtt életük során több mint 30 százalékkal növelték a testsúlyukat, és közben csak 30 felett szültek vagy gyermektelenek maradtak, 2,73-szor nagyobb eséllyel diagnosztizáltak mellrákot.

Ezzel szemben azok, akik 30 éves koruk előtt szültek és testsúlyuk csak 5 százalék alatt változott, sokkal kisebb kockázatnak voltak kitéve.

A kutatás vezetője, Lee Malcomson szerint a két tényező – az elhízás és a késői gyermekvállalás – egymást erősítve növeli a veszélyt:

„Több információra lenne szükség arról, hogyan befolyásolja az anyaság időzítése és a testsúlyváltozás a mellrák kockázatát, mert így sokkal pontosabban lehetne azonosítani, kik tartoznak a veszélyeztetett csoportba, és célzott tanácsokat lehetne adni számukra az életmódbeli változtatásokhoz” – magyarázta.

A korábbi tanulmányok már korábban is jelezték, hogy a fiatalkorban történő szülés csökkentheti a menopauza utáni mellrák esélyét. A súlygyarapodás viszont régóta ismert kockázati tényező.

Az újdonság ebben a kutatásban az, hogy elsőként mutat rá arra, miként hat egymásra ez a két faktor, és hogy a korai szülés védőhatása nem tudja ellensúlyozni a későbbi elhízás káros következményeit.

Malcomson hozzátette:

„Elengedhetetlen, hogy a háziorvosok is tisztában legyenek azzal, hogy a jelentős súlygyarapodás és a késői gyermekvállalás – vagy a gyermektelenség – kombinációja jelentősen növeli a nők mellrákkockázatát.”

Az új kutatás alapján egyre világosabb, hogy a megelőzés nemcsak egyéni döntések kérdése, hanem hosszú távú társadalmi felelősség is.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Az oklahomai tinédzsert áramütés érte a nyakláncán lógó fémkereszt miatt – sikoltására ébredt az anyja
Horrorisztikus történetről számolt be egy 38 éves nő. 16 éves fiát érte baleset. „Az egész házban égett haj, égett bőr és elektromos égés szaga terjengett.”

Megosztom
Link másolása

Borzalmas esetről számolt be egy 38 éves oklahomai nő, Danielle Davis.

Április 30-án éjszaka sikoltásra ébredt - a hang a 16 éves fia, Rayce Ogdahl szobájából jött.

A hatgyermekes nő azonnal fia segítségére sietett. "Azt hittük, talán csak videojátékkal játszik, és dühös lett" – mesélte egy külföldi bulvárlapnak. "Aztán hallottam, ahogy kiabál: ‘Anya!’, és ott állt a folyosón. Azt mondta: ‘Áramütést kaptam. A nyakláncom miatt történt."

A fiú nyakán súlyos égésnyomok voltak. "És a szag... borzalmas volt. Az egész házban égett haj, égett bőr és elektromos égés szaga terjengett, Azonnal hívtuk a 911-et és mentőt kértünk."div>

Danielle Davis szerint fia az ágyban feküdt, amikor a szokatlan baleset történt.

"Azt mondta, kihajolt az ágyból, és ekkor a nyakláncán lógó kereszt hozzáért a hosszabbító csatlakozójának kilátszó fémrészéhez. Végig eszméleténél volt, tudta, hogy áramütés érte. Mivel minden fémből volt, egy zárt áramkör alakult ki a nyaka körül. Amikor megpróbálta letépni magáról a láncot, égési sérülések keletkeztek, égési sérüléseket szenvedett a kezén is."

Az egész másodpercek alatt történt, és a fiú azt hitte, itt a vég, most meghal.

A tinédzsert azonnal a helyi kórház égési osztályára szállították, és a Másod-, harmad- és negyedfokú égési sérülések miatt az intenzív osztályon kezelték.

Az orvosok szerint a fiú olyan erősségű áramütést szenvedett el, amibe bele is halhatott volna.

A baleset nyomai látszanak a nyakán, a People fotóit erre a linkre kattintva láthatod.

A család elmondása szerint okult a történtekből. Most mindenkit arra figyelmeztetnek, mennyire veszélyes lehet, ha hosszabbító vagy töltőkábel van az ágy közelében. És úgy vélik, semmi, egy telefonos üzenet vagy értesítés sem lehet olyan fontos, hogy amiatt az ágyon legyen a telefon.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Úgy ossz meg képet a gyerekről, hogy ezeknek a fotóknak a fele pornográf oldalakon köt ki
Kembe Sorel megint követ dobott az állóvízbe a videójával, ami arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen veszélyeknek teszed ki a gyermekedet, ha a nyilvánosság elé tárod az életüket.

Megosztom
Link másolása

Kulcsfontosságú, sőt, életbe vágó témáról beszélt nemrég Kembe Sorel TikTokon.

Most is olyan témát vetett fel, amivel sokan vitatkoznak. De reméljük, hogy sokak szemét nyitja fel.

"Azt tudtad, hogy a gyerekfotók legalább fele pornográf oldalakon köt ki?"

- kezdte a videót.

"Értem, tök komolyan, megszületik a gyerek, egyszerűen elolvad az ember szíve tőle. Az első kis mosolya, a kis lépései, a kis maszatos arca megér egy posztot"

- folytatta.

"Büszke vagy rá. Joggal. De azt tudtad, hogy a gyerekfotók legalább fele pornográf oldalakon köt ki? Ez nem városi legenda és nem konteo. Tiszta statisztika"

- mondta.

"És ez nem arról szól, hogy na, biztos túl szexi a teste a kis rugdalózóban. Ez arról szól, hogy vannak emberek, akiknek tényleg ennyi elég. A gyereked nem tartozik az internetnek. Nem reklámtábla. Nem like mágnes. Nem kell, hogy mindenki lássa, milyen cuki volt a strandon bugyiban. Majd eldönti ő, ha felnőtt lesz, hogy akar-e digitális nyoma lenni annak, amit te most megosztani készülsz."

A videóra sok reakció érkezett. Azon túl, hogy a többség egyetért vele, csak kevesen vitatkoztak ("akkor a föld alatt vagy a sötétben kellene élnünk"), volt, aki azt írta:

"Arról sem ártana felvilágosítani a szülőket, hogy a legtöbb molesztáló a saját családból vagy a család barátjából kerül ki, de nem árt figyelni a tanárokra, edzőkre, szomszédra stb."

Más pedig megjegyezte a hozzászólásban:

"Családból se senkinek se engedtük, hogy fotókat tegyenek fel a Kincseinkről! Rengetegszer megkaptam: "Te nem is vagy büszke a gyerekeidre, hisz nem posztolsz róluk..."

Íme, a videó:

@iamkembesorel Ezt tudtad⁉️ IG: iamkembesorel #fyp #kembesorel ♬ Babel Sound - edivieira

Ugye te is figyelsz erre?


Megosztom
Link másolása