Emiatt a megható ok miatt hagyott fel Fülöp herceg a dohányzással azon a reggelen, amikor elvette Erzsébet királynőt
A királyi love storykban is megvannak a maguk ultimátumai, csak épp selyempapírba csomagolva. A Daily Mail novemberi cikkében épp egy ilyen, hetvennyolc évvel ezelőtti kérést és fogadalmat porolt le: Fülöp herceg az esküvője reggelén, 1947. november 20-án tette le a cigarettát, méghozzá menyasszonya, Erzsébet hercegnő kifejezett kérésére. A döntés mögött kőkemény családi dráma állt. Gyles Brandreth királyi életrajzíró szerint
„Erzsébet hercegnő látta, milyen hatással vannak a cigaretták az apjára, és nem akarta, hogy a férje dohányozzon” – írja Brandreth. Fülöp, aki addig maga is erős dohányos volt, a beszámolók szerint zokszó nélkül engedelmeskedett, és egyik napról a másikra, látszólag minden nehézség nélkül szokott le a cigiről.
Persze az esküvő reggelén nem csak Fülöp nikotinmegvonása borzolta a kedélyeket. A Buckingham-palotában kisebb-nagyobb katasztrófák sorozata zajlott. Először a menyasszonyi csokor tűnt el, amit egy inas szerencsére megtalált egy hűvös szekrényben, ahová „biztonságba helyezték”. Ezt követte a totális pánik, amikor a Mária királynétól kapott tiara egyszerűen elpattant, miközben Erzsébet fejére illesztették. A hiba végül gyorsan megoldódott, de a java még hátra volt.
A mentőakciót a frissen kinevezett magántitkár, Jack Colville vezényelte le. „Az órámra néztem. Végigrohantam a folyosón, levágtattam a nagy lépcsőházon, és ki a Buckingham-palota fő négyszögletű udvarára” – emlékezett vissza. Az első autó ajtaját feltépve már indult is volna, amikor VII. Haakon norvég király szállt ki belőle, aki csak ennyit mondott:
Colville végül percekkel az indulás előtt, „az utolsó pillanatban” ért vissza a nyaklánccal.
A szertartást a Westminster-apátságban tartották, a BBC rádió pedig világszerte közvetítette. A jegygyűrű walesi aranyból készült, belsejébe pedig egy titkos üzenetet véstek, amiről Ingrid Seward életrajzíró szerint csak a vőlegény, a menyasszony és a vésnök tudott.
A ceremónia után a Buckingham-palotában szűk körű étkezést tartottak, ahol felszolgálták a legendás, „10 000 mérföldes tortát”. A McVitie & Price által készített, kilenc láb magas, négyemeletes süteménykolosszust a vőlegény a VI. Györgytől kapott haditengerészeti kardjával vágta fel.
Ahogy első magántitkára, Michael Parker emlékezett vissza a herceg szavaira: