FONTOS
A Rovatból

Christina Applegate elárulta, melyik tünetre nem figyelt, ami a szklerózis multiplexre utalt évekkel előtte

A központi idegrendszert érintő, egész életen át tartó betegség tünetei folyamatosan súlyosbodnak, már mozogni is nehezen tud.

Megosztom
Link másolása

Már írtunk arról, hogy Christina Applegate nyíltan beszélt a betegségéről, és arról, hogy az állapota súlyossága miatt kénytelen volt visszavonulni a színészettől.

A közelmúltban egy interjúban azt is elárulta,

háttérszín kiemelés

melyik apró jelet hagyta figyelmen kívül évekkel azelőtt, hogy hivatalosan is szklerózis multiplexet (MS) diagnosztizáltak volna nála.

Az 53 éves színésznő – akit annak idején az Egy rém rendes család című sorozatban ismertünk meg – 2021-ben állt nyilvánosság elé a betegséggel, a diagnózis után néhány hónappal.

A központi idegrendszert érintő, egész életen át tartó betegség tünetei miatt rendkívül nehéz volt számára a Halott vagy (Dead to Me) harmadik, egyben utolsó évadának forgatása.

Később azonban elárulta, hogy a betegséget már évekkel korábban is tünetek jelezték, csakhogy ő ezekre nem figyelt...

Egy korábbi interjúban, amely a Good Morning America című műsorban hangzott el, a színésznő az egyik barátjával, a szintén szklerózissal küzdő Jamie-Lynn Siglerrel beszélt az első jelekről. De más interjúkban is őszintén vallott a betegségéről.

"Szerintem valószínűleg már hat-hét éve megvolt [az MS]. Az első évad alatt [a Dead to Me-ben] észrevettem a forgatáson, hogy a lábam gyakran megbicsaklik. Azt gondoltam, biztosan csak fáradt vagyok, vagy kiszáradtam, vagy az időjárás az oka"

- mondta.

"Aztán hónapokig nem történt semmi, így nem foglalkoztam vele. De amikor durván lecsapott, muszáj volt odafigyelnem"

- tette hozzá a színésznő, majd könnyek között árulta el, hogy a forgatás végére már kerekesszékkel vitték a stúdióba.

"A tipikus tüneteim 2021 elején kezdődtek, akkor még csak bizsergést éreztem a lábujjamban"

– mesélte Christina Applegate.

"Mire nyáron elindult a forgatás, már annyira rossz állapotban voltam, hogy nem tudtam messzire sétálni – kerekesszékkel vittek a díszletbe."

Azt is elmondta, hogy bár elviselhetetlen fájdalmai vannak, mára hozzászokott.

2022-ben a Kelly Clarkson Show-ban is beszélt arról, hogy gyakran a színészi munkába menekült, hogy elterelje figyelmét a valós élet problémáiról.

"Valószínűleg egész életemben gyászoltam és traumákat éltem át, és a színészet volt az a hely, ahol nem kellett ezt éreznem" – mondta akkor, hozzátéve, hogy a múltbéli szakításokat, haláleseteket és a mellrákot is így próbálta feldolgozni.

Majd így folytatta: "A Dead to Me szépsége az volt, hogy lehetőséget adott erre – nem kellett állandóan viccesnek lennem, nem kellett tartanom magam. Összeomolhattam egy jelenetben. És az tényleg én voltam. A lelkem omlott össze – sajnos – az egész világ előtt, de egyfajta gyönyörű megtisztulás volt."


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Vigyázat! Emiatt az 5 gyógyszer miatt börtönbe is kerülhetsz, ha magaddal viszed a külföldi nyaralásra!
Vigyázz, mit pakolsz a bőröndödbe: ez az 5 gyógyszer simán börtönbe juttathat a nyaraláson – a szénanáthagyógyszeredtől a CBD olajig.

Megosztom
Link másolása

Jól hangzik, hogy a nyaralás előtt gondosan összeállítod a házipatikádat, hogy semmi ne ronthassa el a pihenést. Csakhogy

néhány teljesen ártalmatlannak tűnő gyógyszer, amit itthon simán megveszel a patikában, más országokban annyira tiltólistás, hogy komoly bírságot vagy akár letöltendő börtönt is kockáztatsz, ha a táskádban maradnak.

Ráadásul sok helyen nem elég a magyar recept – vagy egyáltalán nem is fogadják el –, és még véletlenül is könnyen lehet, hogy álmaid vakációja rémálomba fordul.

Mutatjuk, mire figyelj, mielőtt elindulsz!

1. Antihisztaminok

A világ egyik legszigorúbb drogellenes törvényével rendelkező Japánban a sima antihisztamin is tiltólistás. Az olyan, otthon hétköznapi szerek miatt, mint egyes NeoCitran vagy Coldrex variánsok, Japánban a reptéren csattanhat a bilincs a kezeden. Ha lebuksz, simán lehet fogda vagy kitoloncolás a vége. De ugyanígy tiltólistás Szingapúrban, az Egyesült Arab Emírségekben, és Thaiföldön is.

2. Kodein

Ez a fájdalomcsillapító opioid több mint 25 országban, köztük számos európai államban tiltólistás, miközben például az Egyesült Királyságban vény nélkül is megvehető paracetamollal kombinált co-codamol formájában. Ha az orvos száraz köhögésre itthon Coderit-et rendel és te például Szlovákiába viszed magaddal, komoly büntetést kockáztatsz: akár 3 év börtönt is.

Más, különösen kockázatos célpontok:

Ausztria – akár 6 hónap börtön

Belgium – akár 5 év börtön

Horvátország – 650–2 600 euró (kb. 250 ezer–1 millió Ft) pénzbírság, plusz 90 nap börtön

Csehország – 15 000 korona (kb. 510 font) pénzbírság

Finnország – akár 6 hónap börtön

Luxemburg – 250–5 000 euró bírság, plusz akár 6 hónap börtön

Románia – akár 2 év börtön

Svédország – akár 3 év börtön

Még olyan országokban is, mint Görögország vagy Ciprus, csak érvényes recepttel lehet kodeint vinni. Indulás előtt mindig ellenőrizd a célország szabályait, és ha kell, beszélj az orvosoddal, hogy rendben legyen a papírmunka.

3. Altatók

Az Egyesült Arab Emírségekben zéró tolerancia van több olyan, itthon simán elérhető gyógyszerre, ami szinte mindenkinek a fürdőszobájában ott lapul. Az olyan altatók, mint pl. a Signopam, legálisak Magyarországon, de az Emirátusokban szigorúan tiltottak, és akár börtön is járhat értük. Még ha van is rá orvosi recepted, előzetesen engedélyt kell kérned az arab ország egészségügyi minisztériumától.

4. Kannabiszszármazékok

Még a THC-mentes CBD-olaj is tilos olyan helyeken, mint Szingapúr, Japán vagy az Egyesült Arab Emírségek.

Mindegy, hogy fájdalomcsillapításra vagy szorongás ellen viszed, ezeken a helyeken a kannabiszból származó termékek teljesen illegálisak.

Ha reptéren elkapnak vele, letartóztatás, fogva tartás vagy akár kiutasítás is lehet a vége.

Például Kínában a CBD birtoklása akár 7 év börtönnel is járhat.

Sok országban a hatóságok a kannabisz birtoklását a kemény drogokkal azonos súlyúnak tekintik, ezért erősen nem ajánlott CBD-terméket vinni a bőröndödben külföldre.

5. ADHD gyógyszerek

Az ADHD kezelésére felírt stimulánsok több országban is vörös posztónak számítanak. Japánban például teljesen tilos bevinned még recepttel is.

Ha mégis szükséged van rá, külön engedélyt kell kérned a japán kormánytól, és orvosi igazolással kell bizonyítanod a jogosultságot

– ez a procedúra viszont heteket vehet igénybe.

Hogyan ellenőrizheted, mit vihetsz magaddal?

Indulás előtt mindig ellenőrizd a célország nagykövetségének honlapját. Fontos tudnod, hogy a recepteket a legtöbb országban nem fogadják el, ezért

gondoskodnod kell arról, hogy legyen elegendő gyógyszered az egész utazás idejére, és mindenképp vidd magaddal a receptet és az orvosi igazolást.

Érdemes a papírokat lefordíttatni az adott ország nyelvére is, hogy ne a reptéren derüljön ki, baj van.

A szigorú szabályok célja nem a turisták szívatása, hanem a drogkereskedelem visszaszorítása – de egy apró figyelmetlenséggel is komoly bajba keveredhetsz.

Via The Sun


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Új csalás terjed Magyarországon – így vernek át, és veszted el a pénzedet, ha nem figyelsz
Rengeteg embert becsaptak már ezzel a módszerrel. Elmondjuk, hogy mire ügyelj.

Megosztom
Link másolása

A digitális bűnözők új módszerrel próbálják megkárosítani az embereket.

A legújabb csalási hullám célkeresztjében most azok állnak, akik nem rendeltek semmit – mégis csomagról szóló e-mailt vagy kézbesítést kapnak.

A megtévesztés ebben a két fő formában jelentkezik, és sajnos sokan – főként idősebbek – estek már áldozatul a kamu csomagküldőknek.

A csalók első számú trükkje, hogy futárszolgálatnak álcázva e-mailt küldenek a címzetteknek. A levél azt állítja, hogy csomag érkezett, és egy linkre kattintva lehet azt nyomon követni vagy átvenni. A probléma ott kezdődik, hogy a link egy álweboldalra vezet, ahol:

vagy pénzt kérnek valamilyen „szállítási díj” címszóval, vagy személyes, érzékeny adatokat, vagy bankkártyaadatokat, banki belépési adatokat.

Aki itt adatokat ad meg vagy fizet, gyakorlatilag önként adja oda adatait a csalóknak.

A másik egyre gyakoribb módszer, hogy a csalók futárral küldenek utánvétes csomagot, amit az áldozat nem rendelt meg. A csomag kiszállításakor – néhány ezres, de akár húszezer forintos összegről beszélünk – a címzett azt gondolhatja, hogy valamelyik családtag küldte, vagy éppen egy meglepetésről van szó.

A valóság azonban az, hogy: szemetet vagy értéktelen tárgyakat holmikat tartalmaz, és a pénz kifizetése után sem visszatérítés, sem reklamáció nem lehetséges.

A csalók pontosan tudják, hogy a digitális tudatosság nem minden generációban egyformán fejlett. Ezért a kampányaik gyakran az idősebb korosztályt célozzák, ahol nagyobb eséllyel találnak gyanútlan áldozatot. Sokan még mindig nem gondolnak arra, hogy a postai vagy futárszolgálatos csomag lehet átverés is.

A szakemberek szerint a legfontosabb, hogy tudatosan és óvatosan járj el minden váratlan csomagértesítés esetén. Az alapszabályok:

1. Ne kattints e-mailben kapott linkekre, ha nem rendeltél semmit!

2. Nézd meg alaposan az e-mail feladóját – gyakran gyanús címről jön a levél.

3. Kérdezz rá a családtagoknál, ha váratlan csomagról van szó.

4. Ne vegyél át utánvétes csomagot, ha nem tudod biztosan, mi az, illetve ha nem te rendelted.

5. Figyelmeztesd a családtagokat, oszd meg velük ezeket az információkat!


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Az ozempic-arc után itt a mounjaro-haj, újabb durva mellékhatásról beszélnek a fogyókúrás gyógyszer használói
Új mellékhatást jelentettek a fogyasztószernél, ami miatt most mindenki aggódik.

Megosztom
Link másolása

A GLP-1 gyógyszerek, mint a Mounjaro és az Ozempic, az utóbbi időben letarolták a világot a fogyásra vágyók körében, de senki sem titkolja: egy sor nem éppen kellemes mellékhatás is járhat velük.

Ezeket a készítményeket eredetileg 2-es típusú cukorbetegség kezelésére fejlesztették ki – csak éppen mellékhatásként fogyást is okozhatnak.

Azonban egyre több a pletyka és a tapasztalat arról, hogy a Mounjaro mellé bizony egy nem várt „extra” is járhat: hajhullás. De miért?

Mit csinál pontosan a Mounjaro?

A Mounjaro, más néven tirzepatid, injekció formájában alkalmazható gyógyszer, ami a vércukorszint és az energiaháztartás szabályozásával csökkenti az étvágyat, ezzel elősegítve a fogyást. Két receptort, a GLP-1-et és a GIP-et aktiválja, ezáltal növeli bizonyos hormonok szintjét a szervezetben, amivel hatékonyan segíthet a kilók lefaragásában.

Sokan azonban, akik abbahagyják a szert, újra visszahíznak, mivel az étvágyukat addig mesterségesen elnyomó hatás megszűnik.

Vannak viszont példák arra is, hogy a tartós fogyás lehetséges – de ez nem gyors megoldás.

Miért hullhat a hajad Mounjaro mellett?

Úgy tűnik, egyesek többet kaptak a vártnál: a hirtelen fogyás mellé hajhullás is társulhat. A jó hír: nem magától a gyógyszertől potyog a haj. A rossz: a rapid fogyás okozta stressz a szervezetben kiválthat egy telogen effluvium nevű állapotot, amikor a hajhagymák idő előtt pihenő fázisba lépnek, a hajszálak kihullanak.

Ez a fajta hajhullás gyakran akkor következik be, amikor a test jelentős stresszt él át – például terhesség és szülés után, vagy amikor extrém gyorsan fogysz.

Ha tehát hullani kezd a hajad, az annak lehet a jele, hogy túl gyors ütemben fogysz, és a szervezeted inkább a túléléshez fontos funkciókat helyezi előtérbe – mint a szívműködés, anyagcsere, immunrendszer –, a hajnövekedést viszont luxusnak tekinti és ideiglenesen „leállítja”.

Milyen más mellékhatások lehetnek?

Ha eddig nem lett volna világos: az étvágy mesterséges elnyomásával történő fogyás igencsak kemény mellékhatásokkal járhat. Eddig

többeknél jelentkezett szédülés, hányinger, emésztési problémák, de még a csontritkulás veszélyére is figyelmeztették a felhasználókat.

Régóta ismert, hogy az extrém és gyors fogyás negatívan hat a csont- és izomtömegre, függetlenül attól, milyen módon fogy le valaki. Nem tudunk olyan mechanizmusról, amivel a GLP-1 készítmények közvetlenül ártanának a csontoknak, ugyanakkor ne felejtsük: az elhízás is számos egészségügyi kockázattal jár, igen ott is megjelenik a csontritkulás.

Az Eli Lilly, a Mounjaro gyártója közleményben hangsúlyozta: „A betegek biztonsága az elsődleges prioritásunk. Nagyon komolyan vesszük a betegek biztonságával kapcsolatos minden bejelentést, és folyamatosan figyeljük, értékeljük, jelentjük a gyógyszereinkhez kapcsolódó biztonsági információkat. A Mounjaro (tirzepatid) betegtájékoztatója figyelmeztet, hogy a hajhullás gyakori mellékhatás. Mindenkinek azt tanácsoljuk, hogy konzultáljon orvosával, ha mellékhatásokat tapasztal, és győződjön meg arról, hogy eredeti Lilly gyógyszert használ.” - írja a Ladbible.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Az Egyesült Államokba készülsz? Jobb, ha otthon hagyod az okostelefonod, vagy mindent törölsz róla
Az USA határán nem ugyanazok az adatvédelmi szabályok érvényesek, mint Európában. Ott a személyes digitális tér jóval kevésbé védett.

Megosztom
Link másolása

Amerikába készülsz? Inkább ne a saját telefonoddal menj – így védheted meg a magánéleted a határon. Nem vicc.

TikTokon több videó is készült erről a témáról, ebben amerikaiak figyelmeztetik a nem USA állampolgárokat, hogy pórul járhatnak a határellenőrzésen. Szúrópróbaszerűen ellenőriznek utazókat, és aki valami miatt fennakad a szigorú ellenőrzésen, azt kitoloncolják.

Egyre több utazó számol be arról, hogy az Egyesült Államokba való belépéskor nemcsak az útlevelét vizsgálják át alaposan, hanem a digitális eszközeit is.

Aki az USA-ba készül, annak érdemes alaposan megfontolnia, milyen telefont, laptopot vagy táblagépet visz magával – és főleg, hogy mi van azokon a készülékeken.

Az amerikai határőrizeti és bevándorlási hivatal (CBP) munkatársai jogosultak arra, hogy belépéskor tüzetesen átnézzék az utasok elektronikus eszközeit. Ez nem csak a fájlokra és alkalmazásokra vonatkozik, hanem a közösségi média profilokra, üzenetekre, képekre, sőt a keresési előzményekre is.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha olyan tartalmat találnak a telefonodon, amit „nem tartanak megfelelőnek” – legyen az politikai mém, humoros poszt vagy akár egy véleményes cikk –, az alapján is

dönthetnek úgy, hogy nem engednek be az országba.

Nemrég egy norvég turistát fordítottak vissza az Egyesült Államok határáról.

A férfi állítása szerint nem kapott konkrét indoklást a megtagadott belépésre, de a beszélgetés során az egyik tisztviselő szóba hozta azt a J.D. Vance-ről készült mémet, amely a telefonján volt.

Bár hivatalosan nem ez szerepelt az elutasítás okai között, az ügy rámutat arra, mennyire fontos az, hogy mi van az eszközeinken – még akkor is, ha azok személyes, vicces vagy éppen kritikus tartalmak.

Mit tehetsz, hogy ne járj így? A legbiztonságosabb megoldás, ha:

- nem viszed magaddal a mindennap használt eszközödet, helyette beszerzel egy olcsó, "szűz" készüléket,

- vagy utazás előtt visszaállítod a telefonod és laptopod gyári beállításait, és csak a legszükségesebb információkat (pl. repülőjegyek, szállásfoglalás, belépők) tárolod rajta,

- kerülöd a megosztó tartalmak tárolását, akár mémekről vagy képernyőfotókról van szó,

- kijelentkezel a közösségi fiókokból, vagy egyáltalán nem is jelentkezel be.

Fontos tudni, hogy az USA határán nem ugyanazok az adatvédelmi szabályok érvényesek, mint Európában. Ott a személyes digitális tér jóval kevésbé védett, különösen az országba történő belépés pillanatában.

Bár a szabályozás célja hivatalosan a nemzetbiztonság és a közrend védelme, az eszközök átvizsgálása komoly adatvédelmi kérdéseket vet fel – és könnyen megkeserítheti egy régóta várt utazás kezdetét. A tudatosság tehát kulcsfontosságú: ha az Egyesült Államok az úti célod, ne csak a bőröndödet pakold át kétszer, hanem a telefonodat is.


Megosztom
Link másolása