INSPIRÁLÓ
A Rovatból

A Taylor Swift sztori: Hogyan állt talpra a lány, akit néhány éve még mindenki utált valamiért?

Kanye West leribancozta, azzal vádolták, hogy más írja a dalait, testképzavarral küzdött. Ma mégis tananyag a Stanford Egyetemen, utcákat nevezne el róla, és minden zenei eladási rekordot megdönt. Elmesélte, min változtatott.

Megosztom
Link másolása

A Stanford Egyetem a legújabb iskola, amely egy Taylor Swift által inspirált kurzussal bővíti az egyetemi tananyagot. A tekintélyes kaliforniai egyetem diákjai, ha nem sajnálják rá a 26 millió forintnak megfelelő dollárt, mostantól kreditpontokat szerezhetnek, miközben Swift legtöbbet emlegetett szakítását elemzik az „All Too Well (Tízhetes verzió)" címet viselő kurzuson.

Az oktatásra kizárólag elsőévesek jelentkezhetnek, a felsőbb éveseknek nem lesz lehetőségük versszakról versszakra szétszedni Swift mesterien megírt dalszövegeit.

Az „All Too Well” kurzus elvárja a diákoktól, hogy elmerüljenek Swift 2021-es slágerének mélyreható elemzésében.

A dal az énekesnő egyik legnehezebb szakításáról szól (a történet másik főszereplője Jake Gyllenhaal volt).

A felfoghatatlan sikerszéria

De mit tud ez a zenész, hogy egyetemi kurzusokat tartanak belőle, és átadják neki a város kulcsát, ha megérkezik valahová? Mert ez is megtörtént már. Nemrégiben a texasi Arlington kulcsát nyújtották át Taylor Swiftnek, és előzőleg egy utcát is elneveztek róla a városban. A polgármester azzal büszkélkedett, hogy barátságos versenyben vesz részt a koncertturnénak otthont adó többi amerikai várossal, hogy Swift legnagyobb rajongója lehessen. Las Vegas nemrégiben Swift színeivel világította meg híres kapuját,

az arizonai Glendale rövid időre Swift City-re változtatta a nevét.

Taylor diadalmas turnéjának arlingtoni állomása mindössze néhány nappal azután volt, hogy Innovátor-díjjal tüntették ki. A díj átvételekor az énekes arról beszélt, hogy új dolgokat szeretne kipróbálni, ahelyett, hogy a jól bevált mintákat ismételgetné.

Azt is elmondta, hogy engedélyt adott magának a kudarcra, és arra biztatta rajongóit, hogy ugyanezt az engedélyt adják meg saját maguknak is.

De miféle kudacról beszél?

Taylor Swift rekordokat döntöget, mióta megjelent 10. stúdióalbuma, a „Midnights” - három év alatt az ötödik. Úgy tűnik, történelmet ír, méghozzá sokadszorra.

Az American Music Awards-on eddig 40 díjat nyert el és ez csak egy része a sikereinek.

Tavaly októberben a Spotify összeomlását okozta a „Midnights” megjelenése, majd megdöntötte a streaming- és eladási rekordokat,

Taylor Swift lett a történelem első olyan előadója, aki a Billboard Hot 100 összes top 10-es helyét megszerezte - mindezt 10 nap alatt.

Lemeze egy héten belül az év legnagyobb példányszámú albuma lett. Mintha mindez nem lenne elég, amikor bejelentette idei turnéját, a Ticketmaster honlapja összeomlott.

A káosz közepette is sikerült több mint 2 millió jegyet eladni egyetlen nap alatt.

Hogyan tudta ezt felépíteni, amikor 2016-ban épp ott tartott, hogy az egész világ ellene fordult? Így beszél erről egy Rolling Stone interjúban:

„Többször volt nagy felfordulás a karrierem során. Amikor 18 éves voltam, azt mondták, nem is én írom a dalaimat. Emiatt a harmadik albumomat már teljesen egyedül írtam. Aztán 22 éves koromban azt állították, hogy rossz erkölcsű, férfifaló nő vagyok. Ezért nem randiztam senkivel vagy két évig. Aztán 2016-ban már abszolút minden rossz lett velem kapcsolatban. Ha valami jót tettem, akkor azt rossz szándékkal. Ha valami bátor dolgot, azt rosszul csináltam. Ha kiálltam magamért, akkor hisztit csaptam. Így kerültem egy végtelen gúnyolódási visszhangkamrába. 15 éves korom óta, ha az emberek kritizáltak valamiért, megváltoztam. ”

„Aztán rájöttem, hogy már csak a rám zúdított kritikák összegzése vagyok, és nem önálló személy, aki maga hozza meg a döntéseit.”

„Ezért visszahúzódtam, hogy ne hívjam ki magam ellen az embereket.”

Ne gondolja senki, hogy ez jó döntés volt. Ha valakinek van egy igazán befolyásos ellenlábasa, az nem fog tudni jót cselekedni. És Taylornak volt.

A Kanye West-sztori

Kanye West talán első pillantásra ellenszenvesnek találta őt, vagy épp ellenkezőleg, elérhetetlen szépségnek, mindenesetre 2009 óta mindent elkövetett, hogy tönkretegye ezt a tehetséges és jó ideig nagyon naiv lányt. Lehet, hogy akarata ellenére épp ezzel segítette a csúcsra.

Kanye West kiveszi Taylor Swift kezéből a mikrofont

2009. szeptember 13. Ezen a sorsdöntő napon New Yorkban a 19 éves Taylor Swift az MTV Video Music Awards díjátadón a legjobb női videoklip díját vette át. Aranyos köszönőbeszéde közben Kanye West felugrott mellé a színpadra, megragadta a mikrofonját, és félbeszakította:

„Taylor, nagyon örülök neked, és mindjárt hagyom, hogy befejezd, de Beyoncé minden idők egyik legjobb videoklipjét hozta. Minden idők egyik legjobbját!”

Az MTV kamerái Beyoncéra vágtak, aki elborzadva nézett. Miután Kanye vállat vont és visszaadta a mikrofont Taylornak, az már nem mondhatott semmit, mert lejárt az ideje.

Mindenki megdöbbent. Obama elnök egyenesen seggfejnek nevezte Kanye-t az incidens miatt. Még Katy Perry is kiakadt:

„Kanye, olyan, mintha egy kiscicára léptél volna” - tweetelte, ami nagyjából annyira pontos, amennyire csak metaforák lehetnek.

Kanye-t kivezették az eseményről, Beyonce pedig az év videója győzelmét az este folyamán arra használta fel, hogy visszahívja Swiftet a színpadra, és hagyja, hogy befejezze a beszédét.

A következő napokban a világ a bűnbánó Kanye-t nézhette, amint végigturnézza a médiát. Közben rádióállomások alázzák Taylort, és semmi másról nem kérdezik, dacára a megnyert díjnak, csak Kanye-ről, Egy év se telt el, és a férfi újra azt állította minden felületen, hogy Taylor nem érdemelte meg a díjat.

Közben kiderült, hogy négyszemközt többször is beszélt a lánnyal, mindig nagyon barátságosan, sőt segítőkészen, közös dalt ígért neki, sőt, egy 2015-ös díjátadó előtt azért könyörgött, hogy adja át nyilvánosan Taylor Kanye-nak a Video Vanguard Awardot. A mindig minden gesztusban a boldog megoldást látó Taylor Swift ezt meg is teszi. Ahogy sejteni lehet, ezt újabb megaláztatás követi.

2016 elején új számmal jelentkezik Kanye West, melynek címe Famous, és a szövege a következő:

„Úgy érzem, hogy Taylor és én még mindig szexelhetnénk / Miért? Mert én tettem híressé azt a ribancot.”

Újabb botrány. Tudott róla, vagy nem, hogy le fogják ribancozni? Kanye és Kardashian azt állítják, igen. Taylor pedig azt, hogy nem.

Mellesleg ki egyezne bele boldogan abba, hogy nyilvánosan szexista, nőgyűlölő megjegyzésekkel szégyenítsék meg?

De 2016-ban szinte mindenki a férfinek hitt.

„Mint az első nő, aki kétszer is megnyerte az év albumát a Grammy-n, azt akarom mondani minden fiatal nőnek odakint, hogy lesznek emberek az úton, akik megpróbálják majd aláásni a sikereiteket, vagy elvenni az érdemet azért, amit elértek” - mondta Swift a 2016-os Grammy díjátadón. „De ha csak a munkára koncentráltok, és nem hagyjátok, hogy ezek az emberek eltérítsenek, akkor egy nap, amikor elértek oda, ahová akartok, tudni fogjátok, hogy ti és azok, akik szeretnek, juttattak el oda. És ez lesz a legjobb érzés a világon.”

És még újabb évek kellettek, míg Taylor el tudta ezt a mérgező, beteges kapcsolatot engedni, és már nem akart megfelelni a férfinek. Amíg már nem akarja Kanye barátságát. Már nem akar semmit. Csak jó nagy távolságot tőle.

„Régen olyan voltam, mint egy arany retriever, aki csak úgy odasétál mindenkihez, és csóválja a farkát. ‘Persze, persze, hogyne! Mit akarsz? Mire van szükséged?’ Most, azt hiszem, egy kicsit inkább rókának kell lennem”

- nyilatkozta a Rolling Stone interjúban.

Hogy az azóta elért elképesztő sikeréhez végül milyen módon és mennyire van köze másoknak, már magában is megérhet egy egyetemi kurzust. A siker sosem jön a semmiből, és bármilyen hatás éri az embert, az befolyásolja őt. A rossz hatások sora eltemethet, vagy ha kellő erővel reagál rá valaki, magasan kiemelhet az átlagból.

Az étkezési zavarok

„Most határozottan szabadabbnak érzem magam az alkotásban” - nyilatkozta a Miss America című lapnak később. „Több albumot készítek gyorsabb ütemben, mint korábban valaha, mert úgy gondolom, minél több dolgot hozol létre, annál kevesebb nyomást helyezel magadra. De mindenki más. Vannak emberek, akik ötévente adnak ki egy albumot, az zseniális, ők így dolgoznak. Én ezt teljes mértékben tisztelem. De én boldogabb vagyok, ha gyakrabban készítek dolgokat.”

Aztán áttér a testképzavarára. Mert, hogy ne legyen olyan egyszerű a képlet, mint a nők nagy része, ő is ezzel küzd:

„Az ételekhez való viszonyom pontosan ugyanúgy működött, mint minden más az életemben: ha megdicsértek, az megerősített. Ha büntetést kaptam, változtattam.”

Majd, már a Netflix dokumentumfilmben így folytatja:

„Emlékszem, 18 éves koromban kerültem először egy magazin címlapjára. És a címlapon az állt, hogy: Terhes 18 évesen? És olyan fotót tettek ki rólam, amin a hasam nem tűnt laposnak. Nagyon rosszul éreztem magam tőle. Közben azt hittem, hogy normális, ha a fellépések végére vagy sokszor már a közepére úgy érzem magam, hogy menten elájulok. Azóta rájöttem, hogy nem, ha eszik az ember, van energiája, erősebb lesz, és végig tudja csinálni ezeket a koncerteket, és nem érzi magát gyengének.” Swift azt mondja, egyáltalán nem volt tudatában annak, hogy a sovány korszakában bármi baja lenne, és készenlétben állt a védekezés, ha esetleg kérdezték.

„Ha valaki aggodalmát fejezte ki, azt mondtam: Miről beszélsz? Persze, hogy eszem.... Sokat sportolok.' És tényleg sokat edzettem. De nem ettem.”

Persze már eszik. Végig bírja szuflával a koncertjeit. De egy dolgot még mindig nem felejtett el, azt a csalódást, ami az ‘All too well’ dalának alapélményét adta, ami az egyetemi kurzus alapfonala is, és ami egészen a rendezői székig emelte. Jake Gyllenhaal, ezt neked köszönheti.

A sosem múló szerelem

A 10 perces rövidfilm idén Garmmy díjas lett (mi más?), és Swift most már a filmkészítésbe is kezd beleszeretni. A forgatásról megosztott egy laza hatperces videót a felvételekből, ebben rendezőként látjuk őt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Taylor Swift (@taylorswift) által megosztott bejegyzés

A látásmódja egyértelmű, ahogyan a gondosan megtervezett jeleneteken keresztül instruálja a főszereplőket, Sadie Sinket és Dylan O'Brient, és néha gesztusokkal jelzi az egyes mozdulatokhoz kapcsolódó időzítést és az érzéseket.

„Mindig látnunk kell a mosolyodban, hogy nem felhőtlen" - mondja Sinknek az egyik felvételen.

Swift a film statisztáit is precízen irányítja a vacsora-jelenetekben és a születésnapi jelenetében, ahol kéri, hogy a dal szövegének időzítése (Huszonegy évesnek lenni jó móka) igazodjon ahhoz, amikor a lány elfújja a tortán a gyertyákat. Mintha csak a régen megélt valóságot szeretné újra konstruálni, hogy megmutassa mindenkinek, legfőként annak, aki akkor annyira belegyalogolt a lelkébe. Még a sapka is stimmel, amiben a kevés közös képükön Jake Gyllenhaal látható.

„Azt akarom, hogy a videón egy olyan személyt lássunk, aki épp elveszíti az ártatlanság és a naivságát”

- magyarázza. „Aztán rájön, hogyan változtassa ezt valami gyönyörűvé... az idősebb önmagában ott a nyugalom, a komolyság, de a szomorúság is. Jól van, de már nem az, akit megismertünk.”

Swift az Instagramján köszönetet mondott mindkét színésznek, az operatőrnek, valamint a film producerének is. „Ennek a rövidfilmnek az első magvait több mint tíz évvel ezelőtt ültették el” - írta a képaláíráshoz.

Vagyis pontosabban 12 éve. Jake és Taylor 2010-ben kerültek a címlapokra, amikor együtt látták őket New Yorkban.

Ősszel készültek a híres fotók, melyeken a férfi sapkát hord, a szerelmes lány pedig büszkén kapaszkodik a karjába.

Az év végére azonban a dolgok elromlottak, a lány decemberi születésnapját - igen, a 21-et - és az ünnepeket már nem együtt töltötték. A történetből előbb dal, aztán film, most meg egyetemi tananyag lett. Meg egy újabb Grammy.

Az elmúlt évtized nagy részében Taylor Swift karrierjének egy olyan szakaszát élte, amelyet határozott zűrzavar jellemzett. A Kanye Westhez hasonló személyiségekkel való nézeteltérései mellett az iparág nagyágyúival is csatákat kellett vívnia, hogy visszaszerezze a karrierje és dalai feletti irányítást. Swift nem pihen a babérjain, folyamatosan fejlődik, és keményen dolgozik. Méghozzá rengeteget. Abban a kreatív fázisban, amiben most van, hamarosan újabb lemezt fog készíteni, és egyre egyértelműbb, hogy nem lehet megállítani. Hiába is próbálná bárki.

A floridaiak egy UFO-észlelés miatt jöttek izgalomba a napokban - de kiderült, hogy Taylor Swift koncertje okozott zavart

Azon a hétvégén három estén át lépett fel Tampában - csakhogy az otthon ülők is kaptak egy meglepetés-showt. Az egyik szám során hatalmas fénycsíkokat lőttek a levegőbe, és látványos fényjátékkal ragyogták be az eget. A stadionban a fények úgy néztek ki, mintha hatalmas gerendák vennék körül Swiftet - de aki távolabbról látta az égen a fényeket, egy titokzatos mozgó téglalapot láthatott. A megrémült lakók biztosak voltak abban, hogy egy UFO-t látnak, és videókat osztottak meg az idegenekről.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Majdnem 100 évig mindenki rosszul tudta, mit jelent Schrödinger macskája, és azóta sem oldódott meg a probléma
Sokan azt hiszik, Schrödinger macskája a kvantumelmélet bizonyítéka, pedig az valójában egy tudományos kritika volt. A friss kísérletekkel a tudomány még mélyebbre ásta magát a Schrödinger által jelzett logikai csapdában.
Sassy - sassy.hu
2026. május 29.


Megosztom
Link másolása

Azt hiszed, Schrödinger macskája valami misztikus, szuperokos dolog egy cicáról, ami egyszerre lehet élő és halott?

Felejtsd el. Az igazság sokkal kiábrándítóbb és végtelenül menőbb:

a híres macska a tudomány történetének legnagyobb trollkodása volt.

És a poén ma jobban ül, mint valaha, miközben a fizikusok már tényleg „macskaállapotokat” hoznak létre szilíciumchipeken, ahogy arról a Nature Physics is beszámolt egy 2025 elején publikált cikkben, ezzel még kellemetlenebb helyzetbe hozva a modern tudományt.

Mert miközben a laborban már kvantumzombikat gyártunk, a lényegi kérdésre még mindig nincs semmilyen válasz.

Most jön a csavar, amitől az egész sztori értelmet nyer.

Erwin Schrödinger 1935-ben azért találta ki ezt az egészet, mert abszurdnak tartotta a kollégái elméletét – miszerint egy részecske a megfigyelésig több állapotban is létezhet egyszerre.

A gondolatkísérlet arra az abszurditásra reflektál, hogy a macska élő vagy holt állapota attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot.

Ezért a kérdést egészen eredeti módon próbálta megvilágítani.

Azt mondta, oké, srácok, ha ez igaz a szubatomi világban, akkor egy dobozba zárt macska is lehet egyszerre élő és halott egy radioaktív atom szeszélye miatt.

 

Schrödinger, hogy a kvantumelmélet egyik abszurditását szemléltesse, egy képzeletbeli macskát egy zárt dobozba helyezett, amelybe kívülről nem lehetett belelátni. A dobozban a macska mellett van egy szerkezet, melyet a macska nem tud befolyásolni. A szerkezet tartalmaz egy darab radioaktív anyagot, melyben egy óra alatt egy atom vagy lebomlik, vagy ugyanekkora valószínűséggel nem bomlik le. A radioaktív bomlást észleli egy Geiger–Müller-számláló, ami egy relén keresztül elenged egy kalapácsot és az összetör egy hidrogén-cianidos üveget, megölve ezzel a macskát. Ha egy órán át magára hagyjuk a dobozt, azt mondhatjuk, hogy a macska él, ha időközben nem volt atombomlás.

Hogy eldöntsük, a macska él-e vagy meghalt, ki kell nyitni a dobozt.

Ám a kérdés azonban az, hogy milyen állapotban van a macska a doboz kinyitása előtt?

A kvantumelmélet szerint a macska hullámfüggvénye egy élő és egy halott macska hullámfüggvényét egyszerre tartalmazza.

Schrödinger számára az az elképzelés, hogy a macska egyszerre élő és holt is, abszurd elképzelés volt, amit nem tudott elfogadni.

Ezzel akarta megmutatni, hogy a kvantumelmélet logikája a való világban látványosan összeomlik.

És itt jön a lényeg: a provokációja annyira betalált, hogy a fizika azóta is ezzel a problémával küzd. Ezt hívják „mérési problémának”, és arról a pofonegyszerű kérdésről szól, hogy pontosan hol és hogyan dől el, hogy a kvantumvilág elmosódott valószínűségeiből mikor lesz a mi valóságunk kőbe vésett ténye? Hol van a határ?

A legújabb kísérletek, amikben már nemcsak egy atomot, hanem annál jóval nagyobb rendszereket hoznak szuperpozícióba, csak még égetőbbé teszik a kérdést.

Létrehozzuk a paradoxont a laborban, de a magyarázatot ugyanúgy nem találjuk, mint Schrödinger idejében.

Szóval, amíg a neten mémként pörög a dobozban kuksoló, félig élő cica, addig a tudomány pont azt a falat bámulja, amit Schrödinger közel száz éve felépített. A kísérlet valódi üzenete nem a kvantumvilág varázslata, hanem egy megalázó emlékeztető: fogalmunk sincs, hogyan működik a valóság átmenete a mikroszkopikusból a makroszkopikusba. A helyzet az, hogy a világegyetem még mindig sokkal rejtélyesebb, mint amit a legokosabb egyenleteinkkel magyarázni tudnánk.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„Vannak még jó emberek”: 3,2 millió forintot talált egy férfi Túrkevén, hiánytalanul visszaadta a nyugdíjasnak
A becsületes megtaláló kutyasétáltatás közben talált egy táskát, benne a hatalmas összeggel. A pénz egy idős úré volt, aki nyaralót szeretett volna vásárolni a településen.

Megosztom
Link másolása

Olyan, mint a mesében, de ez a történet a valóság: Túrkevén Vasas Lajos a reggeli körét rótta a kutyájával, amikor figyelmes lett egy táskára. A sztori másik főhőse egy Lajos bácsi nevű nyugdíjas, aki nem a lottón nyerte a pénzt, hanem a nyugdíjából spórolta össze, hogy vegyen egy kis nyaralót. A terv az volt, hogy Túrkevén telepszik le, mert egy rádióműsorban hallotta, hogy milyen szuper hely, meg ott a gyógyvíz is.

„El lehet képzelni, milyen sokáig tartott, amíg a kis nyugdíjamból összespóroltam ezt a pénzt.”

A hétvégét már a városban töltötte, ingatlanokat nézegetett, a teljes vételárat pedig végig magánál hordta a táskájában, mert hát hol máshol lenne a legnagyobb biztonságban, ugye. Aztán a hazaúton jött a hideg zuhany: a táska sehol. A pánikot és a beletörődést tökéletesen foglalta össze:

„Sejthetik, mit éreztem, levert a víz, magamban pedig már lemondtam a pénzről.”

Nagyjából ekkor lépett a képbe Vasas Lajos és a kutyája. Amikor meglátták a táskát, még nem sejtették, hogy egy kisebb vagyont rejteget. „Eszünkbe sem jutott volna, hogy ennyi pénz van benne, kinyitottuk, hátha találunk valamilyen nyomot, ami a tulajdonosra utal” – mesélte.

Őszintén bevallja, hogy benne is felmerült egy pillanatra a kísértés, de aztán gyorsan elhessegették a gondolatot. Mivel a táskában nem volt semmi konkrétum, felhívták a 112-t, ahol a hivatalos utat, vagyis a jegyzőt javasolták. Csakhogy vasárnap volt, a hivatalok pedig alszanak. Így jött a 21. századi megoldás: egy Facebook-poszt. A felhívás több áttételen keresztül végül eljutott a kétségbeesett Lajos bácsihoz, aki azonnal visszafordult Túrkevére. Egy gyors azonosítás után hiánytalanul visszakapta az elveszettnek hitt milliókat. Az öröme akkora volt, hogy 50 ezer forintot nyomott a becsületes megtaláló kezébe, aki először nem is akarta elfogadni. Végül beadta a derekát, de a pénz sorsa igazán szívmelengető fordulatot vett.

„Mivel a feleségem tanárnő – elviszi az egész osztályt ebből a pénzből moziba.”

Lajos bácsit pedig a történtek csak megerősítették abban, hogy Túrkeve a legjobb hely a világon, és továbbra is ott keres magának nyaralót.

Tavaly nyáron például Rácz Jenő sztárséfnek sikerült a kocsija tetején felejtenie a táskáját, benne a pénztárcájával és közel egymillió forinttal. A tárca természetesen lerepült útközben, de szerencséjére egy becsületes megtaláló pár bukkant rá, és a benne lévő névjegykártya segítségével visszajuttatták neki.

A séf akkor a közösségi oldalán lelkendezett, hogy „vannak még jó emberek, sőt angyalok is!”

 


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A 16 éves lány már nem érhette meg a ballagását, de a szíve ott dobogott a tömegben egy másik fiúban
A 16 éves Emily Matejovitz már nem érhette meg saját ballagását, halála előtt azonban olyan döntést hozott, amely több ember életét is megváltoztatta. A tinédzser felajánlotta szerveit átültetésre, az iskolai búcsúünnepségen pedig megjelent az a fiú is, aki Emily szívét kapta meg.

Megosztom
Link másolása

Az iskolai ünnepségek általában a kényelmetlen egyenruháról, a szülők büszke könnyeiről és a jövőbe vetett reményről szólnak.

A michigani Reeths-Puffer középiskolában viszont ennél sokkal többről volt szó: egy lányról, aki már nem lehetett ott, és három emberről, akik azért utaztak több száz kilométert, hogy tisztelegjenek előtte.

A 16 éves Emily Matejovitz ugyanis már nem érhette meg a ballagását, de a döntése, hogy szervdonor lesz, három másik embernek adott új életet. Ők pedig úgy gondolták, a legkevesebb, amit tehetnek, hogy ott vannak az ünnepségen.

Emily tavaly decemberben, mentális egészségügyi problémákkal küzdve hunyt el, de pár hónappal korábban, a személyi igazolványa igénylésekor már jelezte, hogy halála esetén felajánlja a szerveit.

A lány édesanyja, Rebecca a People újságírójának, Toria Sheffieldnek arról beszélt, hogy lánya mindig is másokon akart segíteni, és ez a gesztus a legmélyebb gyászban is ad némi vigaszt.

„Hálás vagyok, hogy Emily szervei csodálatos emberekhez kerültek, és hogy a felajánlása beteljesítette azt, amit végső soron tenni akart: másoknak segíteni.”

A kedden tartott diplomaosztón ott volt a 16 éves Landon Coleman, aki Emily szívét kapta meg. A fiú számára ez a találkozás legalább annyira fontos volt, mint a gyászoló családnak.

„Sokat jelent, hogy találkozhatok azokkal az emberekkel, akik felnevelték és szerették azt a személyt, aki második esélyt adott nekem az életre”

– mondta, majd arról beszélt, most már olyan dolgokra készülhet, amik korábban elképzelhetetlennek tűntek.

„Alig várom, hogy megszerezzem a jogosítványomat, leérettségizzek és egyetemre menjek. Ezek olyan lehetőségek, amelyeket azért kaptam, mert valaki úgy döntött, hogy donor lesz.”

A legmeghatóbb pillanat talán az volt, amikor a 4 éves Ripley Ferrell, aki Emily egyik veséjét kapta, odaszaladt az anyához. Ripley édesanyja, Audra szerint ez volt az egyik legjobb napjuk a transzplantáció óta.

„Hihetetlen volt nézni, ahogy Ripley nevet és a legnagyobb öleléssel nyúl Rebecca felé”

– mesélte.

Audra szerint a szervdonáció nemcsak életet ad, hanem lehetőséget is: „a lehetőség a felnőtté válásra, az emlékek gyűjtésére és mindazon dolgok megtapasztalására, amelyek egy életet alkotnak.”

A Ferrell családot annyira megérintette Emily története, hogy létrehozták az Emily Matejovitz Alapítványt, amely ösztöndíjakat ad és a mentális egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést segíti. A harmadik recipiens, egy 54 éves férfi, aki a lány máját és másik veséjét kapta, szintén ott volt az ünnepségen.

A ballagás mint a családi büszkeség és a dráma színtere a sztárvilágban is állandó téma. A közelmúltban például Jennifer Lopez és Ben Affleck jelentek meg együtt Affleck lányának diplomaosztóján, de a róluk készült képeken a köztük lévő feszültség szinte tapintható volt, miközben Heidi Klum és volt férje, Seal együtt sírtak a büszkeségtől fiuk ünnepségén.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pokorny Lia a színpadon megható felajánlást tett Kálloy Molnár Péter családjának
Pokorny Lia 500 ezer forintot ajánlott fel a csodálatos színész családjának. Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást.

Megosztom
Link másolása

A taps után egy pillanatra mindenki elcsendesedett a 6SZÍN színpadán. Pokorny Lia kapta az első Kálloy Molnár Péter-díjat, majd a mikrofonhoz lépett, és a frissen kapott félmillió forintos pénzjutalmat egy az egyben felajánlotta néhai barátja és kollégája családjának. A gesztus nemcsak a közönséget, de a díjat átadó özvegyet, Lestár Ágnest is meglepte.

Kedden este tartották a Kálloy Alapítvány első díjátadóját, amivel

azokra a polihisztor művészekre emlékeznek, akik Kálloyhoz hasonlóan több műfajban is maradandót alkottak.

Az elismerést Pokorny Lia és Lutter Imre kapta, de a reflektorfény egyértelműen a színésznő váratlan bejelentésére irányult. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Pokorny egy pillanatig sem hezitált a döntésen.

„Maga a díj az enyém, és Pétert így hazaviszem magammal, de a pénzdíj egyértelműen a családé, ez nem volt kérdés a számomra” – mondta a színpadon.

A színésznő egyúttal a halált és a gyászt tabuként kezelő kulturális közegről is beszélt. „Egészen elképesztő, hogy a kultúránkban mennyire nem foglalkozunk azzal, hogy mindannyian elmegyünk. Erre készülni kell.”

Lestár Ágnes, a színész özvegye először udvariasan próbálta visszautasítani a felajánlást, de végül meghatottan elfogadta. A pénz a legjobb helyre kerül, egyenesen a Kálloy Alapítványhoz, amelynek pontosan az a célja, hogy a művész hatalmas, de jórészt befejezetlen hagyatékát gondozza.

„A Kálloy Alapítványban jó helye lesz ennek az összegnek, mert célul tűztük ki, hogy mindazt megőrizzük, fenntartsuk és továbbgondoljuk, amit Péter itt hagyott”

– erősítette meg az özvegy, utalva a rengeteg filmtervre, kiadásra váró verseskötetre és zenére.

A díj maga is szimbolikus: egy létrát ábrázol, amit egy Péterről mintázott figura tart. „Az az üzenete, hogy a felfelé haladó alak a csillagos égig jusson” – magyarázta Lestár Ágnes.

A díj megalapítását idén májusban jelentették be, azzal a céllal, hogy a Kálloy-hagyatékot gondozó alapítvány forrásokat teremtsen a befejezetlen művekhez.


Megosztom
Link másolása