Ez a gondoskodás ára: a nők átlagosan 25 százalékkal kapnak kevesebb nyugdíjat egy élet munkája után
A gondoskodás az az alap, amelyre minden más munka épül, mégis gyakran alulértékelt és alulfizetett. Ez a mondat nem egy feminista röplapból származik, hanem a kőkemény gazdasági valóság leírása. A számlát pedig, ahogy az lenni szokott, évtizedekkel később nyújtják be: nyugdíjkor.
Ez nem egy elméleti probléma, hanem havi szinten kézzelfogható pénz, ami hiányzik a csekkekre és a gyógyszerekre. Máltán és Hollandiában ez a szakadék a 40 százalékot közelíti, de Ausztriában is 36 százalékos. A skála másik végén Észtország áll mindössze 5,6 százalékkal, ami azt jelzi, hogy
Mielőtt bárki legyintene, hogy az átlagot a csúcsgazdag férfiak juttatása húzza fel, érdemes megnézni a medián adatot is, ami a sor közepén álló, tipikus nyugdíjast mutatja. A helyzet ott sem jobb, sőt: a mediánrés az unióban szintén 25 százalék körüli, ami azt jelenti, hogy a lemaradás nem néhány kiugró esetből fakad, hanem széleskörű, a társadalom szövetébe ivódott jelenség.
A különbség alapjait évtizedekkel korábban, a munkaerőpiacra lépéskor rakják le.
Az EU-ban a férfiak foglalkoztatási rátája közel 81 százalék, míg a nőké alig 71. Ez a tízszázalékpontos rés már önmagában megalapozza a későbbi egyenlőtlenséget. A nők nagyobb arányban dolgoznak részmunkaidőben, bizonytalan, ideiglenes szerződésekkel vagy éppen alulfoglalkoztatottan, ami egyenes út az alacsonyabb járulékalaphoz. Erre jön rá a láthatatlan műszak: a gyermeknevelés, a beteg családtag vagy idős szülő ápolása.
A nemzetközi szervezetek is észbe kaptak, és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet egy komplett keretrendszert dolgozott ki, ami a láthatatlan munka elismerését, csökkentését, újraosztását, jutalmazását és képviseletét sürgeti. A probléma a nyugdíjrendszerek különböző szintjein másképp csapódik le. Míg az állami, kötelező pillérben a szolidaritási és redisztributív elemek tompíthatnak a különbségeken, addig a befektetésalapú, önkéntes vagy foglalkoztatói pillérekben a piac kíméletlenül megmutatja a valóságot. Itt a rés több országban is 40 százalék fölé ugrik, hiszen a kevesebb befizetés és a rövidebb befektetési időtáv matematikailag kisebb vagyont eredményez.
Léteznek működő megoldások:
így náluk az állami pillérben a nemek közti különbség elenyésző. Az Európai Bizottság friss jelentése is egyértelmű irányokat szab: a gondozási jóváírások, az erős minimum-nyugdíjak, az ellátások értékállóságát biztosító indexálás, a bértranszparencia és a megfizethető, minőségi gyermek- és idősgondozási szolgáltatások mind kulcsfontosságúak. A gondozási infrastruktúrába való befektetés nem szociális kiadás, hanem gazdasági szükségszerűség, ami lehetővé teszi, hogy a nők teljes értékűen vehessenek részt a munkaerőpiacon.
Magyarország az uniós összehasonlításban a jobban teljesítő országok közé tartozik, a maga 9,6 százalékos átlagos nyugdíjszakadékával. Mielőtt bárki pezsgőt bontana, fontos látni, hogy ez részben a magyar rendszer sajátosságaiból – az erős állami pillérből, a kedvezményekből és a viszonylag lapos juttatásokból – fakad. A kormányzat következetesen a családtámogatási rendszer részeként kommunikálja a Nők 40 programot, amelynek fenntartását idén is megerősítették.
– fogalmazott Zsigó Róbert államtitkár. Ez a megközelítés a családon belüli, jellemzően nőkre háruló gondoskodási szerepeket ismeri el és támogatja, a mögöttes gazdasági egyenlőtlenségeket azonban nem kezeli.
És azt is be kell ismerni, hogy amikor egy nő 40 év után nyugdíjba megy, észrevehetően kevesebb lesz nyugdíja, mint ha 65 éves koráig fizette volna a járulékokat. Hogy akkor kinek éri meg már megint a korábban nyugdíjazott (és ezért a munkaerőpiacról távozó) ingyen elérhető nagymama az állami bölcsődék és ellátások helyett? Nem kell találgatni.
