Ritka bolygóállás érkezett: Kapaszkodj, mert ez garantáltan felforgatja a hetedet!
Aki az elmúlt hetekben a Bak-szezon alatt szigorú táblázatokban tervezte meg a komplett életét, most fellélegezhet: holnap, január 19-én este a Nap átlép a Vízöntőbe, és ezzel hivatalosan is beindul a zodiákus nagy ötletgyárának és közösségi innovátorának időszaka.
A Bak a szabályokról szólt, „a társadalom és annak struktúráinak, az ambíciónak, a szakmai céloknak és a tekintélyszemélyeknek” a jegye, ahogy Kyle Thomas celeb asztrológus fogalmazott a People-nek.
A Vénusz már január 17-én megérkezett, hogy felpörgesse a szokatlan kapcsolati dinamikákat, kedden csatlakozik a kommunikációért felelős Merkúr, pénteken pedig a cselekvést beindító Mars is megérkezik.
A hét végére tehát egy komplett Vízöntő-stellium, vagyis bolygócsoportosulás áll össze az égen,
A hét érzelmi ritmusát a Hold gyors mozgása adja. Szerdán a Halakba lép, ami empátiát, nosztalgiát és kreatív lebegést hoz. „Gyújtsd be a tűzijátékot… és mozogj társaságban” – tanácsolja Kyle Thomas.
Pénteken pedig beköszön a Kos Hold,
És csak hogy ne legyen káosz a naptárakban: a legtöbb amerikai forrás a Kos Holdat már január 23-ra teszi, míg az európai időzónákban ez inkább 24-ére eshet, ezért írnak sokan hétvégi energiákról.
Mit hoz ez a sűrű hét a 12 jegynek a heti horoszkópja szerint?
A Kos a baráti és közösségi kapcsolataiból merít erőt a hét elején, péntektől pedig a saját lendülete viszi előre, de csak okos tervvel érdemes belevágnia bármibe.
A Bika reflektorfénybe kerül, vezetői szerepet kaphat, de a hétvégét már a következő lépések megtervezésével kell töltenie, nem kapkodással.
Az Ikrek számára a karrier és a tanulás kerül fókuszba, a Merkúr keddi belépése pedig letisztázhat régóta húzódó helyzeteket.
A Rák most a rendrakásra és a hatékonyságra fókuszál. A Halak Hold nosztalgikussá teheti, de a hétvége már egyértelműen a jövőről szól.
Az Oroszlán a párkapcsolatát mélyítheti el, a hétvégi Kos Hold pedig egy régi, fiókban heverő kreatív projektnek adhat új lökést.
A Szűz a szelektálás és az elengedés után végre az építkezésre koncentrálhat, a hétvége komoly önbizalom-injekciót ad.
A Mérleg életében a felelősség és a szerelem is szintet léphet, a Kos Hold alatt viszont meg kell tanulnia a határait védeni.
A Skorpió az otthon és a család témáit tervezi újra, a hét közepén a tanulás köti le, a hétvége pedig a belső gyógyulásé.
A Nyilas ötletcunamiara és projektindításra számíthat, a hétvégén pedig visszatér az inspiráció, ami az elmúlt időszakban talán hiányzott.
A Bak most az értékrendjét és az anyagi ügyeit veszi górcső alá; a hét közepén kifejezetten termékenyek lehetnek az együttműködések.
A Vízöntő abszolút főszerepben van, a személyes céljai, a karrierje és a kapcsolatai is mozgásba lendülnek, a pénteki Kos Hold pedig csak még nagyobbra fújja a terveit.
A Halak számára a lassú, módszeres haladás a kulcs. Most még a háttérben készül, mielőtt a következő hetekben ráfordulna a reflektorfény.
VIA YourTango